Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-14 / 293. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 14. Véget ért a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülése — Összeült az ND£ népi kamarája A „színtelen" csapat — Változás Venezuelában? ’legnap esti helyzetkép Az év vége felé közeledvén, aktuális a visszatekintés az esztendő eredményeire, egyszersmind a jövő év tennivalóinak, feladatainak tervezése is. Ennek jegyében ért véget a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának négynapos ülésszaka is. Alapos és sok munkát végeztek itt a szovjet nép képviselői. Egyetek közt törvényerőre emelték az 1969-re vonatkozó gazdaság­fejlesztési tervjavaslatot, elfogadták a jövő évi költségvetés­ről szóló törvényt, s egy harmadik törvénnyel megteremtették a központi és köztársasági földtörvény alapjait. Ez utóbbinak célja: a földterületek racionálisabb kihasználása, a szocialista szervezetek és az állampolgárok földjogainak védelme. Hasonló szellemben és feladatokkal kezdte meg új ülés­szakát az NDK népi kamarája is. A téma Berlinben is ha­sonló: a nép képviselői az ország jövő évi népgazdasági és költségvetési tervét tárgyalják meg. S lényegében hasonló jellegű a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának plénuma* ahol ugyancsak a most végződő esztendő eredményeit és hibáit veszik számba, s egyben kijelölik az ország előtt álló legfontosabb jövő évi politikai és gazdasági feladatokat, a helyzet teljes normalizálódásának érdekében. A világ közvéleményét csakúgy, mint a politikai meg­figyelőket és publicistákat, még mindig erősen foglalkoztatja Nixon bejelentett kormánylistája. Ha a New York Times szürkének nevezte a január 20-án hivatalba lépő minisztere­ket, úgy a francia sajtótól sem kaptak eltérő jelzőket. A Combat például színtelennek nevezi Nixon kormányát, az Aurore azt írja róluk: „minden ragyogás nélküli csapat”. A Paris Jourban az egyik legidősebb s legtapasztaltabb fran­cia külpolitikai szakíró. Tabouis asszony veszi nagyító aló az új washingtoni névsort. Ügy véli, hogy míg Nixon tanács­adói liberálisoknak tűnnek, azok viszont, akiket miniszterei­nek nevezett ki, szigorúan konzervatívok. Arra is rámutat, hogy a Nixon-„csapat” minden tagja igen szoros kapcsolat­ban áll az USA legmagasabb pénzügyi és kereskedelmi kö­reivel, míg Johnson munkatársait a nagyiparhoz fűzték szo­ros szálak. Venezuela még novemberben, nemzetközi vizeken elfo­gott egy kubai ha'.ászhajót, s annak legénységét, meg a hajót máig sem engedte szabadon. Kérdés, meddig tart még ez a Kuba-éllenes provokáció, amely ellentmond az újon­nan megválasztott venezuelai elnök, Caldera első nyilatko­zatainak. Caldera ugyanis a többi között arról beszélt, hogy kormánya hajlandó helyreállítani a diplomáciai kapcsolato­kat Kubával, sőt, elismerni kívánja valamennyi szocialista ország kormányát. Még annak a lehetőségét is felvillantotta, hogy esetleg visszaadják a betiltott venezuelai kommunista párt legális státuszát. Igaz, hogy Caldera megválasztott elnök kormánya csak márciusban veszi át hivatalát, de a kubai halászhajó elleni provokáció — amennyiben tartós marad — nem kedvező előjel ahhoz, hogy Caldera szavai megfelelő hitelre találjanak. Johnson-N xon me beszálés Sztrájkok világszerte A kelet-pakisztáni Chitta- gong kikötővárosban — a sztrájkoló tömeg megtáma­dott