Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968, augusztusi 30. W mQA Virágáruslány a fiatalemberhez: — Beszéljenek ön helyett t virágok: vigyen a menyasszonyának egy csokor rózsát. — Adjon egy szál szegfűt. Szűkszavú vagyok! & Egy holland kémikus meglepő újfajta „kölnit” állított elő, amely a frissen sült kenyér rendkívül intenzív illatát árasztja. Szupermarketok is érdeklődnek az újítás iránt és kísérleteket folytatnak a kenyérillatú kölnivel kenyérárusító részlegeiknél. Az eddigi eredményekből kitűnt, hogy a friss, nagyon intenzív kenyérillat erősen növelte a kenyérvásárlást. Legújabb értesülések szerint Raffaello egy eddig ismeretlen képét fedezték fel Romániában. Az urbi- noi Raffaello Akadémia közölte, hogy a képet, amely trónon ülő madonnát ábrázol, dr. Lucia Dracopol Is- pir, a bukaresti művészszövetség egyik tagja fedezte feL _ «r Az amerikai demográfusok hivatalosan közölték, hogy az Egyesült Államokban 1967-ben volt a legalacsonyabb a születési arány a harmincas években bekövetkezett válság óta: 1000 lakosra 17,9 újszülött jutott, szemben az előző évi, 18,4- gyel. Szakvélemények szerint az alacsony népszaporulatnak számos oka van, így például a létbizonytalanság, valamint a fogamzásgátló tabletták elterjedése. A demográfusok úgy vélik, hogy legalább 1972-ig tovább fog csökkenni az iskoláskort elérő gyermekek száma. & ...... Azokat az amerikai férfiakat, akik elválnak, a bíróság mint ismeretes, rendkívül nagy tartásdíj fizetésére kötelezi. Az utóbbi időben egyébként ezen a téren is lényeges változások mennek végbe. A kaliforniai bíróságok részletesen megvizsgálják, hogy a férj milyen mértékben vesz részt a közös háztartás vezetésében. Ha a férjnek sikerül bebizonyítania, hogy például étkezések után rendszeresen mosogatott, akkor a bíróság kisebb tartásdíj fizetésére kötelezi. A tartásdíj egyébként eléri a férfi keresetének 10—20 százalékát. * Mivel az Egyesült Államokban a nők ma már sokkal többet dohányoznak, mint 10—20 évvel ezelőtt, a tüdőrákos megbetegedések száma a nőknél 52 százalékkal emelkedett 1955 óta. Ez a betegség nem jelentkezik azonnal, ezért az illetékes amerikai egészségügyi szervek felhívták azokat a nőket, akik most kezdenek el dohányozni, hogy gondolkozzanak el az említett adatokon. ír A dél-svédországi Okart városka új idegenforgalmi attrakcióval gazdagodott. Ez a Babaház, amelynek lakói: több mint ezer baba a világ minden részéről és különböző korokból. Az érdekes múzeum látogatói bármelyik különleges baba utánzatát megvásárolhatják. Pusztít a „vöröskakas“ Szomorú rekord — Elfüstölgött 200 mázsa gabona Evek óta nem volt annyi tüzeset megyénkben mint az idén. Csaknem kétszáz alkalommal riasztották az állami és az önkéntes tűzoltókat az eltelt nyolc hónap alatt. Ez a szám több mint máskor egész évben szokott lenni. Ugyanez mondható el a károkról is. Ritka esztendő volt, amikor a tűzkár meghaladta az egymillió forintot Jelenleg még több mint egy negyedév van hátra s az anyagi kár máris több millió forint. Nagy károk Megszaporodtak a nagy kárértékkel járó tűzesetek is. A szajoli Vörös Csepel Termelőszövetkezetben majd 100 ezer forint kár keletkezett a csibenevelő leégésével. Elpusztult ezernél több baromfi. Az abádszalóki Lenin Tsz-ben és a Surjáni Állami Gazdaságban egy- 110 férőhelyes növendékmarha istálló lett a tűz martaléka. Az anyagi kár BO illetve 40 ezer forint. Szerencsére e két helyen az állatokat sikerült kimenteni az istállókból. Szolnokon Szandaszöllős Szabadság út 1 ^ szám alatt lakó Molnár József lakásának teljes berendezését tette tönkre a „vörös kakas”. Majd ötvenezer forint értékű bútor, ruha vált hamuvá. Az esetek 70-—80 százalékában fellelhető az emberi