Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

9

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1968. október ff.

KEREKES IMRE:

Messze megyünk

MEGGYES LÁSZLÓ: SZOLNOKI TISZA-PART

Az ifjúság és a film

A férfi megállt a ház előtt a szemközti járdán, megtörölte a szemüvegét és felnézett az ablakra. Három ablak volt a harmadik emeleten, sárga redőnnyel, és fehér napvédővel. A napvédőt ringatta a szél. Az ablaknak szabályos alakja volt, mint a többi lakóháznak, rács nélkül. Szabadító ablak, világos ék a házfalon, geometria a tető alatt, üvegszárnyak a fémcsuklón. Valami változott, az utca végén építkezés. Börtönből jött, erre nem számított.

Még reggel volt, vagy már délelőtt, éppen 10 óra Nem nézett fel a házra, átment az úttesten és belépett a kapun. A lift mögött szemetesláda állt, a lépcsőház hűvösen tartotta a vaskorlátot. Még nevekkel sem akart találkozni, elfordította fejét az ajtótábláktól. A lépcsőházat lesöpörték, tiszta útja volt az ajtóig.

Hányat csöngessen ? A levélszekrény nem válaszolt, kiállt egy újság csücske. — Várták, magától nyílt az ajtó.

Másnap délután korán hazajött az asszony. Reggel fodrásznál volt, vigyázva bújt ki a ruhából. Bement a fürdőszobába, bezárta az ajtót, azután kikészítve jelent meg.

A férfi már korábban kitakarított, az ablaknál ült, újságot olvasott és hallgatta a rádiót. Az asszony a szekrényhez lépett, friss ruhát vett ki, a férfi ezt a ruhát nem ismerte;

— Készülsz valahová? — kérdezte a “férfi;

— Igen — mondta a nő

— tanulónapom van.

— Nem tudnád ezt kihagyni?

— Tegnap már említettem, minden szerdán előadás, pénteken pedig felkészülünk.

— Egyedül nem tudsz?

— így szoktam meg —

— mondta a nő.

zetben, milyen utat választ egy asszony ...

— Nem választhattam — mondta az asszony. — Azt tettem, amit tudtam, Többet nem tudtam.

A férfi tudta, hogy mit tett. Elmondta az ügyvéd, és megírta az asszony, amit meg lehetett írni. Minden látogatáson ott volt, minden csomagot bevitt, minden ügyet megbeszélt.

— Ne menj el — mondta a férfi — később lemegyünk és megvacsorázunk.

— El kell mennem — mondta a nő. — Ez az utolsó évem, nem akarok megbukni.

— Tanuljatok itt.

— Csak zavarnálak, és engem is zavarsz.

— Hülyeségeket beszélsz —- mondta a férfi.

— Dehogy beszélek — mondta a nő — hiszen megmondtam.

— Van valami más okod?

— kérdezte a férfi.

— Ezenkívül semmi — mondta a nő és felemelte a könyvet az asztalról.

A férfi tekintete szétrepült a lakásban. Az asz- szony semmihez nem nyúlt, minden úgy maradt, mint három évvel ezelőtt. Az íróasztalon ugyanazt a lámpát találta, ott volt a fényképük, az írómappa és a telefon. A fonal mégis elveszett, a logika összetört Az asszony kilépett a cipőből és harisnyában a szőnyegre állt A rekamién új térítőt talált és a függönyök fehéren, hibátlanul vitorláztak a huzatban.

— Mondd meg, ha valamivel le vagy kötelezve neki

— mondta a férfi.

A nő erre megigazította harisnyáját és a harisnyatartó gombját. Az egyiken ugyanis nem volt gomb, ezt egy fémpénzzel akasztotta meg.

— Lemegyek a KÖZÉRT- be — mondta a nő — hozok neked vacsorát;

tette vállát az ajtónak. A zár keményen kitartott, sarkával belerúgott a fába és várt. Éppen vissza akart indulni, mikor kinyílt mögötte az ajtó.

— Te vagy az? — mondta az asszony.

— Én — mondta a férfi. Végiglépett az előszobán. — Aztán megállt a szoba közepén. Benézett a fürdőszobába, égett a villany, az asszony fehérneműje ázott a kádban. A nő pongyolában állt

— Mit akarsz? — kérdezte a nő.

