Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-30 / 203. szám

IMS. augusztus 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP £» Dumas-papa Petőfi- fordításai Rejtett királysír a Keíren-piramis alatt? A Verseghy könyvtár őssi terveiből Kevesen tudják, hogy Du­mas. a Monte Christo írója — Petőfi-verseket is fordí­tott. A franciák nem adták ki Dumas „összes” műveit, a Petófi-fordítások feledésbe merültek. Több mint száz éve, 1865- ben Dumas „papa” Pesten Járt. Nagy lelkesedéssel fo­gadták a magyar írók, élü­kön Jókai Mórral. Dumas magyaros attilát, szűk ma­gyar nadrágot öltött, kócsag­tollas föveget ültetett a fe­jére. magyar csizmában jár­ta a pesti utcákat: ezzel tün­tetett a magyarság mellett, e Habsburg-abszolútizmus el­len. Rózsaid Antal, a francia nyelvész és számos francia regény fordítójának segítsé­gével franciára fordította a Szózatot és Petőfi három versét (»Falu végén kurta kocsma”, „Cipruslombok’’, „Szabadság, szerelem”), és az egykori pesti sajtóban beje­lentette. hogy a Vígadóban rendezett ..csevegő-esten’’ „talpig magyarban, kócsagos föveggel” szavalja el fordí­tásait. De a várva-várt sza­valatok elmaradtak. Hogy miért? Az egykori Fővárosi Lapok szerint „az öreg úr valószínűleg arra várt, hogy kívánják, — de nem kívánták”. Dumas papa párizsi irodalmi anekdoták­kal tűzte tele „csevegését”, amiből a pesti közönség vaj­mi keveset értett. Mikor be­fejezte előadását, csak udva­rias tapsok hangzottak el, nem „halljuk!”-ózták, nem követelték a ráadást: a for­dításokat. Így azok Dumas zsebében maradtak és fele­désbe merültek. A Szózatot — amelynek ez volt első francia fordítása — csak hetven évvel később kutatta föl és közölte Radó Antal a Pesti Hírlapban. Lehetséges, hogy a koz­mikus sugarak hamarosan fényt derítenek egy fáraó­sírra és kincseire, amelyek a Kefren-piramis mélyén vannak elrejtve. A monumentális gizehi építmények második legna­gyobb piramisát vizsgádé amerikai és egyiptomi tu­dósítók véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a hatmillió tonnás masszív épületben titkos át­járók és kincseskamrák van­nak. A tudósok speciális elekt­ronikus készüléket vittek be a piramisba egy földalatti folyosón át. A Belzoni-féle kamrában elhelyezett készülék a koz­mikus részecskék mozgásá­nak meggyorsulását jelezte, ami arra mutat, hogy a pi­ramisban egy eddig fel nem fedezett nagy üreg van, amely­re sem a régészeti kutatók, sem a sok száz évvel ko­rábban működött fosztoga­tók nem találtak rá; A megye legnagyobb köz- művelődési könyvtára szep­tembertől új kiadványokkal áll az olvasóközönség szol­gálatára. Elkészült az ideo­lógiai továbbképzéshez hasz­nos segítséget nyújtó lelő­hely-katalógus. amelyben 'el­sősorban á marxizmus—le- ninizmus esti egyetem köte­lező és ajánlott irodalmát táriuk fel. A közel száz ol­dalas kiadványt törzsjegyzék- nek szánjuk, amihez évente Pótlásokat adunk ki. Az !968'69-es tanévre szóló pót­füzet novemberben jelenik meg. Szeptember 20-ig meg- küldiük a középiskoláknak az 1968/69. évi országos közép­iskolai tanulmányi versenyek tételeihez készített bibliográ­fiákat. Közülük kiemelkedik megyei jelentőségével a földrajzi tételeket tartalmazó füzet, amelyet a földrajz és történelem szakos tanárok is állandó forrásgyűjtemény­ként