Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-03 / 232. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. október 3. — Virágzó, gyümölcsöt ér­lelő filodendron. A tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben a két méter magas dísznövény két virágot, illetve gyümölcsöt hozott. — A holland nők kedve­lik a robogót. Hollandiában a nők idén fél év alatt 155 ezer robogót vásároltak, 22 ezerrel többet, mint az elő­ző év azonos időszakában. A férfiak, beleértve a fiatalo­kat is, csak fél annyit vásá­roltak a legkisebb gépjár­műből. — Nyugdíjasok szórakozá­sára. A Ságvári Endre me­gyei művelődési ház és a városi szakmaközi bizottság közös szervezésében öt elő­adásból álló sorozat indul nyugdíjasok részére. Első al­kalommal október 6-án, Oly szép ma az öröm címmel vi­dám műsort állítottak össze Móricz Zsigmond, Heltai Je­nő, Karinthy Frigyes művei­ből. November 3-án pedig „Pártom, te kardos angya­lom” címmel emlékeznek az őszirózsás forradalomra és a KMP megalakulásának 50. évfordulójára. Őszinte szerelem — „Szerelmem, mondd meg egyszer őszintén: mi ked­vesebb neked, egy szép, vagy egy intelligens asszony?” — ,,Sem az egyik, sem a másik. Hiszen tudod, hogy csak téged szeretlek!” Várható időjárás: változóan felhős, hűvös idő, többfelé kisebb esővel. Helyenként élénk nyugati—északnyugati szél. Várható hőmérséklet: 15 fok körül. — öt és fél millió forint tv kávából. A jászárokszál- sási Faipari. Ktsz az Orion gyár részére tízezer tv kávát gyárt. A negyedik negyed­évre ebből háromezer iut és Í2 ezer tv láb. Jövőre 12 ezer kávát gyártanak. — A szeszélyes Golf-áram­lat. A folyamatok és jelen­ségek legnagyobb részét gya­korlatilag nem változónak, állandónak tartjuk. Mégis, amint az amerikai sajtó kö­zölte, a Golf-áramlat az USA keleti partvidékén meg­változtatta irányát. Az áram­lat irányának kismérvű vál­tozását a norvég tengerpar­toknál is észlelték. Hogy az áramlat visszatér-e eredeti útjára, vagy sem, a kutatá­sokból majd kiderül. — Csaknem negyven gyár és üzem építését gyorsítot­ták meg a 21-es Építőipari Vállalat dolgozói a KMP megalakulásának 50. évfor­dulója tiszteletére. A Nagy­kőrösi Konzervgyár kazán­házi kéményének, ikermér- leaházának és vízhálózatának építését például fél évvel ha­marabb fejezték be. A fel­ajánlásban megjelölt fontos építmények nagyrészének befejezése — a vállalás sze­rint — csak az év utolsó hónapjaiban várható, — de szeptember végéig átadott létesítményeknél már össze­sen ezer nappal csökkentet­ték a határidőt. — Borvásár „lábon”. A termelőszövetkezetek áruér­tékesítő irodája a Budapesti őszi Vásáron figyelemre méltó kezdeményezéssel lé­pett fel: a termelőszövetke­zeti pincegazdaságok idei bortermését „lábon” kínálta eladásra a vendéglátóipar­nak. Azóta a köröshegyi, a nyársapáti, a móri, a kéthe- lvi. a csávolvi. a baharci és dunaföldvári termelőszövet­kezeti péncészetek mintegy 40 ezer hektoliternyi borter­mését egy tételben el is ad­ták a vidéki és a budapesti vendéglátóipari vállalatok­nak. A megállapodás értel­mében a vásárlók még a tő­kén, szőlő formájában meg­nézték leendő borukat, s jo­guk, lehetőségük van menet­közben az érés folyamatá­nak, a bor kezelésének, tá­rolásának ellenőrzésére. — Kunhegyesen a negye­dik körzeti orvos is elfoglal­ta helyét szeptember 1-én. A tanács 1961 óta ösztöndíj­jal támogatta azokat, akik az orvosi egyetemet végez­ték. Egyik ösztöndíjasuk az új orvos. A községben most már 2500 emberre jut egy körzeti orvos. — Az „Európai Korróziós Szövetség” október 7. és 12. között Budapesten, a Mű­szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének székhazában rendezi meg 41. tanácskozását. A korróziós héten ötszáz hazai