Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-14 / 10. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. január 14, Saigon „sajnálkozik* Minisztertanács Kairóban és Jeruzsálemben Tüntetések Londonban Még sokáig foglalkoztatja majd a megfigyelőket az a nagyjelentőségű svéd politikai gesztus, hogy Stockholm hivatalosan elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A kommentátorok világszerte megállapítják, hogy a svéd lépés a VDK óriási politikai sikere, amelynek a diplomáciai életben láncreakciószerű hatása lehet. Washington már „sajnálkozását” nyilvánította és természetesen várható volt, hogy a délvietnami rezsim hasonló módon reagál. Ez a legutóbbi jelentések szerint megtörtént: a saigoni külügyminisztérium hivatalos közleménye ugyancsas „sajnálkozását” fejezi ki Stockholm lépése miatt. Saigon tisztában van azzal, milyen súlyos tekintély-veszteség ez a számára és a közleményben szeretné menteni, ami még menthető. A külügyminisztérium nyilatkozata ugyanis kifejezi 8124 a reményét, hogy Dél-Vietnam és Svédország között helyreáll a diplomáciai kapcsolat. Ez hivatalosan sosem szakadt meg, de esztendők óta egyik fél sem küldött nagykövetet a másik országába, ami a diplomácia jelzés- rendszere szerint nagyfokú elhidegülés jele. A párizsi tárgyalások továbbra sem mozdultak el a holtpontról. Az érintkezés ugyan nem szünetel — az észak-vietnami és az amerikai delegáció helyettes vezetője, Ha Van Lau ezredes, illetve Cyrus Vance vasárnap is kétórás megbeszélést folytatott egymással — előrehaladás nincs. Az amerikai fél ugyanis változatlanul ragaszkodik a tanácskozások „kétoldalú” jellegéhez, ezt pedig a VDK változatlanul nem fogadhatja el. A Közel-Keleten folytatódnak a helyzet rendezésére irányuló erőfeszítések. A kairói Kubbeh palotában ülést tartott az EAK minisztertanácsa. Utána Fajek tájékoztatási miniszter közölte: a kormány intenzív figyelemmel kíséri azokat a nemzetközi konzultációkat, amelyek a Szovjetunió diplomáciai kezdeményezései nyomán bontakoztak ki. A miniszter meleg szavakkal méltatta a Szovjetunió segítőkészségét, majd elismeréssel szólt De Gaulle francia államfőnek a fegyver-embar-' góval kapcsolatos, emlékezetes lépéséről. Az elnöknek ezt a döntését — hangsúlyozta — az arab nemzet nem felejti el. Az izraeli kormány is minisztertanácson foglalkozott a De Gaulle féle bejelentés várható kihatásaival. A prágai televízióban nagy érdeklődéssel fogadott beszédet mondott Evzen Erban, a CSKP elnökségének tagja, a Nemzeti Front elnöke. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a kölcsönös bizalom légkörének erősítésére. „Nemcsak a meggondolatlan, vagy akár átgondolt, szavakban és tettekben megnyilvánuló radikalizmus, a társadalom vezetőire és a januári politikára gyakorolt nyomás jelent veszélyt, hanem a pesszimizmus és a bizalmatlanság is”. Erban emlékeztetett arra, hogy az érzelm, túlfűtöttség rossz tanácsadó és „nagy kárt okozna, ha sztrájkolnának egymás ellen, ahelyett, hogy dolgoznak egymás javára. <KS) Nemzetközösségi találkozó A Nemzetközösség csúcstalálkozóján szerdán fogadják el a közös közleményt, miután hétfőn és kedden a résztvevők teljes ülésen vitatják meg a világkereskedelem és a világgazdaság helyzetét Tanzánia, Zambia, valamint több más afrikai országok küldöttei azt javasolják, hogy a közlemény mondja ki nyíltan. A résztvevők többsége kérte a brit miniszter- elnököt vonja vissza a Fearless hadihajón Smith-nek tett ajánlatait, mert ezek ellentétben vannak a Nibmar- elwel. ' A London belvárosában a nemzetközösségi miniszter- elnökök értekezletével egyidejűleg felvonuló mintegy ötezres tömegből levált — többszázfőnyi tüntető vasárnap délután megrohamozta a Rhodesia-házat, a Smith- rezsim londoni