Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-08 / 211. szám
1968. szeptember 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Pár szavas portrék Bemutatjuk a Szigligeti Színház új tagjait MA RI ÁSS JÓZSEF — Jogásznak készültem* de elcsábított a színpad. — Mintha tegnap lett volna: 1945-ben szólalt meg az első fellépésem előtti gong. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában játszottam, majd a Magyar- és a Petőfi Színházban. Tanítómesterem, drága öreg barátom, Apáthy Imre volt. Legkedvesebb szerepeim? Hát ez nehéz kérdés. Az anyának is egyformán kedves minden gyermeke. Mégis: a Tartuffe, Shaw karakter hősei, a Szi- lasi tanár úr Németh László Nagy család-jában, — Zu- boly és csaknem minden nagyoperett buffoja. öt évvel ezelőtt Jászai-díjat kaptam, tavaly pedig Somogy megye művészeti díját. KÄLDY NÖRA — Főiskolás koromban játszottam a Szerelmes biciklisták című filmben, a Tízezer napban, a Szevasz Verában, — s legutóbb „Az IBUSZ vendégei” című tv- játékban. Két éve vagyok színész, az elmúlt szezonokban a miskolci Nemzeti Színház tagja voltam. Sok szép szerepet kaptam, bízom benne ez itt is így lesz. Most egy nagyon nagy szerepem van: mama vagyok, dajkálom a két hónapos kis Nórit, — így csak az évad második felében jövök Szolnokra. "’*■ KÜRTÖS ISTVÁN — Miskolcról jöttem a Tisza partjára. Mit várhat egy színész? Mi a legnagyobb izgalom és öröm a színész számára? Űj közönséggel találkozni! Nagyon várom a szolnoki bemutatkozást. BÖKAY MARIA — Engem — merem remélni — már egy kicsit ismer a szolnoki közönség. Stephaniet játszottam itt tavaly a Kaktusz virágában. Legközelebb Heltai Zilináját alakítom a Szigligeti Színház színpadán, — eddig is jól éreztem magam Szolnokon, SZOMRATHY GYULA — Mit akarok? Szeretnék! Szeretném, ha mielőbb túlesnék a pályakezdés nehézségein, — és ebben számítok a szolnoki közönség segítségére. A Főiskoláról jöt- tej».„ e ti "■ SZABÓ IBI — Gyermekszínészként indultam, három éves korom óta játszom, ö, micsoda élmények: Odry Árpád, Rát- kay Márton, Bajor Gizi, Alpár Gitta ... felejthetetlen emlékek, — egy színpadon a magyar színművészet koronázatlan királyaival. — Azt mondják rólam, sokoldalú színész vagyok, én csak úgy fogalmazom: nem szeretem a ..beskatulyázást”; Szolnokra „Somogy-ország” fővárosából jöttem, Kapos- várróL HUSZAR LÁSZLÓ — Voltam már Bóni a Csárdáskirálynőben, Monti- mer a Stuart Máriában, Bornemissza Gergely az Egri csillagok színpadi változatában. Szeretném Szolnokon tovább színesíteni színészpályámat. Szeptemberi folyóiratokban olvastuk Ma és holnap egy esztendeje, hogy a magyar és a szovjet kormány vezetői megújították barátsági. együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésünket. A Magas Szerződő Felek elhatározása egybevágott a két ország, a két nép legmélyebb érdekeivel. A magyar—szovjet barátság természetesen nem az egy évvel ezelőtti időpont- tói datálódik. A magyar hazafiak legjobbjai a szovjet hatalom fennállásától kezdve, messzemenő szolidaritással fordultak a világ első szocialista országa felé, majd 1945. április 4-én ennek a Szovjetuniónak a hadserege hozta meg számunkra a szabadságot. Azóta kapcsolataink gyümölcsözőek, sokoldalúak, kiterjednek az élet minden területére. Barátságunk kiállta a múlt próbáját, virágzik a jelenben, és széles távlatokat nyit a jövőre. Korunkban különös hangsúlyt kap a nemzeti szuverenitás, és tökéletesen érthető, ha minden nemzet a saját érdekeiből indul ki. Az elvhű, szocialista politika ugyanakkor tisztában van azzal, hogy túl kell tekintenie hazája határain, felelősséget kell vállalnia a haladásért és békéért folytatott világméretű harcban. Egy szocialista ország számára a nemzeti szuverenitás és az internacionalista magatartás, nem lehetnek ellentétes fogalmak, elválaszthatatlanok egymástól. Az internacionalizmus ma nem általánosan hangzó szólamokat jelent, hanem konkrét program. Magában foglalja a szocialista erők egységének megszilárdítására folytatott fáradhatatlan erőfeszítéseket. a következetes antiimperialista harcot — s nem utolsósorban azt jelenti számunkra, hogy erősítjük a magyar—szovjet barátságot, még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat az első szocialista országgal. A 100 esztendős pesti útikalauz Száz esztendővel ezelőtt, 1868-ban jelent meg a budapesti „BaedeckeF’-ek őse, a „Kalauz a magyar fővárosban”, A híres-neves Eggen- berger könyvkereskedő nemzetiszín kötésben adta ki az első magyar nyelvű kalauzt a messzi vidékekről, Erdélyből, a Felvidékről, Bácskából, Bánátból felránduló hazánkfiai eligazítására. A „Kalauz” lelkűkre kötötte, hogy látogassák meg a Nemzeti Múzeumot, s ott a képtárat, amelynek részletes kataló- gusűoan a szerkesztő csillaggal jelölte meg a nevezetesebb műalkotásokat. A múzeum után az Akadémiát illett felkeresni, ahol abban az évben nyílt meg az Ester- házy-képtár, amelynek anyagát nemrégen hozták haza Becsből. A látványosságok sorában szerepelt a Vigadó, amely „inkább tömegterjedelme, mint egyes részeinek művészi kivitelével” lep meg, a belvárosi templom, amelynek belseje gazdagon, de „nagyon ízléstelenül van kiállítva”, a várbeli építmények, amelyek kaszámyasze- rű benyomásukkal „minden építészeti kellem nélkül” szűkölködnek. Ilyen szigorú volt az első magyarnyelvű pesti Kalauz, amely inkább a fürdőkkel — a Diána, Császár, Lukács, Rudas, Sáros, Rácz-für dokkéi — hivalkodik, az elsőrangú szállodákkal: az Európával, Angol királynővel, ahol 1 forint 50 krajcártól feljebb lehet szobát kapni, a Nádor utcai Frohnerrel, — az Újvilág utcai Kommer és a Váci úti London konyháját dicséri, nem feledkezve meg a Beleznay kertről (a mai Rákóczi út elején), — ahol „népénekesek szórakoztatnak”. A NAGYVILÁG különösen sokszínű anyaggal lepte meg olvasóit ebben a hónapban. Az afrikai népköltészettől Becketten át az amerikai Fekete Muzulmánok nevű szélsőséges néger szervezet irodalmi reprezentánsáig tart a sor. Kosztasz Varnalisz görög író „Szent Pachomiosz története” és Irina Mazuruk ..Forgatás Rizsiben” című novellája alkotják a prózai anyag gerincét. Le Roi Jones amerikai néger író és költő egyfelvoná- sosa „A földalattin” nemcsak érdekes irodalmi élmény, de a „Fekete Muzulmánok” eszmevilágába is bepillantást nyújt. Mellette Samuel Beckett „Mondd Joe” című televíziós monológja képviseli a drámai műfajt. A versek közül elsősorban a már említett afrikai népdalösszeállítás és Andrej Voz- nyeszenszkij két verse érdemel említést. A szépirodalmi írásokon kívül Szigethy Gábor „Marxista esztétika Dél-Ameriká- ban” című tanulmánya egy kevéssé ismert területről ad tájékoztatást. Maróti Lajos Moravia kínai útikönyvéről ír vitatkozó, jórészt elmarasztaló kritikát ..Utazás Kínában — avagy ürügy egy nyaktörő szellemi mutatványhoz” címmel. A KORTARS két önéletrajzi jellegű írást is közöl, D'éry Tibor életrajzi jegyzeteinek 17—18. részét, amelyben a Rajk-per áll a középpontban és Illyés Gyulától „Kz öregedés tünetei”-t. Sőt Darvas József Szabolcs-Szat- márról írt szociográfiája is úgy át meg át van szőve személyes emlékekkel, hogy szinte a két előzőhöz sorolható, A folyóirat szépirodalmi rovata többek között Tőzsér Árpád szlovákiai magyar költő és Győré Imre 4—4 versét közli, valamint Moldova György ..Malom a pokolban” című regényének újabb folytatását. A Tudomány és társadalom „Föltámadott a tenger” címmel közli Jócsik Lajos tanulmányát a világ népességének gyarapodásáról, a Disputában pedig Kiss Pintér Imre szól a Csanádi Imre által szerkesztett „A magyar valóság versei 1475— 1945” című antológia körül kirobbant vitához, Dr. Bán Anna orvos pedig nyílt levelet ír Déry Tiborhoz Füst Milán védelmében. Az ALFÖLD-ben megemlékezést olvashatunk a folyóirat elhunyt főszerkesztőjéről Baranyi Imréről. Az e havi szám legnagyobb figyelmet érdemlő írásai Simon Zoltán: A szocialista művészet korszakai című tanulmánya, valamint Balogh Béni szociológiai jegyzetei Zsáka községről. A szépirodalmi részben Csontos Gábor: Megleszünk együtt című novellája és Szerb György két verse emelkedik ki az átlagból. A folyóirat anyagát új Ady-dokumentumok — és könyvrecenziók egészítik ki. Á miskolci NAPJAINK- ban az első oldalon Kristó Nagy István „Nemzeti büszkeség és történeti érték’! címmel ír tanulmányt. — amelyhez szinte csak alkataiul szolgál Semmelweis születésének másfél százados jubileuma. A Híd rovat