A férfi a szobában körbesétálta az asztalt. De csak egyszer. Aztán kilépett az előszobába, az asszony a nyomában. Az előszobaszekrény nyitva, az ajtó sarkig tárva.

A férfi megfordult és leütötte az asszonyt. A nő összecsuklott, mint az akasztóról leesett ruha. A válla és a feje belecsúszott a nyitott szekrénybe.

A férfi bevágta az előszobaajtót, aztán felvette a nót és bevitte a fürdőszobába. Kicsavarta az asszony kom- binéját, és a vizes fehérneművel végigdörzsölte a nő homlokát.

Nem hallottam — mondta az asszony — mikor magához tért és a fürdőkád szélére támaszkodott.

— Ki volt az? — kérdezte a férfi;

— Folyt a víz és nem hallottam — mondta azasz- szony. Fogta a fejét és a tükörhöz támolygott. Az ütést a halántékán kapta, ott tartotta a tenyerét.

A férfi leült a fürdőkád szélére. Egészen közeltartotta szájához a cigarettát.

— Költözz el — mondta a férfi csendesen.

— Mit akarsz? — kérdezte a nő.

— Költözz el — ismételte a férfi.

A nő a falhoz támaszkodott és keserűen mosolygott. Kemény volt és bírta a csapásokat A hátát a hideg falnak támasztotta, de ettől még senki nem lett boldog. Ügy határozott, inkább mosolyog. Tenyerét levette a halántékáról.

— Költözz el — mondta harmadszor a férfi.

— Menj orvoshoz — mondta a nő és most először volt riadt a tekintete.

— Orvoshoz?

— Igen orvoshoz.

— Szédülsz? — kérdezte a férfi;

— Menj orvoshoz — mondta a nő — valami bajod van.

A férfi megfogta a nő karját és kivezette az előszobába. Odaállította a szekrény elé és úgy mondta:

— Ebben volt.

— Mikor beléptél, akkor is így állt — mondta a nő.

— Az ajtót nyitva hagyta.

— Te hagytad nyitva.

— Én? — kérdezte a férfi.

— Igen te:.. — mondta

a nő — mióta itthon vagy, egyeten aitót nem csuksz be magad után.

— Azt mondd meg, ki járt itt?

— Senki — mondta az asszony.

— A kulcs az ajtóban, legalább tízszer csengettem.

— A kulcsot benne felejtettem — mondta az asz- szony. A csengetést nem hallottam, mostam a kádban, csobogott a víz.

— Pakolsz? — kérdezte a férfi.

— Nem pakolok — mondta a nő.

— Nem te vagy a bűnös — mondta a férfi. Odalépett az íróasztalhoz és a kerek hamutartóban eloltotta a cigarettát. Aztán csendesen kiment a fürdőszobába és a kádban kimosta a nő fehérneműjét

Filmmű vészetü nk

fokozódó érdeklődéssel fordul az ifjúság felé. Az idei pécsi filmszemle két versenyfilmje is a serdülő- és felnőttkor határán álló fiatalok közé visz (Sándor Pál: Bohóc a falon, Mészáros Márta: Eltávozott nap), de általánosságban is megszaporodtak azok a filméit, amelyek közvetve vagy közvetlenül a „nemzedékváltás” problémáját feszegetik, s különleges érzékenységgel ábrázolják azt a küzdelmet, amit a fiataloknak kell foly- tatniok jellemük, eszményeik kialakításáért, a világban való helyük meghatározásáért. Elég itt a tavalyi moszkvai fesztivál díjnyertes filmjére, Szabó István: Apa című alkotására utalnunk, mely mindeddig a legmélyebben, igen összetetten és magas gondolati igénnyel ábrázolta a nemzedéki útkeresést. Mondhatni, filmjeinknek kulcsfigurája lett az „életbe kilépő” fiatalember;

