Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-11 / 161. szám
I «ü*'r 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. július 11: KAI OWICÉBE KÉSZÜLNEK Nagy sikert ért el a IV. Úttörő Olimpián a Szolnok megyét képviselő négytusa csapat. A lányok és a fiúk egyaránt bajnoki címet szereztek. Eredményük több éves munka gyümölcse, a régebben működő sportiskolában kezdtek együtt versenyezni Kővári Lászlóné irányításával. Jelenleg is az akkor együtt kezdők képezik a csapat gerincét. Sikerük jutalma: július 22-én repülőgéppel utaznak Katowicébe, ahol tizenegy nemzet úttörő négytusázóinak nemzetközi versenyén vesznek' részt. Szombaton Tallinn I. osztályú labdarúgó csapata az HTE ellen játszik Éndekes sporteseményre kerül sor Szolnokon. Testvérvárosunk I. osztályú, sokszoros bajnokcsapata, a tal- linni Norma gyár labdarúgó együttese öt napos vendég- szereplésre péntek este Szolnokra érkezik. Nem sokat pihennek, érkezésük utáni napon, szombaton délután 6 órakor már pályára lépnek a Szolnoki MTE NB I B-s együttese ellen. A tervek szerint hétfőn vagy kedden Martfűn szerepelnek a tal- linni labdarúgók. Az MTE komplett első csapatával lép pályára a tallinniak ellen. Az öt nap alatt Szolnokkal, Martfűvel és Budapesttel is megismerkednek a vendégeli. A látogatást és a mérkőzést jövő év nyarán viszonozza az MTE. A csapat tagja!: Kocsis Katalin (az olimpián egyéniben is bajnoki címet szerzett). Bo- zsó Erzsébet, Kamrás Erzsébet, Zöld Marianna, Pompor Éva, Madarasi Magdolna. -- Tóta Ervin (az egyéniben a 4. helyen végzett), Szalai Géza, Eedor István, Széplaki Béla, Patkós Attila, Czapkő Gábor Ha Albert formába lendül Barcs Sándor európai kapitány nyilatkozata a Brazília világválogatott mérkőzésről a Magyar Szó című jugoszláv lapnak Szekeres Magdolna és Czeglédi Lajos győzött az MTK válogató versenyén Az újpesti öbölben rendezte az MTK olimpiai válogató versenyét. — Ezen a Szolnoki VÍZIG versenyzői közül kilencen álltak rajthoz, közülük néhányan jó eredményt értek el. a C—2 férfi ifj. 5000 méteres versenyen viszont a második helyen álló Munkácsi—Derne páros fordulónál borult A szolnoki versenyzők helyezései. K—1 III. o. 500 m: J. Szekeres Magdolna, C—1 III. o. 1000 m: 3. Czeglédi Lajos, C—1 III. o. 500 m: 2. Czeglédi, K—1 ffi. II. o. 500 m: 4. Horváth Péter, C—1 ffi. ifj. 500 m: 2. Munkácsi, 7. Deme, K—2 ffi. ifj. 500 m: 4. Deme—Buczkó, K—1 ffi. ifj. 500 m: 5. Deme. K—1 ffi. II. o. 10 000 m: 5. Horváth, C—1 ffi. III. o. 10 000 m: 1. Czeglédi, K—1 ffi. ifj. 5000 m: 13. Horváth, K—2 ffi. ifj. 5000 m: 3. Deme—Buczkó. Ugyanebben az időben a Budapesti Spartacus rendezett versenyt Budafokon. — Ezen a Szolnoki VÍZIG versenyzői közül négyen álltak rajthoz. Hosszútávon közepes eredmények születtek, egyetlen szolnoki versenyző sem jutott döntőbe. Rövidtávon Czeglédi Ilona bejutott a döntőbe, ahol 8. lett. Nagy feltűnést keltett az év elején, amikor a Brazil Labdarúgó Szövetség azzal a kéréssel fordult a FIFA- hoz, hogy november 13-ára, Rio de Janeiróban a brazil szövetség hatvanadik születésnapja alkalmából engedélyezze a Brazília—Világválogatott mérkőzést. A FIFA a brazilok érdemeire való tekintettel a labdarúgás történetében másodszor (eddig a világválogatott csak egyszer játszott, 1963. október 23-án Londonban 2:l-re kikapott Angliától) engedélyt adott a világválogatott fellépésére. Július 24-én Zürichben már összeül a válogató bizottság es tanácskozik a várható ösz- szeállításról. A válogató bizottság három tagú, Európát Barcs Sándor, az UEFA alelnöke képviseli. Az európai kapitánytól a Magyar Szó kért nyilatkozatot, 5 hónappal a nagy mérkőzés és 1 hónappal a válogató bizottság első és egyetlen ülése előtt. — Elképzeléseinkről még keveset mondhatok — közölte Barcs Sándor. — A bizottságban egy közép- cs egy dél-amerikai kapitány kapott helyet, nagy megtiszteltetés számomra, hogy Európát én képviselem. — A véleményem szerint az elmúlt évek eredményei, tapasztalatai alapján nem lehet kétséges, hogy a világ- válogatottban Európának kell adnia a gerincet, a profilt. Az összeállítással kapcsolatban nem a játékosok kiválasztása, hanem a játékosok rendelkezésünkre bocsátása lesz a nagy kérdés. Négy éve Koppenhágában és Belgrádban én állítottam össze az UEFA válogatottat, s akkor is nagyon sok probléma volt a játékosok szabadságolásával. Pedig kontinensünkön nincsenek nagy távolságok. Európa bármely részéből egy-két óra alatt eljuthatunk akár Koppenhágába, akár Belgrádba. — Rióba az utazási idő már lényegesen hosszabb, s miután novemberben a klubok nyakig lesznek a bajnoki és kupa mérkőzésekben, várható, hogy nem szívesen adják oda csillagaikat két bajnoki mérkőzés közötti játékra és fárasztó utazásra. A várható nehézségek ellenére bízom abban, hogy mégis a legjobb csapatot tudjuk kiállítani, hiszen a kluboknak sem mellékes a propaganda, márpedig nem mindennap reklámozhatják úgy magukat, hogy világválogatott játékossal is rendelkeznek. — Kik jöhetnek számításba Európából a világválogatottba? — Még korai lenne a júliusi megbeszélés előtt az összeállításról nyilatkozni. Az azonban nem lehet kétséges, hogy bármilyen összetételű világválogatottban Bobby Charlton, Eusebio, Malatrasi, Schnellinger, Law, Beckenbauer és —, ha visszanyeri formáját — Albert is helyet érdemel. Nyilvánvalóan számításba jönnek a mostanában feltűnt új csillagok is, gondolok itt elsősorban az Európa-bajnoki döntőben remekül játszott Dzajicra. A válogatott az idő rövidsége miatt nem tarthat edzőmérkőzést, feltehető, hogy sok játékos majd ott, Rióban mutatkozik be egymásnak. A Néplap , TOTO-tippje 1. Kecsk. D.—Ganz-M. 1 2. Szó. MTE—Budafok 1 3. Pécsi B.—Bp. Spart. 1 4. III. kér.—KISTEXT 1 5. Gázm.—Veszprém x l 6. Gold berger—Eszterg. 2 7. Almásfüzitő—EVTK 1 2 8. Kiskunf.—Jászberény X 1 9. Autóbusz—Sz. Dózsa 1 10. Máza-Sz.-vár—Pápa 1 11. Szó. MÁV—DVSC 1 12. Szív. MÁV—MVSC 2 13. NVTE—Pécsi VSK x 1 14. Dombóvár—Sz. VSE 1 Á Csorbái Állami Gazdaság azonnali belépéssel keres egyetemet vagy felsőfokú mezőgazdasági technikumot végzett üzemgazdászt Állami gazdasági gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen a gazdaság igazgatójánál a gazdaság központjában. Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat (Szolnok, Rékasi úti Irodaház; Telefon: 23—03) átcsoportosítás miatt az alábbi raktárait felajánlja átvételre kártalanítás ellenében : Gyula, Jókai u. 20. Békéscsaba, Orosházi u. 103. Szeghalom, Szabadság tér 14. Tiszafüred, örvényi u. 8. Tiszaföldvár, Kígyó u. 4. Tiszaföldvár, Beloiannisz u. 35. 84 ni’ Kunszentmárton, Kossuth u. 34. 652 m* Szolnok, Rékasi úti Irodaház 3030 m2 A kártalanítás mértékét, valamint az átadás időpontját közös megegyezés alapján kívánjuk megállapítani. 650 1803 m* 1400 m* 349 75 ma APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: A SZOLNOKI Járműjavító Üzem lakatos, asztalos, — bognár, hegesztő szakmunkásokat, — valamint vizsgával rendelkező gázszerelő, lakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre —■ Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. A KÖZÉPT1SZ A VIDÉKI Vízügyi Igazgatóság termelési üzeme, Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. portást és éjjeliőrt azonnali belépéssel felvesz. SZOLNOK—Heves megyei Allatforgalmi Vállalat felvételre keres 1 fő anyagbeszerzőt, 1 fő éjjeliőrt és 1 fő beruházási ügyekben jártas ügyintézőt. Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz u. 82. KEZDŐ vegyészt — (mérnököt) alkalmaz az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet Talajtani Osztálya, Mezőtúr, Kossuth u. 38. sz. Főbérleti lakással nem rendelkezünk. TISZA Cipőgyár éjjeliőröket keres — azonnali belépéssel. — Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a személyzeti osztályon. A KUNSZENTMAR- TON és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vas- és műszaki szakképzett eladót keres azonnali belépésre. AZONNALI belépésre felveszünk bedolgozó varrónőket, vidékieket is. Vasaló nőket, csak szolnokiakat. Betanítunk kétműszakos konfekció üzemünkbe speciál gépre és kézimunkásokat. Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet, Magyar u. 14. BUDAPESTI Fűrészek Szolnoki Üzeme Szolnok, VörŐshad- sereg u. 15. felvételre keres férfi és női segédmunkásokat — és csökkent munkaképességűeket, éjjeliőrnek. Szállást nem biztosítunk. A SZOLNOKI 1. sz. postahivatal postai kézbesítőket, hírlap- kézbesitőket és hírlapárusokat vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki irodáján. BETOW- é’j Vasbetonipari Művek — szentendrei gyára — (Szentendre, Dózsa Gy. u. 34.), valamint a váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz, férfi, segédmunkásokat, beton- elerngyártási munkakörbe. Mindkét helyen munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. — Felvétel mindkét helyen személyes jelentkezés esetén. KÖZPONTI FÜTESSZERELO SZAKMUNKASOKAT keresünk szakoktatói munkakörbe. Jelentkezni lehet: személyesen és írásban a Szakmunkásképző Intézetnél, Szolnok, Petőfi u. 1. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. INGATLAN: SZOLNOK központjában rendelőnek, vállalatnak kiválóan alkalmas lakóház — teljes beköltőzhető- séggel eladó. Érdeklődni: (szombat kivételével) 8 órától fél 5-ig. — Telefon: 20—46. Szekeres. ELADÓ három szobás fürdőszobás alá pincézett kertes családi ház a belvárosban. Kétszobás összkomfortos lakáscserével. „Kétcsalád- nak is megfelel” — jeligére a szolnoki hirdetőbe. KERTES családi házamat elcserélném bérházi, vagy szövetkezeti lakásra. — Szolnok, Bokányi Dezső u. 10. ELADÓ ház, azonnal beköltözhetően, — Karcag, Madách u. 10. Értekezni: Hajdú Mihály nénál, Karcag, Bereki tanya 387. ELADÓ HÁZ Cser- keszöllő, Cukros — harmadik dűlő 23. Szoba-konyha, kamra, spejz, hármas disznóól — 200 n-öl portával 16 ezerért. Bővebbet helyszínen. SZOLNOKON szövetkezeti lakást — azonnal átvennék. — Szolnok, Szivárvány u. 33. szám. HÁROM SZOBA9 — családi ház 817 n-öl telekkel, — fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni lehet: Tószeg, Hunya- di u; 12. KARCAGON Kisújszállási út 3. sz. alatt 3 szoba Összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Érdeklődés: helyszínen. Jö állapotban lévő tanya melléképületekkel együtt Mező- . túr, Frt. 586 szám alatt eladó. Érdeklődni: Mezőtúr, Kossuth L. u. 66, szám alatt. KÉTSZOBA Összkomfortos lakásomat elcserélném másfélszoba összkomfortért. Szolnok, Beloi- aniiisz u. 40. ________ E LADÓ 400 n-öl gyümölcsös Szandaszöl- lős, Nagymező u. 7. GÉPJÁRMŰ: PANNÓNIA motorkerékpár 5000.— Ftért eladó. Szolnok, Sziget u. 7._________ 1 000-es Skoda eladó — Érdeklődni lehet szombat és vasárnap kivételével este 7— 8-1 g. — Szolnok Arany J. u. 9 Jö állapotban levő — vizsgázott — 601-es Trabant és egy 250-es Simson sürgősen eladó. Tiszaföldvár, Szondi vezér u. 3. SKODA 1102-es eladó. — Műszakilag megfelelt. — Érdeklődni : 19 órától, vasárnap egész nap. Szolnok, Mártírok u. 45/a. EGYEB: TRANZISZTOROS magnó új állapotban eladó. Szolnok, Sallai u. 7. szám. BRONZ víztartós — fürdőszoba kályha szerelékkel eladó. Érdeklődni: Arany J. u. 9. Szolnok. ADÁS-VÉTEL: Jó állapotban lévő vízszivattyú motorral együtt eladó. — Szolnok. Keskeny J. u. 49. szám. Fajtiszta szamóca palánta előjegyezhető az alábbi fajtákra: Marie France Surprise Eszterházy korai 1000 db-on felüli tételnél 35 fillér/db, ezen alul 50 fillér/db. Július 15-ig beérkezett igényeket augusztus 20-ig kielégítjük. Lenin Mg. Tsz, Tiszaföldvár Telefon: 20 és 52.