három finn költőt mutat be, valamint Kaj Hagmannak, a Horisont című finnországi svéd nyelvű folyóirat szerkesztőjének cikkét. Simon István útijegyzetét és két oldalnyi könyvszemlét közöl még a lap, tanulmánynak is beillő recenziókkal. B. A. Velencei festészet Nemzetközi kiállítás a Szépművészeti Múzeumban A csodálatos várost, amely csodálatos festészetet termett, a kiállítás képeiből is megismerheti a látogató. A Canal Grande büszke palotáit és nyüzsgő vízijárműveit, árut cipelő zsákolóit és áruval kereskedő patríciusait Antonio Canal precíz-hangulatos kompozíciója örökítette meg, a vízre épült kis utcákat, a csatornákon átnyúló apró hidakat Francesco Guardi művei mutatják, s a polgári életet Luca Carlevaris tengerparti részlete rögzíti. Az évszázadokig hatalmas város gazdag élete gazdag festészetet virágoztatott, s amennyire különbözött a velencei köztársaság története az évszázadok során a többi itáliai városétól, legalább annyira különleges az itáliai festészet történetében négy évszázadig a velencei piktura. Ezt a négy gazdag évszázadot (XV.—XVIII. század) mutatja be most a Szépművészeti Múzeum kiállítása: a világhírű drezdai képtár 27, a lengyel múzeumok 33, a csehszlovák intézmények 23 képet adtak a Szépművészeti Múzeum 33 alkotásához, így született meg ez a 116 remekműből álló anyag, amely Drezda, Varsó és Prága után most Budapesten reprezentálja Velence nagy századait. Fény és szín — ezzel a két szóval lehetne legjobban jellemezni a különleges velencei festészetet: csodálatosan élénk árnyalatok gazdagsága, tündöklő egek és vörösen szűrt viharfelhők hangulata jellemzi leginkább évszázadokon át a híres velencei műhelyekben született vásznakat. A fénynek és a színnek olyan mesterei formálták a velencei festészetet, akik a művészettörténet legnagyobb alkotói közé tartoztak nemcsak a város-köztársaságban, az egész világon. Megtalálható a tárlaton Giovanni Bellimnek, a szépséges arcú madonnák és a csodálatos színű madonna-köpenyek mesterének Poznanból küldött „Mária gyermekével és donátorral” című táblája a nagyihírű mester nagyhírű tanítványának, Giorgione- nak budapesti képe. A rövid ideig élt, de egész századot befolyásoló művésznek igen kevés alkotása maradt az utókorra, s így a Szép- művészeti Múzeum mélyszínű portréja különösen megbecsült kincse a művészet- történetnek. A mesterek sorát Sebastiano de Piombo folytatja gyöngéd Leány képmásával, a pápai pecsétőr, aki nevében hordja a művészetért járó megtisztelő hivatalt, mert Piombo pecsétet jelent. Társadalmi megbecsülése azonban meg sem közelíti a velencei aranykort meghatározó mesterét, Tiziahoét. A pompás velencei palotában főúri életet élő festő, a német császári udvar tanácsosa és palotagrófja, a világnagyságok barátja és lekötelezettje egyszersmind az érett reneszánsz, a „Cinquecento” egyik óriása volt. Két híres portréja reprezentálja művészetét a kiállításon; Trevisoni dózse arany-fekete arcképe budapesti, a Festő képmása pálmával című monumentális kompozíció a Drezdai Képtár tulajdona. Paolo Veronese dússzínű művei közül talán a Férfiképmás előtt álljunk hosz- szabb ideig, mert a hófehér hermelinprém, a vörösbársony háttér drapériája, meg a háttér egének kék-fehér tündöklése önmagában is mindent elmond a velencei festészetről. Jacopo Tinto- retto mély és drámai képei visszafogottabb, raffináltabb színekkel, drámaibban mutatják a késői velencei reneszánsz erejét. Velence utolsó, a barokk és rokokó korszakai megint egyetemes jelentőségűek, — Hogy ez a korszak zenében és színházművészetben szintén nagy kora volt az „Adria királynőjének”, erre csupán utalni lehet, hiszen olyan művek kötik le a figyelmet, mint Piazzetta és Pellegrini, az említett Antonio Canal, akit rokonával, Bemardo Belottoval együtt sokáig a közös Ca- naletto néven ismertek. — Sebastiano Ricci gomolygó és izgatott Mária mennybe- vitele-képe a barokk jegyeit, meg a velencei festészet változatlanul dús szín- és fénygazdagságát mutatják. A Szépművészeti Múzeum látogatói joggal állapítják meg milyen örvendetes kezdeményezés az effajta nemzetközi kiállítás. r. tg. Jacopo Tintoretto: Arsinoe megmentése (MTI foto — Szebellédy Géza felvétele)
