Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-26 / 70. szám

Kedvező tapasztalatok az egységes szakigazgatási szervek mű,íödésérő. megyei tanács vb üléséről Á magyar Vörös Hadsereg felállításának 50. évfordulója A tudományos ülésszak második napján újabb referátum és korreferátumok hangzottak el A A megyei tanács végre­hajtó bizottsága tegnapi ülé­sén önálló napirendként tár­gyalta a községi egységes szakigazgatási szervek mű­ködésének tapasztalatait. A jelentés elkészítésében részt- vett Nánási Károly, a jász­berényi járási tanács vb- és Kardos Dezső, a kunszent­mártoni járási tanács vb titkára. Az íráso« anyagot dr. Kuti György, a megyei tanács vb titkára terjesz­tette az ülés elé. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése módosí­totta a tanácsi munkát, s ez a községi tanácsi szervezet­ben is változást igényel. Több rendelet jelent meg ezzel kapcsolatban, ame­lyeknek az volt a céljuk, hogy a községekben olyan egysége, szakigazgatasi szer­vek jöjjenek létre, amelyek mentesítik a vb elnökét a hatósági jellegű adminiszt­ratív munkától és biztosít­ják, hogy a testületi szervek tevékenységére, a községpo­litika szervezésére több időt fordíthasson; alkalmasabb^ váljon a községi tanácsok appará­tusa a feladatok elvégzé­sére; gyorsabb, egyszerűbb legyen az államigazgatási, a ható­sági munka. . A szakigazgatási szervek élére a vb-titkárok kerültek. Az eddigi tapasztalat sze­rint irányító tevékenységü­ket akadályozza, hogy még a nagyközségekben is — in­dokolatlanul — nagyon sok hatósági feladatot látnak eL Nagyrészt új feladatok ezek, amelyeket munka közben kellett megismerniük. Szin­te mindenütt ők intézik az I. fokú szabálysértési, la­kásügyi, közületi elhelyezési, valamint munkaügyi, építé­si, ipari, kereskedelmi, me­zőgazdasági és egyéb ügye­ket Jelenleg a vb-titkárok kettős — vb-vezetői és szak­igazgatási szerv vezetői — funkciót látnak el, amely nehezíti helyzetüket. Kedvező, hogy az egysze­mélyi vezetés, a rendszeres beszámoltatás. a véezett munka számonkérése, ellen­őrzése megteremtette a le­hetőséget a szakigazgatási szervek egységesítésére. A megnövekedett hatósá­gi jogkörök kedvezően éreztetik hatásukat. Egy­szerűbb, gyorsabb lett az ügyintézés is. A községi dolgozók nagyobb helyi ismerettel rendelkez­nek, jobban ismerik az ügy­feleket, azok körülményeit, így döntéseik megalapozot- tabbak. Bizonyítja ezt az a tény, hogy 1968-ban a megye községeiben hozott 17 ezer 142 elsőfokú határozat ellen csupán 665 esetben felleb­beztek Vagyis az eseteknek csak 3,8 százalékában nem tartotta az ügyfél megfelelő­nek a határozatot. A községi egységes szak- igazgatási szervek létrehozá­sa indokolt volt és feltétle­nül előrelénést jelent az ál- lamigazgafási munkában. Eddigi milködésüket értékel­ve a végrehajtó bizottság ülésén a még meglevő gon­A kisújszállási faipari Vál­lalatnál a közelmúltban ki­fizették* a nyereségrészese­dést. A munkások átlagosan egy havi fizetésüknek meg­felelő összeget vettek fel. A vállalat tavaly 29 millió fo­rint árbevételt ért el. össz- nyeresége pedig kereken há­rommillió forint volt, ami a nettó termelési érték tizen­egy százaléka Vajon mit ígér a kis cég­nek 1969? Rendelés bőven volt, így egész esztendőre megkötöttek a szállítási szer­ződéseket. A tervek szerint 1969-ben 30.5 millió forint lesz az árbevétel, tehát több a tavalyinál. Ugyanakkor csak kétmillió forint nyere­dokról is szó esett. Többen javasolták, hogy éppen az eredményesebb munka érde­kében szükséges a szakmai napok rendszeres megtartá­sa, ahol a községi szakigaz­gatási szerVek vezetői