Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. augusztus 86. Befejezte munkáját a SZLKP kongresszusa Áz amerikai demokrata párt elnökjelöltje: Humphrey Csehszlovákiában tovább folyik a vita. a rádióban és a sajtóban állami és pártvezetők foglalnak állást a jelenlegi helyzet egyes kérdéseiben, összefüggésben a moszkvai megállapodásokkal. Az állásfoglalások megosz- lóak. Történtek pozitív reális megnyilatkozások, ilyen elsősorban Husaknak, az SZLKP Központi Bizottsága csütörtökön megválasztott első titkárának felszólalása a szlovák pártkongresszuson, amelyben elhatárolta magát az irreális nézetek hirdetőitől. Ő és az egész kongresz- szus is állást foglalt a CSKP antidemokratikus módon összehívott és augusztus 22-én megtartott törvénytelen XIV. pártkongresszusa ügyében. Az ösz- szes ott megválasztott szlovák KB tagok visszaléptek. Voltak és lesznek is még a közeljövőben jelentős személyi változások tájékoztatási és más szervek vezetésében. Az általános határozott fellépés azonban a moszkvai megállapodást elítélő nézetekkel szemben még hiányzik. — Sok a névtelen röplap, de egyes állami és pártszervek véleményeiben is jelentkezik a törvénytelen XIV. párt- kongresszus határozatai és döntései elismerésének követelése „Moszkva” elvetése, és a hadseregek „gyors” távozásának követelése. A sok zavart és bajt okozó Literarny Listy röplapjai is hasonló hangnemben kijelenti. hogy „nem járulunk hozzá a .realista’ átszűrt politikai igazsághoz” és hogy a moszkvai megállapodások ellentétben vannak a „XIV. pártkongresszus” határozataival. Ugyanakkor e röplap passzív ellenállásra hív fel és tanácsokat is ad erre. Ezzel kapcsolatban említésre méltó Cernik miniszterelnök nyilatkozata a Rudé Právoban: „nem szabad megfeledkezni. hogy most létezik a tórsadalomÁ DÍVSZ irodája cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek néhány ország sajtójában jelentek meg és amelvek szerint ..a magvar hatóságok megakadályozták Budapesten a DÍVSZ irodájának ülését” és a magvar rendőrség letartóztatta és kiutasította az országból a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség képvi selőjét, a DÍVSZ egvik titkárát. A DÍVSZ irodája, amelv augusztus 27-én és 28-án ülést tartott, hogy meghallgassa a CSISZ képviselőjének tájékoztatóját a csehszlovákiai helyzetről. hangsúlyozza. hogy a magyar hatóságok mindenkor biztosították a DÍVSZ munkájának szabad és zavartalan folytatását. Budapest.1968. augusztus 29 a DÍVSZ sajtóirodája Közlemény A Demokratikus iljúsági Világszövetség irodája folyó évi augusztus 27-én és 28-án összeült a Csehszlovák Ifiú- sági Szövetség képviselőiének VÁSÁROLJA KŐBÁNYÁINK TERMEK El T| andezit terméskő minden célra TA. TU. TB. TF, T, TR zúzottkő: 40/65, 20'40, 10/25 5/20, nemeszúzalék: 40/65, 22/40. 12/22. 5/12, 2/5, 0/5, Hidegen bedolgozható kötőzúzalék: (hidegaszfalt). Bod- rogkeresztúri építőkő: lakásépítési célra. KIVÁLÓ MINŐSÉG. — PONTOS SZÁLLÍTÁS, ÉVM ARAK. Szállítás vasúton, helyi átvételt Is biztosítunk. — Megrendelést az alábbi címre kérünk: ÉSZAKMAGYARORSZÁGI kőbanya V. TARCAU Dr. Gustav Husak Az MTI belpolitikai dokumentációja a szerkesztőségek rendelkezésére bocsátja dr. Gustav Husak életrajzát. Gustav Husak 191,3- ban született Pozsonyban. A pozsonyi Komensky elvetem jogi karának elvégzése után ügyvédi tevékenységet folytatott 1938-tól 1943-ig. 1933 óta a Csehs-öovák Kong- munista Párt tagja. 1943-tól 1945-ig a Szlovák Kommunista Párt illegális vezetőségének tagja volt. 1946-tól a Szlovák Nemzeti Tanács megbízott testületének elnöke, 1949-től pedig a Csehszlovák Kommunista Párt Köznonti Bizottságának tagja volt. Alaptalan vádak miatt Husakot 1951 februáriéban kizárták a Csehszlovák Kommunista Pártból. 1954 áprilisában pedig életfogytiglani börtönre ítélték. 1963 augusztusában teljesen rehabilitálták és visszavették a párt soraiba. 