gondatlanság felelőtlenség. a tűzrendészeti szabályok megszegése. A jászberényi Hűtőgépgyárban pl. a festőfülkében, amely különösen tűzveszélyes, engedély nélkül hegesztettek s nem is szakmunkások. Szolnokon az új víztoronynál gyertyával világítottak olyan zárt térben, ahol gáz fejlődik. Itt már nem is gondatlanságról, mint inkább bűnös felelőtlenségről van szó. Több hónapos munka gyümölcse veszett kárba s ami még súlyosabb, ember életbe került, sőt lehet, hogy emberek életébe. mert a harmadfokú égéssel kórházba szállított személy még ma is életveszélyes állapotban varu Tűzokádó cigarettavégek A gondatlanság, a felelősségérzet hiánya róható fel azoknak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok vezetőinek terhére, akik nem törődve a szabályokkal, közvetlen a vasutak mellé gabonát vetettek. A mozdonyszikra okozta tüzek mindegyikénél fennáll a szabályok megsértése. Nem 60 méterre vetettek; nagyon sok helyen az aratás után nem készítettek védőszántást; nem szállították el a gabonakévéket a vasút mellől. Eredménye: több mint 20 hold talpon álló gabona égett el, s 200 mázsa búzánál többet „sepertek” szemétbe. A tüzek keletkezési okai között kell megemlíteni a dohányzást is. Könnyen gyulladó anyagok közelében felnőtt emberek meggondolatlanul eldobott cigarettavégekkel százezer forintos károkat okoztak. A kungyalui Zöld Mező Tsz-ben például így égett el 100 hold gabona szalmája. A példában már említett Molnár József lakásának berendezése is dohányzás miatt gyulladt meg; Az eldobott rigarettavégek mindenkor tűzveszélyesek, de különösen az volt az idei száraz nyáron. amikor egyetlen szikra lángra lobbantotta a száraz avart. Sajnos hiába volt a gyakori felhívás a sajtóban és a rádióban, hiába a munkába indulás előtti figyelmeztetés. Füstté lett „lakások“ A tűzesetek mintegy 20 százaléka bizonyítja, hiába volt a gyakori kérés a szülők felé is: ne hagyják a gyerekek számára elérhető helyen a gyufát. Nem használt az intelem. De hogyan is várható ei e minimális óvórendszabály betartása, amikor egyesek maguk is veszélynek teszik ki saját értéküket. A katlanok és üstházak mellé tüzelés közben könnyen gyulladó anyagokat raknak, az üstházat szalma közelébe állítják fel. A megelőzést szolgálják e figyelmeztetések, a figyelemfelhívó észrevételek, a kötelező oktatás, a rendszeres ellenőrzés, a filmvetítések, a sajtóban, a rádióban tanulságként hírül adott megtörtént esetekkel együtt. Az ember, a társadalom érdeke kívánja meg: mindenki tartsa be a tűzrendészeti szabályokat, ki-ki a maga területén védje az emberi munkával előállított értékeket. Az idén a nyolc hónap alatt több mint négy millió forint értéket, több mint negyven család kényelmes otthonát füstölögtették el gondatlan, felelőtlen emberek. — mj — Augusztus 30., péntek Rózsa napja A Nap kél: 4,59 h-kor,nyugszik: 18,29 h-kor. A Hold kél: 14,22 h-kor, nyugszik: 21,57 h-kor. r 1 MOZI I 1 Szolnok: Vörös Csillag: A holtak visszajárnak, Kert: Egy nehéz nap éjszakája, Tisza: Egy nehéz nap éjszakája, — MÁV: Szüzet a hercegnek. — Jászberény: Lehel: Elátkozott hegyek farkasa, — délután: Korunk hőse, Kert: Hét katona, meg egy lány. Kisújszállás: Ady: Amerikai feleség. Kunhegyes: Szabadság: Csapda. Kunszentmárton: Körös: A tökéletes úriember — Mezőtúr: Béke: szünnap, Dózsa: Kétszemélyes ketrec, — Szabdság: A magányos villa titka. Tiszafüred: Tisza: A szűz jegyében. Törökszentmik- lós: Dózsa: Mit kezdjek a milliómmal? Túrkeve: Vörös Csillag: Granada Addio. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Nótacsokor. — Ma ceglédi hallgatóink kérdeznek... Operakedvelőknek. — Pályázók — pálya nélkül? Vass I. Zoltán. — Hogy tetszik? KOSSUTH RADIO 8,16: Lakatos Sándor népi zenekara muzsikál. — 8,40: Verdi operáiból. 