Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-05 / 54. szám
1968. március 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 8 Beprogramozott igazságszolgáltatás Tárgyal az ÉVM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munkaügyi döntőbizottsága. Egy délelőttre hat ügyet tűztek napirendre. Arra gondoltak, félóránként elintéznek egy-egy panaszt. Elszámították magukat. Már az első ügy tárgyalása másfél óráig tartott. Sípos Sándor, az egyik bitumenező brigád tagja a túlórapénzt kéri. Munkája miatt sokat éjszakázik, olykor még vasárnap is dolgoznia kell. Volt olyan hónap, amikor 309 órát töltött munkahelyén. Túlórapótlékot azonban nem kapott. Ez már második tárgyalása. Az elsőn nem tudta bizonyítani igazát. — Tavaly szeptemberben például 23 és fél napot dolgoztam. összesen 283 órát — mondja. Tanú a főnök Pontosan sorolja a napokat, óráról órára meghatározza. mikor, hol és mit csinált. A munkalap azonban nem egyezik az elmondottakkal. Nincs beleírva a vasárnapi munka, s a csúsztatásként adott nap sem azonos a panaszos által előadottakkal. — Mit mond erre a tanú. aki nem más, mint a panaszos főnöke? — A jelzett vasárnap nem dolgozott Sándor bácsi. — Dehogynem. hiszen főztem az anyagot. A tanú tagadólag rázza fejét. — A gépnaplóból különben ellenőrizhető — mondja. Tévedett. A gépnaplónak nincs meg minden lapja. S a véletlen játéka, hogy éppen a szóbanforgó vasárnap, az annak előtti, és utáni egy-egy napi üzemelési lapja hiányzik.—A tanú erre nem tud mit mondani. Nincs egyetértés. Üjabb bizonyíték kellene, de nincs. A döntőbizottság ennek ellenére határoz: a kérést jogtalannak íféli. Szeretnénk megkérdezni, hogy minek alapján döntöttek így, de erre nincs idő. Dr. Szolnoki Pál, a munkaügyi döntőbizottság elnöke újabb panaszost szólít. Kártérítés és figyelmeztetés jogosságát vitatja Gáspár József. Egy víztároló rossz betonozásáért, mint művezetőt, pénzbüntetéssel sújtották. Védekezik. Műszaki hibákra hivatkozik. Szakértőként Fehérvári Imre építésvezetőt hallgatják meg. Főnöke Gáspár Józsefnek. — Nem fogadható el a felhozott indok — mondja. Csak az lehet igaz, amit én mondok A panaszos megmarad állítása mellett. Nem ismeri el az építésvezető által mondottakat. Mire az olyan hangnemben válaszol, melynek az az értelme: én vagyok a főnök, s az az igaz. amit én mondok. A bizottság ezzel befejezi az ügyet, s elutasító határozatot hoz. A panasz másik része a figyelmeztetés. Gáspár Józsefet figyelmeztették, mert egy árok ásatásakor nem dúcoltatott, az v árok beszakadt és csaknem balesetet okozott. — Október 17-én már nem dolgoztam az árok ásatásnál. Nem is kezdtük el a dúcolást. Különben is. akkor még csak 120—140 centiméter mély volt az árok. A dúcolást egy másik művezető iránytásával kezdték meg. A döntőbizottság ismét Fehérvári Imrét hallgatia ki tanúként, egvben szakértőként, aki ..azt mondták”, ,,azt hallottam” indokokkal bizonyítja Gáspár felelősségét. S az épí- , tésvezető szava ezúttal is ' szent a döntőbizottság előtt. A panaszos mindkét kérését elutasítják. Tovább bonyolódnak az ügyek A fentieken kívül még három panaszt tárgyalt a bizottság. Egyikben sem hozott érdemi döntést, Sípos Sándor és Gáspár József beadványára azonban már nem tér vissza. Befejezte, határozatot hozott. Valószínű, hogy mindketten fellebbeznek. Jogosan. Jogosan, mert