1968 áprilisától a Cer- nik-kormány miniszter- elnökhelyettese. Gustav Husak a Svo- boda elnök vezetésével augusztus 23—26 közölt Moszkvában tárgyalt csehszlovák küldöttség tagja volt. bán egy bizonyos áramlat, «mely igyekszik a nehéz történelmi pillanatokat kihasználni. Ezt meg kell akadályozni”. Arról sem szabad megfeledkezni — hangsúlyozta Cernik —, hogy Csehszlovákia továbbra is szövetségi viszonyban áll a szocialista országokkal. kérésére, aki az iroda tagja a DÍVSZ titkára A CSISZ képviselője tá- koztatót adott országának helyzetéről és az iroda véleményét kérte. Az iroda más tagiai is kifejtették véleményüket a helyzetről és a beterjesztett javaslatokról. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség képviselője szervezetének nevében meghívta Csehszlovákiába a DÍVSZ irodáiénak küldöttségét. Az iroda egyhangúlag úgy döntött. hogv konzultációkat folvtat. miiven megfelelő időpontban válaszol a meghívásra. A DÍVSZ Sajtóirodája A csütörtök reggeli bukaresti lapok knz'ik a Komán Kommunista Párt KB Végrehajtó Bizottságának nyilatkozatát, amelv állást foglal a moszkvai szobiét—csehszlovák tárgyalások eredményeivel kapcsolatban. A nyilatkozat emlékeztet rá. hogv a román párt- és állami vezető szervek is ..a megfelelő pillanatban” kifejezésre iuttatták ..aggodalmukat és helytelenítésüket” amiatt’ hogy öt szocialista ország fegyveres erői bevonultak Csehszlovákiába. A nyilatkozat ßzortnt a Román Kommunista Párt ..ettől fogva az ésszerű megoldás mellett, állott ki”, s ezért helyeselte, hogv „tárgyalásokat. megbeszéléseket folytassanak a törvényes csehszlovák párt- és állam- vezetőséggel”. A moszkvai szoviet—csehszlovák találkozó eredményedről szólva az KKP KB Vég- rehaitó Bizottsága hangoztatja: megítélése szerint ..az a tény. hogv Svoboda. Dub- cek. Smrkovskv. Cernik elv- társak, továbbá a párt és a* állam más vezetői visszatérnek munkahelyükre, s a párt és az állam törvényes szarvéi Csütörtökön reggel befejezte munkáját a Szlovák Kommunista Párt rendkívüli kongresszusa. A zárókommüniké hangsúlyozza, hogy a kongresszus elfogadta a moszkvai megbeszélések eredményeit és teljes bizalmát nyilvánítja Dubcek, valamint a többi párt- és állami vezető iránt. Ezt kívánja meg a haza békés fejlődése, a januárban megkezdett út erősítése és az akcióprogram végrehajtása. A kongresszus azt kéri Szlovákia népétől, hogy tevékenyen járuljon hozzá a politikai konszolidációhoz, a demokratikus folyamat elmélyítéséhez és ez majd elősegíti az események következményeinek felszámolását. A kongresszus állást foglalt Csehszlovákia új ál- iamjogi elrendezésének október 28-án történő kihirdetése mellett. Az SZLKP kongresszusa levelet küldött Alexander Dubceknek és megválasztotta a párt új vezető szerveit: Az SZLKP elnökségének tagjai: G. Husak, K. Boda, S. Faltan, R. Harencar, O. Klokoc, S. Lupták, L. No- vomesky, V. Pavlenda, S. Sadovsky, M. Sedlaková, A. Tazky, J. Zrak, az SZLKP KB titkárai lettek: B. Gra- ce, V. Pavlenda, S. Sadovs- ky, M. Turcak és J. Zrak. Az SZLKP KB első titkárának dr. Gustav Husak-ot választották meg. Az új KB-nek 107 rendes és 24 póttagja van. Smrkovsky rádióbeszéde Josef Smrkovsky, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke csütörtökön délután rádióbeszédet mondott, amelyben egységre szólította fel az ország lakosságát. Majd a „nehéz moszkvai tárgyalásokról” szólva méltatta az ott elért megállapodások jelentőségét. Rámutatott arra, hogy a moszkvai tárgyalások nagy veszélytől mentették még Csehszlovákiát. A tárgyalásokon voltak éles viták, egyrészt a szovjet és cseh pártküldöttség között, másrészt a csehszlovák küldöttségen belül. A tanácskozások eredményesen zárultak és ennek jegyében Csehszlovákia tovább halad a januárban megkezdett úton; Az országot a törvényesen megválasztott szervek