az összes ügyintézővel megbe­szélik a feladatokat. Járási szinten havonta tanácsos az ilyen szakmai segítségadás. Több községben indokolt. megvizsgálni, hogy helyesen választot­ták-e meg a szakigazgatá­si szervek helyettes veze­tőjét A tapasztalat szerint a ko­rábban is igazgatási ügye­ket intéző előadó tudja he­lyettesíteni legsikeresebben a vb-titkárt. Azt is hangsú­lyozták a felszólalók, hogy a hatáskör és a jogkör leadá­sának együtt kell járni, s e térén még van tennivaló. Az aktív vita után, a ja­vaslatokkal kiegészítve fo­gadta el a végrehajtó bizott­ság a jelentést. ségre számítanak. ami vi­szont alacsonyabb az 1968- ban produkáltnál. Mi ennek az oka? Guba Mihály igazgató szerint két tényező játszott közre ab­ban, hogy kisebb nyereséget terveztek. Egyrészt az, hogy a legjövedelmezőbb ládatí­pus gyártására nem kaptak megbízást Másrészt a fűrész­áruk árának 22 százalékos emelkedését a vevők nem hajlandók tudomásul venni. Azért, mert a szerződéseket még az árváltozás előtt kö­tötték meg a vállalattal. Ügy nyilatkoztak, ameny- nyiben a cég nem az ere­deti megállapodás szerinti áron szállít, akkor felmomd­Kedden reggel 9 órai kez­dettel folytatódott a Magyar Szocialista Munkáspárt Szol­nok megyei Bizottsága és a Kilián György' Repülő Mű­szaki Főiskola által Szolno­kon, a megyei pártbizottság nagytermében rendezett tu­dományos ülés. Dr. Liptai Ervin, a törté­nelemtudományok kandida­Á Kommunisták Magyar- országi Pártjának megalaku­lásától kezdve világos, hatá­rozott katonapolitikája volt. A hadsereget meg kell nyer­ni a (tárt célkitűzéseinek s a proletariátus hatalomra ju­tása után Vörös Hadsereget kell létrehozni. Abban, hogy március 21-én sikerült fegy­veres összecsapás nélkül a proletariátusnak megragad­ják az üzletet. Így a nyere­ség terhére kénytelenek elvi­selni az anyagárak emelke­dését A vevők diktáltak, a vállalat engedelmeskedett. Az idén új termékek gyár­tásába kezdtek. Az iskola­bútor gyárral kötöttek koo­perációs szerződést illetve műszerdobozokat szállítanak egy másik, üzleti partnerük­nek. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárral együttműködve tojőhazi be­rendezéseket is exportálnak. Játékot viszont csak bel­földre készítenek. A hazai piac felvevőképessége növe­kedett, ezért nem tettek já- tékexportra ajánlatot a kül­kereskedelemnek. tusa, a Hadtörténeti Intézet Igazgatója „A Magyar Ta­nácsköztársaság honvédő há­borúja” címmel tartotta meg nagy érdeklődést kiváltó elő­adását Megemlékezett arról, hogy március 25-én, éppen ötven esztendővel ezelőtt született az a rendelet, mely a Magyar Vörös. Hadsereg felállításáról intézkedett nia a hatalmat, jelentős sze­repe volt annak, hogy a had­sereg csaknem teljesen a kommunisták politikáját tá­mogatta. A burzsoázia kép­telen volt sajat védelmére a döntő pillanatban felhasznál­ni a hadsereget. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után ! kommunisták kerültek a hadsereg élére, Pogány József lett a népbiz­tos. Szamuely és Szántó pe­dig a helyettesei. Egy hét alatt ötvenezren jelentkeztek a március 25-én életre hí­vott Vörös Hadseregbe. Az április 16-i támadás váratlan volt. Ekkor meg­gyorsítják a jelentkezők fel­szerelését. Hadsereg parancs­nokságot szerveznek. A szo­ciáldemokraták attól való félelmükben, hogy Szamuely lesz a népbiztos, Bőhmnek megbízását erőszakolják ke­resztül. Május első napjaiban rend­kívül nehéz helyzet áll elő a frontokon. Burzsoá kormány sokkal kedvezőbb helyzet­ben is fegyverszünetet kért volna. (A második világhá­borúban Franciaország pél­dául jobb katonai, gazdasá­gi helyzetben