használhatnak. „A természettudományok és a technika újdonságai’* címmel aiánló bibliográfiát adunk ki műszaki érdeklő­désű fiatal olvasóinknak. A vezető beosztásban dolgozó szakemberek bizonyára ér­deklődéssel fogadják a tájé­koztató szolgálat ősszel meg­induló új részlegét, amely a vezetés, irányítás, szervezés elméletével és gyakorlatával foglalkozik. Az új részleg számára különgyűjteménvt hozunk létre az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda kiadványaiból, az Or­szágos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ do­kumentációs anyagából, a Központi Statisztikai Hivatal, a Közgazdasági és Jogi Kiadó könyveiből. Gyűjteményün­ket a nem szolnoki lakosok postai kölcsönzéssel közvet­lenül vehetik igénybe. Most készül a könyvtár használatát ismertető könyv­jelző, Gácsi Mihály színes li­nómetszetével. Novemberben jelenik meg tájékoztatónk a Verseghy Könyvtár szolgálta­tásairól. Dr. Kardos Jrizsefné Uj vállalati ösztönző a verseny- pályázat A legkeresettebb építő­anyagok termelésének fej­lesztését újszerű versenypá­lyázattal segítette az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium és a Magyar Nem­zeti Bank. A versenypályázat nagy si­kere, hogy állami dotáció el­nyerése érdekében jelentős helyi tartalékokat tártak fel a pályázók. A 16 nyertes pá­lyázó a hiányanyag csökken­tő beruházásokhoz ugyanis összesen mintegy 500 millió forint állami támogatást kap, s ugyanakkor 640 millió fo­rint értékű beruházási mun­kát saját erőből finanszíroz. Az elfogadott pályaművek alapján megkezdett beruhá­zások zömmel még 1969-ben és 1970-ben befejeződnek. A nyertes pályaművek szerzői ezekben a napokban köthetnek szerződéseket az állami támogatásról a Ma­gyar Beruházási Bank helyi fiókjaiban. RÁDIÖ í=ÍTV) MŰSOR 1S«S. szeptember s—S-lg. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO: 8.15: Kedvelt régi melódiák. — 8,0#: A hét előadóművésze: Eileen Farell. — 9,39: Sötétes az erdő... Óvodások műsora, (ism.) 10,10: Zenés műsor üdülőknek. 12,15: Tánczenei koktél, — 13,00: A világgazdaság hírei. — 13,05: Hirdetőműsor. — 13,15: Rimszkij­Korszakov: Seherezade — szvit. 14,03: Mit üzen a rádió? 14.43: Tréfás magyar népdalok Sulyok Imre feldolgozásában. — 15,15: Gencsy Sári operettdaloka.t éne­kel. — 15,28: Ha a fák beszélni tudnának. A világ költői Viet­namról (ism.) 15,48: Bemutatjuk a Magyar Néphadsereg.. Művész- együttesének új felvételeit. — 15,15: Válaszolunk hallgatóink­nak! 16,10: Harsan a kürtszó! 16,53: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Laios műsora (ism.) — 17,05: Külpolitikai figyelő. 17,20: Eileen Farell Puccini áriákat énekel. 17,45: A gondolattól — a megvalósulásig. Riportműsor. 18,00: Húszas stúdió. 19,35: Bo- ross Jolán népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. — 20.06: Közvetítés a Thália Színházból. A tanítónő. Színmű 3 felvonás­ban. 23,02: Virászkeringő. Rész­letek Oscar Strauss operettjéből. 23,30: Vladimir Horovitz zongo­rázik. 0,10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÖ* 10,00: spirituálék Joshua Wite amerikai népdalénekes műsorá­ból II. rész (ism.) — 10,23: Egy kanna víz. H. Lányi Piroska el­beszélése. 10,39: zenekari muzsi­ka. 11/45: Egy olvasó naplója. Riport. 12,00: Purcell: Négyke­zes fantázia. (Internationa vo­nósnégyes). 