Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

1968. szeptember 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Az SZTK-vá Le kell bontani a tornyot I PALICZ JÓZSEF; TANYA A folyamatos tanulás haszna A párizsiaknak az Eiffel torony. Nekünk az OTI pa­lota. „OTI palota” — már csak a 40-esek és az idősebbek szája jár erre az elneve­zésre. Nemcsak a fogalom nőtte ki régi, szűk szóruhá­ját, hanem ez a „felhőkar­coló palota” is palotaságát és felhőkarcoló voltát. Ak­kor. amikor épült, Magyar- ország első „felhőkarcolója”, toronyháza volt. Persze, pesti értelemben. 16 emele­tes. Ma már ez nem ritka­ság hazánkban sem. De irányt mutató tornya még most is eligazít. „Mer­re van a Keleti pályaudvar?” „Csak menjen a torony iránt!” És érkezve is a vá­rosba, már messziről kö­szönti cifrasüvegű (túl cifra is. inkább pártás) tornya az utast A társadalombiztosító központja volt. De még ezt a valóságos, városnak helyet adó. óriási épületet is ki­nőtte a — szocialista társa­dalombiztosítás. 1889-ben az egész országban 616 937 tag­ja volt az összes betegse- gélyző intézeteknek, egye­pesten az igényjogosultak száma: 1 millió 800 ezer. Az egész ország lakosságának 97 százaléka biztosított, gyógykezelésre jogosult. A palota, a felhőkarcoló baloldali szárnya a mai igazgatóság, 1913-ban épült. A torony és a jobb oldali szárny: 29—30-bant Komor Marcell és Jakab Dezső munkája. Ma ez a hajdani „SZTK- város” a társadalomba ztosá- tásd igazgatóság mellett számtalan intézménynek, szakszervezetnek, sőt. válla­latnak is, mint például a Gyárkéményépítő Vállalat­nak ad otthont. Tornya leg­felső pontján az óra szoba van. A fehérre meszelt helyi­ség közepén állványon fek­szik az üvegdoboz, abban az elektromos óraszerkezet: a főváros legnagyobb torony­órájának percenként dobba­nó szive. A számlap átmé­rője három méter, a mutató másfél méteres, az időbe­osztás síkja 80 centi. Jelkép is ez, hogy a to­rony legtetején az idő, az élet múlását jelző óra ma­gasodik. Mert az óra alatt — így is mondhatjuk: akta­hegy — munkáséletek, lele­tekben. röntgenfelvételek­ben. jegyzőkönyvekben, iga­zoló lapokban, évjárat sze­rint sorakozó kartonokban* zsineggel átkötött okmányai fekszenek. Az ország egyik legjob­ban kezelt, s a szerencsés véletlen során megmaradt, rendezett nyilvántartása. — Kárpótlékért, jubileumi ju­talomért az ország minden részéből ide fordulnak iga­zolásért. íratlanul is, a vál­lalatok, az innét kiadott iga­zolást tartják hivatalosnak. Eddig évente nyolc-tízezer igazolás-kéréssel fordultak ide, de az új munka törvény- könyv megjelenése óta ez a szám jelentősen megugrott A kilencedik emelettől a tizenhatodik emeletig eddig: irattár volt. De irattár a pince is, a pincében 1800 folyóméter hosszúságban az úgynevezett „Várományi lapok”, újkeletű nevén: munkaviszony-nyilvántartó lapok sorakoznak. 