képviseletének épületét. A tüntetőket nemcsak az ott várakozó rendőri egységek, hanem a Smith-rendszert éltető szélsőjobboldali ellentüntetők fogadták. Verekedés kezdődött, a felvonulók három ízben is megrohamozták az épületet, behatolni azonban a kettős rendőrkordon miatt nem tudtak. Több sebesültet! mentőkocsik szállítottak el. Az egész jelenetet a rho- desiai-ház tetejéről szemlélte az a két bátor fiatalember, aki vasárnap hajnalban sziklamászó felszereléssel jutott fel a négyemeletes épület tetejére, letépte onnan a rhodesiaí fehér telepesek zöld-fehér-zöld zászlaját és kitűzte helyébe a brit lobogót. A menet egy másik csoportja a Rhodesia-háztól né- hányszáz méternyire levő dél-afrikai nagykövetség ellen intézett támadást. A tüntetők bezúzták az épület mintegy ötven ablakát, behatolni azonban itt sem tudtak. Végül egy harmadik: .csoport a Downing Street’ 10., a miniszterelnökség elé vonult, hogy átnyújtsa tiltakozó petícióját. A tüntetés a késő délutáni órákban ért véget. A vasárnapi nagyszabású tüntetésen, amelynek során verekedés tört ki 1300 rendőr és körülbelül ötszáz tüntető között a Rhodesia house és a dél-afrikai nagykövetség előtt, a rendőrség harA Brit Nemzetközösség londoni csúcstalálkozója alkalmából az Angliában élő szí- nesbőrűek szervezete, a Feketék Szövetsége” a Hyde-parkból a Downing Street felé indult, hogy a miniszterelnökség előtt tüntessen a faji megkülönböztetés ellen. — (Telefoto—AP—MTI—KS) Izraeli oilótákat képeznek ki Olaszországban? Ml INDENFELÖL Az izraeli kormány ülése BAGDAD Az iraki külügyminisztérium szóvivője vasárnap bejelentette, hogy a minisztertanács nem kívánatos személynek nyílvánította és kiutasította az országból a dán ügyvivőt Az ügyvivő vasárnap este már meg is érkezett Dániába. MOSZKVA A Szovjetunióban vasárnap földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—263 jelzésű mesterséges holdat az űrkutatási program folytatása céljából A szputnyik rátért pályájára. Berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító központban feldolgozzák a beérkező adatokat RABAT A marokkói Rabatban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások II. Hasszán marokkói király és Huari Bu- medien algériai elnök, illetve az általuk vezetett küldöttségek között Bumedien szombat óta tartózkodik hivatalos látogatáson a szomszédos arab államban. TORINO Az olasz rendőrség terroristák után nyomoz, akik vasárnap bombát dobtak a to- , rinói rendőrfőkapitányság épületére és több pisztolylövést adtak le a Kommunista Párt egyik épületére. NEW YORK Ralph Abernathy lelkész vasárnap bejelentette, országos kampányt indít azzal a céllal, hogy a kongresszus és az elnök iktassa be a mártírhalált halt Martin Luther King-et az amerikai nemzet első néger hősévé. Abernathy kifejezte azt a reményét, hogy sikerül több mint egymillió aláírást gyűjtenie kérvényére és ezáltal országos ünnepnappá nyilvánítani január 15-ét, King születésnapját" Az izraeli kormány hétfőn Jeruzsálemben összeült, hogy meghallgassa Abba Eban külügyminiszter beszámolóját a francia kormány fegyverszállítási embargójának politikai kihatásairól. és Mose Dajan hadügyminiszter előterjesztését azokról az intézkedésekről, amelyeket Izrael a francia lépés ellensúlyozására tesz. Zvi Cur tábornok, Dajan helyettese a kormány ülésén ismertette azokat a tárgyalásokat, amelyeket az izraeli küldöttség folytatott a francia hatóságokkal. Az AFP hangsúlyozza, hogv az izraeli kormány tagjai között még nem alakult ki egység abban a kérdésben, követeljen-e azonnali kártérítést Izrael a már kifizetett, de az embargó miatt le nem szállítható Mirage gépek ügyében. Több miniszter azon az állásponton van, hogy mivel Izrael valutatartalékai 800 millió dollárra csökkentek, a közel 100 millió dolláros összeg mielőbbi visszakövetelése lényegesen enyhítené az iz- raieli fizetési mérleg deficitjét. A kormány más tagjai viszont azzal érvelnek: Franciaország azzal vághatna vissza, hogy leállítja, — vagy nagy mértékben korlátozza az izraeli—francia kereskedelmet általában. Az az érv is nagy súllyal esik latba, hogy ha Francia- ország kénytelen visszafizetni a Mirage-gépekért már felvett összegeket, úgy tekintheti, hogy az ötven géppel korlátlanul rendelkezhet, tehát eladhatja saját belátása szerint, esetleg Izrael ellenfeleinek, az arab államoknak. Az AP szerint az izraeli külügyminiszter, Abba Eban azon az állásponton van, hogy nem szabad semmiféle elhamarkodott intézkedést tenni, mert az csak tovább ronthatná a két ország viszonyát. Az Osservatore Politico nevű hírügynökség a következő hírt közölte; __ Bizalmas források arról tá jékoztatnak, hogy a Frosi- noneiaugusta-Rell üzem közelében izraeli pilóták csoportjait képezik ki jelenleg olasz gyártmányú helikopterek használatára. A hír jelentős, tekintettel az izraelieknek szóló fegyverszállítmányokkal kapcsolatos francia embargóra. Az embargó által érintett katonai felszerelések között vannak olyan helikopterek, amelyeket már szállítottak az izraeli hadseregnek és ezekkel a franéia gyártmányú helikopterekkel hajtották végre a beiruti repülőtér elleni támadást. Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az izraeli hadsereg helikopter-parkját most már fokozatosan olasz repülőgépekkel váltják majd fel. A hír felháborodást keltett politikai és újságíró körökben egyaránt, annál is inkább, mert Pietro Nenni olasz külügyminiszter három nappal ezelőtt a képviselőházban azt mondotta, hogy az olasz kormány továbbra is szigonían betartja az embargót, amelynek értelmében nem szállít fegyvereket a közel-keleti országok egyikének sem. A hétfői Unitá ezzel kapcsolatban így ír: „A hír súlyos voltát nem szükséges igazolni. Az olasz kormánynak világosan állást kell foglalnia”. mincegy tüntetőt vett őrizetbe. Hivatalos adatok szerint 17 „Bobby” sebesült meg, a tüntetők közül állítólag tizennégyen szorultak ápolásra. A harmincegy letartóztatott a rendőrbíróság elé kerül. A hétfő reggeli londoni lapok előkelő helyen foglalkoznak a tüntetéssel, sok fényképpel mutatják be a verekedést és nagy figyelmet szenteltek a két fiatal hegymászónak, akik 17 órán át őrizték a maguk kitűzte brit lobogót a Rhodesia house tetején. A 25 éves lan Middlehurst és a 27 éves Jón Colles ellen nem indult eljárás, ugyanis a kormány furcsa helyzetbe kerülne, ha azért állítaná bíróság elé a két fiatalt, mert egy lázadó rezsim kalózlobogója helyébe a brit nemzeti zászlót tűzték ki. Partizántámadás Saigon környékén Egy saigoni amerikai katonai szóvivő bejelentette, hogy a szabadságharcosok vasárnap heves támadást intéztek egy Saigontól kilencven kilométerre dél-nyugatra fekvő amerikai gyalogos védelmi állás ellen. Az amerikaiak csupán légitámadással és tüzérség bevetésével tudták visszaverni a partizánokat. A szóvivő az amerikai veszteségeket 9 ha- ’ tfV>gn és'7 sebesültben állapította meg. B—52-es légierődök vasárnap a Mekong-delta vidéken, Sa Dec város közelében a partizánok feltételezett támaszpontjait és csapatösz- szevonásait bombázták. Egy másik bevetésben a Saigontól 90 kilométerrel északnyugatra fekvő Tay Ninh közelében szórták le hap- mine tonnányi bombater- hüket. A DNFF erői á hétfői nap. « délelőttjén ismét aktivizálódtak. Hétfőn reggel a gya- * logság indult harcba: tüzérségi előkészítés után a partizánok benyomultak Can Tho légitámaszpontra, amely a Delta-vidéken fekszik és 18 amerikai helikoptert pusztítottak el, illetve rongáltak meg. A támaszpontot védő amerikai katonák közül nyolcán