és körül­belül háromszáz külföldi szakember részvétele várha­tó. Az utóbbiak 19 országból érkeznek ebből az alkalom­ból Budapestre. Mintegy 140 előadás hangzik el. külföldi és hazai szakemberek részé­ről. — A csapadékvíz elvezeté­sét két évvel ezelőtt kezd­ték meg a Tiszazug közsé­geiben. Szelevényen már el­készült, Tiszasason és Öcsö­dön most van folyamatban a belterület vízrendezési ter­vének kidolgozása. A kivite­lezési munkákat — társa­dalmi segédlettel — a ta­vasszal kezdik. — Túrkevén elkészült a gimnázium két épületét ösz- szekötő zsibongó és folyosó. Az ehhez szükséges 250 ezer forintot a tanács fejlesztési alapból biztosította. — A Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság ukrán és belo- russz tagozatának küldöttsé- gev amely aa MSZBT meghí­vására tartózkodott hazánk­ban, szerdán elutazott Bu­dapestről. — A Mezőtúri Állami Gaz­daság gyomai fatelepén 15 ezer köbméter rönköt dol­goznak fel fűrészáruvá. A feldolgozott anyag hatvan százaléka exportra kerül. — Rendszeresen szállítanak Iz­raelnek, Görögországba és Nyugat-Németországba is, — A forgalmi rendőr meg­állít egy autót és a volán mellett ülő hölgytől a veze­tői jogosítványt kéri. A nő kedvesen elmosolyodik és kacérul válaszol: — Elkésett uram! A kollégája már teg­nap elvette tőlem. — Félév alatt, az új gáz­cseretelep létrehozása óta 32 gáztűzelyet vásároltak Jász- szentandráson. A több mint 300 gáztűzhely tulajdonos sok felesleves fáradságtól és bosszúságtól mentesül, amió­ta helyben történik a palac­kok ceréje. — Nyugdí jas maharadzsák. Az indiai kormány jelenleg évi 6. millió dollár nyugdí­jat fizet ki 279 maharadzsá­nak. Most a függetlenség el­nyerése után — 20 évvel, a kormány azzal a gondolat­tal foglalkozik, hogy egy- szersmindenkorra megszün­teti a maharadzsák nyugdí­ját. A legnagyobb összegű nyugdíjat Mysora maharad­zsája kapja, évi 34 ezer dol­lárt, a legkisebbet Katodija ura — csupán 26 dollárt. A maharadzsák nyugdíjügyét hihetőleg megtárgyalják a parlamentben. Nem valószí­nű. hogy a nyugdíjak elvo­nása után a maharadzsák valamilyen szükséget fognak szenvedni, hiszen legtöbbjük virágzó részvénytársaságok részvényeinek birtokosai. — A megyei operatív bi­zottság, amely a béke hónap eseményeinek is gazdája volt, október 4-én 9 órakor a nép­front titkárságán az október 15—21 között megrendezen­dő vietnami szolidaritási hét programját beszéli meg. — Furcsa olvasójelek. — Stockholm egyik erősen lá­togatott kölcsönkönyvtárá- nak ellenőrei nem kevéssé lepődtek meg, amikor az ál­taluk ellenőrzött könyvek­ben a többi között a követ­kező könyvjelzőket találták: bankjegyek, levelek, fényké­pek, borotvapengék, játék­kártyák, fizetési meghagyá­sok, sőt még válóperes íté­let is. Ez utóbbi éppen egy szentimentális szerelmi re­gényben szerepelt könyvjel­zőként. — Hét kilométer új beton­járda épült az idén Jászapá­tiban. A fejlesztési alapból erre szánt 490 ezer forintot a társadalmi munkások több mint 200 ezer forint értékű munkával növelték. — A hét éves Mary megnézte a moziban a Hófehérke című filmet. Tudni akarja, hogy az apja ismeri-e a film vé­gét. — Ismerem, — felel az apa. — Hófehérke és a herceg egész életükön át boldogan éltek. — Nem jól tudod, összehá­zasodtak. — Élelmes. New Yorkban nemrégen bíróság elé állítot­tak egy biztosítási ügynököt. Az illető betört 300 lakásba, de sehonnan sem vitt el semmit, ellenben rövid idő után mindenhová visszatért és rávette a megijedt lakó­kat. hogy kössenek vele biz­tosítást betörés ellen. — A Budapest—debreceni vasútvonal villamosításával kapcsolatban a szajoli vasút­állomás mellett megkezdő­dött egy transzformátorállo­más építése, amelyet jövő év végén adnak át. Áz új transzformátorállomáson 73 embernek — villamossági és lakatos szakmában — bizto­sítanak munkalehetőséget. — Ugyancsak jövőre épül fel 16 szolgálati lakás is. — A legjobb közönségszol­gálat. Marseille egyik ital­boltjában kiváló közönség- szolgálatot vezettek be. Mi­után a kocsmában esténként nagy verekedések robban­nak ki, ezért az italbolt tu­lajdonosa fertőtlenítőszere­ket kötszereket és más első­segélynyújtás! eszközöket tartalmazó automatát szerel­tetett fel. — Nem azonos. A Néplap sportrovatában szentember 29-én megjelent „Érdemes volt?” c. cikkben szereplő Utasi László nem azonos az OTP jászapáti fiókiában dol­gozó, Jászapáti. Kisfaludy u. 1. sz. alatt lakó Utasi Lász­lóval; — Kérdés. •— Mondd ma­ma, miért viselnek kesztyűt a gonosztevők? — kérdezte Jankó. — Azért, hogy meg ne égessék a kezüket! — Gyorsan hajtott Cibak­háza belterületén motorke­rékpárjával Szénási Ferenc. Az egyik éles kanyart rosz- szul vette, nekiment a sze­gélykőnek és felborult. A motorkerékpár vezetője — könnyebb sérülést szenvedett s anyagi kára mintegy két­ezer forint lett. — A spanyol televízió el­ső ízben tűz műsorra — so­rozatban — magyar kisfilme- ket: a madridi tv szeptem­ber végén és október elején bemutatja Bednai Nándor „Téli szerelem”, Macskássy Gyula „Romantikus törté­net”. és Reisenbücher Sán­dor ..Kíváncsiság” című al­kotását. — Amatőrfilmes tanfolyam és filmklub kezdi meg mű­ködését október 8-án Jászal- BÓszentgyörgyön. A tanfolya­mok vezetését Bállá Gábor Tamás kétszeres aranyér­mes amatőrfilmező vállalta. A Duna-menti Rusze la­kói 1969-ben ünnepük váro­suk alapításának 1900. év­fordulóját. A korábbi adatok szerint feltételezték, hogy a várost időszámításunk után 107-ben alapították, miután Traiá- nusz császár leverte a dá­kokat. A legújabb kutatások azonban meeállanították. hogy a város alapítása 69-re esik, mégpedig Sexaginta Pristis néven­Oscar Mothes 65 évvel ezelőtt halt meg Oscar Mothes német építész és szakíró. G. Semper tanít­ványa volt. 1853-tól Lipcsé­ben, majd Zwickauban tevé­kenykedett. Jelentősebb épü­letei: templomok Rüdigsdorf- ban, Karlsbadban, (evangé­likus templom) Lemselben, Krostewitzben, — kastélyok, Altenainban, Gaudlitzban, Liebauban. Többek között restaurálta a Matthäi-temp- lomot Lipcsében, a Mária- templomot Zwickauban, Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó VáUalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93 . 23— 20 , 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szám: ZS 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta- hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 hőnapra: n Ft. Szolnok megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Repülhsinek-e a betegek? Az Air-France francia légitársaság két orvosának nyilat­kozata szerint az öregek, a csecsemők és a nyolc hónapnál rövidebb ideje terhes nők igen jól viselik el a légi utazást. Nem célszerű azonban repülőgépre szállni középfülgyulla* dással, homloküreggyulladással, vagy akár egyszerű orr- és garatgyulladással sem. Gyomorpanasszal sem jó a légi út, az asztmások és szívbajosok pedig jó] teszik, ha kezelőorvo­suktól kérnek tanácsot — mielőtt jegyet váltanak. A tolvajnak is jár telefon John Gilchrist 25 éves londoni lakos kérte, hogy laká­sán telefont szereljenek fel. A szokásos kérdőívre a „fog­lalkozás” rovatba azt irta be: „tolvaj” Az angol postahiva­taltól erre a következő választ kapta; „ön az első tolvaj, aki telefon felszerelését kéri. Tekintettel sajátos foglalko­zására, kérjük önt tegyen letétbe 100 font garanciaösszeget arra az esetre, ha ellopná saját telefonkészülékét.” Gilch­rist bejelentette, hogy tréfált és a foglalkozása: törvény- széki tudósító. . - • Nem zárták le a Rákosi úti vasúti felüljárót itféff ányolták a Me 'gyesi-telep lakóinak kérését Lapunkban hírül adtuk, hogy a Rékasi úti vasúti fe­lüljárót áthelyezés miatt ok­tóber 1-től lezárják. A lezá­rás ideje alatt — október 1- tój november 15-ig — a Meggyesi-telep és a Kisgyep lakói — több mint ötszáz csa­lád —, valamint az e térség­ben levő üzemek, vállalatok dolgozói — számuk több száz — a Keskeny János úti vasúti aluljárón át közlekedhetnek. A hír közlését követő na­pokban több olvasónk levél­ben vagy személyesen keres­te meg szerkesztőségünket és kért segítséget- E téma szerepelt többek között a Szolnoki Városi Tanács leg­utóbbi ülésén is. A tanács­tagok választóik kérését tol­mácsolva kérték a városi ta­nácsot, hogy illetékes helyen tegye szóvá több száz mun­kás, iskolás gyermek és kis­gyermekes anya jogos pana­szát. Arról van szó, hogy az itt lakó embereknek több ki­lométeres kerülővel kell munkába menniök. Esős idő­ben a gyerekek az iskolába és onnan haza sárosán, csata- kosan érkeznek, mert az út­testen kénytelenek közleked­ni. ahol a járművek össze­csapják őket. Nem beszélve a kisgyermekes anyákról, akiknek egy órával előbb el kell indulniok otthonról, hogy időben munkahelyükre érjenek. A vidékről vonattal érkező munkások pedig a kerülő miatt késnek munka­helyükről és korábban kell munkájukat befejezniük, ha el akarják érni este a vona­tot. Ha viszont az említettek megrövidítik útjukat és a vá­gányokon keresztül közleked­nek, azzal szabálysértést kö­vetnek el s emellett, különö­sen a gyerekeknek, életveszé­lyes is az eléggé gyakori vo­natközlekedés miatt. A városi tanács vb közben­járására a felüljárót mind­addig nem zárják le, míg an­nak elbontására sor nem ke­rül. Azaz jelenleg is lehel közlekedni rajta. Mive] azon­ban a felüljárót előfob- utóbb mégis csak lezárják az illetékes szervek vezetői, képviselői még e hét végén tanácskoznak a megoldás mi­kéntjéről. Reméljük kedve­ző döntés születik és orvo­solják az érintett területen lakók jogos kérését. A tv mai műsorából ajánljuk „Erem a színházban". Részletek a Mikroszkóp Színpad műsorából. A politikai kabaré nyitó műsorából állította ösz- sze a televíziós adás műsorát Komlós János, a színház ve­zetője, aki egyben szerzője és konferansziéja is a színház­nak. Konferansz, jelenet szerepel az adásban, s valamennyi — ez a Mikroszkóp természetes jellemzője — politikai-köz­életi vonatkozású. Az egyik, kiemelésre érdemes jelenet: részlet a Lear király persziflázsból: s két „Mai vendégünh"- et is láthatják a nézők, Pálfy József újságíróval, Schirilla Györggyel, a különleges sportteljesítményeiről közismert taxisofőrrel beszélget a műsort vezető konferanszié. A műsort 20.20 órakor sugározza a tv. .. f ' 1 MOZI L­........J S zolnok: Vörös Csillag: Fej­lövés. Tisza: Élet a kastélyban, Vegyiművek: Fantomas a Scot­land Yard ellen. — Jászberény: Lehel: Kard és kocka. Kisúj­szállás: Ady: Egy nehéz nap éjszakája. Kunhegyes: Szabad­ság: Amerikai feleség. — Kun- szentmárton: Körös: Háború és Béke III. Mezőtúr: Béke: szün­nap. Dózsa: Reggel, Szabadság: A családapa. Tiszafüred: Tisza: Szüzek elrablása. — Törökszent- miklós: Dózsa: Elsietett házas­ság. — Túrkeve: Vörös Csillag: Hogyan szabaduljak Helenkától? RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Cukorhe­gyek között. — Pár perc jazz. — Érdemes-e betegnek lenni? — Cigánydalok. — Sport. — A Metro együttes műsorából. — A Magyar Hirdető műsora. KOSSUTH RÄDIÖ: 8.17: Zenekari muzsika. 9.00\ Nőkről — nőknek. 9.30: A maj- landi tornyok Részletek Kere­kes—Erdődy daljátékából. 