Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-05 / 104. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. május 5. TAI 1KÁ BAg {ka Vakmerő betörés nappali fénynél — A bőrtokot is rádiónak nézték — Szombatra virradóra haj­nali fél három órakor költöt­ték fel Fülöp Dezsőt, a szol­noki rádió- és televízió bolt vezetőjét Ugyancsak megle­pődött, amikor megtudta, hogy a rendőrség keresi. Be­törtek a boltba — közölte ve­le a rendőr, s néhány perc múlva a bolt valamennyi dolgozója az üzletben volt, hogy megállapítsák: mit vitt* vagy vittek el a tolvajok. — Egy Minor típusú táska­rádió és két bőrből készült rádiótok hiányzik — mondta a boltvezető. — Hogy juthattak be az üzletbe a hajnali betörők? — A Ságvári körút felőli nagy kirakatüveget valószínű berúgták és az ott levő köny- nyen mozgatható cikkeket kiemelték. A betörésnek reggel 8 órá­ra már nyoma sem volt. Új üveget tettek, s délelőtt 10 órakor, mint máskor nyitot­tak. Kissé álmosan álltak a pult mögött, bosszankodtak, a váratlan és nem kívánt éjsza­kai ügyelet miatt. — Azért elszámították ma­gukat, mert bizonyára azt hitték, hogy a bőrtokokban is van rádió. így aztán a remélt zsákmányt nem sikerült meg­szerezni — mondta Fülöp De­zső. Mintha egy kis káröröm csendülne hangjában. Bár meglehet, hogy önmaga nyug- tatására mondta mindezt. örömre azért egyáltalán nincs ok. A betört üveg pénzbe kerül, az ellopott ér­ték is ezer forint. Elgondol­koztató az is, hogy olyan he­lyen követték el a betörést, ahol éjjel is nappali világos­ság van, a főúton, a város szivében. Egyszerűen érthe­tetlen honnan vették a bátor­ságot. Ameddig kézre nem kerül a vakmerő tettes, né­hány üzletvezetőnek nyugta­lan éjszakája leszl Hagyományos pásztorünnep a Hortobágyon (Tudósítónktól) Évszázados hagyományünnep fogadott bennünket pénteken — Kecskéspusztán, a kistáj szállási legeltetési bizottság tulajdoná­ban lévő kétezer holdas horto­bágyi legelőn. Ünneplőbe öltö­zött Nánási Lajos pusztagazda, aki már három éve itt él a Hortobágy szívében, ö fogadta a Szolnok megyei termelőszö­vetkezetekből érkező vezetőket, állattenyésztőket, állatgondozó­kat. Irányította a hagyományos viseletbe öltözött csikósokat, bojtárokat. A hatalmas pusztán, amely e napokban még üdezöld színű, nagy távolságból feltűntek a szarvasmarhákat szállító teher­autók, vontatók. Egymás után érkeztek a járművek a kengye­li, a jászladányi, a kisújszállá­si, a kunszentmártoni termelő- szövetkezetekből. Alig néhány órája „futott be»» a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet csi- kóállománj'a, — amelyet lábon hajtottak le a Hortobágyra. Itt minden állatfajnak meg­van a maga kijelölt helye, —» kijelölt legelőrésze. Három ha­talmas karám, amely mellett Itatókutak helyezkednek el, biz­tosítja az állatok éjszakai szállá­sát. A pásztoroknak szép, tisz­ta, fehérre meszelt szálláshe­lyet biztosítottak. l é* vágási Londonban nemrég 78 éves korában elhunyt Jane Bishop asszony, aki egész vagyonát, 150 000 iont sterlinget, álta­lános meglepetést keltve, az adóhivatalra hagyta! Az idős hölgy ezzel indo­kolta végrendeletében szo­katlan elhatározását: „Egész életemben félreve­zettem az adóhivatalt. Ez az izgalmas játék mindig rend­kívül szórakoztatott és most ezt szeretném meghálálni & .1 Á világ leghatékonyabb mikroszkópját Erwin Muel- ler professzor készítette a pennsylvániai egyetemen. Az új mikroszkóp először teszi lehetővé, hogy meglássunk és azonosítsunk egyetlen atomot különállóan a többi ezer atomtól, amelyik körülveszi. Ez az „atomszonda”- oly kép- pen működik, hogy ionizálja a héliummolekulákat, ame­lyeket egy fluoreszkáló vá­szonra vetítenek ki. Külön­leges szerkezet lehetővé te­szi a keresett atom elszige- '* telesét Curtis Wetter kaliforniai bi­tó gyors ítéleteiről híres. Egy napon 10 perccel később je­lent meg a törvényszéken és ezért önmagát 25 dollárra büntette. Ä Kivételes színházi rekordot Irt el a világszerte ismert I és népszerű detektívregény- ■ szerző Agatha Christie i Csapda című darabja. A lon- i doni West-End egyik szín- j házában, az Ambassadars- ban 15 éve játsszák megsza- | kítás nélkül, heti nyolc élő- i adásban, a kritikusok szá­mításai szerint hasonló soro­zatra Anglia és egyáltalán Európa egyetlen színházában sem volt példa. f ismeretessé váltak az első párizsi felhőkarcoló tervei. A Montparnasse-on épülő 58 emeletes betonkolosszus 200 méter magas lesz, s alsó szintjén üzletek, áruházak, bankok foglalnak helyet. A „talapzat” második emeletén 8000 négyzetméteres műjég­pályát terveznek, köréje ve­dig vendéglőket, kávéháza­kat, képtárakat és divatbe­mutatóra alkalmas szalono­kat. Az épület tetején heli­kopter-kikötő és vendéglő létesül. A felhőkarcoló üzletház lesz, 15 ezer dolgozóval. & X Szovjetunióban az el­múlt években 49 cirkusz épült. 1970-ben már 70 ál­landó cirkusz lesz. A cirkuszművészetnek e2 a fejlett kultúrája világvi­szonylatban egyedülálló. — Csupán tíz más országban van egy, vagy legjobb eset­ben két állandó cirkusz. Az új tervek szerint épülő cirkuszok 1500—2400 férőhe­lyesek. Az egyik legnagyobb az új moszkvai cirkusz lesz, amely most épül a szovjet főváros délnyugati részén. ☆ 3. Graim 1966 májusában önkéntesként bevonult az an­gol hadseregbe. Az egyik tü­zérezredhez osztották be. Am a keki színű egyenruha kel­lemetlen meglepetéseket ho­zott neki. Megbetegedett, s az orvosok megállapították, hogy a fiatalember allergiás erre a színre. így hát elbocsátották őt a hadsereg kötelékéből és némi nyugdíjat állapítottak meg számára. Kevesen van­nak akik azzal „büszkélked­hetnek”, hogy 16 éves koruk­ban nyugdíjat kapnak. Az esettel kapcsolatban egyébként az angolok azt mondogatják, hogy az or­szágban még sokan vannak, Stanislaw Reymont 100 évei 1868. május 6- án született Wladislaw Stanislaw Reymont realis­ta lengyel regényíró és el­beszélő. Első novellásköte- te 1894-ben, 26 éves korá­ban jelent meg, majd első regényében a vándorszíné­szek sanyarú életének és a vidéki kisemberek kilá­tástalan napjainak meg­rajzolásán keresztül saját élményeit öntötte irodalmi formába. Írói munkásságának ge­rince mindig a lengyel nép életének, lelkivilágának hű tolmácsolása volt. Főmű­ve, a „Parasztok” című regényciklus. A legtöbb civilizált nyelvre lefordí­tották és ezért az alkotá­sáért ítélték meg számára 1924-ben a Nobel-díjat. — NAGYKÖRŰBEN és Tiszabőn orvosi rendelőt, valamint tizenöt családi há­zat és két pedagóguslakást épít a nagykörűi vegyesipa­ri ktsz hetven tagú építő- és szakipari brigádja. Öt családi ház építéséhez már hozzáfogtak. *— HÁROM földművesszö­vetkezeti tánczenekar és hat táncdalénekes vesz részt me­gyénkből ez év júliusában áz Egerben megrendezésre kerülő földművesszövetkeze­ti amatőr tánczenekarok és táncdalénekesek országos ta­lálkozóján. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 60 fogadó ért el, nyereményük egyenként 58 619 forint. Három találata 5177 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 340 forint, A két találatos szelvények száma 130 783, ezekre egyen­ként 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nye­reményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, Várható időjárás: Változó mennyiségű felhőzet, helyen­ként, főként nyugaton és dé­len záporokkal, zivatarokkal, MérsékelU időnként élénkj zivatar idején átmenetileg megerősödő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — A CSEHSZLOVÁKIÁI Komarnoban sikeres gépi bemutatót tartott a Buda­pesti Mezőgazdasági Gép­gyár törökszentmiklósi gyár­egysége. A baráti ország me­zőgazdasági szakembereinek többek között bemutattak az MV 6-os kukoricamorzsolót és a rotációs szárzúzógépet; A kiállítás eredményeként a közeljövőben számos ren­delést vár Csehszlovákiából az üzem. — KÉSZÜL a terve a 8 kilométeres vízhálózat bőví­tésének, amelyet jövőre épí­tenek meg Jászladányban. A tervezett költség 800 ezer forint. — TIZENNEGYES névadó ünnepséget rendeztek tegnap Szolnokon a fegyveres erők klubjának halijában. A név­adás alkalmából díszes em­léklapot adtak át az ünne­peiteknek, az úttörők pedig virágcsokorral köszöntötték a szülőket és a kicsinyeket. — KILENC MHSZ-klub működik Kisújszálláson. A területi, valamint a faipari vállalat lövész-klubja a baj­nokságon is részt vész. A két helyről már nyolcvan fiatal volt lövészeten. A huszonöt tagú modellező klubot a faipari vállalat patronálja. — A FEGYVERNEKI ta­karékszövetkezetben az első negyedévben 1 200 000 fo­rinttal emelkedett a betét- állomány. Ezzel a szövetke­zet betétállománya több mint öt millió forintra nőtt. — NÉGY család részére szolgálati lakást építtet a törökszentmiklósi Alkotmány Tsz az Április 4 úton. A la­kásokat hamarosan átadják a tsz szakembereinek. KSszSnetnyilvánltás Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len drága jó férjem Kiszel János temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhítették. Ozv. Kiszel Jánosné Cibakháza Pályázati felhívás A Szolnok megyei Egész­ségügyi Szakiskola felvételt hirdet általános ápolónői és gyermekápolónői szakra. A jelentkezés határideje: 1968. júliusi 1. Felvételi feltételek: érett­ségi. illetve VIII. általános iskolai végzettség, legalább 4-es átlagú iskolád bizonyít­vány esetén. Korhatár: 17—32 életév. A tanulmányi idő két év. Vidékiek számára intemá- tusi, illetve extemátusi el­látást biztosítunk. Részletes felvilágosítást az iskola ad. Pontos cím: Szolnok, Egész­ségügyi Szakiskola, Vörös­hadsereg u. 25/a. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta- hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőn °1. Előfizetési ár 1 hónapra 17 Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor NAGYOBB MENNYISÉGŰ makulafúra papír (újságpapír) eladó. Ér­deklődni a kiadóhivatal­ban. Telefon: 20—94. Május 5.; vasárnap Györgyi napja A Nap kél: 4.21, nyugszik: 19.01 órakor. A Hold kél: 10.02, nyugszik: 1.25 órakor. Május 6., hétfő Frida napja A Nap kél: 4.20, nyugszik: 19.02 órakor. A Hold kél: 11.18, nyugszik: 1.49 órakor. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3-kor és es­te 7-kor Lángeszű szerelmesek* Bartos és Törzs bérlet. 1--------' L MOZI ! LL ____J 1 Szolnok: Vörös Csillag: Az el­lopott léghajó, hétfő: Küldd az embert fél kettőre, Tisza: Bch hóc a falon, hétfő: Néma sze­relem, MÁV: Luxustutajon. Jász­berény: Lehel: Vörös rózsák Angelikának, matiné: Jaguár, hétfő: Bohóc a falon. Kisúj­szállás: Ady: Csapda, matiné: Slágerrevü, hétfő: A 4-es labor őrültje. Kunhegyes: Szabadság: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, — matiné: A benzunkút iercegnője, hétfő: A veszedel­mes szerep. — Kunszentmártoni Körös: Fantomas a Scotland- Yard ellen, hétfő: Macskákat nem veszünk fel. Mezőtúr: Bé­ke: Stan és Pan, a nagy ne-« vettetők, hétfő: Tegnap, ma, holnap, Dózsa: Dákok, hétfő: A kapitány lánya, Szabadság: Küldd az embert fé] kettőre* hétfő Az ellopott léghajó. Ti­szafüred: Tisza: Luxustutajon, matiné: Autót loptam, — hétfő: Csapda. Törökszentmiklósi Dó-« zsa: A 4-es labor őrültje, ma­tiné: Minden megtörténhet, hét­fő: Zseniális megoldás. Túrke- ve: Vörös Csillag: Falak, mati-« né: Aranysárkány, hétfő: Vörös rózsák Angelikának, RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. Zenés ősz- szeállítás. — Évfordulón... — Anyák napa. Sport: Helyszíni közvetítés az MVSC—Szolnoki MTE NB I B-s labdarúgó mér­kőzéstől. Tudósítás az NB I B-s és az NB n-es találkozókról* HÉTFÖ: Alföldi krónika. —1 Mikor lesz* milyen lesz a stzoboszlói gáz? Koncz Zsuzsa énekel. — Észre-» vétlen sikerek. — Tangók* =5# Zenés autóstop. — Sport* KOSSUTH RADIO: 8.10: Táncmelódiák. 8.40: Édes anyanyelvűnk. — 8.46: Vasárnap délelőtt. 10.14: Szerkesztői üze­netek. 10.24: Autogram vadászok. 11.24: A Rádió lemezalbuma. — 12.55: Tiszta szívvel. 13.05: Nép­dalcsokor. 13.45: Rádiólexikon, 14.15: Leány vásár. Részletek Ja­cob i—Martos operettjéből. 15.08: A tenger dala. Könnyűzene. — 15.26: A Cáfolati Iroda jelenti. 16.06: trj lemezeinkből. — 17.29: Visszhang. 17.59: Magyar nóta és népdal est. 19.10: Közvetítés a Hungária Kupa nemzetközi kardversenyéről. — 19.30: Bemu­tatjuk új operafelvételeinket. — 19.47: Marx Károly születésének 150. évfordulója. 20.57: Április-« bán hallották először. 21.45: A magyar költészet századai. — 22.20: Szigeti József és Bartók Béla szonátaestje, 23.33: Operett- részletek. HÉTFŐ: 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.10: Gyorsuló idő. 9.25: A hét előadóművésze: Suzana Ruzic­kova. 10.10: Hegedül a ürge tü­csök. 10.30: Népek zenéjéből. —» 11.00: Iskolarádió. 11.30: Beetho­ven: Vili. szimfónia. — 12.15: Tánczenei koktél. 13.16: Suzana Ruzickova — Couperin-műveket csembalózik. 13.42: Joyce Carry két elbeszélése. 14.02: Cigányda- lok. 14.19: Kóruspódium. 14». 30: A Prágai Rádió esztrádzenekara játszik. 15.15: A Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarának fel­vételeiből. — 15.55: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: A Gyer­mekrádió műsora. 16.53: Édes anyanyelvűnk. —- 17.20: Holnap közvetítjük... 17.40: Reform és gyakorlat. 17.55: A Húszas stú­dió Baranyában. 16.36: A biza­lom vonata (rádiójáték). 20.42: Gulyás László: Széki muzsika. 20.54: Bemutatjuk új operettle­mezünket, Offenbach: A tam­burmajom lánya. — 22.20: Ver­bunkosok, népdalok. — 22.45: A kor embere (jegyzet). 23.00: A Csehszlovák Kultúra Hete. — Csehszlovák művészek estje. — 23.51: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: A római katolikus egy­ház félórája. 8.00: Mit hallunk? B.30: Operakalauz. 9.30: Színes népi muzsika. 10.05: Veszedel­mes leánykérő. 10.15: Zenekari muzsika. 11.11: Vasárnapi kok­tél. 13.00- A kis Mukk története. (Mesejáték). 14.03: Táskarádió. 15.13: Galina Visnyevszkája olasz áriákat énekel. 15.34: Népdalok, népi táncok. 16.10: Kék rózsák, aranyalmák, japán birsek. 16.40: West Side-i történet. 17.09: Ven«* dégkönyv — a Tavaszi Tárlat« ról. — 17.24: A Magyar Rádió dzsesszversenyének eredmény- hirdetése. 18.04: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő 18.24: Mozart: A-dúr klarinétötös. — 18.55: Mi az a szerelem? Gár­donyi Géza elbeszélésének rá- diováltozata. — 19.20: Népszerű énekesek és együtte.sek műso­rából. 20.10: Közvetítés a Hun* gária Kupa nemzetközi kard­versenyről. 20.20: A Szovjet Rá­dió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.00: Burka Sán­dor tárogatózik és klarinétozik. 22.18: Gonzalve, avagy a tele* Bzálló. (Baszk népi komédia.) HÉTFŐ: 10.00: Haydn: Aki hűtlen, pó­ruljár. 