12.30—12.59-ig: Rész­letek a Veszprémi Nemzetközi Éneklő Hét hangversenyeiből. I. rész. 12,59: Gazdaszemmel ha­zánk mezőgazdaságáról. — 13,14: Ismerkedjünk a jazzmuzsikával. jelly Roll Morton (Ism.) 14.00: Kettőtől — hatig... 18,10: Gulyás László: Első szerelem. — 18^5: Kozmosz. Tallózás külföldi nép­szerű tudományos folyóiratok­ban 18,50: Bruno Walter vezé­nyel _ 20,25: Sporthlradó (ism.) 20.35: Tánczene. 21,10: Hangver­seny a stúdióban, 21,45: Lakatos Ferenc népi zenekara játszik, Miklós Kata és Mindszenti Ist­ván énekel. 22.25: A hét előadó­művésze: Eileen Farrel (ism.) KEDD MH KOSSUTH RÁDIÓ: 8,16: Márta. Részletek Plotow operájából., 9.00: Harsan a kürte szó! (ism.) 9.43: Citera, furulya és tamburamuzsika. 10,10: Zenés műsor üdülőknek. 12J5: Zene­kari muzsika. 13,00: A világgáz- tíaség hírei. 13.05: Fiatalok Stú­diója. 13,25: Tánczene. — 14,00: László Margit Liszt-dalokat éne­kel. zongorán kisér: Freymann Magda. 1445: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. Zongorán kisér: Kere- csényi László. 14.25: Modern vi­lágjárók. Kurt Diemberger. — 14t45_14.59-ig: Remekművekből furulyán. Részletek Händel fu­volaszonátáiból. — 15.15: Mirella Freni és Iván Petrov énekel. — 15,45: Eduard Hill énekel, Slava Kunst zenekara játszik. 16.01: Kóruspódium. 16.11: ..Népművé­szek a mikrofon előtt” (ism.) 16,24: Magyarországon először. Sosztakovics r Október — szim­fonikus költemény. 16,37: Éle­tem regénye. Móricz Zsigmond műve folytatásokban I. rész. — 17,05: Tallózás a vilgsajtóban. — 17,205 Üj lemezeinkből. =» Hétköznapok. Szabolcs ma. — 18.28: Könnyűzenei Híradó. — 19,30: A Szabó-család. — 20,00: Eileen Farell operaárikat éne-: kel. 20,15: Népzenei Magazin. — 21,00: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfónikus zenekarának hangversenye a stúdióban. Kb. 22,20: Tánczene. 22,50: Meditáció. — 23.00: Fantaszták. Részletek Bmidt zenés játékból. 23,20: A csacsi meg én. Jacqués Prévert versei. 23*35: Armida. Részletek Dvorzsák operájból. 0,10: Cher- bourgi esernyők. —■ Részletek Legrand filmzenéjéből. PETŐFI RÁDIÖ: 10,00: Zenekari muzsika. 11,10: A költő hitvese. — Emlékezés Szendrei Júliára, halálának 100. évfordulóján. 11,40: Brahms' h- moll klarinétötös. 12*15: Verbun­kosok, népdalok. 12,40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13,00: A Big Band Europe zene­kar műsorából. 13,20: Wagner: A Rajna kincse. Négy részlet a 4. képből. 14,00: Kettőtől — hatig... — 18*10: Dr. Palló Imre népdalokat énekel, Lukács Ist­ván cimbalmozik. 18,30: Augusz­tusi körjyvújdonságok. — 19,00: Egyveleg Buday Dénes művei­ből. 19,19—19.50-ig: Déry Gab­riella és Jámbor László éne­kel. 21.00 Nóták. 21*16: A mol­nárleány. Eötvös József elbeszé­lésének rádióváltozata (ism.) — 22,01: Hanglemezgyűjtők húsz­perce. 22.21: Műveltség és szó­rakozás. Riport. 22.36: Két ver­senymű. SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ: 8,16: Marica grófnő. Részletek Kálmán—Harsányi operettjéből. B,45: Orvosi tanácsok. — 8,50: Arthur Grumiaux hegedül, Cla- ra Haskill zongorázik. 9,29: A Szabó-család (ism.) 10,10: Zenés műsor üdülőknek. 12,15: Tánc­zenei koktél. 13,00: A világgaz­daság hírei. 13,05: Válaszolunk hallgatóinknak 13*20: Zenekari muzsika. 