Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-07 / 105. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. május 7. ÚJ partizántámadás Saigonban Párizs készül a tárgyalásokra Külpolitikai helyzetkép KEREKEN három hónappal az emlékezetes Hold-újévi of- fenzíva után ismét a dél-vietnami hadszíntér került a nemzet­közi érdeklődés központjába. Április elején az amerikaiak igen nagy katonai erővel széleskörű hadműveletet indítottak, hogy a Saigon körüli tartományokat megtisztítsák a szabadsághar­cosoktól. Az amerikai csapatok alig-alig találkoztak partizá­nokkal és ebből — mint már annyiszor — olyan következteté­seket vontak le, hogy azok már nem rendelkeznek számottevő erővel a dél-vietnami főváros közelében. A múlt héten a szabadságharcosok néhány sikeres rajta­ütése már jelezte, hogy ismét nagyobb akcióra készülnek. Hét­főn megindult támadásuk az amerikai hadvezetőséget mégis alaposan meglepte. A szabadságharcosok mostani akciói sok hasonlóságot mutatnak a három hónappal ezelőttivel. Ezúttal is Saigon áll támadásaik középpontjában: a kormányzósági központok, a hírközlő berendezések, az amerikai katonai pa­rancsnokság, valamint a Tan Són Nhut-i repülőtér, — Délke- let-Ázsia legnagyobb katonai és polgári légikikötője. Egyidejűleg — s ez is a Hold-újévi offenzívára emlékez­tet, — sikeres akciókat hajtanak végre az ország más, egy­mástól távoleső körzeteiben. Minden jel arra mutat, hogy a katonai kezdeményezés egész Dél-Vietnamban a szabadság- harcosok kezében van. A védelembe kényszerült amerikai csa­patok helyzetét erősen befolyásolja, hogy néhány napja viel­namban nehéz trópusi esőkkel beköszöntött a monszun, ami korlátozza őket légierejük bevetésében. A VDK és az Egyesült Államok között küszöbön álló pá­rizsi előtárgyalások nem érintik a dél-vietnami hadihelyzetet. A napirenden egyelőre csak a VDK elleni bombázások teljes beszüntetése szerepel. Kétségtelen azonban, hogy a dél-viet­nami szabadságharcosok ismételt akciói újabb figyelmeztetést jelentenek az Egyesült Államok számára. PÁRIZSBAN folynak az előkészületek a tanácskozás öt- megkezdésére. Az amerikaiak már el is küldték technikai szakembereik első csoportját, keddre várják az észak-vietna­miak első szakember csoportját. Francia politikai körökben a francia diplomácia nagy sikereként könyvelik el, hogy Pá­rizs lett a tárgyalások színhelye. Ügy ítélik meg, hogy a fran­cia kormány józan, reális Vietnam-politikája döntő ténye­zőként esett latba. Előzetes béketárgyalások színhelye London is: a tavaly nyár óta polgárháborút vívó Nigéria és az abból kiszakadt Btaíra között. A biafrai delegáció támasztotta nehézségek miatt azonban a tárgyalások megkezdését illetően egyelőre nincs előrehaladás. Londoni politikai körök látnak ugyan lehetősé­get a szembenálló felek közeledésére; ehhez azonban mindkét részről bizonyos engedményekre lenne szükség. F (NDENFEUM BONN Gerhard Schröder nyu­gatnémet hadügyminiszter a rajnavidéki CDÜ tartományi konferencián nyilvánosan közvetett felszólítást inté­zett a szabad demokrata párthoz egy .jövendő koalí­ció alakítására „Hosszú ideig szorosan együttmű­ködtünk az FDP-vel — mondotta. — Nagy érdek­lődéssel figyeljük a párt új vezetőségének működését. LONDON Semmiféle megállapodás nem jött létre vasárnap es­te a nigériai szövetségi kor­mány és Biafra képviselői között, s így nem indulhat­tak meg az előzetes meg­beszélések, amelyek a bé­ketárgyalásokat hivatottak bevezetni. TEL AVIV Egy izraeli katonai jár­őr 23 zsák kábítószert ta­lált a Sinai-félsziget keleti partvidéken, 40 kilométer­nyire Eilat kikötőjétől. Az 1300 kiló hasist és ópiumot tartalmazó zsákmányt, — amelynek értékét 600 ezer dollárra becsülik, valószí­nűleg csempészek rejtették el a sivatagban. BONN Essen-ben szombaton mintegy 400 delegátus je­lenlétében megalakult a Német Szocialista Munkás­ifjúsági Szövetség. Akció- programjában a szövetség Marx Károly eszméinek fo­gad hűséget, kijelenti, hogy követni kívánja Engels és Lenin tanításait. Az új marxista szövetség felvéte­lét kéri az NSZK ifjúsági egyesületeinek körébe. — Peter Brandt-ot, a külügy­miniszter fiát nem enged­ték be az alakuló gyűlésre, azzal az indoklással, hogy Nyii gat-Berlin nem tarto­zik az NSZK-hoz. Peter Brandt ellen egyéb­ként az ügyészség eljárást indított, a húsvéti tünteté­seken való részvétele miatt. MOSZKVA Jiri Hajek csehszlovák külügyminiszter és felesé­ge. Gromiko szovjpt kül- ügyminszter meghívására hétfőn baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A Se- remetyevó-i repülőtéren Gromiko és felesége, vala­mint Koucky Csehszlovákéi moszkvai nagykövete fo­gadta a vendégeket. Hajek május 8-ig marad a Szovjetunióban és tárgyalá­sokat folytat Gromikoval. KAIRÓ Dr. Nureddnn Atasszi Szí­riái államelnök egy küldött­ség élén hétfőn délelőtt Da­maszkusziról Kairóba érke­zett. Atasszi és kísérete né- hánynapos hivatalos látoga­tást bonyolít le az EAK fő­városában. A kairói sajtó <"7er:nt Atasszi és Nasszer elnök a közel-keleti hely­zet legújabb fe’ieroényeit. rz arab akciók csszehango- 1 ásónak kérdését vitatja maii. Hétfőn megtörtént a meg­állapodás a Párizsban pén­teken kezdődő amerikai— vietnami találkozó színhe­lyéről. Hervé Alphand, a francia külügyminisztérium főtitkára hétfőn délután külön-külön egymást köve­tően fogadta Mai Van Bo-t, a Vietnami Demokratikus Köztársaság párizsi főmeg- bízofitját és Wallnert, az Egyesült Államok párizsi Az SZKP Központi Bizott­ságának és a Szovjet kor­mánynak a meghívására má­jus 4-én rövid elvtársi láto­gatáson Moszkvában- tartóz­kodott a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság küldöttsége. A nyílt, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a felek véleményt cseréltek a két ország helyzetéről, az SZKP és a CSKP tevékeny­ségéről. A felek megállapod­tak abban, hogy tovább fej­lesztik a szovjet—csehszlovák kapcsolatokat. Megvitatták továbbá a nemzetközi hely­zet, valamint a kommunista- és munkás- világmozgalom aktuális problémáit. Vasárnap visszaérkezett Csehszlovákiába az a küldött­ség, amely az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjet­unió Minisztertanácsának Vladimir Koucky, a Cseh­szlovákia új moszkvai nagy­követe hétfőn a Kremlben átnyújtotta megbízólevelét Nvikoláj Podgornijnak. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének. nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. A megbeszélé­sen a vietnami képviselő ja­vasolta, hogy a találkozó színhelye vagy a párizsi Kleber sugárúton lévő nem­zetközi konferencia köz­pont, vagy pedig a Versail- les-ben a Nagy Trianon pa­lota legyen. Az amerikai fél végül is elfogadta színhe­lyéül a nemzetközi konfe­rencia központi épületét. meghívására rövid) látogatást tett Moszkvában. A küldött­ség két tagja — Oldrich Cer- nik és Josef Smrkovsky — vasárnap délután érkezett meg Prágába, a küldöttség másik két tagja — Alexander Dubcek és Vasil Bilak — Po­zsonyba utazott. Vasárnap rövid baráti