adta meg ma­gát.) Kun Béla nyíltan is­merteti az ország előtt álló nehézséget. Tíz és tízezrek jelentkeztek fegyverfogásra azonnal. Stromfeld Aurél zseniális hadvezetése, tehetsége s a magyar nép forradalmi ön­tudata ötvöződött eggyé és a sikerek sorozata kezdődött Június 18-án egy francia tá­bornok, aki Pozsonyban mű­ködött katonai tanácsadó­ként, jelentette, két héten belül Pozsony is * Vörös Hadsereg kezére kerül. Nincs erő, ami megállítja é táma­dást Ekkor jött a Clemen- ceau-jegyzék. A Tanácsköz­társaság „de facto” elisme­résének lehetősége villant fel .1 sf; Érthető volt, hogy Kun Béla és a hadvezetés időt akart nyerni, e tárgyalásokat kezdett. Súlyos hiba volt azonban a jegyzékváltás szö­veget Bőhmnek nyüt pa­rancsban kihirdetni és a sajtónak közölni. A tömegek nem értették meg, hogy idő- nyerésről van szó. Tanácsta­lanság lett úrrá a harcoló hadseregben- — Stromfeld Aurél is lemondott, ’ Ezt követően került Julier, kezébe a hadvezetés, ö ké­sőbb a Magyarság című lap-, ban, 1927-ben emlékiratait ilyen címmel adta közre: „Ellenforradalmi lélekkel a Vörös Hadsereg élén.”, Erről volt valójában szó. Világosan látta, a próletárhatalmat be­lülről nem lehet megdőnteni. Olyan támadásnak tervét ké­szítette elő, amibén a prole­tárdiktatúra legfőbb hatalmi eszköze, a Vörös Hadsereg, elvérezhet és vereséget szen­ved. A támadási tervet el­juttatták a románokhoz, a csehekhez is. A Kormányzó Tanácsot félrevezették, s el­fogadtatták 3 támadás ter­vét Az intervenciósok túl­ereje vérbe fojtotta a Ma­gyar Tanácsköztársaságot. — (Folyt, a 3. oldalon.) A vevő diktált a vállalat engedelmeskedik Kifizették a nyereségrészesedést — Egymillióval kevesebbel is beérik — Jól mégy a játék belföldön A Kommunisták Magyarországi Pártjának katonapolitikája HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK j A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács kedden ülést tartott. A kormány el­nöke tájékoztatót adott a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testüle­tének március 17-én Buda­pesten tartott üléséről. A Mi­nisztertanács a magyar dele-1 gáeió tevékenységét jóváha­gyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter beszámolt a KGST országok földművelés- ügyi minisztereinek március 10. és 13. között Szófiában tartott értekezletéről, amely­nek napirendjén a mezőgaz­daság múlt évi eredményeire és idei feladataira vonatkozó kölcsönös tájékoztatás, vala­mint nemzetközi közös mező- gazdasági tudományos kuta­tóintézetek létesítésének kér­dése szerepelt Ezután az egészségügyi mi­niszter Kubában tett látoga­tásáról adott tájékoztatást. A kormány mindkét beszámolót (elfogadta. A központi népi ellenőrzé­si bizottság elnöke a lakosság számára végzett szolgáltató tevékenység helyzetéről tett jelentést, majd az Országos Tervhivatal elnöke és a köny- nyűipari miniszter az ipari, kereskedelmi és áruszállítási szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos feladatokról nyújtott be előterjesztést. Az építésügyi miniszter ja­vaslata alapján a kormány elfogadta a Velencei tó és környéke üdülőfejlesztésének regionális tervét. A művelődésügyi miniszter előterjesztésére a Miniszter­tanács döntött a kiváló és érdemes művész kitüntető cí­mek adományozásáról A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Ifjúsági különvonat a Szovjetunióból A felszabadulás 24. évfor­dulója alkalmából — külön - vonattal — 300 szovjet fiatal érkezik hazánkba. A vendé­gek, akiknek az Express Ifjú­sági és Diákutazási Iroda lesz a házigazdája, látogatá­suk első felében Budapest nevezetességeivel ismerked­nek, városnézésen, baráti ta­lálkozón vesznek részt. Ott lesznek több koszorúzás] ün­nepségen, színházi előadáso­kat. múzeumokat néznek meg és üzemeket is felke­resnek. A főváros után Pécs­re, Szegedre, Békéscsabára Miskolcra és Egerbe látogat­nak a szovjet fiatalok. A látogatás viszonzásaként novemberben magyar barát­ság-vonatot indit a Szovjet­unióba a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évfordu­lójára az Express Ifjúsági és Diákntazási Iroda. Űjabb tanulócsoportok az NDK-ba Az utóbbi két évben mint­egy 7500 magyar fiatal uta­zott az NDK-ba, hogy a bará­ti ország korszerű üzemeiben többéves szakmai gyakorlatot szerezzen. Nagyrészük meg­szokta mar az új könyeze-. tét, jól halad a nyelvtanulás-, ban és a munkában. Sokan' tartós barátságot kötöttek NDK-beli munkatársaikkal. A kint megalakult KISZ szervezetek együttműködnek az NDK ifjúsági szervezetei­vel. A nagy érdeklődésnek meg­felelően az idén is többezer magyar fiatal számára teszik lehetővé, hogy az NDK üze­meiben két-három évre mun­kát vállaljon és szakmai gya­korlatot szerezzen. Az akció keretében elsősorban forgá­csoló, lakatos, villanyszerelő, mechanikai ás elektroműsze­rész, asztalos, kohászati, vegyipari és építőipari szak­munkások, kisebb számban kezdő gépész- és elektromér­nökök jelentkezhetnek. A szakképzetlen fiatalok beta­nított munkásként forgácsoló, hegesztő, elektroműszerész, textil- és vegyipari munka­körben dolgozhatnak. Baleset Sza jóiban, Abádszalókon Súlyos baleset történi teg­nap a sza Joli Vörös Csepel Tsz területén. A budapesti 21-es AKÖV dolgozója, Ba­logh János dömperrel földet hordott egy árok betöltésé­hez. Eközben a megrakott dömperrel túlságosan hátra­tolatott. y * már betöltött ré­szen lévő puha föld besüp­pedt a teher alatt s a jármű felborult, maga alá temetve a húszéves fiatalembert. A szerencsétlenül járt Balogh Jánost, a mentők 14 érakor szállították a megyei tanács kórházának baleseti sebésze­tére. Sérülése súlyos. Farkas Sándoraé abádssa- lóki, abádi-újtelepi lakos március 24-én reggel felügye­let nélkül hagyta öt kiskorú gyermekét. A gyerekek az ud­varon tüzet raktak, hogy me­legedjenek s a négyéves Ka­talin ruhája tüzet fogott. A kislányt súlyos égési sebek­kel a karcagi kórházba szál­lították, ahol másnap belehalt sérüléseibe. Az anya ellen el­járás indul. A növényevő halak Halastavaink ús vizeink ál­talában — súlyban mérve is — sokszorosan több növényt termelnek, mint halat. Már régen érdemes lett volna a növényevő halakat behozni és elszaporítani, hiszen így nem­csak a növényzet mechani­kai. vagy kémiai irtása válik feleslegessé, hanem értened halhús te termelődik, még­pedig szinte ingyen. 1963 óta kereken hét millió úszó zsenge halivadékot hoz­tunk be az országba, előbb Kínából, majd a Szovjet­unióból. Ezek a vendégek, a fehér amur, a fehér busa és a pettyes busa. A halastavakból tavaly 100 vagonnyi növény­evő halat lehetett kihalászni. Becslés szerint az utóbbi hat év alatt körülbelül 300 va­gonnyi növényevő halunk „termett”, aminek az értéke szerényen számítva is körül­belül 60 millió forint. 1971-r« pedig az előirányzatok sze­rint a lehalászás eredménye eléri már az 500 vagont Ez a gyors fejlődés lehetővé teszi, hogy ma körülbelül 2 kilo­grammra tehető évenkénti és fejenkénti halfogyasztás ha­zánkban 25 százalékkal, nö- vökedjök. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI I a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja MáMiM&is&mÉBik y i XX. évfolyam, 70. szám. Ára: 70 fillér 1969. március 26-, szerda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom