Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-05 / 54. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. március 5. A konzultatív találkozó folytatja munkáját A kommunista és munkáspártok konzultatív találkozójának résztvevői egynapos pihenő után héttőn reggel folytatták munkájukat. Az MSZMP Központi Bizottságának Jogadása a konzultatív találkozó küldöttségei tiszteletére Heves harcok Észak és Dél Vietnamban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján résztvevő küldöttségek tiszteletére vasárnap este fogadást adott az Országházban. A fogadáson részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Biszku Béla, Fehér T aios, Kállai Gyula. Komócsin Zoltán. Nyers Rezső, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagíaí, Cz;nepe Lajos. Ilku Pál, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagjai, Arzél György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai és a Központi Bizottság osztály- reze tői. A meleg baráti légkörben lezajlott fogadáson Kádár János pohárköszöntőt mondott. Szombat esti ünnepélyes megnyitó után, vasárnap délelőtt az NDK párt és kormányvezetői, valamint a külföldi küldöttégek keresték fel a lipcsei vásár kiállítási pavilonjait. Walter Úlbricht, 1 az NSZEP első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke körútja során a 11-es pavilonban megtekintette a Technoimpex és a Met- rimpex kiállítását. A Lipcsében tartózkodó Apró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese vasárnap a késő esti órákban hazaérkezett Moszkvából, ahol részt vett a magyar—szovjet gazdasági és műszaki -tudományos eevübműködési kormányközi bizottság ülésszakán és a KGST Végrehajtó BiKedves Elvtársak! A Magyar Szocial’sta Munkáspárt Központi Bízott-ága ünnepi fogadását a kommun :sta és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján képviselt t°st- vérpártok és küldötteik tiszteletére adta. A konzultatív találkozó az. elvtársiasság légkörében. a pártok önállóságát és vé’eménvnviJvánítás’ szabadságát tiszteletben tartva. folytat eszme-serét a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának összehívásáról. A találkozón részt vevő küldött elv-ársakat szívből köszönt- jiik és őszintén sikert kívánunk nagy fontosságú munkájukhoz. A konzultatív talá’kozó eddigi menete azt bizonvít- ja. hogv pártjaink az alapvető kérd-sekben egységesek. Egységesek vagvunk ahKan a törekvésben, ho-rv prős-'tsük a kommun;sta világmozgalom, valamint az magyar kormányküldöttség dr. Ajtai Miklós miniszterelnökhelyettes vezetésével meglátogatott számos magyar kiállítási helyiséget. Vasárnap délben Willi Stoph, az NDK Miniszter- tanácsának elnöke ebédet adott a lipcsei vásáron megjelent külföldi delegációk tiszteletére. Az ebéden részt vett a dr. Ajtai Miklós miniszterelnökhelyettes vezette magyar kormányküldöttség is. zottságának 33. ülésén. Fogadására a Keleti pályaudvaron megjelent dr. Trautmann Rezső építésügyi és városfejlesztési miniszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője és F. J. Tyi- tov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. összes haladó erő egységét az imper'alisták elleni harcban. Kérem az itt képviselt testvérpártok küldöttségeit. hogy munkájuk befejezését követően, miután hazatérnek hazájukba, adják át pártjuk vezetőségének és tagságának, munkásosztályuknak a dolgozóknak a Magyar Szocialista Munkáspárt forró testvéri üdvözletét. Szívünkből új, nagy sikereket kívánunk minden te-tvér- pártnak abban a szent és nagy, közös harcban, amelyet együtt folytatunk az elnyomottak- felszabadításáért, a népek szabadságáért, a tartós és szilárd béke kivívásáért. Kedves E vtársak; Kérem önöket, hogy emeljük poharunkat a proletár internacionalizmusra, barátságunkra és egységünkre, a kommun-'zmusért és a békéért folytatott harc sikereire! Alexander Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára szombaton fe'szólalt a kladnói acélművek pártszervezetének értekezletén. Dubcek egyebek között hangoztatta; A munkásosztálynak most az a feladata, hogy a csehszlovák forradalom szelleméhez és betűjéhez híven tovább folytassa az úi és már nem antagonisz- tikus társadalom együttműködésének építését. Elutasította azt a lehetőséget, hogy a mostani rendkívül bonyolult feladatok megoldásánál szembehelyezzék a kvalifikált munkát a nem kvalifikált munkával. A munkások munkáját a műszaki értelmiség munkájával, valamint a munkásosztály és az értelmiség érdekeit. Megjegyezte, hogy a múltban helytelenül értékelték az értelmiség szerepét, s ez káros a munkás- osztály érdekei szempontjából. Az ember részvétele nélkül — folytatta a szónok — egyetlen szerv, egyetlen szervezet sem mozdíthatja előre a szocialista társadalmi fejlődést Ez alapvető A Közel- Kelet hírei A UPI értesülése szerin* az Arab Liga várhatóan ismét főttkárt választ Vagy meghosszabbítják Hascszuma főtitkár megbízatását vagy úi szemé yt neveznek ki helyére. Hasszu- na 1952 szeptembere ó a tölti be ezt a tisz ségét és csak abban az esetben hajlandó hivatalban maradni ha megbízatását öt esztendőre újítják meg, Szudán mindenesetre benevezte a maga jelöltjét Gamal Ahmed volt londoni nagykövet személyében. Nasszer egyiptomi elnök vasárnap beszédet mondott Heduanban. a legutóbbi tüntetések színhelyén. Rámutatott, hogy a heluani incidensek egy félreértés következményei, félreértés történt az Arab Szocialista Unió által vezetett munkások és a belügyminiszter között. Szerencsére emberéletben nem esett kár — mondta az elnök. elv, jóllehet, sokan félnek a demokratizálástól. A demokrácia fejlesztésével vonzóbbá tesszük a szocializmust. Dubcek itt hangsúlyozta, hogy éppen Csehszlovákia az, amely demokratikus hagyományaival világméretekben je lentősen hozzá;árulhat a szocializmus vonzóbbá tételéhez. A párt úgy politizáljon — mondotta —, hogy a pártonkívüliek ebben a politikában jogaik, szabadságuk és érdekeik biztosítását lássák. Az olasz egyetemi hallgatók csúcstalálkozóra készülnek Rómában. A római egyetem diákszervezetének vezetői felhívást tettek közzé, melyben a fővárosba hívják az olasz egyetemek hallgatóit, hogy egyeztessék nézeteiket, követeléseiket és egységesen tiltakozzanak a kormány passzív magatartása és a rendőrség brutalitása ellen. A csúcstalálkozó megnyitója a hét közepére várható. Az elmúlt hetekben a firenzei, palermói, paduai, A dél-vietnami szabadságharcosok héifőre virradó éjjel az ország különböző pontjain hajto.tak végre nagyobb szabású tüzérségi támadásokat. — A Saigontól 10 kilométernyire délre fekvő Nba Be üzemanyagraktárait ért támadás következtében kigyulladt a Shell-vállalat egy üzemanyag-tartálya. Ugyanitt több lövedék el- ta'álta az amerikaiak haditengerészed berendezéseit A felszabadító hadsereg tüzérsége aknákkal árasztotta el továbbá a Da Nang-i amerikai támaszpontot és Bien Hoa repülőterét. A saigoni amerikai parancsnokság a károkat „csekélyének minősítette. Az amerikaiak Con Thien-i tüzérségi támaszpontja körül vasárnap több összecsapásra került sor. Ezek közül a leghevesebb a támaszponttól négy kilométernyire északkelet, re zajlott le és négy óra hosszat tartott A tengerészgyalogosok a tüzérség és a légierő támogatásával — az amerikai parancsnokság közlése szerint — veszteségeket okoztak a szabadságharcosoknak. B— 52-es bombázók vasárnap estétől hétfő reggelig 12 óra leforgása alatt hat bevetésben támadták a felszabadító hadsereg tüzérségi állásait Khe Sanh körül, miután ezekből az állásokból vasárnap mintegy 100 rakétát lőttek az amerikaiak táborára. Az amerikai légierő gépei vasárnap és hétfőn ismét bombázták Hanoit. — Valamint egyéb célpontokat a VDK területének déli részén. A hanoi légvédelem hétfőn egy amerikai támadó gépet lőtt le. bolognai, milánói, pisai és trieszti egyetem hallgatói tüntettek az elavult pedagógiai módszerek, az alacsony ösztöndíjak, a tanteremhiány és egyéb tanulmányaikat gátló hiányosságok miatt. A római egyetem professzorai a diákok mellé álltak, s nyilatkozatot tettek közzé, — amelyben a kormányt tehetetlenséggel vádolják. A professzorok nem értenek ugyan teljes mértékben egyet az egyetemi hallgatók módszereivel, követeléseiket azonban lényegében magukévá tették, Hanoiból érkező VNA jelentések szerint vasárnap a VDK légelhárítása Hai- phong, illetve Hanoi fölött lelőtt egy-egy pilóta nélküli amerikai felderítőgépet. Az AFP arról ad hírt, hogy új tengerészgyalogos ezred érkezett a Da Nang-i támaszpontra. Ezzel az új egységgel körülbelül 508 ezer főre emelkedett a Vietnamban állomásozó a meri Ital csapatok létszáma. Az AFP a VNA jelentését idézve azt írja. hogy a dél-vietnami hadsereg 15 altisztje átállt a felszabadító erőkhöz. LONDON Vasárnap este London utcáin 3000-res tömeg tüntetett a vietnami háború ellen. A tüntetők menete a miniszterelnökség elé akart vonulni, de a rendőrség az utat lezárta és csak egy öttagú küldöttséget engedett át. A küldöttség, — amelynek vezetője George Matthews, a Moming Star