életüket vesztették, mintegy tizenöten pedig megsebesültek. A hajnali rajtaütés után a szabadságharcosok visszahúzódtak... Vállalatok, Szövetkezetek, Tanácsok, figyelem! Útépítéshez, útkarbantartáshoz hideg aszfalt és impregnált zúzalék megrendeléseket fogadunk el. Vállalatunk az Eszak-Magyarországi Kőbánya Vállalattal közös vállalkozásban Tárcáiról 1969. évre fenti anyagok szállítását vállalja. Igényeiket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki, figyelembevéve az Önök kéréseit. Egységár: kötőzúzaléknál 230,— Ft/tonna vagonba- rakva, impregnált anyagoknál megrendelés mennyiségétől és szemszerkezeti összetételétől függően, megegyezés szerint Megrendeléseiket kérjük vállalatunk címére megkül-. deni. Mindennemű felvilágosítással szolgál Vállalatunk Anyag és Szállítási Osztálya. Debrecen, Barna n. 3. — Telefon: 26—63. DEBERECENI KÖZÜTI ÉPÍTŐ VÁLLALAT A szentek megeszik Indiát A patkányok étéibe JO millió tonna gaoonat /altiak föl A több mint 500 millió lakosú Indiának állandó élelmezési gondjai vannak. Az ország mezőgazdasága nem tudja fedezni a rohamosan szaporodó lakosság élelmiszer szükségletét, ezért rendszeresen nagyobb mennyiségű gabonát és más élelmiszert importálnak. Igen nagy gondot okoz az a körül ménv is. hogy a vallásos indiaiak egyik vidéken a teheneket, másutt különféle állatokat, néhol például a patkányokat is szent és sérthetetlen állatoknak tartják, pedig a patkányok és más férgek még ott is. ahol irtják őket, igen nagy kárt okoznak a vetésben és az élei m i szerkészletekben. Indiában különösen elszaporodtak a patkányok — egves becslések szerint minden egyes lakosra tíz patkány iut. Az egész országban tehát ötmilHárd patkánv garázdálkodik, évente mintegy 30 millió tonna gabonát fal fel. amit az éhínség enyhítésére kellene felhasználni. Az adatokat az ENSZ Indiáról készült tanulmányából vertük. A Stern nyugatnémet hetilap riportere a helyszínen akart meggyőződni a tényállásról, s mint riportjából kiderült, még megdöbbentőbb részletek tárultak elé. Nyu- gat-lndiáhan. B'kaner közelében. Karni-Mata istennő templomában naponta mintegy hatvan kilogramm búzát szórnak szét a templomban szabadon szaladgáló. több ezer szent patkánynak. Ugyanakkor egy gyereknek napi feiadagja csak 112 gramm búza. A riport nagv visszhangot keltett. a mellette közölt fénykénekért a szerzőt elismerésben részesítette egy nemzetközi. újságíró-szervezet. Abid Ali. az indiai parlament felsőházának, tagja, szakszervezeti vezető, megkérdezte a kormány tagjaitól. vaion a riDortban közölt részletek megfelelnek-e a valóságnak. A kormány szóvivőié azt válaszolta, hogy e részletekről nincs tudomásuk. A hetvenéves politikus azonban nem hawta annyiban a dolgot, második kérdése az volt. hogv India bonni nagykövetsége kért-e cáfolatot a Stem szerkesztőségétől? Nem egészen egy hónappal ezelőtt indira Gandhi miniszterelnök maga válaszolt a kérdésre— Kellemetlen esetről van szó. Kénytelen vagyok megmondani. hogv a valóság nem valami hízelgő a számunkra. Ténv és való ugyanis, hogy az említett templomban a patkányokat, ha nem is amerikai. de indiai gabonával tán'á'ink. a—'it szerintem is emberi táplálkozásra kellene felhasználni. Egy nvueat-indiai kénviselő meeoróhálta menteni a helyzetet, és megindokolni az istennő patkányainak táplálását: — Karni-Mata templomában minden élőlény beléphet, és éleimet kaDhat. A templomban senkit, még egy patkányt sem ölhetnek meg. hiszen a templom Isten háza. A patkányoknak is joguk van,a több életre. A világviszonylatban is közmegbecsülésnek örvendő és alapos, angol műveltségű Indira Candhi nyomatékosan válaszolt: — Arn'kor az emberek éheznek. a patkányokat pedig úav tápláliák, az nem kelt valami jó benyomást a vi« lágközvéleményben.