Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. február 2. E sett az eső. A nedves kockakö­veken visszave­rődött a portás­fülke felett égő lámpa fénye, s leszaladt a gyárudvar ^élvé­be, akár a foszforeszkáló út­jelző csík. Bakay csontjaiban érezte a nedvességet, hiába volt rajta a könnyű szivacs­kabát. Megpörkölte a ciga­rettavéget. az belehullott a tócsába és elhamvadt Eev ember haladt el mel­lette. félig elfordította az arcát amikor a fénykörbe került — Jónaoot — mondta Ra- kav. mert előre szokott kö­szönni mindenkinek. — Jónaoot — dünnvögte a másik, s ebben a Pillanat­ban megtorpant előtte. Zöl­des ballonkabát.ia átnedve­sedett. barnán csillogott ke­zében az. aktatáska. Egymás­ra néztek. Az ember, mintha mondani avart volna vala­mit. de aztán tovább ment az udvaron. Elérte a koVg?- tie»vet. amikor a főmérnök utána szólt: — Várion csak! — Tessék. jóindulatú krumpliorr, nyu­godt fényű barna szem. — Nem Cságolynak hív­ják véletlenül? — Az vagvok. Bakav nyújtotta a kezét — Szervusz. Megismersz? — Meg. A kézfogás sután sikerült, az uiihegvét szorította meg, aztán a másik már húzta is vissza a kezét — Bakav vagyok — mond­ta a főmérnök, maid kény­szeredetten felnevetett. — Marhaság, hogy bemutatko­zom. de te úgy mentei el mellettem... Csácolv meg sem próbált mentegetőzni. Hallgatagon bámult rá. Ebben a pillanat­ban az irodaépület felől be­fordult a kocsi, a pilóta, amikor meglátta őket, lefé­kezett — Mehetünk, főmérnök elvtárs. — Várjon — felette Bakay. £s intett neki, hogy men­jen a kapuhoz. — öregem, én nem is tud­tam, hogy nálunk dolgozol. Cságoly zsebkendőjével megtörölte nedves arcát — Nagy ez a gyár. Tartózkodás és egykedvű­ség érződött a hangjából. Bakay úgy tett, mintha nem venné észre. — Nahát ez Igazán meg­lepetés... Áruld él, mit csi­nálsz itt? — A szakmában vagyok. A főmérnök zavarba jött. — Nem emlékszem, mi is volt a szakmád? — Hegesztő. — Es itt nálunk? — Itt — Nahát ez igazán::: — mondta mégegyszer, s aztán az óráiéra pillantott — Ne­künk beszélnünk kell egy­mással. Keress fel. Bármikor jöhetsz, bejelentés nélkül... A másik bólintott, de eb­ben a mozdulatban nem volt ígéret Kézfogás nélkül sar- konfordult kicsit kacsázó lép­tekkel. Amíg a kocsi a városba vitte. Bakay erre a találko­zásra gondolt Vajon mi tör­ténhetett véle? Amikor együtt voltak a lengyelorszá­gi delegációban, Cságoly minden este korán aludni tért a szállodába, míg ők megnézték a mulatóhelyeket is. A bőröndje meg mulat­ságos ósdi volt Egv vekker volt nála. és azzal ébresztet­te magát reggel hatkor. A többiek szentségeitek, amikor berregett az a vacak. Csá­goly egvedül mente le az ut­cára sétálni, s kilenckor tért vissza a reggelihez. Azt mondta, hogv szereti néze­getni a munkábamenőket A hátamögött megmosolyogták emiatt Valón beszélt-e va­lakivel is? Hiszen egv szót sem tudott más nvelven. Melyik gyárban is volt igaz­gató? Azt már elfelejtette, tflkjd megkérdezi tőle. Va­lahol vidéken lehetett Ta­lán a monostori fémfeldolgo­zóban. Igen, ott volt Vajon mi történhetett vele? Másnapra egészen kiment Bakay fejéből a dolog. Csá­goly sem jelentkezett nála. Pedig meghívta. Bizonyosan szeméremből nem jött Hübner telefonált neki a III-as csarnokból. Veszeked­tek a határidő miatt, ami­kor hirtelen eszébe jutott az az ember. Egy óra múlva ott volt a hegesztőknél. Nézegette a munkásokat, de Cságoly nem volt közöttük. Lehet, hogy továbbállt? Ahogy keresgélt, hirtelen hunyorogni kezdett az éles ívfénytől. A munká­sok óriásira