főszerkesztője volt és amelynek tagjai között szerepelt John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára, a vietnami háború ellen tiltakozó levelet adott le a miniszterelnökségen. — A tüntetők ezután az amerikai nagykövetség elé mentek. Ott szintén leadtak egy tiltakozó nyilatkozatot, WASHINGTON McCarthy, a demokrata elnökjelöltségre pályázó szenátor a New Hamp- shire-i Darmouthban vasárnap rámutatott, hogy Johnson elnök két évvel ezelőtt kijelentette, lehetséges egyidöben harcot folytatni Ázsiában és küzdeni a szegénység ellen az Egyesült Államok határain belül. Az elnök legutóbbi kongresszusi üzenete azonban a vereség beismerésének a jele — mondta McCarthy. Tran Van Dinh volt dél-vietnami diplomata egy Milwaukee-i politikai beszélgetés során vasárnap este állást foglalt ameiigtt, hogy az Egyesült Államok szüntesse be Észak-Vietnam bombázását és vonja ki csapatait Dél-Vietnam területéről. — Hozzátette- hogy a Dél-Vietnamnak nyújtott katonai és gazdasági támogatásnak csak akkor van értelme, ha a dél-vietnami kormány hatékony földreform-politikát vezet be, Megnyílt a Lipcsei Vásár Apró Antal hazaérkezett Dubcek beszéde i V-» «V . ,,4*-' . vr»« • • Áss Diáktüntetések Rómában A Renaulttól a MAN Dieselig II. Mivel foglalkozik a SERI Szerelőszalagon az R—10-es. A világ minden táján találkozhatunk a Renault személygépkocsikkal. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a Ranault nemcsak személygépkocsik gyártásával foglalkozik, hanem a legkülönbözőbb üzemek tervezésével és építésével is. Az 1967. év elején aláírt szerződésben, amely szerint Győrött a MAN-licenc alapján hathengeres, 20°— 230 HP-s Diesel-motort készítő .gyárat építenek, a Renault cég is érdekelt. Pontosabban a francia nemzeti konszern tervező vállalata. Párizs mellett, Melmai- son-ban található a Renault tervező intézete, a SERI, teljes francia nevén: a Societé d’ etudes et de realisations industrielles Renault enein- cering. A korszerű intézet sokágú tev^kenvséget végez. A leendő győri Dieselmotorgyártó üzemmel ösz- szefüggő mágyar—francia —NSZK üzletnek műszaki tervező tevékenységében a SERI az első számú külföldi partner. Ez az alább következő beszélgetésből válik teljesen világossá. — A SERI — magyarázza Seher Serge, az intézet külkereskedelmi igazgatóságának helyettes vezetője, az üzletkötés francia lebonyolításának első számú irányítója. Mi végezzük a gvártó berendezések tervezési munkáit, és a tervek alapján készülő gépeket mi rendeljük a konszern boulogne-billancourt-i gyártól. Az elkészült géDsorok Győrbe szállítása és az ottani üzembehelvezés is természetesen a mi feladatunk. — Mikor kezdődött és jelenleg hol tart a győri üzem tervezése? — Lehet, hogy hihetetlen — hangzik Seher Serge válasza —, de a tervezés előkészítése már a zerződés aláírása előtt megkezdődött. A Pert-sis- témmel a szükséges tervezési időt és a készültség ütemét már a tárgyalások idején elkészítettük. Eny- nyi kockázatot szükséges vállalni. Bár ezt mi nem is tartottuk rizikónak — teszi hozzá. — Biztosra vettük, hogy ajánlatunkat a győri gyár vezetősége elfogadja. — Az említett Pert-rendszerű programozás alapján történik a részlettervek és a gépek készítése is. így naponta pontosan ellenőrizhető, hol tart a tervezés, továbbá, hogy a gépek a programnak megfelelően gyártódnak-e? A Pert-háló alapján (a módszert be is mutatja) teremtődött meg az a lehetőség, hogy az esetleges elmaradás azonnal felismerhetővé váljék. Önök biztosak lehetnek abban, hogy a motorgyár 1969. áprilisában Győrött megkezdheti próbaüzemelését. — És vajon milyen lesz a győri üzem? — A SERI szerződésben azt vállalta, hogy a 200— 230 HP-s Diesel-motorból évente, egy műszakos tevékenységgel a győri gyár 13—14 ezret készíthet. A szükséges 10 százalékos pótalkatrész folyamatos készítésére is alkalmas lesz a gépi berendezés kapacitása. Évi 14 000 200— 230 HP-s Diesel-motor kifizetődővé teszi a technika korszerű alkalmazását. — A SERI bizonyosan számos exportüzletet kötött már. Ezek közé tartozik a magyarországi is. Mi a magyarországi üzletkötésről a véleménye? — Az udvariasság is azt diktálná, hogy a magyar partnerekről elismerően beszéljek. Ám az igazság az, hogy nincs szükség udvariasságra. Magyarországi gyárakkal, vállalatokkal már régóta keressük az üzleti összeköttetést. Ennek az a magyarázata, hogy igényes, fejlett technikával rendelkező partnerral szívesen vesz- szük fel az üzleti kapcsolatokat Lónyai Sándor (Folytatjuk)