9,39: Óvodások énekelnek. — 10,10: Zenés műsor üdülőknek — 12,15: Tánczenei koktéL 13.00: A világgazdaság hírei. 13.05: Kóruspódium. 13.15: Albert István népi zenekara játszik. 13.28: Történetek dúrbán és mollban. 13,48: Fúvósátiratok. 13,59: Veréb FC. Rádiójáték gyermekeknek, n. rész (ism.) 15,15: Üzenetek. 15,55: Burgonya- nemesítés elektromikroszkóppal. 16,05: zenekari muzsika. 17,05: Külpolitikai figyelő. 17,15: Claudio Arrau Chopin-műveket zongorázik 17,40: Nyitott stúdió. — 18,00: Üj Zenei Üjság. 18,30: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. — 19,35: Mesterségünk elmére. Szocialista brigádok vetélkedője. Középdöntő. —• I. adás. 21,00: Öperettdalók. — 21,15: Magnósok, figyeleml (ism.) 22,20: Berki István népi zenekara játszik 22,50: Mi van a.cégtábla mögött? (ism.) — 23.00: George Georgescu vezényel. — 23.42: Részletek Dostal „Clivia” és Lehár „Éva” című operettjéből. PETŐFI RADIO 10.00: Mocsárvilág Magyarországon. n. Az Ifjúsági Rádió műsora. 10,20: Kamarazene. — 11,00: Válaszolunk hallgatóinknak! 11,15: Hello, Dolly! Részletek Hermán zenés játékából. 11.52: Beck kisasszony. Benedek Elek elbeszélése. 12,00: Három versenymű. — 13,05: Virágzik a pomagránát. Albán népballadák. 13.20: Könnyűzene Visky András műveiből. 14,00: Kettőtől — hatig... — 18,20: Grabócz Miklós: Nyugatdunántúli táncok. 18.30: Láttuk, hallottuk. — 18,50: Wagner: Lohengrin. Háromfelvoná- sos opera. Közben: 21,50: Koncert. Juhász Gyula versei (Ism.) 21,53: Az operaközvetítés folytatása. BUDAPEST: 16,58: Országos Atlétikai Bajnokság. Közvetítés a Népstadionból. 18,00: Hírek. 18,05: Malikán papa és fia. 18,30: Világhírű tudósok a kamera előtt. — 19.00: Fehér Lajos, az MSZMP PB tagja, a kormány elnökhelyettese válaszol a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatosan hozzá érkezett kérdésekre. 19,25: Esti mese. 19,35: A Duna vallomása. — 19,55: Hirdető műsor. — 20.00: Tv-híradő. — 20,20: Péntek esti bemutató. Benedek Katalin: Ketrec. Tvjáték (16 éven felülieknek!) — 21,20: Zenei Figyelő. A TV zenei újságja. 22,OS: Tv-híradó — 2. kiadás. BECS: 11,00: Friedrich Holländer elmondja (II.) (ism.) — U,50: A Tivoli Vénusza (ism) 18,30: Rövid hírek. 18,35: Osztrák képek. 18,55: Jó éjszakát, gyerekek! — 19,00: John Drake titkos küldetése (30.) 19,27: Sporthírek. — 19,46: Tv-híradó. 20,15: Mégegy- szer az otthont látni. Film, — 22,50: Tv-híradó. BELGRAD: 17,15: Az On keresztre)tvénwe. 18,20: Hangverseny a bolondos fiatalok világának. 19,05: Mozaik. 20,35: Játékfilm. — 22,05: Téma ma estére, 22,20: Három arckép. 22,50: Szimfonikus hangverseny. BUKAREST: 20,15: Olasz film. Hirdessen a Néplapban! DÁVID 220 éve, 1748. augusztus 30-án született Jacques- Louis David. a klasszicista festészet francia megalapítója és vezető mestere. Politikai meggyőződése és ezzel párhuzamosan témáinak megválasztása feltűnő hullámzásokat mutat. Napoleon udvari festőiéként a császárságot dicsőítette. A restauráció korában Brüsszelben talált menedéket, ott is halt meg száműzetésben. Legismertebb képeinek egyike a pihenő Récamier asszonyról egy bútordarabot tett divatossá. — JELENTŐSEBB beruházások kezdődnek jövőre a Jászberényi járásban. Jász- fényszarun iskola és vízmű, Pusztamonostoron vízmű, Jászszentandráson kultúrház, több községben — összesen 14 kilométer — vízhálózat építését tervezik. — NÉGYSZÁZ asszony távozott nem egészen másfél év alatt a Tisza Cipőgyárból: valamennyien gyermekgondozási segélyt kapnak két éven át. Várható időjárás: jobbára felhős, párás idő. szórványosan előforduló esővel, zivatarral. Időnként déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23—27 fok között. — VISZONOZZAK