14,09: A tarka-barka kiscsibe. Meseopera. — 15.15: Eileen Farrell énekel, Acker Bük együttese játszik. — 15,35: Chopin-zongoraművek. — 15.56; Mai témák — mai dalok. 16.05: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 16,20: Fjodor Saljapin énekel. 16,41: Életem regénye. Móricz Zsigmond műve folyta­tásokban. II. rész. 1730: A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekarának új felvételei­ből. 17,40: Kortársaink. Urbán Ernő. 18,20: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara ját­szik Kozák Gábor József veze- téisvel, Madarász Katalin és Ma­daras Gábor énekel. 19,30: Esti pihenő — muzsikával. 20,40: Fia­tal tehetségek — portrék tánc­zenével. 21*20: Gondolat. A Rá­dió irodalmi lapja. 22,23-22,43- ig: A négyszázéves Campanel- la. Dr. Kardos Tibor egyetemi tanár írása. Közben: 22,50: Mi van a cégatábla mögött? Elő­adás (ism.) 23,00: A zenekari muzsika folytatása. 23.30: Köny- nyűzene PETŐFI RÁDIÓ* 10.00: Thomas: Mignon. Há­romfelvonásos opera. 12.24: Egy furcsa ember Délről. Roald Dahl e^eszélése rádióra. 12.44: rfj. Magyari Imre népi zeneka­ra játszik, Makkay Klára és Bolla Tibor énekel. 13,17: Köny- nyűzenei Híradó (ism.) — 14.00: Kettőtől — hatig... 18,10: Harsái nyi Béla táncdalaiból. — 18,20: Nőkről — nőknek (ism.) 18.50: Barokk muzsika. 19,30: Zala­Tóth Erzsébet nótákat énekel. — 20*30: Bartók összes zongoramű-* vei. I. rő&s. 31,21: „Kérem egy azóra”. Zenés emlékezés Har- math Imrére (dsm.) 22,23: A his­tóriák forrásánál. Művészsors 1846-ban 22.43: Népdalok, CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÖ: 8,16: Fiatal tehetségek— port­rék tánczenével (ism.) 8*56: Ze­nekari muzsika. 10,10: Zenés műsor üdülőknek. 12,18: Ver­bunkosok, nóták. 13,00: A világ- gazdaság hírei. 13,05: »,Fáklyavi­vők”. Dalok, hősök, emlékek 1911—1921. 14.05: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. — 14,20: Könnyűzene Berlinből. — 15.15: Bánk bán. Részletek Erkel ope­rájból. 16.04: Honi tájak. Észak­magyarországi dalok, versek, vallomások. 16.47: Dávid Gyula: Szonáta — bemutató. — 17,15— 17,30-ig: Tanévnyitó a stúdió­ban. 17,30: Az Ómega-együttes műsorából. — 17*46: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Taliz­mán. Moravecz Imre rádió játé­ka. 19,30: Üj lemezeinkből. — Közben: 20,30—20.48-ig: Horváth Zsigmond könyvszemléje. 22,20: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, jazz. — 22*50: Korunk gondolkodói. 23,10: Réti József Bchubert-dalokat énekel. 23,30: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÖ* 10,10—11.08-ig: Látogatás a bé­késcsabai Kner-nyomdában. 11.08: Rádiószínház. Neveletlen példa­kép. Kopányi György rádió já­téka (ism.) 1230: Thomas Bee- cham Grieg műveket vezényel. 12,30: Oeprettrészletek. — 13,00: Nagyapám piros csókja. Kopré József elbeszélése gyermekek­nek. 13,02: Muskátlis házak. Ri­port. 13,10: Hangverseny gyer­mekeknek Prokofjev műveiből. 13,32: Pályaválasztás. 1430: Ket­tőtől — hatig... — 18,10: Eileen Farrell operaáriákat énekel. — 18,30: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 18,40: Századunk zenéjéből. 19,00: Köny- nyűzene Körmendi Vilmos szer­zeményeiből. 20*30: Népek zené­jéből. 20,58: A megnyugvás ös­vényein. Karácsony Benő re­gényéből rádióra alkalmazta: Papp Ferenc (ism.) 21,56: Cho­pin és Liszt barátsága. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ: 8,16: Albert István népi zene­kara játszik, a László Kórház énekkara énekel. 8,45: Magyar muzsika. 939: Óvodások énekel­nek. 10,10: Zenés műsor üdülők­nek. 12*15: Tánczenei koktél. — 13,00: A világgazdaság hírei. — 13.05: Kóruspódium. 13,21: Laka­tos . Antal népi zenekara ját­szik# László Annié és Merán Lajos énekel. — 14.00: Medea. Részletek Cherubim operájából. 14,30: Róka Móka Bábszínháza. 15,15: Üzenetek. — 15,55: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.) 16.00: Zenekari muzsika. 16,40: Életem regénye. Móricz Zsigmond műve folyta­tásokban. III. rész. 17,05: Kül­politikai figyelő. 17*15: Hang­verseny a stúdióban. 17.40: Nyi­tott stúdió. 18,00: Üj Zenei Új­ság. 18,30: Népdalcsokor. 19,35: Mesterségünk címere: Szociális­fai brigádok vetélkedője. Közép» döntő. II. adás. 21,10; Táncme­lódiák. 21*26: Giordano: Andre Chémier. Négyfelvonásos opera- 23,45: Tánczene PETŐFI RÁDIÓ*- 10,00: Lecorcq: Angot asszony lánya. Operett két részben. — 11,42: Válaszolunk hallgatóink­nak! 11.57: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 13.02: Muskátlis há­zak. Riport. 13,17—13*47-ig: Rész­letek a Veszprémi Nemzetközi Éneklő Hét hangversenyeiből. II. rész. 14,00: Kettőtől — hatig... 18,10: Kiss Károly nótákat éne­kel. 18,30—18.45-ig: Két évtized a magyar munkásmozgalom törté­netéből. 18,45: A Svájci Olasz Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye Luganóból. 20*35: A fegyverkovács. — Részletek Lortzing operájból. 20,17: Zene­kari muzsika. 20,59: A jazíz ked­velőinek: Shelly Manne — dob és Jaek Marshall — gitár ket­tőse játszik. — 21,08: A Magyar Vonósnégyes Beethoven vonós­négyeseket játszik. SZOMBAT HŰBB KOSSUTH RÁDIÖ: 8,16: Lányok, asszonyok. 8*36: Könnyűzene. — 9,10: Orvosok a mikrofon előtt. — 9,15: Magyar muzsika. — 10,10: Zenés műsor üdülőknek. — 12,15: Klasszikus operettrészletek. 13,00: A világ- gazdaság hírei. — 13,05: Komlós Aladár irodalmi levele. — 13,20: Verbunkosok. — 13.37: Néhány perc tudomány. — 13.42: Albert Lancester Lloyd angol munkás­dalokat énekel. 13,50: Hirdető­műsor. — 14,00: Üj operaleme- zeinkből. Porgy és Bess. Rész­letek Gershwin operájából. — 14.45: Hétvégi külpolitikai fi­gyelő. 15*55: Hétvége. 17,35: Tas- nády László és Tolnai László nótáiból. 17,5#: Beethoven: IX. szimfónia. — 19,30: Karnevál a Parnasszuson. A Rádió vidám író—olvasó találkozója a Fészek Klubban. II. rész (ism.) — 20,50: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. 21,30: Boross Lajos népi zenekar játszik. Kovács Apollónia és Tekeres Sándor énekel. 2230: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ! 10.00: Népzenei Magazin (ism.) — 10,40: Artur Rubinstein két Beethoven-szonátát zongorázik (ism.) Zenekari muzsika. 13,00: Könnyűzene. — 13,20: Anneliese Rothenberg és Fritz Wunderlich énekel. 14,08: Evlia Cselébi cso­dálatos kalandjai. 14.43: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 14*53: Orvosok a mikrofon előtt. 14.58: Fültörő. Zenei rejtvényműsor. — 16,05: Opereltdalok. 16,19: Ta­nuljunk gyorsan és könnyedén drámát írni. Irodalmi gj^ors- talpaló tanfolyam Gyárfás Mik­lós tankönyve nyomán (ism.) — 17.00: Csárdások. 17,10: Wagner: Istenek alkonya. 17,3.1: A mű­anyagkémia mindenesei. Elő­adás. 1736: A jazz kedvelőinek: Badics Gábor együttese játszik. — 18,05: Húszas stúdió. — Ját­szunk! — 19,03: Breit.ner János táncdalaiból. 19,15: Hangverseny a stúdióban. — 20,30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 20.42: Vöiös Kálmán népi zenekara játszik. — 20,57: Látogatás a Filmtudományi In­tézetben. Riport. 21.12: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdon­ságai. 21,32—23,00-ig: Szimfó­nikus zene. VASÁRNAP HHB KOSSUTH RÁDIÖ: 8,10: Édes anyanyelvűnk. Lő­Hneae Lajos műsora. 8,1S7 Eileen FarreU és Richard Tuc- ker Verdi kettősöket énekel. — 8.58: Mini-KREßZ. A Gyermek­rádió közlekedési vetélkedője. Döntő. 10,00: Vasárnap délelőtt, A Magyar Rádió Magazinja. 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. —12*50: Nem azért mondom... Hámos György műsora. 13,00: Vivaldi: A négy évszak. 13,42: Rádiólexi­kon. — 14,12: Ilosfalvy Róbert operettdalokat énekel. — 14,30: Visszhang. Félóra moziról, szín­házról# olvasásról, tanulásról. — 15*08: Művészlemezek. — 17,50: A Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság nemzeti ün­nepén. 18,10: Nótacsokor 19,10; Bruno Walter vezényeL 19,52: Augusztusban hallották először. 20,30: A Rádiószínház bemutató­ja. A nők ünnepe. Arisztopha- nész komédiájának rádióválto­zata. 21,48: Csárdások. 22.20: Üj lemezeinkből. Carlo Zecchi zon­gorázik. 23,12: Könnyűzene. — 0,10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ: 8,00: Miska bácsi lemezeslá­dája. 8,30: Mit hallunk? Érde­kességek a jövő hét műsorából. 9,00: Operakalauz. Csajkovszkij: Pique Dame. — 10,00: Tánczene (ism.) —10.53: Mindennap más műsor. 11,03: A Berlini Filhar­monikus zenekar hangversenye. 12,40: Ének az anyaföldről. Mo­dern koreai költők versei. —< 12,50: Lawrence Tibbet énekel# a Melscsrino zenekar játszik. — 13,15: Az álomlátó fiú. Mesejá­ték (ism.) 14,03: Táskarádió. — 15.03: Andor Éva és Bojtor Im­re népdalokat énekel, Keszthe­lyi Pál furulyázik. 15,30: Leve­lek a tanyáról. 16*00: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos vígopera. Közben: 17,10: Meste­rek — mesterművek. Riport. — 17,30: Az operaközvetítés folyta­tása. 18,12: Miért szép? — 18,27 Dvorzsák: E-dúr vonósnégyes. 18,55: Ságerről — slágerre. 20,10: Üj lemezeinkből. 20,50: Színes népi muzsika. 21,23: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő — 21,43: Észt-kórusok. — 21,56: A búsképü lovag. Részletek Mitsch —Leigh — Joe Darion zenés já­tékából (ism.) TV KEDD 8,05: Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. isk. VI, oszt.) 9,55: Fizika. (Alt. isk. VI. oszt.) 13,10: Orosz nyelv (ism.) 17,58: Hírek. 1835: Reklámműsor. 18,15: A kezdet mindig rázós. Vidám műsor is­kolásoknak. 18,40: Egyedülálló föld. szovjet kisfilm. 18,55: Egy évezred múltán. Dán-dokumen- tumfilm. 19,25: Esti mese. 19.35: Utazás Gourmandiában. Francia rövidjátékfilm. 20.00: Tv-híradó. 20*20: 1967. — Az a hosszú, for­ró nyár. Holland dokumentum­film. 21,10: A Grúz Állami Né­pi ének- és táncegyüttes műso­rából. 21.50: Teleimpex. — 2JÍ.20; Tv-híradó — 2. kiadás. SZERDA 17,58: Hírek. 18,05: Hirdetőmü- sor. 18,15: Meggondoltan. Riport- műsor. 18,35: A vüág térképe előtt... 18,45: Divatbemutató. — 19,20: Esti mese. 19,35: Ősz ele­jén... Dr. Dimény Imre mező- gazdasági- és élelmezésügyi mi­niszter válasza aktuális kérdé­sekre. 20,00: Tv-híradó. — 2030: Angyal kalandjai: Simon és De­Hlah. Angol film. Énel^> óra. Vidám kisopera (ism.) — 21,40: Olimpia előtt... L 22,20: Tv-hiradó — 2. kiadás. CSÜTÖRTÖK 9,00: Iskola-tv. Környezetisme­ret. (Alt. isk. L oszt.) — 1#*00; Környezetismeret (ism.) —17,58: Hírek. 18,05: Kuckó. 18,25: Tö­retlenül, szüntelenül. Dokumen­tumfilm dr. Sík Endréről (ism.) 19,00: Esti mese. 19#10: Ebédszü­net. Riportműsor. 19,40: Parbola. 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Kira Georgievna. Tv-játék (14 éven felülieknek!) —21,15: Olimpia előtt... n. 21*55: Tv-híradó — 2. kiadás. PÉNTEK 8,05: Iskola-tv. Élővilág, (Alt. isk. V. oszt.) 8,30: Orosz-nyelv. (Középisk. IH—IV. oszt.) 11.55: Francia-nyelv. (Középisk. ni— IV. oszt.) 13,10: Élővilág (ism.) 17,25: Pedagógusok fóruma. — 17,58: Hírek. 18*05: Reklámmű­sor. 18,10: Malican papa és fia. Francia filmsorozat. 2. Életve­szély. 18,35: Nótaszó. 18,55: Em­ber és gép I. 19,25: Esti mese. 19*35: írók, könyvek, kritikusok. Portréfilm Tersánszky-Józsi Je­nőről. 20,00: Tv-híradó. 20,20: A négy páncélos és a kutya. Len­gyel filmsorozat. 7. Keresztutak. 21,05: Puccini: Tosca. Jelenet a II. felvonásból. 21,25: Monitor. Az amerikai elnökválasztás. —a 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. SZOMBAT 9.00: Nótaszó (ism.) 9.20: An» gyal kalandjai: Simon és Deli- Lah. Angol fűm (ism.) — 10*10: Ebédszünet. Riportmüsor (ism.) 10,40: Petőfi; A helység kalapá­csa. Vígeposz (ism.) 15,18: Fia­talok muzsikálnak... 15,40: Dél­utáni előadás: Száz férfi, egy kislány Amerikai film. — 17,00: Reklámműsor 17.10: Moszkva 4* 50 km. 17*30: Az ember arca a művészetben. VIII. (befejező) rész. 17,55: Hírek. 18,00: A Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saság nemzeti ünnepén. 18,20: Évforduló 140 éve született Leo Tolsztoj. ÍB,40: A Tv-jelenti... —> 19,25; Cicavízió. 19*35: l-f-2. — 20,00: Tv-híradó. 20,20: Képző­művésze*. Rodolfó bűvésziskolá­ja I. — 20,30: Marcel Mithois: Férjvadász. Zenés komédia két részben. Kb. 22,40: Tv-híradó — 2. kiadás. 23.00: Jó éjszakát* fel­nőttek! Gusztáv és a gazdag rokon. VASÁRNAP 8,05: Iskola-tv. Felsőfokú ma» tematika. 8,45: Angol nyelvtan- folyam haladóknak. 9,00: A ten­ger enciklopédiája. 10. A viz alatti éden (ism.) 9,50: Motor­csónak világbajnokság. Közve­títés a Margitszigetről. — 10,35: Hétmérföides kamera (ism.) —1 10*50: Művészinasok Tokajban. Helyszíni közvetítés. 11,40: A szépséges Unja folyó. Szovjet kis-film. 11,55: Motorcsónak vi­lágbajnokság. — A közvetítés folytatása. 14.38: Történelem — mindenkinek. 15.00: Gusztáv és a gazdag rokon (ism.) — 15 05: Képzőbüvészet. Rodolfó bűvész- iskolája I. (ism.) 15.15: Rene­szánsz muzsika Kromborg vá­rában. 15,45: Reklámműsor. — 15,50: Labdarúgó mérkőzés köz­vetítése. A szünetben: Reklárn- műsor. 17,50: Nótaszó. — 18*10: Nyitott könyv a felhők alatt. — Riportfilm. 18,35: Haladás. Tu­dományos magazin. — 19.20: A kincses sziget. 10. John Silver követségben. Francia filmsoro­zat. 19,45: Esti mese. 20.00: Tv- híradó. 20,20: Történetek a régi időkből. 21*55: A táncdalfesztivál dalaiból. 22*15: Sporthírek. 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. rádió - televízió 07

Next

/
Oldalképek
Tartalom