1929-től 45-ig munkáltató szerint, s most már így is, úgy is tö­kéletes rendben vezetik a nyilvántartásokat. A torony­ban az úgynevezett nyugdíj- anyag, rokkantsági határoza­tok tonnái pihentek. Akta­hegy, valóságos hegyépít­mény. A 65 méter magas torony kérge alatt két kilo­méter hosszú papírkö- teg feküdt. Az afctahegyben mindenik megtalálhatta a maga papfrparcelláját, rajta a dolgos évek számon tartott jegyzékével. Irattár volt a #. emelettől a 16-ig — de csak volt, nemrégiben sürgősen az ak­táknak a toronyiba el kel­lett költözniük. A dfráHkodó toronyról ki­derült, hogy bauxitbeton- építmény, a tanács építési osztálya határozatot hozott: „Az épületben elhelyezett intézmények dolgozóit ve­szélyezteti a tartószerkeze­teknek folyamatos szilárd- ságcsökSoenéee”. Elrendelték az azonnali tehermentesítést. Ä toronyból hetven ton­nányi anyagot kényszerű selejtezés során azonnal el­fuvaroztak. Aztán megkez­dődött a torony aktahegyé­nek élköltöztetése. Lakást vetffek ki az aktáknak. A Lágymányoson, a Tétényi úti lakótelep szuterén he­lyiségeit bérelték ki. Kiürül­tek a magas toronyemeletek. 1240 tonnával könnyebb ter­het visel most az épület Hetente egy-két alkalom­mal gépkocsi megy ki a lágymányosi aktákhoz. Osz­tályonként összeírják, hogy ki milyen aktákat keres, ha az osztályok kérik az előz­ményeket akkor az inspek- ciós szolgálat kiszalad a la­kótelephez. „kiszereli” az aktát és behozza. Ez nehe­zíti az ügyvitelt, de mit le­het tenni? Külön gépesítési bizottságot is hoztak már létre a korszerűsítések meg­oldására. Az ideális a távoli jövő: a mikrofilmezés. Mi lesz a kiköltöztetett üres toronnyal? A döntés így szól: a 10. emelettől föl­felé a tornyot lebontják, az épületet megerősítik. k. gr­Ismét benépesültek az iskolák. Az év elején azonban általában sem a tanulók, sem a szülők — kivéve talán az első osz­tályosok szüleit — még nem nagyon veszik komolyan az iskolát, a tanulást. Sokan azt gondolják, hogy a múlt évj anyag ismétlése — ami általában szeptemberben tör­ténik — nem annyira lé­nyeges. Majd később nézek utána a gyermekem tanu­lásának — nyugtatják ma­gukat gyakran a szülők is. A gyermek és a szülő szem­pontjából is kétségtelen az a könnyebbik, kényelme­sebbik megoldás. Az ismétlés elhanyagolása pedig rendszerint megbosz- szúlja magát. Hosszú a nyár. sokat felejthettünk. De, aki nem felejtett, annak is csak hasznos lehet a tudott anyag felfrissítése. S a gyermek már a tanév elején meg­szokja a kötelessége el­mulasztását, a nem tanulást s sajnos sokan ezt teszik azután az új leckével is. Majd félév körül rákapcsolok — gondolja, sőt mondja is gyakran a gyerek. Ezzel nyugtatja a szülőt, ha rossz jegyet kap. És sok szülő meg is nyugszik eb­ben, az ígért javításban. Ha nem figyelünk fel ide­jében erre a „betegségre” akkor bizony ez könnyen a tanulmányi eredmény rová­sára mehet; Az iskolai év elején fő­ként az alsóból a felső ta­gozatba lépés esetén új tan­tárgyak kerülnek a többi mellé (történelem, orosz, fi­zika stb.). Aki ezeket már az ötödik osztály kezdetén elhanyagolja, nem sajátítja el az alapokat, később sú­lyos árat fizet érte. Kihagy­ja azokat a fontos lépcsőfo­kokat, amelyeknek a segít­ségével lehet csak tovább jutni, a mind nehezebbé váló anyagot megérteni, tud­ni. (Például, ha nem ta­nulja meg a matematikai szabályokat, ha hiányosan tanulja az idegen nyelv nyelvtanát, a történelmi fo­lyamatokat, később is nehe­zen birkózik meg az egysze­rű alapfogalmakkal, s több­szörös erőfeszítésbe kerül­het, hogy lépést tudjon tar­tani a követelményekkel.) Nem szabad tehát "megen­gednünk, hogy gyermekünk időszakosan, „kampánysze­rűen” tanuljon, mert a tu­dásában rések, „hézagok” keletkeznek, s nem tudja az újabb ismereteket mikhez kötni, rögzíteni.