egy vonatot és egy autóbusz-garázst. A kivonuló rendőrség kétszer is a tö­megbe lőtt. Ennek következ­tében tizenöten megsebesül­tek. A tömeg a kormány korlátozó rendelkezései miatt tüntetett. Dacca-ban, Kelet-Pakisz- tán székhelyén a rendőrség rátámadt a tüntetőkre és szétverte őket. A városban feltűzött szuronyú katonai járőrjáratok biztosítják a rendet. Az üzleteket becsuk­ták, a közúti forgalom szü­netel. Ajub Khán elnök egy heti keletpakisztáni látoga­tása során jelenleg Daccá- ban tartózkodik. Zendülés fenyegeti a nica- raguai Leon városkáját. A népi felháborodás elsősorban Isidoro Oviedo püspök ellen irányul, aki a lakosság tilta­kozása ellenére hajlandónak mutatkozott arra. hogy a spa­nyol stílusban emelt leoni székesegyház harangtomyá- nak négy szépen szóló ha­rangját a Fritzen svájci cég­gel kötött megállapodás ér­telmében elcserélje egy mo­dem svájci gyártmányú ha­rangra. A jámbor leoniak felháborodása nem ismert határt ENSZ Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságá­ban folytatódik a Koreával kapcsolatos kérdések megvi­tatása. A csütörtök délelőtti ülésen felszólalt Kambodzsa képviselője, aki rámutatott, hogy az úgynevezett Koreai kérdés évenként történő megvitatása semmiképpen sem járul hozzá a probléma igazságos megoldásához, csu­pán az amerikai imperializ­mus agresszív céljait segíti elő és a békeszerető népek szemében aláássa a világ- szervezet tekintélyét. ☆ Kambodzsa állandó ENSZ- képviselője levelet juttatott el a Biztonsági Tanács el­nökéhez. Ebben határozob­Pénteken reggelre Saigon külső ostrom ellen készülő városnak hatott. A város központjában hemzsegtek a rendőrök és a biztonsági szer­vek tagjai, a kereskedelmi negyedben húszméterenként állítottak fel rendőrposztokat, az utcákon rendőrőrjáratok cirkáltak, az utcák felett megfigyelő repülőgépeik és helikopterek köröztek. Az éjjeli csendet a városkör­nyéki harcok tüzérségi zaja törte meg; hírek tan cáfolja azokat a thai­földi nyilatkozatokat, ame­lyek szerint Khmer fegyve­res erők „bűntetteket haj­tottak végre” thaiföldi ál­lampolgárok ellen 1967 ok­tóber és 1968 márciusa kö­zött. Ar A közgyűlés csütörtöki ülésén Szomália delegátusa 50 ország nevében határo­zat-tervezetet nyújtott be, amelyben ENSZ-akciókat sürget annak érdekében, hogy Délnyugat-Aírikából eltávolítsák a délafrikai ha­tóságokat. A tervezet elítéli Dél-Afrikát, amiért a ko­rábbi határozatok ellenére sem hajlandó a területet az ENSZ fennhatósága alá bo­csátani. A hisztériás félelem egyik jeleként a rendőrség 400 „feltételezhetően gyanús” személyt letartóztatott, a ka­tonai parancsnokság a fővá­rosi kerületi közigazgatási vezetőket katonai vezetőkkel váltotta fél. Az elmúlt éjjel B—52-es nehézbombázók hét hullámban hajtottak végre nagyszabású bombatámadá­sokat a főváros felé vezető utak ellen. Johnson amerikai elnök csütörtökön este a Fehér Házban egy és háromnegyed órás megbeszélést folytatót* január 20-án hivatalba lépő utódjával. Nixonnal. A Fehér Ház szóvivője szerint a kö­zel-keleti, a vietnami kérdést, valamint számos más nemzet­közi problémát tárgyaltak meg. A Fehér Ház szóvivője csü­törtökön Nixon kormányala­kításáról megjegyezte, hogy Johnson elnök „jó vélemény­nyel van” az új kabinet ösz­Pénteki ülésén a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa tör­vényerőre emelte az 1969, évre vonatkozó