kormányozzák és Csehszlovákia kitart eddigi külpolitikai irányvonala mellett. Sem a szovjet hadsereg, sem más szervek nem avatkoznak be Csehszlovákia belügyelbe — hangoztatta. Felhívta a figyelmet arra, hogy Csehszlovákia nem engedheti meg, hogy kormány- ellenes erők befolyásolják a sajtót, a rádiót és televíziót, a kormányzat gondoskodik róla, hogy a tömegtájékoztató eszközök megfeleljenek az ország érdekelnek. úiból megkezdték normális tevékenységüket. kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a csehszlovák nép erőfeszítéseit a legutóbbi események és azok feileményei által előállt bonyolult feladatoknak a megoldására összpontosítsa". A Végrehajtó Bizottság nyilatkozata a továbbiakban az öt szocialista állam fegyveres erőinek a ..legrövidebb időn belül” való kivonását tekinti a „legfontosabb” teendőnek, maid szolidaritásáról biztosítja a csehszlovák párt. íc ál] a rávezetést. Az RKP KB Végrehajtó Bizottságának nyilatkozata végül a szocialista országok kapcsolatairól szólva ezeket mondia: ..parancsoló szükségesség. hogv semmi olyasmi ne történ iék. ami árt a kapcsolatoknak. mélvfti az ellentéteket és űi feszültség forrásokat szül. Ama fő célra kell összoontasítani ereiüket. hogv helyreállítsák a szcia- lista országok közötti bizo- lom és barátság légkörét, s hogy megszilárdítsák a kommunista testvéroártok közötti egvség kapcsolatait, a szocializmus és a béke ügye érdekében”. Y' A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség irodájának cáfolata A Román Kommunista Párt nyilatkozata A chicagói konvenció szavazása alapján Hubert Humphrey, sc USA Jelenlegi »!- elnöke képviseli a demokrata pártot a novemberi elnökválasztáson. — (Rádiótele- foto — AP—CP) A gyászkarszalagos küldöttek és szurony os katonák, mosolygó texasiak és könnygáztól köhögő elnökjelölt — ez volt a képe az amerikai demokrata párt konvencióiának szerdán a kora esti órákban. amikor megkezdődött a formális elnökielöló ülés. hihetetlen fizikai és politikai káoszban zajlottak le ennek az estének az eseményei Chicagóban. A kora délutáni óráktól kezdve valóságos utcai harcok folytak Chicagó belvárosában. A demokrata párti konvenció fő hadiszállása a Canrad Hilton szálló közelében délután nagyszabású békegyűlést rendeztek a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom hívei. A rendőrség könnygázzal és gumibottal igyekezett szétoszlatni a gyűlést, amelyen országosan ismert békeharcosok kívántak a tüntetőkhöz szólni. A tüntetők úiabb akcióia közvetlenül a Hilton szálló szomszédságában zajlott le. A rendőrök előbb könnygázzal és Mace nevű vegyszerrel akarták szétoszlatni a csoportokat. Több tv-társa- ság gázálarcot osztott ki riportereinek, hogy dolgozni tudianak. Az újságírók esv- része rohamsisakban mozgott. mert a chicagói rendőrök furcsa módon előszeretettel bántalmazták őket. A rendőrök olyan nagymennyiségű könnygázt használtak, hogv még Humphrevnek is iufott belőle: a 25. emeleten levő lakosztályának nyitott ablakán behatoló gáz köny- nvekre fakasztotta az alel- nököt. Közben a konvenció színhelyén is egymást érték a botrányok. A különleges biztonsági szolgálat ismeretlen személyek utasítására meg akarta gátolni, hogy McCarthy hívei plakátokat és feliratokat vigyenek a terembe. Humphrey híveit azonban senki sem gátolta meg ebben. A hivatalos titkos szolgálat tagiaj többízben is feleslegesen zaklatták a New York-i és a kaliforniai delegáció tagjait, akik Humphrey ellenfelei. Az elnökielölő konvenciók történetében példátlan módon, fegyveres, acélsisakos, gumibotos rendőrök hatoltak be a terembe, hogy eltávolítsanak egy New York-j küldöttet aki megtagadta, hogy igazolja magát. A viharos körülmények között kezdődő ülésen az elnök ismertette azokat a táviratokat. amelyekben Edward Kennedy és Lvndon Johnson közölte, hogv nem kíván a párt jelöltje lenni. A szavazás már az első fordulóban meghozta a várt döntést. Humphrev győzelmét. Az alelnök a déli államok és a naev ipari államok főként réelvágású oártappa- rátusd vezetőiből álló küldötteinek a segítségével, 1761 és 3U szavazatot kapott. McCharthy szavazatainak száma 601. McGoverné 146 és fél, Philipsé 67 és fél volt 12 és fél szavazatot kapott Edward Kennedy, annak ellenére. hogy nem ielöltette magát. A jelöltség megszerzéséhez 1312 szavazat volt szükséges. A szavazás is bővelkedett botrányokban. Az elnök nem vette tudomásul a misconsini delegáció kérését hogy az ülést a lehetetlen körülmények miatt két héttel halasz- szák el és tegyék át más városba. Ugyancsak nem engedték szóhoz iutni azokat a delegátusokat akik iavasolni kívánták, hogy emlékezzenek meg az utcai harcok se- besültieiről. McCarthy egyébként, aki nem vett részt az ülésen, a Hilton szállodában levő főhadiszállásának egy részét bocsátotta a sebesüllek rendelkezésére és személyesen is felkereste őket Az amerikai demokrata párt elnökielölő konvencióiénak utolsó ülésén választ- iák meg a párt alelnökjelölt- iét és elhangzik Humphrev programbeszéde is. Az ülés budapesti idő szerint péntekre virradó éiiel kezdődik. A Ipbetséges piMpékifiiöitek között emlegetik Fred Haris és Muskie szenátorokat, Alioto San Franeiseo-i polgármestert. sőt Sargent Shriver leien légi párizsi nagykövetet, a Kennedy testvérek sógorát is. Ä guatemalai rendőrség széles köpű nvomózást indított az amerikai nagykövet gyilkosainak kézrekeritésére. Gordon Mein, a guatema- lai külügyminisztériumban rendezett fogadásról hajtott szerda délután Cadillac-ián a nagvkövetség felé, amikor hirtelen két gépkocsi kanyarodott elé. Az autókból több fiatalember ugrott elő és kiszállásra kénvszeritették a diplomatát. Először felszólították. hogv szállion át az egyik kocsiba, maid amikor a nagykövet ellenkezni kezdett pisztolyból és géppuskából kilenc lövést adtak le rá. A merénvlők elmenekültek. A rendőrség a merénylet színhelyétől nem messze megtalálta az egyik gépkocsit. Az idén Mein nagykövettel együtt Guatemalában három Humphrev a demokrata párt elnök jelölt je 57 éves, eredeti foglalkozására nézve gyógyszerész. Komolyabb formában a második világháború után '■kezdett foglalkozni politikával, a demokrata párton belül. Előbb Mín- neapolis városának a polgármesteri tisztét szerezte meg, maid bekerült a szenátusba is. Az amerikai demokrata párt liberális szárnyához tartozott. majd annak egyik vezetője lett. Humphrey először 1960- ban tett kísérletet az elnökség megszerzésére, akkor azonban több próbaválasztáson alul maradt John Kennedwel szemben. Lyndon Johnson 1964-ben több más jelölttel szemben Humph- revt választotta maga mellé alelnökül, hogv Humphrev liberális múltiával mintegy ellensúlyozza. saiát politikai múltiát. Humphrey tel- ies mértékben támogatta Johnson minden intézkedését. liberális elvbarátai emiatt szakítottak vele. Hubert Humphrey ellenfele a választási kampányban Richard Nixon lesz. akit a republikánus párt e hó eleién választott meg jelöltjének. amerikai diplomatát gyilkoltak meg. Januárban a guatemalai fegyveres erőknél szolgálatot teljesítő amerikai katonai tanácsadók közül kettő lett merénylet áldozata. A SZOLNOKI CUKORGYÁR segédmunkásokat vesz fel az őszi kampányra. Kereseti lehetőség: 1600 —2600 Ft. Felvétel aug. 29-től. Munkásszállást, kedvezményes étkeztetést, utazást biztosítunk. Ganz-MÁVAG alkalmaz: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő, kovács, galvanizáló, (vegyésztechnikus) szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki szakemberek részére díjmentes szállást biztosítunk. SZABAD SZOMBAT VAN Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaerő gazdálkodásán. Budapest, VIII. kér. Vajda Péter u. 10. Guatemalában meggyilkolták az USA nagykövetét