az első ügy esetében a bizottság elutasította a panaszt anélkül, hogy annak jogosságáról vagy jogtalanságáról meggyőződött volna. Abból- hogy a gépnaplóból hiányoznak a lapok, hogy a ledolgozott órák, napok bejegyzése nem egyezik a panaszos által elmondottakkal, arra következtethetett volna: az ügyben valami nem tiszta. De arról sem győződött meg hitelt érdemlő módón, hogy jár-e túlórapótlék vagy sem. Ami pedig Gáspár József panaszának első részét illeti, talán elfogadható a döntés. Bár furcsa, hogy az az ember mond szakvéleményt, az bírálja el a Csaknem megfogható távolságra hozza a látóhatárt a szürke köd. Gomolyogva, váltakozó tömörséggel himbálódzik a nedves homok felett. Tőlünk alig száz méter távolságban mozgó alakok. Mintha a levegőbe járnának. Délibábot idéz a látnivaló. Topogunk, mozgatjuk gémberedett tagjainkat. Egy szovjet katonai egység bemutatójára várunk. A feltételezett ellenség alig ötszáz méterre megközelítette tartózkodási helyünket. Harckocsizok és gépkocsizó lövészek néznek farkasszemet egymással. Ott túl az ellenség, s itt a szovjet alakulat harcosai. Egyszer csak vörös rakéta húz maga után csíkot az ég felé. Az előbbi csendet hatalmas robbanás töri meg. A hang irányában füstgomba pattan fel a földről. Atomtámadás — állapítjuk meg. A hatalmas detonáció mintha jelként szolgált volna, sűrű robbanások oszlatják a ködöt. A szovjet tüzérek lövik az ellenség állásait... * Mellettem egy alacsony szovjet tiszt, p. M. Dol- garjev áll. Meghívott vendég itt. Cigaretta után kutat, s közben kigombolja köpenyét. A zubbonyon tíz vagy húsz, de lehet, hogy ennél is több érdemrend, érdemiéi csillog. A nagy honvédő háborúban való helytállás bizonyítékai. Köztük a ..Szovietunió Hőse’’ kitüntetés is. A tolmács segítségével beszélgetünk. Az elhangzott mondatok nyomán az előbb még alacsonynak tűnt szovjet tiszt egyre magasabb lesz. S ahogyan peregnek az emlékezés filmkockái, úgy válik egyre nagyobbá. — A háború első napjától az utolsóid harcoltam. Több mint harminc német repülőgépet lőttem le. Többek között Magyarország felszabadításában is részt vettem, mint vadászrepülő. — Emlékek? Nagyon sok van. Olyan körülmények között, mint akkor volt. védekezés jogosságát, aki a büntetést kiszabta, illetve javasolta. A döntőbizottság nem vette figyelembe a 9/1967. (X. 8.) Mü.M. számú rendelet 38. §-ának (1) bekezdését, — amely kimondja; ha az elfogultság gyanúja áll fenn, más szakértőt kell meghallgatni. Márpedig itt a gyanú fennáll. Hiszen nehezen képzelhető el, hogy az építésvezető, aki a büntetést indítványozta mást mondjon ugyanabban az ügyben, mint szakértő. Az sem világos, hogy minek alapján utasította el a bizottság a figyelmeztetés elleni panaszt, amikor a dúcolást nem Gáspár József művezető irányításával végezték, s az árok 270 centiméteres mélységnél omlott be. Ennek számbavétgle helyett elfogadta a',-főnök” döntését és aszerint határozott. Nem nagy ügyekről van szó. Véleményem szerint azonban itt vitatható a döntőbizottság határozata. A panaszokat egyoldalúan vizsgálták, csak a vállalat érdekeit tartották szemeiéit. Azt is megkérdezhetjük: hol volt itt a dolgozók érdekvédelme? minden kis dolgok jelentékenyek. Magyarországi harcokról a legemlékezetesebb egy balatoni eset. Nagy ellentámadásba kezdtek a németek. A mi feladatunk a szárazföldi csapatok támogatása, az ellenség harcállásainak bombázá. sa, harci rendiének megbontása volt. Krasznov őrnaggyal egy egységnél teljesítettünk szolgálatot. A felrepülés után nem sokkal lelőtték. Génét égve, de sikerült földre vinnie Ma- docsa község közelében. Kijönni a gépből viszont nem tudott, mert az ajtó beégett. Magyarok, civilek segítettek neki. Ásóval, fejszével vágtak nyílást, miközben a fedélzeti fegyverek lövedékei állandóan robbantak. Sőt a gép felrobbanása is bármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Ennek ellenére dolgoz, tak és Krasznovot kimentették. Két magyar ember halt ott meg, a robbanás megölte őket. Életüket áldozták egy szovjet emberért, két barát egy harmadikért... ☆ ...Harckocsik dübörgésébe vesznek el az utolsó szavak. A nehéz terepen frissen mozgó járművek mögött páncélozott gépkocsikról katonák ugrálnak le. Csatárláncba fejlődve a harckocsik fedezete alatt egyre iohban megközelítik az ellenséges állásokat Gépfegyverek kerepelnek, világító lövedék viszi a ..halált’’ a eránátvetőből S ott a ..túlsó oldalon” egymás után buknak le a céltáblák. Egyszerre húsz vagy harnvne kézigránát robbanása jelzi; már nem kell tartanunk az ellenség, tői... $ — Milyen repülőgéppel harcolt? — A „Fekete halállal”, illetve a „levegő tigrisével”, ahogyan a németek neveztek bennünket. Ili u sin—3-vel küzdöttem végig a háborút. Új mozi épül A Mozi üzemi Vállalat, a rákóczifalvai Rákóczi Tsz és az ottani községi tanács szerződést írt alá, amelynek értelmében április 5- én a szövetkezet építő- brigádja megkezdi az új mozi építését. A beruházó a Moziüzemi Vállalat, 1 millió 600 ezer forintot fordít az épület felépítésére. Előreláthatólag december 31-én adják át a kétszáz személyes, szélesvásznú mozit, amely a túrke- vei után a legmodernebb lesz a megyében. Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki tlz- letigazgatósága és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szolnoki csoportja március 20-i kezdéssel villamosgépkezelő és műkezelő tanfolyamot indít be. A MIN 58 64 sz. rendeletben foglaltak szerint. A tanfolyam iránt érdeklődők felvilágosításért, valamint jelentkezések céljából az üzletigazgatóság oktatás felelőséhez fordulhatnak. Jelentkezési határidő: 1968. március 15. Értesítjük kedves vevőinket, hogy 1968. III. 10- től az ÁFOR Szajoli Bá- zistelepen csak a tűzrendészet! előírásoknak megfelelően gépi vontatásé gumikerekes járműveket tudunk kiszolgálni. ÁFOR Szajol Bázistelep — Hányszor lőtték le“? — Kétszer lelőttek, kétszer pedig kényszerleszállást kellett végrehajtanom. Egyszer Budapest és Tököl között. — Mi volt a legtragikusabb élménye? — 1943-ban Zaporozsnél ki kellett ugranom. Tudtam, hogy a németek által megszállt terület fölött va. gyök, ezért a végsőkig késleltettem az ugrást, hogy ne vegyenek észre. Földközelben ugrottam ki. Olyannyira, hogy az ernyő csak a földre érés pillanatában nyílt ki, valamit enyhítve a zuhanáson. Szerencsére a Dnyeper árterületére estem, s a vizenyős, lágy talaj miatt nem történt különösebb bajom. Szörnyű érzés volt viszont, hogy esetleg nem juthatok vissza az enyéimhez. Két napin kúsztam nádasok, cserjék között s végül egy szovjet tábori kórházban eszméltem fel. — Miért kapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést? — Magyarország felszabadításáért vívott légicsatá. kért. Tizenöt német gépet lőttem le itt. — Mikor kezdte a katonáskodást? — Tizennyolc éves koromban... * ...A színlelt támadásból visszaérkeznek a katonák Egyet közülük macához hív Dolgarjev. A „kiskato- na” tiszteleg, s a magasrangú tiszt kezet fog vele Öcsin haraso — veregeti vállon a katonát. Beszélgetnek, mosolyognak. A katona V. I. Alekszejevics huszonegy éves. Pelyhedző szakállát. a rohamtól pirult arcát látva fiatalabb- nak tűnik. Vele szemben egy háborút megjárt, harcedzett férfi. Arcvonásai kemények, mélyen barázdáltak. Valamikor ő is volt huszonegy éves. De akkor már három éve igazi ellenséggel nézett farkasszemet, egv repülőgén ura volt, s vívott élethalál harcot. Majnár József Jön a A múlt év munkájának eredményeire méltán lehet büszke megyénk szövetkezeti parasztsága, hiszen célkitűzéseik megvalósultak, a kötelezettségek teljesítése mellett a tervezettnél magasabb jövedelemre tettek szert, s a felhalmozás aránya is jobb az előző évinél. Közismert a mezőgazdaságban az idényszerűség. A termelésben az meg is van, nem beszélhetünk azonban arról a szövetkezeti vezetők munkájában, amely -folyamatos, minden időszakban van feladatuk, egész évben van mit tenniük. A zárszámadás és tervkészítés munkájával egyidejűleg a szövetkezetek vezetőinek a tervek megvalósítását biztosító termelési feladatok megoldására is kell már most gondolni. Itt a tavasz. Ősszel megyénk szövetkezetei teljesítették kenyérgabona és őszi árpa vetési feladataikat. A kedvező időjárásban az őszi kalászosok megerősödtek s jól is teleljek. Nem elegendő azonban csak a természet kedvező hatása, a szántóterület 40 százalékát elfoglaló őszi kalászosok szempontjából. Az emberi beavatkozás, a verések ápolása is nélkülözhetetlen a hozamok növelése érdekében. A télen kevés ( nap volt alkalmas a gabonafélék fejtrágyázására. A talaj állapota pedig a földi gépek alkalmazását nerh tette lehetővé. Ezért mezőgazdasági üezmeink az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a fejtrágyázással elmaradtak. A fejtrágyázás elvégzésére ezért a tavaszi időszakot kell jobban kihasználni. Célszerű erre igénybe venni a földi gépek mellett a növényvédő repülőgépeket is. Ez évben már 7 brigád (11 repülőgép) dolgozik a megyében. A tavaszi mezőgazdasági munkákban nélkülözhetetlenek a gépek. Szövetkezeteink többsége idén már saját gépműhelyében végezte a javításokat. — Ez azzal is járt, hogy nem rendelkeztek mindenütt megfelelő tapasztalattal. — Ennek is tulajdonítható, hogy a , javítás bizonyos késedelmet szenvedett és nem mindenütt fordítottak kellő gondot különösen^ a növényvédő és öntözőgépek kijavítására. Tapasztalataink szerint a szükséges tavaszi vetőmagvak rendelkezésre állnak. A központi készletből kiadott magvak közül a tavaszi árpa és zab leszállítása befejeződött. A kukorica vetőmagot a vállalat március 15-ig szállítja. Lucerna- és __ vörös- heremagból a vetőmagellátó vállait biztosítja az igényeket. Igv idén lehetőség van arra is. hogy a termelőszövetkezetek a pillangós vetésterületüket növeljék. Ahol a saját vetőmagvak tisztítása még nem fejeződött be ott ajánlatos sürgős intézkedést tenni. A műtrágyának a vállalat csak 30 százalékát tudja az első negyedévben szá'lítani. 20 százalékát pedig a második negyedévben. Ezért indokolt, hogv a készletet a termelőszövetkezetek azokra a területekre használják fel, ahol a hatása legjobban érvényesül: a gabonafélék, az ipari növények és hibridkukoricák alá. Az őszi és téli bónanok időiárásából és a lehullott csapadék mennyiségéből, valamint, az utóbbi naook időjárásából arra lehet következtetni, hogy az idén a mezőgazdasági munkákat a szokottnál korábbah lehet kezdeni. Szövetkezeteink ki is használták — mj — Érdem jelek a zubbonyon tavasz már a kedvező napokat és a koratavaszi vetőmagvak jórésze földbe került. A talajelőkészítés most kedvezőbb feltételekkel történhet, mint tavaly, — mivel az ősszel a mentesített területek kivételével a mélyszántást mindenütt elvégezték. Különösen fontos most a mélyszántások elmunkálása. simítása. Az ősz és a tél csapadékban nagyon szegény volt. Ezért különösen fontos, hogy megakadályozzuk a talaj kiszáradását A vegyszeres gyomirtás végrehajtására a növények gyors fejlődése miatt csak rövid idő áll rendelkezésre. Ezért időben ki kell javítani a növényvédő gépeket, beszerezni a gyomirtószert, megfelelően előkészíteni a repülőgépek kiszolgálását. Ez már mind időszerű teendő. Az őszi gabonafélék ápolásában — amennyiben szükséges —el kell végezni a felfagyás elleni hengerezést és a fertőzött területeken a gabonafutrinka elleni védekezést. Lény egres feladat a kukorica vetésterület növelése, elsősorban a ve- tetlen területek rovására. Az utóbbi három évben a hasznosítatlan terület megközelítette a 30 000 ka- tasztrális holdat. Ebből biztosítható a kukorica terület mintegy 10 százalékos növelése. A kukorica mellett szükséges a silókukorica vetés- terület növelése Is, főleg a korán lekerülő ke- veréktakarmányok után és a belvizes helyeken. Ezt úgy célszerű megoldani, hogy az egy számosállatra jutó silómennyiség elérje a 10 köbmétert. Az elmúlt években — a csapadékos időjárás következtében — csökkent az öntözőberendezések kihasználása. Most nagyobb következetességet kíván a késői kapásnövények öntözése, mire már most lehet készülni. Zöldségtermesztő üzemeinkben folyik a palántanevelés. Minden gazdaságban gondot fordítanak a szántóföldi zöldségtermesztésre. Ismerik a tűzdelt palántanevelés fontosságát és a lehető legkorábbi kipalántálásra, kiültetésre törekszenek. Gyümölcstermesztésünk eredményességét az elmúlt években a tavaszi, helyesebben a télvégi növény- védelem, faápolás elmaradása veszélyeztette. Ezért fontos feladat a télvési lemosó permetezések elvégzése mellett a mechanikai faápolás, a metszés szakszerű elvégzése is. A permetezéshez szükséges növényvédőszerek a kereskedelemben mind kaphatók. A tavaszi telepítések elvégzésére az egyéni és háztáji kerttulajdonosok rendelkezésére megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag van a faiskolai lerakatokban. Nagv jelentőséget tulajdonítunk a rétek és legelők hozamnövelésének is. Minden üzem, amely legelővel rendelkez-k, legjo’-b, ha fejlesztési tervet készít, s abban szabja meg tennivalóit. Sok gazdasági feladatot kell, tehát megoldaniuk szövetkezeteinknek a tavaszi időszakban. Ezeknél is fontosabb azonban a szövetkezeti tagok felkészítése az egész évi munka végrehajtására. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a gazdasági tervet mindenki ismerje és a végrehajtás előfeltételeit a vezetőség biztosítsa. Dr. Kasza Béla a megyei tanács vb osztályvezetője