gazdaságfej­lesztési tervjavaslatot. En­nek végleges összeállításá­nál figyelembe vették azo­kat a módosításokat, ame­lyeket a szövetségi tanács és a nemzetiségek tanácsa állandó bizottságaiban elő­terjesztettek. Az elfogadott törvény ér­telmében 1969-ben az idei esztendőhöz képest a nemze­ti jövedelem 6,5 százalékkal, az ipari termelés 7,3 száza­lékkal az iparból származó nyereség pedig 14,1 száza­lékkal nő. A egy főre jutó reáljövedelmek tervezett nö­vekedése 5,5 százalékos. Ál­lami keretből 9,4 százalék­Baiktattak oz új o'asz kormányt A kereszténydemokrata Martiano Rumor vezetésé­vel megalakult új olasz kormány — a háború óta a huszonkilencedik — péntek délelőtt letette az esküt Sa- ragat köztársasági elnök előtt. Rumor valószínűleg a jövő héten mutatja be ka­binetjét a parlamentben. Bár az olasz törvények ér­telmében ehhez 11 nap ál] rendelkezésére, az új mi­niszterelnök szeretné még karácsony előtt elfogadtatni kormányát. Mivel a keresz­ténydemokratákból, szocia­listákból és köztársasági pártiakból álló koalíciós kormány többséggel rendel­kezik a parlamentben, a bi­zalmi szavazás kimenetele nem lehet kétséges. szetételéről, jóllehet az Egye­sült Államok jövendő kor­mányának még nem ismeri valamennyi tagját. Az ismerkedésre nem sok­kal ezután alkalom nyílt mert a csütörtök esti John­son—Nixon találkozó után az elnök fogadást adott a Ni- xon-kabinet tiszteletére, ame­lyen a Johnson- és a Nixon- házaspár mellett a jelenlegi és a következő amerikai kor- mány valamennyi tagja fele- ségestől megjelent. kai több lakást fognak fel­építeni minit az idén. Elfogadták a küldöttek az 1969. évi költségvetésről szó­ló törvényt is. Ez 134 mil­liárd 97 millió 736 ezer ru­bel bevételt és 133 milliárd 898 millió 408 ezer rubel ki­adást irányoz elő. A kiadás­ra szánt összegből a népgaz­daság szükségletének fede­zésére 58 milliárd 318 millió 367 ezer rubelt szánnak, a szociális és kulturális célok­ra fordítandó összeg pedig több mint 51 milliárd rubel. Honvédelmi kiadásokra 1969- ben 17 milliárd 702 millió rubelí irányoztak elő. A Legfelső Tanács négy­napos ülésszaka ezzel befe­jezte munkáját. MOSZKVA A CSKP közép-csehorszá­gi területi bizottságának küldöttsége, amely Jan Pil­lérnek, a bizottság első tit­kárának, a CSKP KB elnök­ségi tagjának a vezetésével a Szovjetunióban tartózko­dik, megállapodott a moszk­vai pártbizottsággal abban, hogy küldöttséget cserélnek a fővárosi párt, tanácsi, szakszervezeti és komszo- mol munka tanulmányozása céljából. ☆ A megállapodások értel­mében december 16—23 Kö­zött Merzljakov első kapi­tány parancsnoksága alatt szovjet hadihajó egység tesz baráti látogatást a tanzániai Dad es Salaam kikötőjében. ISTANBUL Bírói ítélet alapján Is- tanbulban elkobozták Nazim Hikmet, ismert török költő válogatott műveinek első kötetét, amelyet egy helyi ki'-dó állított össze, a bíró­ság Hikmet műveiben ..kom­munista propagandát” vélt felfedezni. BONN A bonni igazsá ü wminisz- térium szóvivője bejelentet­te. hogy Otakar Svercina, a CTK bonni irodáiénak ve- zető’e elleni eljárást az NSVK főállamüevésze be­szüntette. Az eliárást — mondotta a szóvivő — .kül­földről érkezett anyag alap­ján meg kellett indítani, de bebizonyosodott. hogy a kémkedés gvaeűia nem áll fenn”. Ahlers helyettes szó­vivőié. a bonni kormány nevében örömét feiezte ki az eljárás megszüntetése miatt. A