nőtt árnvéka rávetődött a falra. Olyan volt, mintha a filmvásznon keltek volna életre. — Engem keres, főmérnök elvtárs? — vágódott mellé Hübner. Most ereszkedett le a félemeleti üvegfalú iroda- helyiségből. Számított erre a látogatásra, de nem gondolta volna, hogy Bakay ilyen gyorsan felkeresi. — Csak erre jártam.;: A művezető ravaszul mo­solygott, mintha ezt mondta volna: „Ismerem az ilyes­mit”. Jött a főmérnök mel­lett és elkezdte folytatni a délelőtti telefonbeszélgetést: — Mint mondtam, tegnap is két hegesztő adta le a munkakönyvét Üjakat meg nem kapok... Bakay megállt — Nem tartóztatom a munkájában, Hübner elvtárs. Ez nagyon hülyén hang­zott A művezető gyanakod­va mérte végig. Mit akar ez itt? Nem hagyja magát lerázni. Miközben haladtak egymás mellett a főmérnök tekinte­tével Cságolyt kereste. Vaion melyikük lehet? Képtelen volt azonban felismerni. Ta­lán a sapka meg a nagy sö­tét szemüveg miatt Nem maradt más hátra, meg kellett kérdezni« — Mondja, Hübner, van magának egv Cságoly neve­zetű hegesztője? A köpcös ember szemöldö­ke felszaladt a homlokára. — Van. Csak nincs vele valami baj ? A főmérnök ingerült lett, idegesítette ez a fürkésző pillantás. — Nincs. Csak éppen be­szélni szeretnék vele. Me­lyikük az? Hübner odamutatott a sa­rokra. — Ott van. — Köszönöm — mondta a főmérnök. — Négvszemközt szeretnék vele beszélni. — Kérem — felelte sér­tődötten Hübner —, ha nem rám tartozik az ügy, akkor el is mehetek — Nem magára tartozik. A művezető mérgesen sar- konfordult, s kis idő múlva fentről, az üvegkalitkából leste a két beszélgető em­bert Cságoly nem volt meglep­ve, amikor a főmérnök oda­lépett hozzák Kö—oaft Mid levette a hegesztőpákáról a fényt s szemüvegét a hom­lokára tolta. — Tessék. Bakay óvatlanul rátette a kezét az alvázra, a vas pe­dig át volt forrósodva. — Vigyázz! — Semmiség — mondta a főmérnök mosolygva, pedig a tenyere kegyetlenül égett Aztán hallgattak. Végülis azt kérdezte elko- morodva a hegesztő: — Mit akarsz tőlem? — Szeretném tudni, mi történt veled. Hiszen te... Cságoly vonásai élesebb­nek tűntek, talán a védő- szemüveg nyomódott a bő­rébe Nagyon lassan beszélt; — Emlékszem, majdnem lemondtam azt a lengyel utat Akkor pedig mi soha sem találkoztunk volna. — Mosolygott. — Érted, hogy mit akarok mondani? Nem kötelező neked emlékezni minden utitársra. Végered­ményben csak tíz napot vol­tunk együtt Mi az? Sem­miség, ahogy te mondtad az előbb, amikor hozzáértél a tüzes varrathoz. Vannak, akiket tíz évig ismertem, vagy húszig. Azoknak sem engedem, hogy beleavatkoz­zanak az életembe. Eb nagyon világosan hang­zott Bakay azonban még kísérletezett — Leváltottak? — Nem. Elengedtek. — Új­ra mosolygott — Mindig ko­ránkelő ember voltam, s így nem esik nehezemre hajnal­ban utazni. Szemére tette a sötét üve­get, mint aki befejezte a beszélgetést A vakító fény a főmérnök arcába csapódott Tenyerét védekezőn tartotta maga elé. — Segíthetnék neked va­lamiben? Az ember rámeredt, majd kikapcsolta a készüléket — Gyere, kikísérlek az ud­varba. Kinn a darupálya alatt rá­gyújtottak egy cigarettára. é — Nagyon kérlek, ne lá­togass meg többé! Cságoly fejével a csarnok felé bökött — Miért? — Azok nem tudják, hogy én ki voltam. És nem is aka­rom, hogy megtudják. Ugye megkérhetem erre, főmérnök elvtárs? Bakay csak nézte ezt a konok embert. Most már el­képzelte, hogyan történhe­tett a dolog. Ilyen elszánt arccal állhatott akkor is az iparági főnök elé. No hi­szen, ehhez nem kell nagy fantázia. Barátságosan