10.09: Farkas Ferenc: sportkantáta. — 10.17: A hónap slágerei ism.) — 10.52: Rádiószínház: A nagy le­hetetlen. Gosztonyi János rá- tíiójátéka. — 12.15: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara látszik. Pé­csi Kiss Agnes és Szénássy Ist­ván énekel 13.00: A világgazda­ság hírei. 13.06-tól 13.21-ig: A harmadik évezred küszöbén. Pil­lantás a jövő mezőgazdaságába. 13.21: Részletek Lehár Cárevics és a három grácia című ope­rettjéből. 13.44: Törvénykönyv A Rádió jogi műsora. — 13-59: Fáklyavivők VI. rész. Dalok, hősök, emlékek 1920—1932. (ism.) — 15.15: A zenekar története. Richard Strauss operái. — 15.55: Ritmus és melódia.— 16.26: Éle­tem regénye. Móricz Zsigmond műve folytatásokban. XIV. rész. 16.49: Mai témák — mai dalok. 17.05: Időszerű nemzetközi kér­dések. — 17.15: Donizetti: Rita. Egvfelvonásos vlgopera. 18.13: Mikrofórum. Hátrányos helyzet­ben. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18,28: Egy éj Velencében. Rész­letek Johann Strauss operettjé­ből. 19»30-tól 20.40-ig: A Kolozs­vári Állami Magyar Színház vendégjátéka. Szerkesztő: Do­rogi Zsigmond. 20.40: Svéd, Sán­dor nótákat énekel.' 21.05: Esti pihenő — muzsikával. ~ 22.20: Händel: h-moll szonáta. 22.40-től 23,00-ig: Kérem a panaszköny­vem... Egy eltűnt brigád nyo­mában. Vincze Péter rinortia. 23,30: Könnyűzene. 0,10: Schu­mann kórusok. PETŐFI RADIO: 10,0(Mől 10.20-ig: Liszt: Pathe* tikus koncert két zongorára — (Emil Gilelsz és Jakov Zak). — 10,35: Ettél Sussman énekel. — 11,00: Könnyűzene. —11.50: Re­form és gyakorlat. Riport. 12,00: Saporin: Bolha — tréfás szvit. 12,15-től — 12.30-lg: Vilt Tibor szobrászművésszel beszélget — Nagy Izabella. 12.30: Dietrich Fischer-Dieska Schubert- és Brams-dalokat énekel. — 13,.00: Szántó Kovács János. Hárs László hangjátéka. 13.40: Részle­tek Prokofjev Gyermekzene so­rozatából. - 14,00: Kettőtől—ha­tig... 14.45-től 16.00-ig: Fiatalok stúdiója. Az óveghang. Mózsi Ferenc rádiójátéka. — 18.52-től 19,02-ig: A fogpótlás jövője. Dr. Kiss Dezső írása. BUDAPEST: 9.00: Iskola-tv. Élővilág (Alt. Isk. VII. oszt.) Idegen tájak élő­világa. I. rész. — 9,55: Magyar nyelvtan. (Alt. isk. V. oszt. Mit mond a mondat? 14,0Ó: Élővilág (ism.) — 14,55: Magyar nyelvtan (ism.) 17.58: Hírek. 18.05: Kis­fiún. 18,15: Kuckó. — A házi- nyúi gondozása. — Tulipán, já­cint téli hajtatása. 18.35: Tele­sport. 19,00: Esti mese. — 19.10: Voltaire, avagy Nehéz üzlet az értelem. TV-játék (Ism.) 19.40: Jean Claude Pascal énekel. — 20.00: Tv-híradó. 20.20: ..Érem a színházban”. Részletek a Mik­roszkóp Színpad nyitóműsorá­ból. 21.10: Interpelláció. Riport­műsor. — 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 17.35: Kémia. — 18,10: Műszaki fórum 68. IP.40: Esti mese. — 19«00: Tv-híradó. — 19,50: Utazó kamera. — Ázsia varázsa. 20.15: Aranykamera. Tánecíalverseny első elődöntőié. 21.30: Kulturális életünk. 21.50: Tv-híradó. BÉCS: 10.00: Mi leszek, ha nagy le­szek? 12,00: Radar. 18.00: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Rövid hírek. 18.30: Soortkaleidoszkóp. 19,00: Dezernat M (5) A chica­gói bűnügyi rendőrség aktáiból. 19.27: Műsorismertetés. — 19.45: Tv-híradó. — 20,15: Amerikai film. 22.05: Tv-híradó. — 22.15: Éjszakai stúdió. Irodalmi szalon. BELGRAD: 17,15: Gyermekeknek. — 18.20: Jugoszláv kórusok. — 18.45: Ri­port. — 20.35: Aktuális beszélge­tések. 21.35: Sotova: ,,Waterloo** — Tv-dráma BUKAREST: 8.Ö0: Konzultáció — kémia kér^ désekrő!. — 8.30: Konzultáció — törételemről. 9,00: Német nyelv- oktatás. 9 30: Gazdasági króni­ka. 15.30: Gyermekeknek. 16.0Ö: Az egészségügy dolgozóinak. *- 16.30: Orosz nyelvoktatás. 17.00: Pionfrműsor. 18.00* Folytatásos film. 18.50 Kérdés, felelet. 19,20: Könnyűzenei műsor. 19.50: Euró­pai utazás. 20,05: Színházi kOst vetítés. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom