Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-05 / 156. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI fl MEGfir^irizOTTSÄG ÉS A MEGYEI TAMACS BÜX. évfolyam, ISO. szám. Ára 70 fillér 1968. július 5„ péntek. Pihenten, felfrissülve Hazaérkezett Moszkvából a magyar pártós kormányküldöttség A képen: a küldöttség fogadása a Ferihegyi repülőtéren Egyetlen szülőnek sem. közömbös, hogy mivel tölti el gyermeke a nyári szünidőt, milyen hasznos elfoglaltságot talál számára a vakációra. Sok gyermek nyári napközi táborba, megy, mások kéthetes úttörő táborokban pihennek, szórakoznak. Saép számmal akadnak olyan gyermekek is, akik rokonoknál, nagyszülőknél töltik el a vakációt A csaknem tízhónapi zárt. tantermi tartózkodás és tanulás után igen fontos számukra a tiszta levegő, a víz, a napfény, a mozgás. A nyár azonban hosszú, s a két és félhónap alatt különösen a nagyobb tanulókat már hasznos tevékenységgel is le kell foglalni. A kérdés léhát az: Hol dolgozzon nyáron a gyerek? Nagyon sok lehetőség nyílik erre mindenhol. csak utána kell nézni. Gyakori az, hogy a szülő mellett, a szülő irányításával munkálkodnak, pl. termelőszövetkezetben. állami gazdaságban, kertészetben, műhelyben, üzletben stb. Nemcsak a szülő mellett, hanem társaikkal együtt, munkacsapatban is dolgozhatnak a gyermekek. Az elmúlt nyár ió részét olyan faluban, töltöttem, ahol például a pajtások őrsönként összeszervezkedve szedték a borsót, a paradicsomot, paprikát. Ez a forma azért is igen hasznos, mén a gyermekek idejekorán hozzászoknak a közösségben végzett munkához. Megszokják a becsületes munka jó ízét, örömét, hasznosságát. Az a pénz. amit a gyermek keres, sokkal becsesebb neki, mintha a szüleitől, rokonaitól kapta volna. Legtöbben már előre eltervezik. mit vesznek a keresetükből; Az új tanév kezdetén nem ritka eset a nyári keresetről való beszélgetés a gyerekek között. A legtöbbet keresőt szinte hősként veszik körül. Ez az elfoglaltság kisebb gyermekeknél egy-két hétig, míg a nagyobbaknál esetleg egy hónapig ig eltarthat. Az egész nyári lekötöttség, a „betáblázás” azonban kimeríti a gyermekeket, még az erősebb fízikumúakat és a korosabbakat is. Nagyon lényeges az is, hogy gyermekeink csak az életkoruknak megfelelő munkát végezzenek. Sem a szellemileg, sem a fizikailag megerőltető munka nem kedvez nekik. Elcsigázza, kimeríti, megfosztja őket attól a sikerélménytől, ami a jól végzett munkával együtt jár. A gyermek mellett dolgozó felnőtteknek pedig nemcsak segíteniük kell a gyermekeket a munkában, hanem viselkedésükkel. munkájukkal példát is kell mutatni. Szólni kell még a háztartásban, vagy a ház körül végzett munkáról is. Mértékkel. de folyamatosan ebbe is vonjuk be gyermekeinket, a leányokat és a fiúkat egyaránt Az üdülésen, a hasznos munkákon kívül azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a könyvolvasás, a mozinézés, vagy a megfelelő tv-darab, s a játék is szükséges ahhoz, hogy gyermekeink két és fél hónapja a hasznosság mellett szórakozást is nyújtson és valóban kipihentem, felfrissülve kezdhessék el az új tanévben az iskolai munkát — b b. Csütörtök reggel ismét zászlódíszt öltött a vnuko- vói repülőtér felé vezető út A moszkvaiak ezrei jöttek el újból a repülőtérre, hogy elbúcsúztassák a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttséget, amely az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány meghívására hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban, Az ünnepélyes búcsúztatásra magyar és szovjet zászlókkal díszítették fel a repülőteret. A főépület homlokzatán magyar- és orosznyelvű felirat; Viszontlátásra, drága barátaink! A repülőtér betonján díszzászlóalj sorakozott fel a csapatzászlóval, hogy a katonai tiszteletadással is búcsúztassa a magasrangú magyar vendégeket. Az ünnepélyes aktuson megjelentek: Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij, Mihail Szuszlov, Gennagyij Voronov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai, valamint a szovjet politikai élet sok más vezető személyisége. Katonai díszjellel kezdődött a búcsúztatás! ünnep* ség, majd a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a delegáció vezetőjének. A magyar és a szovjet himnusz hangjai közben 21 tüzérségi díszlövés köszöntötte a magyar párt- és kormányküldöttséget Ezután Kádár János, Leonyid Bi'ezsnyev társaságában ellépett a díszzászlóalj arc- vonala előtti A magyar vendégek szívélyes búcsút vettek a szovjet vezetőktől, majd elhaladtak az ünnepségen megjelent moszkvaiak hosszú sora előtt, akik magyar és szovjet zászlókkal integetve, éljen-kiál- tásokkal viszonozták az üdvözlést. Ezután pirossapkás úttörök virágcsokrokat nyújtottak át a küldöttség tagjainak. Kádár János, Fock Jenő és a delegáció tagjai még- egyszer kezétráztak Leonyid Brezsnyevvel, Alekszej Ko- sziginnal és a búcsúztatásra megjelent szovjet vezetőkkel. Ott volt a repülőtéren Lo- sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki évi rendes szabadságának egy részét a Szovjetunióban tölti. A párt- és kormányküldöttséget vivő különrepülő- gép moszkvai idő szerint pontosan tíz órakor emelkedett fel a vnukovói repülőtér betonkifutójóról. ☆ Csütörtökön délelőtt hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar párt- és ; kormányküldöttség, amelyet Kádár' János, a Magyar Szocialista Munkáspárt; Központi Bizottságának első titkára vezetett. A delegációval együtt visszaérkezett F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A párt- és kormányküldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, Kállai Gyula, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos, Ilku Pál, a Politikai Bizottság póttagjai, Pullaj Árpád, á Központi Bizottság titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, s' az MSZMP Központi Bizottsága, aí Elnöki Tanács, a kormány több tagja, a központi Bizottság osztályvezetői, a politikai élet több más vezető személyiségei.- TUDÓSÍTÓINK JELENTIK — TUDÓSÍTÓINK JELENTIK - TUDÓSÍTÓINK JELENTIK - TUDÓSÍTÓINK JELENTIK felüljáró Cegléden Közúti felüljárót építenek Cegléd belterületén a vasútállomás közelében. A 30 millió forintos költséggel készülő hídra azért van szükség, mert a Jászberény felé vezető utat keresztező vasútvonalon olyan nagy a forgalom, hogy jelenleg egy órából körülbelül 40 percet tartják leeresztve a sorompókat. A csaknem 100 méter hosszú, négynyílásos vasbeton hidat hazánkban eddig nem alkalmazott eljárással, egyoldali feszítéssel építik. Sok a tűz Az idén nagyon sok a gabonaföldeken a tűzeset. Július 2-án például négy helyen gyúlladt ki a gabona: A kengyeli Dózsa, a kun- csorbai Kossuth, az örmé- nyesi Űj Élet és a kunhe- gyesi Vörös Október Tsz- ben. Kengyelen 11 hold kenyérgabona égett le, 120 mázsa búzatermés veszett kárba. A gabonatűz elsősorban a vasútmenti vetésekben gyakori. Ezért is ajánlják a szakemberek a termelő üzemeknek, hogy a vasútvonalak menti gabonát takarítsák be minél előbb, s nagyobb gondjuk legyen a tűzrendészeti szabályok betartása is. Kétezer vagon kenyérgabona a raktárakban A hét közepéig a gabonafelvásárló vállalat Szolnok megyei magtáraiba 1800 vagon őszi árpa és 2000 vagon kenyérgabona került. — A laboratóriumi vizsgálatok eredményei igen kedvezőek: a víztartalom a szabvány alatt van, a beérkező termés tehát már őrlésre alkalmas. A búza hektoliter súlya is „fölözi” a tavalyit, s 78 és 81 között váltakozik. Sikértartalma, acélossága szintén kifogástalan. A szolnoki tárházban, Kunszentmártonban, Tisza- földváron éjszaka is fogadják a termelőszövetkezeti küldeményeket. A kisújszállási tsz-ek jelezték, hogy a torlódás elkerülése végett az éjszakai órákban is szállítják a termést. A vállalatnál inspekciót tartottak az elmúlt két vasárnap, s hasonlóképpen biztosítják a terményátvételt a következő ünnepeken is. Jól halad az aratás Tavaly július 3-án még csak 6 ezer hold őszi árpát arattak le, tehát lényegében akkor kezdődött a munka, most pedig megyeszerte már be is fejeződött az őszi árpa betakarítása. Már a búzavetés több mint negyedét is learatták. Ez 45 ezer hold kenyérgabona betakarítását jelenti. A takarmánybúza cs a kétszeres aratásának 40 százalékát, a tavaszi árpa aratásának 26 százalékát végezték el eddig a megyében. Az idei aratáson a megyében kiskaszára sehol nem került sor. luj tsz üzletek Az öcsödi Kossuth Tsz a járási székhelyen, Kunszentmártonban nyit zöldség-gyümölcs üzletet. A kecskeméti konzervgyárral kötött szocialista szerződés értelmében a gyár termékeivel is bővítik az áruválasztékot. A tiszaugi Tiszagyöngye Tsz Budapesten a XIX. kerületben létesítendő zöldséggyümölcs és élőbaromfi üzlet működéséhez kapott engedélyt. A XIX. kerületi tanács biztosítja az üzlethelyiséget, amelyben elsősorban a termelőszövetkezet saját termelvénveit és a tagok háztáji gazdaságaiban termett, valamint a társszövetkezetek által biztosított árut kínálják a vevőknek. Gépjármű szerviz A cserkeszöllői Magyar— Román Barátság Termelő- szövetkezet már tavaly tervezte kocsimosó létesítését. A kivitelezés során azonban úgy döntöttek, tekintettel a kedvező helyi adottságokra (melegvíz, fürdőhely), hogy gépjármű szervizt létesítenek. A számítások szerint a beruházás rentábilis és a teljes ráfordítás előreláthatólag tizenhat hónap alatt megtérül. A gépjármű szervizt a tsz gépparkjának területén létesítették, s a tsz biztosította a szükséges személyi és anyagi feltételekét is. „Kinőtték* a telepet A karcagi városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a 7. sz. AKÖV karcagi kirendeltségének munkájáról tárgyalt. Megállapította, hogy a kedvezőtlen elhelyezési körülmények ellenére is, sikeresen oldják meg feladatukat az AKÖV dolgozói. A teherszállításnál — bár a körzetesítéssel sokasodtak a tennivalók — nem adódott hiányosság. — Szükségessé válik azonban egy új és korszerű komplex forgalmi telep felépítése. A jelenlegi telephely szűk, nem alkalmas az egyre növekvő igények és feladatok ellátására. A személyszállításnál nyáron van csúcsforgalom, amikor Berekfürdőre utaznak a nyaralók, fürdőző vendégek. A kirendeltség vezetői — állapította meg a vb mindent elkövetnek az utasforgalom zavartalan lebonyolításáért. Bondor József miniszter a kiskörei vízlépcsőnél Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter csütörtökön a minisztérium számos vezető munkatársával Kiskörére látogatott. A társaságában volt Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal vezetője, valamint a hivatal több vezető munkatársa. A két szakágazat képviselői megtekintették a vízlépcső építésének jelenlegi szakaszát és a helyszínen tanulmányozták a nagy népgazdasági létesítmény kibontakozó körvonalait és a kivitelezés időszerű problémáit. A miniszter és az államtitkár délután munkatársaival a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság székházát kereste fel. Itt Hegedűs Lajos, a vízügyi igazgatóság vezetője tartott tájékoztatót az intézmé"'- munkájáról és a Tisza völi?vének vízgazdéfcr kodási helyzetéről. Négy ilyen ízléses MÉK zöldségpavilont állítottak fel Jászberényben a város különböző pontjain