kívánt azon­ban visszavonulni. — Nincs szándékomban téged megbántani, de nem tetszik nekem ez a nagy ön­érzet Cságoly felszabadultabb­nak tetszett. Szelíden mo­solygott — Megadtam érte az árát Nekem elhiheted. — Kérlek, ha bármire is szükséged lenne... Mindketten udvariasan bic­centettek. Hübner már várta Cságo­lyt. A szerszámraktár előtt lépett hozzá. — Hol járkált maga? — Kinn volt dolgom. — Mit akart magától a fő- rpérnök? A hegesztő elrévedve vá­laszolta: — Azt mondta, hogy ha­sonlítok valakire, akivel Lengyelországban együtt nyaralt — Ne hadovázzon — szólt dühösen Hübner. — Mi itt nem szeretjük azokat, akik leadják a drótot a főnökség­nek? Értettük egymást Csá­goly? A hegesztő halkan kér­dezte: — Mitől fél, művezető úr? Én nem köpök a maga leve­sébe. Olyan szelíden mondta, hogy Hübner megijedt attól a magabiztos hangtól. Idege­sen hadonászni kezdett. — Nem szeretem az ilyes­mit Még az udvarba is ki­mentek. Maga még azt állít­ja, hogy valami nyaralásról tárgyaltak. Cságoly hirtelen megra­gadta a köpcös férfi karját — Jöjjön! Magával is ki­mehetek. A művezető meglepetésé­ben engedelmesen hagyta, hogy kivezessék a darupá­lyához. A hegesztő pedig felmuta­tott az égbe. — Mit szól hozzá, megint jönnek az esőfelhők. Hübner indulatosan kirán­totta a karját a másikéból. — Hülyét akar belőlem csinálni, szakikám? Cságoly odahajolt hozzá és a fülébe súgta: — Bakay magánügyben ke­resett fel, szigorúan magán­ügyben. A művezető gúnyosan mér­te végig. — És higgyem ezt el ma­gának? Nézze, Cságoly, ma­guk ketten más-más társa­dalmi kategóriába tartoznak. Maguknak milyen magán­ügyük lehet egymással? Ma­ga biztosan valami panaszos­levelet firkált neki. Isme­rem már az ilyesmiket A hegesztő vállat vont — A maga dolga, hogy hisz-e nekem. Ha nincs oka, hogy féljen, akkor mit gya­nakodik? Hübner rácsapott erre a mondatra: — Tehát beismeri, hogy susmukolt? A hegesztő megragadta a művezető kabátját. — Vegyen fel tiszta fehér­neműt. Nálam az ilyen gyá­va alakok nem sok sót ettek volna meg. — Mi az, hogy magánál? Mi volt maga, csak nem a római pápa?! Elszóltam magam, — gon­dolta Cságoly, de aztán könnyedén igy telelt: — A nálamból gondolja? Ez a szavamjárása. Hübner úr. Még abból az időből, amikor azt mondogattuk, hogy a munkásnak a gazda fejével kell gondolkodnia... És otthagyta a csodálkozó embert az udvaron. Most már tényleg elkez­dett szemerkélni. Pan« József: TANULMÁNY Ladányi Mihály: Mesebeli Elindultam hozzád, hogy ég lehess, én meg színedbe szerelmes madár — * Tüntetés Két házsor közt egy vad dalt dúdoloks Az ó HA MILLIOMOS LENNÉK kezdeti Nemzeti Dal korában a Marseillaise-szel verek be minden ablakot. * Szerelem Az ember keres valakit s valakivel mindig beéri. Régi megalkuvásait sikerül végre betetézni. Hegedűs László: / Csendélet egy ífa'Wfban Tűnődve szivárog, méláz a csap és testes kávéfőző szörtyög lassan, mosolyával a kövér nő lecsap s pókháló úszik szennyszínű magasban. Tócsában áll pulton a sör s a hab, méri egy férfi mogorván, unottan, füst felhoz, a poros égő a nap, gyors pincér előtt az ajtó kipattan. Ottbenn a menny: asztal vár és zene. Ez itt egyszerűbb lelkek édene, topoghatsz sör és bor nyálkás sarában Érdes szitok, fölrs'attanó beszéd hirdeti az ünnep dicséretét • gyengén dülöng egy részeg egymagában* KATKÓ ISTVÁN: Megint jönnek az esőfelhők i nillllllllillllllllllllllllllllllltlIlilllllllllMBIWISIIÍIIIIIIIllllBllillPlllillllllllllllltlIWIilimHilMlllllllllll

Next

/
Oldalképek
Tartalom