láto­gatásra Prágába érkezett Lui- gi Longo, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkára. Kíséreté­ben Van Giuseppe Boffa, az ünitá főszerkesztője. A prágai repülőtéren Lon- gót Lenárt, a CSKP KB tit­kára, valamint Kaderka, a CSKP KB nemzetközi osztá­lyának vezetője fogadta. Luigi Longo látogatása munkajellegű. Prágai tartóz­kodásának utolsó napján, kedden találkozik a csehszlo­vák főváros újságíróival. A megbízólevél átnyújtása során Koucky kijelentette: „a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság a Szovjetunióval fennálló szövetséget, barátsá­got és együttműködést külpo­litikája alapjának tekinti”. Hazánkba látogat az indiai köztársaság elnöke Losonczi Pál, az EJ n oki Tanács elnöke magyaror­szági látogatásra hívta meg dr. Zakir Husszein-t, az In­diai Köztársaság elnökét, aki a meghívást örömmel elfogadta. Tervek szerint az Indiai Köztársaság elnöké­nek látogatására 1968. jú­nius első felében kerül sor. A K^zel-Keiet hírei Mint az AI Ahram jelen­ti, Mahmud Riad egyipto­mi külügyminiszter nagy változásokat tervez az EAK diplomáciája területén. — Alapvető változásokról van szó, a munkamódszereiket illetően és a diplomatagár­da 'kiválasztásában. A kül­ügyminiszter 12 nagykövet nyugdíjaztatását határozta eL Az EAK minisztertaná­csa vasárnap Nasszer el­nöklete alatt fontos hatá­rozatokat hozott. Új irány­vonalakat határozott meg a népszavazás utáni időszakra. A főbb pontok közé tarto­zik: l. Az Arab Szocialista Unió átszervezésével kap­csolatban az a határozat, hogy minden állampolgár tagja lehet az Uniónak, aki a március 30-i kiáltvány mellett szavazott. 2. Nasz- szer elnök már e héttől kezdve az Arab Szocialista Unió székházába teszi át „főhadiszállását” tehát még mielőtt az új vezető bizott­ság megalakulna. AMMAN Izraeli csapatok vasárnap két ízben is geppuskatüzet zúdítottak jprdániai állá­sokra a Jordán folyó völ­gyének északi részében. A jprdániai csapatok a tüzet viszonozták. A tűzharcban két izraeli katona megsebe­sült Hazautazott Moszkvából a csehszlovák küldöttség Longo Prágában Üi csehszlovák nagykövet Moszkvában 1 nyolcadik műtét nem sikerült A 12 új szív közül még négy dobog A kaliforniai Palo Altoban meghalt Joseph Rizor 40 éves kárpitos, a világ nyol­cadik szívátültetéses betege, aki a műtétet követően há­rom napig élt. Testébe egy 43 éves férfi szívét ültették át. Vasárnap délután felesége meglátogatta, Rizor pedig or­vosaival tréfálkozott arról, hogy a számára előirt diétás étrend már nem elégíti ki. Az esti órákban — orvosi közlemény szerint váratlanul — az új szív megállt. Az or­vosi beavatkozás a szívmű­ködést ugyan ismételten meg­indította, & halál azonban hat és fél órával később a hajnali órákban mégis bekö­vetkezett. A texasi Houstonban a Szent Lukácsról elnevezett kórház sebészei 48 órán belül végrehajtották a második szívátültetést. A 48 éves Ja­mes Cobb mellkasába egy motorkerékpár baleset követ­keztében elhunyt 15 éves fiú szívét ültették át, mindössze 42 perc alatt. A halott fiú veséjét is eltávolították és azt egy másik, egyelőre isme­retlen beteg kapta meg. James Cobb vasárnap dél­előtt érkezett a houstoni kór­házba. Évek óta szívbetegség­ben szenvedett. A szívátültetések eddigi mérlege a következő képet mutatja: eddig 12 súlyos szív. betegen kíséreltek meg az or­vosok új szív átül tetősével se. gíteni. Azok közül, akik ma­gát a műtéti beavatkozást túlélték, négyen vannak a mai napon is életben. A fok- városi Philip Blaiberg, a houstoni Everett Claire Tho­mas, a londoni Frederick West és az ugyancsak hous­tirn-í Járnia flrthK. Marx Károly a munkásosztály lángeszű tanítója és vezetője Moszkvában a Kreml kongreszsusi termében ünnepi ülé­sen emlékeztek meg Marx Károly születésének 150. évfordu­lójáról. Az ünnepi ülésen Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja és titkára méltatta Marx életének és munkásságának jelentőségét. Az alábbiak­ban az ő beszédéből idézünk: „A marxi eszmék zászlaja alatt valósult meg az októ­beri forradalom, építik a szocializmust a Szovjetunió­ban, győztek a szocialista forradalmak egy sor euró­pai, ázsiai országban, Kubá­ban. Marx tanítása megvaló­sult földünk egyharmadán, hatást gyakorol a tőkés vi­lág dolgozóinak széles réte­geire, szélességében és mély­ségében fejlődik. Marx Károly forradalmi tanítása az e°ész világé, az egész emberiség értékes köz­kincse. De büszkék vagyunk arra, hogy a történelemben első ízben éppen a mi orszá­gunkban va'ósult meg a gyakorlatban ez a tanítás” — jelentette ki. ..A proletáriátus világtör­ténelmi szerepének Marx ál­tal történt felfedezése és megindokolása vezető szere­pet tölt be a marxi zmu‘-b 'n Ezért nincs és nem lehet marxizmus a proletáriátus világtörténelmi szerepéről szóló tanítás nélkül”. A szónok a továbbiakban méltatta Lenin életművének óriási jelentőségét, amellyel a marxista tanítást, a meg­változott történelmi feltéte­leknek megfelelően, úiabb, magasabb szakaszra emelte. A nemzetközi forradalmi mozgalom számára hatalmas jelentőségű Marxnak és Le­ninnek a proletariátus dikta­túrájáról szóló tanítása. A szocializmus ellenségeivel és azok ügv" óikéi vei határozott harcot folytatva a proletár- diktatúra egyúttal „demok­ráciát jelent, nem formáli­sát, hanem valóságosat, amelvben a munkások, na- rasztok minden dolgozóiá.' pfp^riaia o^s-ázának, pn.yagi és szellemi kincseinek”. St"sz!ov a tovább’ekban megállapította: a gazdasági vezetés új módszerei arra épülnek, hogy egyesítsék a népgazdaság egységes, álla­mi. tervszerű irányítását a vállalatok gazdasági önálló­ságává! es gazdálkodási kez­deményezésével és fejlesszék a szocialista versenyt, vala­mint az erkölcsi és anyagi ösztönzési rendszereket A gazdasági reformmal kapcso­latban a burzsoá propaganda a hamisítások és a rágalmak egész áradatát indította el a szocializmus állítólagos vál­ságáról és arról, hogy a Szovjetunió és a többi szo­cialista országok visszatér­nek a kapitalista gazdálko­dáshoz. Ez a propaganda roisszmdulatú koholmányokon kívül semmd mást nem tar­talmaz. A kommunista pártok szo­lidaritása és egysége az alap­vető és fő kérdésekben egy­általán nem zárja ki azt, hogy sokféleséget mutassa­nak fel politikai és taktikai állásfoglalások kérdésében, a szemléletekben és értékelé­sekben. A tudományos kom­munizmus megalapítói óva intettek az internacionaliz­mus alapelveinek kifosztá­sától, azoktól a kísérletektől, hogy egves pártok saját szempontjaikat kényszerít­sék rá más pártokra. Az in­ternacionalizmus alapelvei­nek megfelelően — mondta Szuszlov — a kommunista pártok közötti kapcsolatok normái: a teljes demokrácia, az egyenjogúság és egvmás nézeteinek kölcsönös tiszte­letben tartása­A tudományos kommuniz­mus m^galapítóianak ernlé- ... két -írnéltetya-v .meggyőződéssel jelenthetjük ki; szocialista ■ hazánk ' txf riéWéfdüJeg vi­szonylag rövid idő alatt, el­jut a Marx által kitűzött végcélhoz, a kommunizmus­hoz — mondta befjezésül Szuszlov. A PR ÓHIR DETÉSEK BEDOLGOZÓ varró­nőkot és fehérnemű javításra gyakorlott varrónőket felve­rjünk. Jelentkezés Háziipari Termelő- szövetkezet Szolnok, Magyar u. 14. GYAKORLATTAL rendelkező férfi dol­gozót veszünk fel belső ellenőri mun­kakör ellátására, — valamint gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gépírót. — MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. A SZOLNOK me­gyei Tégla es Cse­répipari Vállalat Me­zőtúr Beloiannisz u. 1. felvételre keres gyakorlattal rendel­kező belső ellenőrt, jelentkezés a fenti címen írásban vagy személyesen. AZONNALI belépés­sel, jó kereseti le­hetőség biztosítása mellett felveszünk kőműves szakmun­kásokat és segéd­munkásokat. — Je­lentkezés : Tiszaföld­vári Építőipari Szö­vetkezet iroda he­lyisége. BUDAPESTI Fűré­szek Szolnoki Üze­me Szolnok, Vörös­had sere:? u. 15. fél­vételre keres férfi és női segédmunká­sokat.. Szállást nem biztosítunk. A SZOLNOKI Tég­lagyár férfi és női segédmunkásokat vesz fel. A jaszalsöszent­GYÜRGYI vegyes­ipari Ktsz felvételre keres: építőipari szakmunkásokat, se­gédmunkásokat és vízvezetékszerelőt. A TISZAÖRSI Fmsz azonnali belépéssel gyors és gépírót ke­res. Jelentkezni sze­mélyesen vagy írás­ban lehet. ADAS-VÉTEL: KÉT darab hajszá­rító búra kifogásta­lan állapotban el­adó. Szandaseöllős, Kossuth Lajos u. 113. szám. ÁLLAMI Gazdasá­gok t Termelőszövet­kezetek ! Fűrészpor almozásra korlátlan mennyiségben kap­ható. Szék- és Kár­pitosipari Vállalat Debrecen, Salétrom u. 5. szám. KILENC N. B. ván­dorkaptárban — 18 méhcsalád eladó. — Mészáros János Tö- rökszentmiklós, Me­ző Imre út 27. AJASZALSÖSZENT- GYÖRGYI Vegyes­ipari Ktsz megvétel­re keres 1 db faipa­ri kombinált gyalu­gépet. NAGY teljesítményű locsolásra használ­ható Mi a motor el­adó kifogástalan ál­lapotban. Szolnok, Keskeny János u. 49. szám. KOLLEKTIV meg­rendelés esetén a mé­hészszakcsoportok­nak és társulások­nak a földműves- szövetkezeti boltok által — legalább 10 kantár megrendelés esetén — az OMSZK Áruforgalmi Osztá­lya Budapest. IX.. Bakát« u. 8. közvet­lenül széllít. 24 ke­retes NB bá*oglptős deszka Ic^mári, 660.— Ft helvett kedvez­ményesen 600.— Ft­ért. Az akcióban a meghirdetett kantá­rak árát a méhé­szeknek a helyi földművesszövetke­zetüknél előre kell befizetniük, A szál­lítási költséget az OMSZK a rendelte­tési állomásig vi-* Beli. INGATLAN NÁDASÉK — Sur­ján 12 alatti kettő- szobás háza villany- nyal. 700 négyszög- öles telekkel eladó. Érdeklődni Török­szent miklós. Budai Nagy Antal utca l, vagy a íiuházatJ Áruházban. CSERKESZÖLLÖ bel- belterületén -r- 1200 négyszögöl jókarban lévő szőlő eladó.. — Érdeklődni lehet Bí­ró Márton fogtech­nikus, Kunszent- márton. LAKÁSCSERE: SZOLNOKI másfél­szobás összkomfor­tos lakásomat elcse­rélném budapestiért, ..Vosztok” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM kis­pesti garzon lakáso­mat szolnoki köz­pontban lévő hason­lóért.. „Május” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: JÓKARBAN lévő Pannónia sürgősen eladó. Szajol, Rákó­czi u. 31. ÜZEMKÉPES Pan­nónia olcsón eladó. Szolnok, Török u. 17. szám. TRABANT Combi 500-as jó állapotban eladó. Tlszaföldvár, Fő út 62. Teleki. JÖXARBAN lévő —» WARTBURG sze­mélygépkocsi eladó műszaki vizsgával. —» Érdeklődni hétkor nap 16 h után, va* sárnap egész nap Szolnok, Szivárvány u. 4. (Kertváros). SKODA 1102-es el­adó, kitűnő állapota bán. Mezőtúr# kát* ház. Fapp* j Megállapodtok a vietnami—amerikai megbeszélések

Next

/
Oldalképek
Tartalom