11.33: Tasman, az óva­tos (előadás). 11.48: Cigánysze* relem. 12.15: Zongoraművek. — 13.10: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 13.25: Köny- nyűzene. 14.00: Kettőtől — ha­tig. 18.10: Weber-áriák. 18.25: A Csehszlovák Kultúra Hete. (Be­mutatjuk a pozsonyi Irodalmi Szemlét). 19.00: Népi zene. — 19.35: A Budapesti Kórus és a Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye. 22.00: Az Illés-együttes műsorából. 22.25: A hét előadóművésze: Suzana Ruzickova. (Előadás, ism.) fELEVÍZlŐ BUDAPEST: 8.45: Iskola-tv 9.13: Hétméríöl* des kamera. 9.30: A Sirius 2* hadművelet. Tudományos — fantasztikus műsorsorozat gye­rekeknek. Közvetítés Leningrad* bői. 10.00: A vidám városka. Az Intervízió műsora Moszkvából* 10.30: Anyák napja. — 11.00 j Nemzetközi salakmotor VB. fu­tamok. 14.08: Falusi könyvszol­gálat. 14.20: Memento 4. Győze« lem a frontokon 16.20: A Ma­gyar Hirdető műsora. — 16.303 Hyppolit és a többiek, m. rész* 17.05: Kukkantó. 17.55: Az elra­bolt gyermekkor. Vietnami kis* film. 18.05: A világ nagy vas- útai. 5. Az egyik óceántól a másikig. 18.30: Marx Károlyról. 19.06: Hungária Kupa — Kard egyéni verseny. 19.50: Esti me* se. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tü* relmetlen szeretők. Tv-játék. —* 21.45: Cliff Richard show. 22.20: Sporthírek. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. A tv mai műsorából \ —4 A silai legenda — Magyarul beszélő olasz film* Semmi áldozat sem sok azért* hogy az „ősi név becsülete? fennmaradjon — vallja a nagy-* hatalmú földesúr, aki elvének bűvöletében egy ártatlan embert a halálba enged, saját húgát pedig egész életre szerencsétlen­né teszi. Legendaként jár száj­ról szára a szomorú történet, és évvel később újabb tragédiák okozója lesz. POZSONY: 9.00: Postaláda. 10.00: Kicsi­nyek műsora. — 11.20: Kíváncsi kamera. — 11.50: A bratislavai rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. 12.15: Tv-híradó* 14.00: Sportdélután. 17.30: Egy koronával sem többet«.. 17.55: Alenka a tükör mögött — 18.403 Esti mese. 19.00: Sporteredmé* nyék. 20.00: Költészet. A cse­léd. 20.05: Nemzeti művész: Ga- ramvölgyi táncok. — 22.30: Tv- híradó. 22.45: S porter edmények* HÉTFŐ: 17.00: Műszaki kaleidoszkóp* 18.20: Egy koronával sem töb­bet... — 19.35: Emberek, évek* események (tv-magazin)* 20,153 Tv-film, BECS: 16.15: A Kincsesziget. IV. •— 17.40: Fiataloknak 14 éves kor­tól. Osztrák aktualitások. 17.553 Jó északét, gyerekek! — 18.00: Vasámapesti történetünk. 18,255 Bécsi dalok. 19.00: Tv-híradó.—* 19.30: Sporthíradó. 20.15: Freud. Színjáték egy orvosról. — 22.20: Forró negyedóra. 22.35: Tv-hír­adó. HÉTFŐ: 18.00: Francia nyelvlecke. 18.20: Jóéjszakát, gyerekek! — 18.25: Rövid hírek. 18.30: Oszt-« rák képek. 19.00: Egy boszor­kányt szeretek (IX.) — 19.27: Műsorismertetés. 20.15: Esernyő­vel, kedvességgel... 21.05: Posta­fiók 7000. — 21.15: Hétfői tele­sport. — 22.25: Kifejezetten ön­nek : Még egy bőröndöm van Berlinből. Házgyári épületek szereléséhez állandó budapesti mun­kára felveszünk kubikos brigádokat, férfi, női segédmun­kásokat. kőműves, ács. festő-mázoló, fű­tés-, víz-, gázszerelő, villanyszerelő, mű­anyagburkoló, par­kettás szakmunkáso­kat, épületasztalos, műköves, épületlaka­tos, hegesztő, vasbe­tonszerelő és aszta­losipari gépmunká­sokat, helyszíni szerelésre és műhely munkára. Vi­dékiek részére szállást biztosítunk. Állandó ielleggel szak­munkásképző tanfolya­mot indítunk: Jelent­kezés személyesen: ÉV1V 43. sz. Állami Építőipari Vállalat Bu­dapest. XI.. Dombóvári út 19. (4. 41, 43, 47-ea villamossal).

Next

/
Oldalképek
Tartalom