­Mindezt csakis a gyermek állandó, folyamatos tanulá­sával, az állandó és folya­matos ellenőrzéssel, a rend­szeres kikérdezéssel lehet elkerülni. Sok szülőben felve­tődhet az a kérdés: Ez első­sorban az Iskola feladata, miért tegyem én? Egy-egy osztályba azonban sok gye­rek jár. Nem jut mindig elegendő idő a napi felada­tok elvégzésének ellenőrzé­sére, az állandó feleltetésre. Ezért a szülőnek kell ebben segíteni az iskolát. — Ha a gyermektől az év elejétől kezdve számonkérjük a munkája elvégzését, mert egyébként is ez a legfőbb munkája, ha hozzászoktat­juk a rendszeres tanuláshoz, nem érzi azt nyűgnek és tehernek később sem. A folyamatos ellenőrzés­nek ezenkívül még az a haszna is megvan, hogy év elejétől látjuk, melyik az a tantárgy, vagy anyagrész, amelyet a gyermekünk ne­hezen sajátít el, amelyben esetleg segítségre van szük­sége; Ekkor vagy magunk magyarázzuk meg, ha tud­juk, vagy a szaktanárral megbeszélve a tanár, vagy egy jobb tanuló segítségét kérhetjük a gyermekünk számára. A folyamatos tanulás nem utolsó sorban rendszeresség­re, a feladatok feltétlen el­végzésére szoktatja a gyer­meket, így igen fontos jel­lemnevelő ereje van. Különben csak az az osz­tály tud igazi, jó közösség­gé formálódni, ahol az ál­landó tanulást nem nézik le a tanulók. Nem tekintik tör­tetőnek, „strébernek” azt, aki rendszeresen, lelkiisme­retesen Részül. Ha véletle­nül a saját gyermekünknek lenne ilyen „elitélő” véle­ménye a kötelességtudó tár­sáról, akkor pedig még ide­jében a szülő is világosítsa fel a véleménye helytelen vol­táról. A tanulók munkaer- kölcsének kialakítása nem könnyű és hosszú folyamat a pedagógusok számára is; Mindezt azonban nagyban elősegíti a szülői segítség azzal is, ha már az év ele­jétől kezdve megköveteljük tőlük a rendszeres, folyama­tos tanulást. Balogh Béni sületeknek. Ma csak Buda­BODO B&LA: Csúnya a szerelem Ef edves-édes, élénk szem* ** hamiskás neMetés. báj — az ilyen jelzők szép nőt akarnak szavakkal fo- tografálni. Cica-arcú, ez nem tárgyilagos megállapí­tás, már foglalatos, benne van: szeretem, Eszembe juttatta az én his­tóriámat, elmondom. Re­ges-régen történt: gyanússá váltam. Azt írtam egyszer: vannak demokratikus dol­gok, amelyeket nem lehet sikkasztani. A születésnap, például. Van születésnapja Rotschildnak, és van a mun­kanélkülinek. Mindenkinek van, aki megszületik. Csak az akkori élet festéséhez mondom: komoly figyelmez­tetőt kaptam, ne játsszunk a szavakkal, hagyjam a de­mokrácia említését. Aztán írtam a Gondolat című lap­ba. Ez is baj volt, hiszen eb­be a lapba nagyon balolda­liak írtak... Egy esős őszi napon m. kir. detektív csöngetett be lakásomra. Hajnalodon, nemrég feküdtem le — régi hírlapírói szokás szerint. Apró ember volt a detek­tív, ő is álmos még. Egy korán nyitó trafikban ciga­rettát vettünk, szótlanul füstöltünk, amíg a főkapi­tányság Zrínyi utcai épüle­tébe értünk. Leültetett, •— ő a hátam mögé ült — együtt várjuk a főtanácsost, az fog kihallgat­ni. De miről? írtam? írtam. Kávéházba jártam? Jártam. Beszélgettem barátaimmal? Beszélgettem. Egy ilyen rendőri kihallgatás olyan volt, mint a végítélet végre­hajtását várni. Gyorsan át­gondoltam az életemet. A paragrafusokat sehol sem lehetett belém döfni! Másfél órát vártunk, míg megérkezett a főtanácsos. Ismét mérleget csináltam. Frissen borotvált az arca, az enyémen tüskék. Szemmel láthatóan jól kialudta ma­gát, én úgyszólván semmit sem pihentem. Rajta aranyi- galléros. csillagos uniformis, én sebtében öltöztem. íróasztal, mögötte a főta­nácsos. az íróasztal előtt én, mögöttem a detektív — így kezdődött. Nézett rám. Hallgatott. Értettem: ez a fokozás. Haj­nali bekísérés. várakozás, most: fenyegető hallgatás. A falióra ketyegett, a főtaná­csos aktákat lapozgatott, hallgatott. De hát ez mind politikai háttér az akkori idők modo­rában, én pedig szép nőről akartam mesélni. Mert szép volt, akit akkor szerettem. Nem így.- szép, ezer jelzővel szép, százezer jelzővel szép. Mondtam ezzel valamit? Nem. Talán annyit: akkor még lobogott a hajam, a kis­lány szőke volt, boldogtala­nul szorongattuk egymás ke­zét, ha elváltunk, és rögtön v-es lett minden, ha nem láttuk egymást. Akkor a főtanácsos elér­kezettnek látta az időt, hogy abbahagyja az inkviziciős hallgatást, rám dörrent: Név*? Türelmesen mondtam sze­mélyi adataimat. Következett a friss kérdés: — Kik a barátai? Ezt is gyorsan elintéztem: — Nincsenek barátaim Sok embert ismerek, de kit nevezhet az ember barát­idnak? A hangsúlytalan válaszom­mal nem törődött. Tapasztalt ember volt. sokféle válasz­hoz szokott. Becsukta az aktákat — úgyis tudtam: nem az én aktáim, mert nem is lehetnek azok. Végigné­zett raitam, ifjúságomon, az éjszakáktól gyűrött arco­mon. a hirtelenében rosszul elválasztott frizurámon. Enyhült hangon kérdezte: De barátnője csak van? Lehetett ezt tagadni? Akik Informálták, ezt pláne tud­hatták. — Van... Hátradőlt, cigarettára gyújtott. Én is füstölhettem. — Tehát van. Még enyhébb lett a hang­ja, negyedhivatalos, három­negyed rész magánkérdezös- ködés — láttam ezt az el­nyomott mosolyon; — És milyen? Lövés a levegőbe. Tehát most vallanom kellene en­nek a főtanácsosnak szerel­memről. Milyen a kislány? Sohasem voltam — akkor különösen nem — ura a jel­zőknek. Azonkívül vallo­másba tenni azt, akit szere­tek!? Azt is tudtam, nem ill meg a kérdezésben. Szemüvege mögött csillant a szeme, így csillan a férfia­ké, ha nőkről, kalandról hallanak. Ereztem: csak el kell kezdenem. kedvteli magán faggatás kezdődik, s esetlen leltári leírást kell adnom szerelmem termeté­ről. ujjal formájáról, szeme sugárzásáról, keble dombo­rulatáról. Beszéltem volna és mind­erről versben mindenkinek, de ott? Nézett rám. várakozva, mint akinek rögtön cseme­gét tálalnak: — Na! Szép? Akkor nagyot nyeltem, megmozdult ádámcsutkám, s hirtelen kivágtam: — Csúnya! Szeme nagyot nőtt a szó­ra, én pedig hozzátettem: — Csúf, Nem volt könnyű. Magam­ban mindjárt esdekelve kér­tem bocsánatot szőkémtől, ha él mén valahol, most is pardont kérek. Magamban. De a főtanácsosnak hango­san feleltem; — Nagyon csúnya... Szép nő? Jelzők? Csúf. Ennyi volt az én kis bősz- szúm. Ennyi tellett tőlem. Nem sok, tudom. Akkor na­gyon jólesett. Elengedtek. Ahogy kifelé mentem, éreztem a hátamon az apró detektív szúrós te­kintetét. Patkányarca volt. sűrű fekete bajusza, ha sza­bad most ennyi jelzőt hast uálnom.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom