Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

10 Slj'O’JUiSOi* íviíiv* * JOA i\JJíÍL i-.i.jii'1 iytiö. szeptember 15. Cőlöpvárosok Gigászi amfiteátrum a túlnépesedés ellen KÜLPOLITIKAI A szakemberek megvaló- síthatóbb tervet javasoltak a túlnépesedés esetén az em­berek elhelyezésének meg­oldására, mint amilyen a Hold gyarmatosítása. — Az emberiség terjeszkedését a Földön az óceánok akadá­lyozzák. Mostanában egymás után készülnek a tervek ten­geri lakótelepülésekről, ame­lyek mélyen a tengerfenék­be cölöpökre épített, üveg- és betonvárosok lennének. A tervek készítői a hullá­moktól és a széltől védett gigászi amfiteátrumnak kép­zelik el a tengert várost. Harmincezer lakosát első­sorban az óceánból nyert táplálékkal élelmeznék. A tengeri város helikopterek­kel és légpárnás hajókkal tartaná fenn a kapcsolatot a szárazfölddel A mérnökök szerint ilyen városokat gyakorlatilag bár­hol fel lehet építeni, ahol nem túlságosan magas a víz, — az Északi-tengeren, a Mexikói-öbölben, a Balti-, az Adriai- és a Fekete-ten­geren, a Perzsa-öbölben, a Kelet-Kínai tengeren és a Sárga-tengeren, a dél-ame­rikai partvidék mentén Rio de Janeirótól La Platáig. A tudomány és a technika fejlettsége már ma is lehető­vé tenné tengeri városok építését. A szakértők azon­ban azt tanácsolják, hogy a terveket a gyakorlatban az elkövetkező öt évtizedben kell megvalósítani. Angol építészek szerint a parttól 25 kilométernyire, Yarmouth várossal szemben kellene megkezdeni a tenge­ri építkezést. Az angol épí­tők egyébként gázlelőhelyek kiaknázását is tervezik az Északi-tenger mélyén. A XXI. századi tengeri várost minden oldalról víz­zel telt plasztik zsákokból épített gátak védenék a vi­haroktól. Az erős északi szeleknek a. város magas, külső fala állja útját. E fal belső oldalán 16 emelet ma­gasságban lesznek a lakóhe­lyiségek. Az ablakok egy belső tóra néznek majd, — amelynek vizét az iparvál­lalatok hőfeleslegével mele­gítenék fel. A tó közepén helyezik el az iskolákat, az üzleteket, az éttermeket, a kórházakat, az orvosi ren­delőket, a rendőrség és a tűzoltóság épületeit. A televízió és a rádió mű­sorait a szárazföldről köz­vetítenék a tengeri városba. Á NATO kulisszái mögött Eljött az európaiak óraja T Birrenbacti; a nyugatnémet kancellár központi tanács- odója az Egyesült Államok­ba utazott, hogy Washing­tonban ismertesse Bonn el­képzeléseit a NATO megerő­sítéséről. Johnson és Rusk bejelentette, hogy újra visz- szainditják Nyugat-Európá­ba azt a 34 ezer amerikai katonát, akiket nemrég visszavontak az NSZK terü­letéről. Az olasz kormány felvetette annak szükséges­ségét hogy »a bonyolult kö­rülményekre való tekintet­tel’’ hosszas parlamenti vi­ták nélkül, csaknem auto­matikusan újítsák meg az Atlanti Szerződés érvényes­ségét. A NATO-országokban te­hát nagyméretű lélaktani- propagamda kampány indulta amely a Csehszlovákiában történteiket a belső atlanti bajok elsimítására szeretné felhasználni. Közismert tény; hogy az 1949. április 4-én húsz évre megkötött atlanti egyezmény rövidesen érvé­nyét veszti. Az elmúlt esz­tendők során — az új erő­viszonyok és az ú.1 világ­helyzet következtében — megerősödött a NATO ellen­zőinek tábora. Olyan nyuga­ti irányzatok, amelyele k<v rábban fenntartás nélkül pártolták a katonai tömböt, annak megszüntetése, vagy legalábbis erőteljes módosí­tása mellett szálltak síkra. ellen, most a Csehszlovákiá­ban lejátszódó eseményekre hivatkozva húzza-halasztja annak aláírását, gondosan leplezve, hogy az események előidézésében Bonn koránt­sem volt ártatlan. Jelentő­sen tovább növelik a hagyo­mányos fegyverkezést; az új költségvetési előirányzat már 1972-ig előre eldöntötte a hadikiadások emelését. A korábbi tervekkel ellentét­ben, mégis az eredeti felté­telek között tartják meg a Bonn igazi Igaz. elhangzott egy-két olyan kijelentés is. hogy Bonn nem tér le „új keleti politikájának” vonaláról. Ha eddig nem lepleződott vol­na le ez az új keleti politi­ka, akikor most végleg le­hullott a fátyol. Miként vi­seltethet valaki bizalommal Bonn iránt amikor szavai és tettei ennyire rácáfolnak ál­lítólagos szándékaira? Nyu­gatnémet vezető körök gyak­ran panaszkodnak, hogy a szocialista országok — úgy- mond—— bizalmatlanok ve­lük szemben. Hogyan lehet­nénk azonban bizalommal irányukban, amikor — sok más mellett — az atomso- rompó-szerződés aláírásának huzavonája, a Csehszlovákiá­„Fekete Oroszlán* fedőnevű hadgyakorlatot a nyugatné­met—csehszlovák határ kö­zelében. A bonni politiku­sok nem győzik hangoztatni, hogy „eljött az európaiak órája” (vagyis; növelni kell a feszültséget kontinensün­kön), és „nem lehet úgy tár. gyalni a Szovjetunióval és a keleti országokkal, mintha mi sem történt volna” (kö­vetkezzék tehát jegiesedós a kapcsolatokban). szándékai bán történő eseményekre va­ló reagálás ismét reflektor- fénybe állította a valóságos bonni politikát? A NATO hangzavara vég­ső soron csalódottságot és zavart tükröz. Miután nem érhettek célt a Varsói Szer­ződés bomlasztásában, most a saját katonai szervezetük javára próbálják felhasznál­ni a történteket. Miközben a színpadon képmutató kiál­tozás folyik, a kulisszák mö­gött saját ellenzéküket sze­retnék leszerelni. A színjáték mégsem ígér tartós siliert; sem a színfa­lak előtt, sem a háttérben. (r.) Mesterséges hisztéria Az atlanti stratégák, min­denekelőtt a katonai szövet­ség fenntartásában legjob­ban érdekelt Egyesült Álla­mok és Nyugat-Németország, aggodalommal tekintenek te­hát 1969 áprilisa elé. Már egy ideje megmutatkozott, hogy minden nemzetközi ese­ményt a NATO létének iga­zolásaként próbálnak feltün­tetni. Különösen látjuk ezt augusztus 21-e óta, amikor) s a szocialista világ belső ügyét képező csehszlovákiai eseménysorozatot szemforga­tó módon a hisztéria felszí­tására. fékevesztett rágalma­zására. a nemzetközi feszült­ség mesterséges növelésére használják fel. Különösen kihallatszik a kórusból a nyugatnémet po­litikusok hangja. Bonn saját árfolyamának növelésére és régóta hangoztatott követelé­seinek kielégitésére szeretné kiaknázni a helyzetet. Mi­után nyíltan nem bontha­tott zászlót a legtöbb NATO-szövetségese által is aláírt atomsorompó-szerződés Világgazdasági hírek mmini nnimi un mii iii»iihii»«iihiiwih un nini iimiiihiii iiiiiiinn ii ........... A CÉLHABORÜ Növekszik az acél ára Ja­pánban. A növekedés mér­téke: 3—5 százalék. A japán kormány ezt