Ez a figyelem részben annak tulajdonítható, hogy a filmstúdiókba is „betört” az új nemzedék. A legyártott filmek készítői közt növekvő számban találunk az ötvenes évek fordulóján vagy azután szakmába került fiatalokat s a művelődéspolitika is törekszik arra, hogy a szűk gyártási kapacitás ellenére is — évente 20—22 film — helyet szorítson az „elsőfilmeseknek”. elképzeléseik kifejtésére. így érthető, hogy a fiatalokról szóló filmek jó- része önvallomás jellegű. — Igen gyakran a művész személyes tapasztalatait, önéletrajzának eseményeit fedezhetjük föl bennük. A Bohóc a falon finom iróniával hirdeti is a maga önéletrajzi eredetét. Látszólag magától értetődő jelenség ez, valójában új vonás filmművészetünk történetében. A szakmába került ifjúságnak azelőtt — a mai negyvenesekre célzunk — jó ideig sem témában, sem szemléletben nem volt alkalma a maga önálló útját járni. Innen, hogy például Jancsó Miklós, vagy Kovács András művészi pályája viszonylag csak későn, szinte a náluk tíz- tizenöt évvel fiatalabbakkal egyidőben bontakozott ki. — Jancsó első jelentékeny játékfilmje, az Oldás és kötés mindössze egy évvel előzte meg Gaál István Sodrásban- ját (1963) s a Nehéz emberek, melyben Kovács András magára talált 1964-ben készült. Mindez világossá teszi, hogy a fiatal nemzedék térfoglalása összefügg a jobb alkotói föltételek biztosításával, s egy mai „elsőfilmes” már csak azért is szerencsésebbnek mondható, mert művészi bemutatkozásában a maga útját járhatja.

E filmeket gondolatban újravetítve, sajátos kép bontakozik ki belőlük ifjúságunkról. A társadalmi életbe bekapcsolódó minden korosztálynak megvan a maga különleges gondja. A mai ifjúságra az életforma-váltás ezer terhe szakad, súlyosbítva még a tudományos és technikai forradalom során támadt, megnövekedett követelményekkel. Egy faluról városba került szakmunkás vagy egyetemi diák útja például a kétlépcsős rakétához hasonlítható: nemcsak gyökeresen más viszonyokhoz kell alkalmazkodnia, de a gyorsuló változással is lépést tartania. E problémák korábban nem jelentkeztek ilyen élesen s főleg nem iléién tömegméretekben. — Egyebek mellett ez teszi az új nemzedék sorsát drámai- lag rendkívül érdekessé.

Filmjeink jórésze magányosnak, már-már elhagyatottnak ábrázolja az ifjúságot. Mondhatni, elzárják őket a felnőttek világától, általában a szélesebb társadalomtól. Ezt némelykor indokolja a művészi módszer, mint a Bohóc a falon-basn, ahol a rendező a serdülőkor jellegzetes lelkiállapotának belső rajzára, mintegy kivetítésére törekszik. De már e film „lezártságában” is rejlenek bizonyos veszélyek.

Hőseinek képzelete gazdag. figyelme és kritikai érzéke éber, de szembetűnően szegényes a gondolatviláguk. Valamilyen „nemzedéki beltenyészetben” élnek, s nem is nagyon akarnak kiszakadni a maguk köré varázsolt világból. Egyelőre még az álmodozásban vannak otthon. S a rendező alig-alig ütközteti az álmokat a valósággal. Mészáros Márta Eltávozott nap-jában a fiatal lány el- hagyatottsága szó szerint is teljessé válik. Szülei cserbenhagyták. Helyzet, melynek változataival sokszor találkozunk az életben. A lány önmagára utaltságában azonban az elsőfilmes rendezőnő az ifjúság valamiféle általános magárahagyatottságára következtet. Hősnője, divatos szóval élve, elidegenült”, amint társai s alkalmi szerelmei is azok. A felnőtt világban a gyávaság, s megalkuvást ismétlődő illusztrációi látszanak. Hogy a nemzedéki ellentétek e felfogása mennyire terjedőben van, bizonyítja — más oldalról — Zolnay Pá-l lelki ismeretiur- dalástó! áthatott Próféta voltál szívem című filmjének csattanója: „ne engedjétek hozzánk a gyermekeinket!” Arra. hogy a nemzedékek közt a folytonosság megszakadása«

a fiatal és felnőtt korosztályok közötti szakadék éppen a fiatalok erkölcsi megingásához és az önpusztítás kalandjaihoz vezethet, bizonyság Bacsó Péter Fejlővés című filmje.

A probléma tehát, hogy a magyar filmművészet milyen módon tudja az ifjúság különleges problémáit a társadalmi élet egész szövetébe beleépíteni, meg tudja-e s milyen hűséggel a nemzedékek közötti kapcsolat jellemző szálait ragadni? Fimljeink egy részében ilyen kapcsolat nincs,

még összeütközés formájában

.......

s

em, illetve maga az össze--'k* ütközés is a lelki kapcsolat hiányát tárja föl. Ez kétségkívül létező probléma, de semmiképp sem általánosítható az ifjúság egészére — a társadalom átalakulásában pedig nem a nemzedéki harc az alapvető tényező. Ifjúságunkról azok a filmek vallottak hűségesen, amelyek tudatosan vállalták az előző nemzedékek értékes örökségét. s a fiatal hős jellemét a kölcsönhatások bonyolult szövedékében építette fel a művész. Elég itt Kása Ferenc Tízezer nap-j ára, vagy az Apára utalni; az előbbi fiatal hőse József Attila szavaival tesz hitet apái küzdelme mellett: „százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen”. Az utóbbi félárva fiatalember leszámol azokkal a legendákkal, amelyeket a halott apa köré álmodott, de az ő jövőjét is a tevékeny élet megszenvedett erkölcse határozza meg.

E röpke áttekintésben természetesen nem e filmek művészi értékét vizsgáltuk, hanem az ifjúság problémájára adott eltérő válaszokon tartottunk szemlét. A magyar ifjúságnak az a része, amely az életkor természetes kalandéhségén túl művészi élményért jár moziba, bizonyosan nem osztja a „nemzedéki harc” elméletét. Lelkes híve a filmszemlélet forradalmának, legyen az alkotó bármilyen életkorú s a film témája bármely korból való. Az egyetemi filmvetítések, a filmklubok vitái elég meggyőzően bizonyítják, ami különben is magától értetődő. Amit ez az ifjúság nem bír kiállni, az az ósdi ízlés, a szirupos érzel- messég. a kőkorszakbeli játékmodor, a giccs ezer fajtája. De ebben az előttük járók is „ifjak”, amint a modern filmművészet minden nagy úttörője, Adyhoz hasonlóan, „ifjú szívekben él s mindig tovább”.

B. Nagy Láarii

— Másban is segített?

— Nem — mondta a nő — csak nagyon rendes volt. Sokat köszönhetek neki.

— Például?

t— Ahogy már elmondtam mondta a nő.

— Ügylátszik nem figyeltem.

— De figyeltél — mondta a nő — hiszen kérdeztél is.

— Arra válaszolj, miben volt rendes ? — kérdezte a férfi.

— Ezt nehéz lenne elsorolni — mondta a nő — az én helyzetemben .,,

— Neki köszönheted, hogy a vállalatnál minden rendben volt? — kérdezte a férfi.

— Mindenki rendes volt, r— mondta a nő — aki ott számít, az mind rendes volt.

— Tudom — mondta a férfi — ilyenkor mind rendes. Valahogy így tartják illőnek.

— Nem illendőségből tették — mondta a nő. Három pár cipőt is kivett már, nem tudta eldönteni, melyiket válassza.

— Már úgy értem, sosem MMt tudni, hogy ilyen hely— Kölcsönt adott?

— Finom vagy — mondta a nő — kölcsönt mondsz és;.. Tulajdonképpen minek nézel engem?

— Három évig egyedül

voltál.

— Nem az én bűnöm — mondta az asszony.

— Messze megyünk — mondta a férfi — majd ha a gyerek hazajön, mondd előtte is.

— Nem úgy értem, mondta a nő. — Nem tehetek róla..; Légy szíves, húzd fel itt hátul a cipzárat

— Az asszony a táskája mellé csapta a könyvet és a jegyzetfüzetet, megérintette a férfi homlokát. Még egy halvány rúzsnyom sem maradt ott. Az ajtót úgy csukta be maga után, hogy a padlót nézte.

Másnap a férfi érkezett később. A kulcs a zárban volt, nem boldogult Csengetett, de ez sem használt.

Visszament az utcára. Negyedóra múlva újra próbálkozott. Nem ment. Megvárta míg felerősödik a villamos zúgása, aztán njakifeszí-