sajtókonferencián jelenlévő tudósítók a beje­lentést nagy tapssal fogad­ták. WOLFSBTTRG A Volkswagen Műveli wolfsburgi üzemében „ ssik törtökön elhagyta a futósza­lagot a tizenötmillionípcuK személygépkocsi. DETROIT Henry Ford, a Ford Mo­tor Company elnöke közöl­te, hogy vállalata ..Mave- rick” néven jövő áprilisban új kiskocsit hoz forgalomba. A General Motors autógyár bejelentette, hogy 1970-ben kiskocsival jelentkezik a piacon. A hírek szerint két másik nagy amerikai autó­gyár is hasonló terv megva­lósításán fáradozik. Letartóztatások Saigonban Véget ért a Legfelső Tanács ülése Egyetlen megoldás a dollár devalválása Amerikai közgazdász a nyugati valutaválságról (\etc York-i levél) — Melyek a jelenlegi pénz­ügyi válság alapvető voná­sai? — Ezzel a kérdéssel for­dult Henrich Borovik, az APN new yorki tudósítója Viktor Perlő, neves amerikai közgazdászhoz. Perlő válaszában hangsú­lyozta, hogy a jelenlegi vál­ság egyik fázisa a tőkés vi­lág tíz éve tartó pénzügyi válságának. A helyzet külö­nösen a legutóbbi másfél év­ben éleződött ki. — Megállapítható, — mon­dotta — hogy az utóbbi időkben határozottan gyen­gült a dollár és az amerikai bankok befolyása a tőkés Dénzügyi világban. Az arany dollárban rögzített ára — 35 dollár egy uncia — több -mnt harminc éve áll fenn. Ez az ár a dollár különleges ’-zerepét tételezi fel, azt. hogy a dollár veszi át az "anyalap szerepét A dől 'árnak, mint fizető eszköznek ez a megkülönböztetett sze­lepe, az utóbbi években gyengült Az arany értéke emelkedett Ha az arany ára változatlan marad, az arany­tartalék nem elegendő arra, hogy fedezze a kapitalista or­szágok közötti kereskedelem egész volumenét. Az arany- tartalék ma a nemzetközi ke­reskedelemnek csak két hó­napos volumenét tudja biz­tosítani. Ha a mérleg csak kis időre is felborul, ez ele­gendő ahhoz, hogy teljesség­gel kimerítse egyik vagy másik tőkés ország aranytar­talékát Az Egyesült Álla­mok például elvesztette aranytartaléka 64 százalékát. — Miért ragaszkodik az Egyesült Államok mégis az arany állandó árához? — Részben azért, hogy biztosítsa a dollár és az ame­rikai bankok vezető szerepét a nemzetközi pénzpiacon. Másrészt tudvalevő, hogy a Szovjetunió a világ egyik legnagyobb aranyat exportá­ló állama. Az aranv alacsony felvásárlási ára tehát egy­szersmind a szocialista tábor országai jövedelem és vá­sárlóképessége csökkentésé­nek eszközéül is szolgál. — A jelenlegi pénzügyi válság egyik alapvető je­gye a kapitalizmus egyenlőt­len fejlődése Japán bruttó­termelésének évi növekedése 10 százalék, míg Nagy-Bri- tanniáé kevesebb, mint 1 szá­zalék. Tanúi vagyunk egy­részt Japán, Nyugat-Német- ország, és bizonyos mérték­ben Olaszország gyors meg­erősödésének, másrészt Fran­ciaország, Nagy-Britannia. valamint az Egyesült Álla­mok viszonylagos gyengülé­sének. A nemzetközi keres­kedelemben az Egyesült Ál­lamok elveszíti vezető szere­pét. — Miben nyilvánul ez meg? — Az utóbbi években az USA nemzetközi kereskedel­me állandóan deficites. Hiva­talosan az exDort ugvan ie- lentéktelen túlsúlvban van az importtal szemben, ez a többlet azonban kizárólag az ún. „külfn'di á'lamok megse­gítésére irányuló export” ió- voltából keletkezik, amelv nem más. mint a katonai é* egyéb áruk kivitele a báb­kormányok és más csatlós kormányok számára, a kapi­talista rendszer megőrzése céljából ezekben az orszá­gokban. — Napjainkban az ameri­kai vállalatok nem töreksze­nek arra, hogy csak ameri­kai árukat exportáljanak. Ki­fizetődőbbnek találják, ha úgy hódítanak meg külföldi pia­cot, hogy tőkét exportálnak és megszerezzenek olyan külföldi vállalatokat, ahol a munkaerő jóval olcsóbb, mint az USÁ-ban. — Van-e valamilyen lehe­tőség a jelenlegi pénzügyi válság megoldására? — A válság megoldásának egyetlen határozott lehetősé­ge, az amerikai dollárnak az aranyhoz viszonyított deval­vációja lenne. Lehetséges, hogy ez 1969-ben meg is történik. — Mi a véleménye a fran­ciaországi pénzügyi válság alapvető okairól? — A franciaországi válság is azt illusztrália. hogy a vi­lág aranytartaléka nem fe­lel meg a nemzetközi keres­kedelem volumenének, és hogy az arany ára túl ala­csony ahhoz, hoev ellenáll­jon a mérleg időleges fel­borulásának. A Franciaor­szágra gyakorolt pénzügyi nvomás egyébként annak a folyamatnak egy része, amelynek célia. hogy Fran­ciaországot újból alárendelt •helyzetbe hozza az USA-val, illetve Nyugat-Németország- gal szemben. — Az amerikai Imperializ­mus 1967-ben kampányt in­dított a francia áruk bojkot­tálására, és a Franciaország­ba irányuló turisztika csök­kentésére. A turizmusból származó jövedelmek sok or­szág számára igen komoly bevételi tételt jelentenek. Tudvalevő, hogy az USA és Nyugat-Németország utaztat­ja a legtöbb turistát. Ez ko­moly eszköz a kezükben, hogy barátaikat megjutal­mazzák, és az engedetleneket megbüntessék. A francia vál­ság második fázisát az or­szág belső politikai krízise jelezte idén tavasszal, amely az egyetemisták zavargásá­ban. és általános munkás- sztráikban fejeződött ki. A francia burzsoázia, — szűk, önző osztályérdekből — ha­talmas mennyiségben vitte külföldre a tőkéiét. — A nyugatnémet és ame­rikai nagytőke, amely meg­érezte. hogy a frank gyengü­léséből hasznot húzhat, meg­indította a haiszát ellene. A francia kormány el tudta volna hárítani a kampányt, ha komolvan ellenőrzi kül­kereskedelmét Ez azonban ellentmondott volna a fran­cia burzsoázia étdok»mek. és ezért nem foganatosított ilyen intézkedéseket. — Franciaország kormá­nyának, hogy a frankot meg­mentse, azon monopóliumok vállára kell a pénzügyi ter­heket hárítania, amelyek fér lelősek a válságért. Ha ezt nem teszi, kétséges, hogy si­kerül-e valamit elérnie a válság pillanatnyi elodázásán kívül. — Véleménye szerint elő­reláthatóan mire vezet a pénzügyi válság? — Mindenekelőtt a nyu­gatnémet bankok jelentős megerősödésére. A dollár az eddiginél jóval nagyobb mértékben függ majd a maj- na—frankfurti bankárok tá­mogatásától. Amerikának pedig messzemenő engedmé­nyeket kell tennie a nyugat­német imperializmusnak, a nemzetközi deficit kiegyenlí­téséért. Hiszen Nyugat-Né- metország oly nagy mérték­ben segíti ma is az Egyesült Államokat, mint senki más. Az NSZK. ha nem tévedek, évente 850 miilió dollárért vásárol különböző katonai felszereléseket, kölcsönöket vesz fel. sőt részt vesz a kül­földi országoknak nyújtott amerikai segélyben is. — A nyugatnémet bankok ugyanakkor következetesen növelik pénzügyi tartalékaik arany fedezetét a dollár ro­vására. Ezzel csökkentik a kockázatot arra az esetre, ha a dollárt mégis devalválják. Mindez rontja a wall-streetl bankárok helyzetét, és előre­veti a dollár devalvációjának lehetőségét. (APN — SS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom