Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
1968. július 28, SZOLNOK BILUXÉI NÉPLAP « On kivel készítene interjút ? Zajlástól, kifagyásig Beszélgetés Betkowski Jenővel, a tiszai népi élet tudósával Tiszai Lajos A Természet Világa júliusi száma Búcsú a Tisza-ligettől Forgó hordóban — Nadrágfékkel a hegyoldalon Címek a csomagban Először a szolnoki városi tanácsháza épületében találkoztam velük, amikor hazájuk nemzeti ünnepén népviseletben arról énekeltek, hogy népeinket összeköti a barátság és a béke. Megható volt, ahogyan — ha sokszor rossz hangsúllyal is — magyar nyelven konferálták be műsorukat. És tegnap, amikor a Ti" sza-ligeti KISZ táborban találkoztam kis észt barátainkkal. megtudtaxrtT“amikor híHárom hét vidámság Húsz gyerek. Leány és fiú, meg két felnőtt töltött Szolnokon és hazánk más szép tájain három hetet. Ma éjjel Ugyanis visszaindulnak Tal- Íinnba, emlékekkel, ajáricfe- kokkal megrakottan. A csoport vezetője, Eha Pollisin- skaja a taüinni úttörőház munkatársa. Elragadtatással beszólt arról, hogy ő mint a néprajz szerelmese, milyen csodálatos emlékekkel távozik tőlünk. És mire emlékeznek majd szívesen ezek az ötödik-hatodik osztályos kislányok, akik ittlétük alatt — saját bevallásuk szerint — még a magyar divatot is tanulmányozták és nagyon tetszett nekik, hogy a magyar nők fülbevalókat, fülklipszeket, gyűrűket viselnek. Kai Rozdestvenski kezdte a beszámolók sorát. Mindenesetre az 6 számára a legemlékezetesebb a budapesti Vidámpark marad, a hullámvasút, a dodgern, meg az elvarázsolt kastély. Büszkék arra. hogy ők a forgó hordón ét tudtak menni. És már kórusban sorolták tovább: az úttörővasút, meg a Hősök tere. Tiu a kis pisze, barna közbekiáltott: a Parlament, meg a hidak, meg a Halászbástya. És már a Balatonról beszéltek kijelentve: nagyon jó meleg a vize, sokkal melegebb, mint a tenger, de zavarosabb is. Merike elújsárét vették, hogy hozzánk jönnek nyaralni, amennyire lehetett, igyekeztek magyarul tanulni. Sőt Marie Taszka még külön magyar nótákat is vett egy magántanártól. Július 3-án érkeztek meg Szolnokra, hamar barátságot kötöttek az ugyancsak a Xlsza-ligetben táborozó, velük egykorú úttörőkkel. Olyannyira. hogy amikor búcsúzni kellett még éjjel tizenegy órakor is egymást siratták. ©adta: voltak a Mátrában. És Kékestetőről gyalog mentek le a sípályán Mátraházára. ök ott egy új sportágat avattak: hatan legurultak a hegyoldalon. Azután említik a szenttamási lovaglást, a salgóbányai kirándulást Jövőre várják a szolnoki pajtásokat Kérdeztem, hol érezték mégis a legjobban magukat? V. V. »A magyar nyelvjárások atlasza“ Az alkotás fiatalít! — nem jut hirtelen eszembe, melyik filozopter mondta, tar- Ián nem is lényeges, a tény a fontos; születésnapot ülünk Betkowski Jenő tanár úr szolnoki házacskájában és házigazdánk erős, fiatalos atléta termet: legyőzte a ,,szüntelenül áramló tegnapokat”, a magamögött hagyott huszonkilencezerket- tőszáznyi tegnapot, a 80 évet. — Gratulálunk, tanár úr, várjuk a szép folytatást. S nemcsak gratulálni jöttünk. — Igen, tudom, az interjú. Miről beszelhet ilyenkor az ember: ami számára a legkedvesebb, a vízről, a Tiszáról. Ami számára a legkedvesebb. A Tisza. Ami Győrffy Istvánnak, a legnagyobb magyar néprajztudósnak a Kunság, a Sárrét, — Betkowski tanár úrnak a tiszai hajósélet. A magyar néprajztudomány egyik legelhanyagoltabb területét világította be míves könyvecskéivel. „Fahajók a Tiszán”, a „Tiszai hajósélet”, a Magyar Tudományos Akadémia által díjazott összefoglaló munka, — a műfaj remekei. A gazdag néprajzi adatot csodálatos nyelvezettel formálta irodalommá. A tiszai hajós szó varázsát Tömörkény Istvántól és tőle kapjuk. — A szerelemnek is oka van, tanár úr... Hogyan is kezdődött? — A szerelem a vízzel? Haj, még 1912-ben Pancso- ván. Ott kezdtem tanítani és amikor megjöttek a tavaszi áradások, toronyiránt úszhatott a hajó, egészen Belgrádi g. Mellettük a falvak mintha tutajon ültek volna. Így-•• — A Tisza a második «.szerelem”? — Amikor 1920-ban Szolnokra jöttem, énpen. elvitte jb jég az egyik búzás hajót. Lestem a partról a kínlódást. Megkapott Tavasszal már lejártam a hajókra, ösz- szebarátkoztam a hajós emberekkel. Akkor még 20—30 nagy fahajó volt a szolnold Tiszán. Híres hajósdinasztiák gabonáshajói. Nyaranta velük jártam. Aki még sohasem utazott a Tiszán fahajóval, el sem tudja képzelni, azt a testet-lelket pihentető, elandalító, végtelen, méla csendet, amely az embert megüli. Ügy érzi, talán nem is a vízen, hanem magán a csenden hajózik. Ha visszagondolok arra a majdnem három évtizedre, melynek nyarain együtt hajóztam velük, a tiszai. hajósokkal, nem emlékszem, hogy lett volna a hajón egy hangosabb, vagy mérgesebb szó. Mintha a szitokra nyíló szájakat, vagy megmozduló öklöket lefogta volna a táj varázsa. — Pedig nagyon nehéz munka volt. A Tisza nem igen hagyja magát... — A gyalogvontatás volt a legnehezebb, v— '-egy rakott hajót 40—50 gyalogos húzott. Reggelente úgy húz- gálták fel szegények egymást a szalmáról. Egyszer amikor... Hihetetlenül szemléletesen mesél. Gyönyörű, de számunkra már ismeretlen jelentésű szavakat használ; „Lintázni. dángubálni’ tur- tujázás’ sutúzás, hambáro- zás”... megannyi szép emléke a régi hajósmesterségnek. — Víz, hal, kocsma, — a hajósemberek talán legtöbbet használt szavai voltak. Így képzelem... — A hal? Minden hajósok legkedvesebb eledele. Megszerzésének módjai nem jártak mindig a kőszívű és irigy törvények meg rendeletek szabta utakon, hanem hol tűled, hol hozzád. A legprózaibb lett volna: pénzért venni meg a halat. Ennek azonban két nagyon fontos, de különjjöző természetű akadálya volt: az egyik az anyagi, a másik a norális. Hajősembernek nem igen volt pénze. Már úgy értem, hogy a hajón nem, mert mikor hazaérve a markába szoríthatta a pénzt, minden valamire való ember vitte haza az asszonynak, leszámítva azt, amit megivott Vagyis lefelé jövet még nem volt pénze, visszafelé indulva meg már nem volt. Ez volt az a bizonyos anyagi ok. Viszont azért kérni előleget, hogy a Tiszán hajózva pénzen vehessenek halat, olyan abszurdum, amilyenre nem sok példát találhatnánk a tiszai fahajózás történetében. Ez volt a morális ok. Mert ha az ember olykor rákívánkozott a kocsmára, és ezért fordult a krancmájszter közbejárásával a gazdához előlegért... — Bocsánat krancmájszter? — A bandagazda volt. Szóval az egészen más dolog, hogy italra kér az ember pénzt Annak volt teteje, mert a Tiszában akkor is víz folyt, nem pedig bor. — Halásztak? — Csak dángubábam, kényszerpihenőben: Többnyire cserélték, kátrányért Kellett a kátrány a halászoknak. Meg egy kis ,,csir- keeleségért” kapták a halat így nevezték ^virágnyelven” a három-négy szakajtó, vagy egy kis zsákocska búzát, amit a hajóról ódalítottak meg. A szegény halászcsaládoknak így a tél beálltáig csak összeeső r dogál t lassanként az évi kenyérnek való: a hajós meg akár kecsegét vagy tokot früstökölhetett. — Ilyenkor került tigy-e elő, a híres hajóskondér? — A halpaprikás főzése az igen komoly dolog volt annak meg kellett adni a módját Legjobb akkor, ha sokféle hal úszkál benne, néhány kecsegével együtt Meg hogy kerüljön belé elég hagyma, hegyes „mirges” paprika és ha volt, egy kevés bor. De ez a legutóbbi fűszer csak a gazdánál, vagy a kormányosnál találtatott olykor-olykor, ha meg volt benne az önmegtartóztatás ritka erénye, s előzőleg meg nem itta. Olyan föl séges eledel volt ez, hogy az embernek könnybelábadt a szeme, mikor belékóstolt. Kinek a gyönyörűségtől, kinek meg attól, hogy ez a nyálesordító piros lé vetekedett a vitriollal. Aki először kóstolt belé, annak hosszú lélegzetet kellett vennie, mert utána egy darabig „meg vöt akadva a cúgja”. Fáin étel volt no, csak éppen hogy szokni kellett hozzá, mint a tűznye- léshez. De erre csúszott a bor. — Tanár úr kérem, tessék most már akkor a régi kocsmákról is elmesélni... — Az egyik leghíresebb volt a Gólya csárda, a tisza- szöllősi határban. „Gólya, csárda nevezetes Gólya száll rá, nagy kelepes Kidölt-bedölt az ódala Beléjár az istennyila” A szolnoki kocsmák közül még ma is emlegetik az Olasz kocsmát. A megyeháza mellett volt. ez volt a hajóskocsmák krémje, ahol egy-egy dar idő napokig eltartott. Legutolsó kocsmáros- néja nem volt éppen „szép csaplőrosné”-nak nevezhető, mert csak félszeme volt meg. Vendéged úgy emlegették, hogy Vak Teri. Ügy bánt ő kedves vendégeivel, mint egv gondos anya a gyermekeivel. Ha leverte őket lábukról az Olasz kocsma bora, lefektette őket, hogy tisztuljon egy kissé az agyők. Ügy tudott káromkodni, hogy mindmáig fennmaradt a híre, ami szolnoki viszonylatban igen nagy szó. Régen volt... — De, emlékszem, a négyvenes évek elején még volt Szolnok alatt néhány fahajó. — Egy pár még volt, de kiöregedtek, aztán elvitte azokat is a háború, a németek felrobbantgatták, elpusztultak, ahogy az én feljegyzéseim fényképeim, rajzaim. Huszonöt évem munkája veszett el. A fájdalmas és soha többó nem pótolható veszteség után nem láttam értelmét a további munkának. Aztán felgyulladt mégegyszer a hitem a munka szépségében. Éreztem, hogy bűn lenne tőlem, ha gyűjtött anyagom maradványait, és vele együtt egy egész népi életforma emlékeit pusztulni engedném. Másnak a tiszai fahajó talán csak érdekes, vagy érdektelen néprajzi téma, számomra: életem majdnem három évtizedének tartalma. Megérthető, ha tudomány parancsolta objektivitáson néha átsüt az érzelem melege. — És d folytatás? — A nyomdában van — haj, de már mióta — a hajóépítők, ahogy akkor mondták, a szuperok életét tárgyaló kéziratom, a hajóépítés és javítást tárgyaló munkám meg hozzá egy szociológiai tanulmány a tiszai hajósok életéről. — Szokásos zárókérdésünk: ön kivel készítene interjút? — Régi időkről beszélgettünk, a múltról, ki más következhet: a jelen művelője. A népszerű tudományos ismeretterjesztő folyóiratban ez alkalommal is sok érdekes írást találhatunk. Az antarktiszi szovjet expedíciók egyik résztvevője, Hirling György színes élménybeszámolója a jégmezők ismeretlen világába vezet el. Az őszi olimpiai játékok egyre inkább Mexikóra irányítják a figyelmet. A „Kik voltak az olmekek?” című cikk Mexikó ősi lakóival ismertet meg bennünket. A folyóirat májusi számában jelent meg Marx György 1 egyetemi tanár „Világítótornyok az univerzumban: a quasarok” című tanulmánya; rendkívül érdekes csillagászati cikk második részét közli most a folyóirat. A televízió Tudós Klubjának „Tananyagrobbanás?” című vitája is helyet kapott a lapban. Fizikai, biológiai, orvosi, mezőgazdasági kérdésekről olvashatunk még sok színes kis írást a folyóiratban, amelynek új számát tudományos hírek, külföldi folyóiratszemle és könyvismertetés tesz teljessé. Egyedülálló könyvritkaságot jelentet meg rövidesen az Akadémiai Kiadó. Hat kötetben lát napvilágot „A magyar nyelvjárások atlasza”, amely 327 hazai és 68, határainkon kívüli község mai nyelvjárását mutatja be 1162 térképen, összesen mintegy háromnegyed- millió szóadaton. Az atlasz anyagát a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományoe kutatói, a budapesti, debreceni egyetem tanárai gyűjtötték össze. KöA TY mai műsorából ajánljuk Autóin Biguet elrablása. Magyarul beszélő francia film. A nagyhatalmú milliomos vezérigazgatót ügyesen kitervelt manőverrel elrabolják. Az áldozat azonban megőrzi hidegvérét és nagyvonalúságát. Míg a rablók egyre idegesebbé válnak és mindinkább elárulják amatőr mivoltukat. A szerelem által tovább bonyolított helyzet a szokványtól teljesen eltérő módon oldódik meg. A filmet 20.35 órakor vetíti a tv. Ismét kórusban hangzott a válasz: Szolnokon, a Tisza- ligeti táborban. Miért? Mert itt nagyon sok volt a jóbarát. Pontosan százhuszonki- lenc címet szedtek össze, akikkel levelezni akarnak. Hogy rámegy a zsebpénz? Annyi baj legyen. Azután megmutatták ki milyen ajándékot visz haza. Volt ott papucstól kezdve emblémáig, szatyorig minden. Éneken, a kis szőke édesapja nagy Albert drukker, hát ő összevásárolt a Fradi zászlótól kezdve Albert portréig mindent. És megmutatták azokat az ajándékokat is, amiket ők kaptak magyar pajtásaiktól, szavaikkal élve: a barátaiktól. Kiskutya, kulacs, gyertyatartó, hajasbaba, labda sorakozott egymás után. Tegnap délután 4 órakor elbúcsúztatták kis észt vendégeinket. ök a búcsúzáskor ezt mondták: Várjuk jövőre hozzánk a szolnoki gyerekeket A viszontlátásra, Tallinn bán. rülbelül 15 évig tartott e kutatómunka, amelynek során több mint 12 000 falusi lakostól vettek fel adatokat. Minden tizedik hazai, magyar községben végeztek anyaggyűjtést, így minden megye, sőt minden járás több községének a legjellegzetesebb tájszavait, kiejtés- beli sajátságait közük a kiadványban. Térképeken mutatják be és átfogó képet adnak a mai nyelvjárásolt vidékenként eltérő legfontosabb kiejtésbeli különbségeiről. Ezek a térképek felölelik a földművelésre, a mezőgazdasági eszközökre, a termesztett növényekre, a házi és részben a vadon élő állatokra, a népi építkezésre, táplálkozásra, ruházkodásra stb. vonatkozó szókincs legfontosabb rétegét, a tájanként mutatkozó elnevezésbeli különbségeket. A Magyar Nyelvjárások atlasza nem csupán a nyelvtudomány számos ága, hanem több más tudomány, például a néprajz, a településtörténet. a művelődés- történet számára is értékes forrás, sőt hasznos tanulságokat nyújt a növény- és állatföldrajz kutatóinak is. Ácséi György Szegeden Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken a délutáni órákban Szegedre látogatott. Este a szabadtéri játékok Dóm-téri színpadán megtekintette a rigai vendégegyüttes előadásában Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjét. Szombaton a Csongrád megyei tanács szegedi székházában aktivaülést tartottak. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Aczél György tartott tájékoztatót az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről. A Központi Bizottság titkára ezt követően Csongrád megye és Szeged város párt és állami vezetőivel tárgyalt. A -délutáni órákban megtekintette a Szegedi Ipari Vásárt és Kiállítást, valamint az ünnepi hetek néhány más rendezvényét