jóváhagyólag tudomásul vette, nem úgy mint Washington, amikor az amerikai acélgyárosok emel­ték az árakat. A japánok mind több profitot akarnak keresni az acélon. Az ame­rikaiak egyelőre nem hábo- rognak, mert ők még min­dig tonnánként 25—30 dollá­rért Vásárolják az acélt Ja­pántól. Japán acélipara hal­latlanul gyors ütemben fej­lődik. Az 1955 óta épült óriási acélkombinátok tavaly a japán acéltermelésnek már 88 százalékát adták. Ez a számadat Anglia esetében 30, az Egyesült Államok ese­tében mindössze 20 százalék. Japán az acélgyártásban négy évvel ezelőtt maga mögé utasította Nyugat-Németor- szágot és Angliát, s azóta, az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögött, e téren a harmadik helyen áll a vi­lágranglistán. ELADATLAN DOHÁNY A Smith-rezsimmcl szem­ben alkalmazott szankciók a csőd szelére juttatták Rho­desia gazdaságát. Az embar­gó legérzékenyebben a do­hányipart sújtja. Az eladat­lan dohánykcszletek értéke máris meghaladja a 100 mil­lió dollárt. A mezőgazdasági termelés 10 százalékkal csök­kent az idén. Részben ennek következtében az ipari ter­melés is csak 3 százalékkal növekedett (tavaly 9 száza­lékkal!) A kormány költség- vetési zavarokkal küzd. Sür­gősen pénzre van szüksége, amit — előreláthatóan nem újabb adók kivetésével, ha­nem külföldi kölcsön útján szándékozik megszerezni. MARHAHÚS Nagy lármát csapnak a Közös Piac országaiban a marhahús körül. A nyugat­németek és az olaszok meg­elégelték a drága francia húsellátást. Követelik, hogy de Gaulle szüntesse meg az argentin marhahús-szállítá­sok zárolását. Szakértők sze­rint a latin-amerikai marha­hús felébe, vagy még annyi­ba se kerülne, mint a fran­cia. A kérdést egyébként a Közös Piac októberi ülés­szakán vitatják meg Brüsz- szelben. MINI AUTÓK Érdekesebb gépkocsigyár­tási hírek. A nyugatnémet Volkswagen több gépkocsit ad el az Egyesült Államok­ban, mint saját hazájában. Az amerikaiak mind jobban megkedvelik a kiskocsikat. Hogy az Amerikába irányu­ló kiskocsiimportot letörjék, a detroiti autógyárak rááll­tak a mini-kocsik gyártásá­ra. Az európai és a japán autógyárak Törökországban és Finnországban terjeszked­nek. Az Alfa Romeo Nápoly közelében épít új üzemet. Az amerikai General Motors, Ford és Chrysler Peruban és Braziliában folytatja ex­panzióját. JAPAN GÉPKOCSIK Külön figyelmet érdemel a japán autógyároáok erőfe­szítése. 1971-ben 2 milliárd, 1973-ban pedig már 3 mil­liárd dollár értékben szán­dékoznak gépkocsit expor­tálni. Múlt évi gépkocsi-ki­vitelük értéke 780 millió dol­lárt tett ki. A japánok min­denekelőtt Kelet-Európába igyekeznek betörni. Három japán cég: a Toyota, a Toyo Kogyo és a Nissan Jugoszlá­viában kezdi értékesíteni gyártmányait. A Hino cég és a francia Berlier között meg­indult a verseny egy teher­gépkocsigyár felépítéséért Lengyelországban. Szakértők szerint az autóháború legna­gyobb nyertese a vásárló, mert az ádáz verseny követ­keztében csökkennek az árak és javul a minőség. HŰTŐGÉP Mind több és több ország védi magát a versenytársak államilag szubvencionált ár­csökkenéseivel szemben. 1. bizonyíték: az Egyesült Ál­lamok szeptember 13-tól kezdve külön illetéket ró ki minden Franciaországból im­portált árucikkre. Ez a 2.5 százalékos illeték válasz ar­ra a pénzügyi támogatásra, amelyet Párizs biztosít ex­portőrjeinek. 2. bizonyíték: az utóbbi három évben az Angliába irányuló olasz hű­tőgép-export háromszorosá­ra növekedett, s így az an­gol hűtőgéppiac egyötödét most az olaszok uralják. A két „főbűnös” a torinói In- desit és a milánói Ignis-cég. A baj ezzel kapcsolatban az, hogy az olaszok — tekintet­tel a kormánytámogatásra — hűtőgépeiket 30 százalékkal olcsóbban adják, mint az angolok. Szakértők szerint ebből kereskedelmi háború lesz. HANOI LEVÉL Do Son-i sópárlók Ha iphang alatt, átkelve a Vörös folyó egyik deltaágán már érződik a tenger lehel- lete. A folyó északi partján lú kellett szállni. a terepjá­róból, mert a többszörösein telibetalált betonhíd mel­lett külön bambuszhidat ver­tek a gyalogosoknak és va­lamivel odébb a gépkocsik­nak. Gyalog indultunk a túlsó partra s éppen meg­eredt az eső. Két percig tart bőrig ázni a monszun ide­jén Vietnamban, s amikor arcomon végigcsorgott a víz, szám szélén sós ízt éreztem. Kacskairingós hegyeket ■ ke­rülgető utakon még 3o kilo­métert mentünk a híd után, amikor balkéz felől töltés zárta el a kilátást. A da­gály és kiváltképp a vihar- dagálv hullámaitól védi ez a gát a mélyen fekvő rizs­földeket. Az amerikaiak március 31. óta nem bom­bázták a Do Son-i félsziget sópárló szövetkezeteinek földjeit, a töltéséken mégis mindenütt fegyveres milícis- ta lányokat láttam, s kéfc- három kilométerenként szar- «ámrakftárakat, A töltés vonulatát figyelve, hamar megértettem, hogy miért. Itt is. ott is frissen hordták fel a nyolc—tíz méter magas gátkoronát ugyanis a 7. flot­ta vadászbombázói módsze­resen támadták a partvédő műveket. Kísérőm komoran mond­ta: ahányszor itt egy 1500 fontos bomba telibetalálta a gátat a környék lakói tíz körömmel hordták vissza a földet a töltésre, mert ha a tenger akárcsak egy ponton is betör, a sós viz ráülepszik a rizsföldekre és akkor vége a termésnek néhány évre. A föld nem terem, a tenger hordaléka mindent megöl. A tengerpart közelében véget értek az apróra par­cellázott rizstáblák s a he­lyüket ugyanolyan parcel­láiéra osztott keményre dön­gölt homokpadok váltották fel. A felhők mögül előbuk­kanó nap milliárdnyi apró fehér kristályt csillantott fel: ez a már lepárolt só, amelyet csak ki kell szitálni a homokból, hogy azután te­herautókon és bambusztar- - goncákon. kerékpárokon és vállravetett kosarakban szét­hordják az egész országba. Sógyárak A sótermelés legősibb technológiáját művelik ma is a Do Son-i parasztok, akik évszázadok óta csak ezzel foglalkoznak — húsz éve még rabszolgákként, ma ter­melőszövetkezeteik tagjai­ként. Hogyan is csinálják? A tenger felől, a gátak zsilipjein át dagálykor be­eresztik a tenger vizét a hosszú és mindenfelé szét­ágazó csatornahálózatba, majd a sós vízzel elárasztják a döngölt homok parcellá­kat. Egy-egy kis, parcella 20 négyzetméter és tenyérnyi magas, kőkeményre szikkadt homokfal választja el a szomszédos négyzettől. Ami­kor a víz elárasztotta az egész telepet, az emberek kémlelni kezdik az eget: ki- süt-e az izzó trópusi nap? A napsütés órák alatt elpáro­logtatta a víz nagyrészét, a tengervíz üledéke ottmarad a homokon. Kis faekékkel, faboronákkal, majd gereb­1 vekkel annyiszor forgatják meg a sós homokot, amíg a felszínen megjelennek a fe­hér sókristályok. Az időjá­rástól függően ez a művelet néhány napig, esetleg egy­két hétig is tart. Amikor a sómesíerek már úgy vélik, hogy elegendő kristály gyűlt össze, akkor lejtős és lépcső­zetes, betonból épült csator­nákba lapátolják a sós ho­mokot. de most már édesvi­zet áramoltatva át ezen a masszán. A víz a sót kiold­ja. a homok leülpeszik, s a sós vízből — megintcsak a napsütés — immár emberi fogyasztásra alkalmas kris­tályokait választ ki. A sómunkások apróterme- tűek, bőrüket a mindig sze­les. sós lehelletű időjárás vörösbarnára cserzette. A legizmosabb férfi sem nyom­hat többet a mérlegen 55 ki­lónál. de reggeltől estig több tonna homokot és vizet lapá­tol, mer innen oda. amonnan emlde. mint a legfáradhattű- tónabb vagonkirakó munkás Európában. Az ázriai embe­rek végtelen türelmével, végtelen szívósságával. Puskás lány a bunker előtt Nguven Vao, a falusi ta­nács elnöke elmesélte a kis község történetét és elmond­ta. hogy ők azelőtt rabszol­gák voltak. Első hallásra azt hittem, talán a nagyobb nyo­maték kedvéért említette a ,,rabszolga” szót. A sófölde­ken aztán meg is magyaráz­ta. mit értett ezen. A franciák a múlt század nyolcvanas éveiben, alig­hogy gyarmatosították In- dokínát, francia állami mo­nopóliummá nyilvánították a sópárlást. Katonai őrséget rendeltek ki minden sóter­melő faluba és megtiltották a só szabad értékesítését. Két okból tették ezt. Először azért, hogy az ásványi sóval egyáltalán nem rendelkező országban csalás ők adhas­sák el a portékát, amelynek árát csillagászati számokban állapították meg. A másik ok: a vietnami nép soha, egyetlen percre sem adta fel a harcot nemzeti független­ségéért. A lázadások és he­lyi forradalmak egymást ér­ték Vietnamban már a szá­zadfordulón is. S a franci­ák. ha másként nem boldo­gultak egy hegyi körzet, vagy dzsungel járás paraszt­jaival. egész egyszerűen be­szüntették a sóeladást. Minthogy a só ezzel az ördögi trükkel a hatalom gyakorlásának politikai esz­közévé vált. úgy vigyáztak a sómunkásokra, hogy azok falvaikból ki sem tehették a lábukat Élelmiszert pedig csak ak­kor kaptak a franciáktól, ha az utolsó grammig beszolgál­tatták a termelt sót. Do Són félszigetén még ma is megvannak azok a törpe erődök, amelyeket a francia idegenlégió épített betonból a vietnamiak sakk- bantartására. Minden útel­ágazásnál ott áll egv bunker, amely géppuska fészek volt. *. Egy részük ma is az. De a bunker előtt puskás milícis- ta lány strázsál és a bun­kerból légvédelmi géppuska mered az égre, melyet a só- munkások milíciája kezel. Nem is rosszul. Az emberek Vietnamban ma már akkor is szembe mernek nézni egy lecsapó Starfighterrel, ha kezükben csupán egv régi puska van. Az idegek háborúját is ők nyerték meg. De a Do Son-i sópárlő családok éppoly ke­véssé feleit’k el a légihábo­rú első szakaszában megölt társaikat, mint azt a tényt, hogy rabszolgák voltak, mi­előtt 1945. szeptember 2-án, hazájuk földién győzött a forradalom és megszületett a Vietnami Demakratiku* Köztársaság. Hajdú JáM»

Next

/
Oldalképek
Tartalom