a látogatást. A szolnokiak augusztus 3—4-i látogatását viszonozzák a Veszprémi Állami Gazdaság vezetői, szocialista brigádok tagjai. A veszprémiek szombaton érkeznek Szolnokra. Az állami gazdaságiak kétnapos gazdag programmal várják vendégeiket. — HÉTSZÁZEZER forint virágmagból. Az újszászi Szabadság Tsz-ben 23 holdon 14 fajta virágot termesztenek, amelynek magját a Vetőmagtermeltető Vállalaton keresztül exportra szállítják. Az idén mintegy 600—700 ezer forint bevételre számítanak virágmagból. — TEGNAP a megyei nőtanács végrehajtó bizottsága kibővített ülést tartott, amelyen a szolnoki kerületi nőtitkárok is részt vettek. Az MSZMP Központi Bizottsága augusztus 23. ülésének határozatáról hangzott el tájékoztató, majd a szülői munkaközösségek őszi tennivalóit vitatták meg az asszonyok. — TÖRIK a dohányt. — Jégkár érte a tiszarofíi Aranykalász Tsz 53 holdas dohány tábláját. így a becslés szerint 6—7 mázsás átlagtermésre számíthatnak. — ÜJ SZÉKHÁZAT kap a jászladányi takarékszövetkezet. Az új orvosi rendelővel szemben modern egyszintes, lapostetős, hat helyiségből álló épület munkálataihoz fog hozzá még ebben az évben a kivitelező jászladányi vegyesipari ktsz. Az ötszázezer forintos költséget saját erőből és kölcsönből fedezi a takarékszövetkezet. — A NAGYRÉVI tsz-ben Major Lajosné brigádja tavaly elnyerte a szocialista címet. Példájukra az idén újabb 2 női munkacsapat is célul tűzte e cím elnyerőiét. A közelmúltban a csé- pai asszonyokat hívták meg tapasztalatcserére, s a találkozón a tsz párttitkára a szocialista munkaversenyről és brigádmozgalomról tájékoztatta az asszonyokat. — A ZALABAKSAI termelőszövetkezetben Tukovics György 16 éves villanyszerelő, ipari tanuló szerelési munka közben leesett a villanyoszlopról és a helyszínen meghalt. — HORVÁTH ALBERT 27 éves és Bujdosó Béla húsz éves büntetett előéletű alkalmi munkások, nagyke- reki lakosok Bedőtanyán szőlőt akartak lopni, Sárközi Lajos 18 éves ipari tanuló meg akarta akadályozni a tolvajlást, de a két tolvaj szőlőkaróval támadt a bátor fiúra. Olyan súlyosan bántalmazták, hogy Sárközi Lajos életveszélyes sérüléseket szenvedett ,A rendőrség a két tolvajt őrizetbe vette. — RATA JOACHIM 26 éves büntetett előéletű, Csomós Elemér 22 éves és Cse- mer Ferenc 26 éves segédmunkás mátraszöllősi lakosok a község terén megtámadták és ütlegelték id. Tóth Pál Flórián ötvenöt éves tsz-tagot. — Az idős ember zsebéből kiszedték levéltárcáját, lecsatolták karóráját, s a lopott holmikkal elmenekültek. A rendőrség a három rablótámadót röviddel később elfogta és előzetes letartóztatásba he- l> ezte. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja s Szolnok megyei Lapkiadó VáUalat Igazgató: Vtragb Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93 . 23—20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 068 Szolnok megye) Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor 4 4 Budapesti Őszi V a s a r Szeptember 6-tól 16-ig a BNV területén Örömmel várja látogatóit! Nyitva: Reggel 10-től este 8-ig Az ipar, a kereskedelem és a fogyasztó közönség nagy találkozója. A BEMUTATOTT CIKKEK A HELYSZÍNEN MEGVÁSÁROLHATOK, Divatbemutató, a korszerű háztartás bemutatója, kozmetikai tanácsadás, korszerű élelmezési bemutató, vásárláskor névértékben beválthatja belépőjegyét az ÖTLET REKLÁM SZOLGALAT pavilonjában! VISZONTLATÄSRA A BUDAPESTI ŐSZI VÄSÄRON! Vidéki látogatóink a vásárigazolvánnyal 33%-os utazási kedvezményt kapnak és a vásárt egyszer ingyen meglátogathatják. Vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodáknál, a városi és községi tanácsoknál. Felvilágosítás: Hungexpó Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda Budapest, XIV: kér. Városliget.