Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-03 / 286. szám

r. december 3. SZOLNOK MEOTB NÉPLAP 7 FILM­hírek KÖNYVESPOLC Jubileumi portrék Aldridge t A% utolsó árnyék Filmszatíra Görögország­ról. Ugo Gregoretü olasz filmrendező az Unita kri­tikusának adott nyilatkoza­tában elmondta, hogy Chap­lin Diktátorának mintájára nevetségessé akarja tenni az államcsíny utáni Görög­ország fasiszta rendszerét Elmondta, hogy filmje bi­zonyosan sok diplomáciai akadályba ütközik majd. hiszen Patakosz ezredes és Konstantin király mai Gö­rögországáról szól. ☆ A Senki gém akart meg­halni főszereplői új filmen. Lajmonasz Norojka litván színész és a népszerű lett színésznő, vija Artmane fő­szerepet játszik; Albert Hacsaturov Farhad Hős­tette című filmjében, amely az üzbég fi’mstúdióban ké­szül. A címszerepet Dzsav- lan Hamrajov üzbég szí­nész játssza a háború ide­jén játszódó filmben. ☆ A Roland-ének filmvál­tozata. Jean Dolannoj filmre viszi a középkori francia irodalom egyik leg­értékesebb alkotását, a Ro land-éneket. Nagy Károly szerepére Charlton Hestonl kérte fel * Irodalom őrá — ezen s rímen forgatja Alekszej Korenyev a MOSZF1LM Stúdiójában Tokarjeve Egy hazugság nélküli nap című elbeszélésének filmváltoza­tát. Egy fiatal tanítóról szól a film, főszereplői: Sztyeblov. Jevgenyij Leo­nov, inna Makarov* é* Viktoria Fjodorova. * Az Algíri csata rendező­jének új filmje. Gillo Pon- tecorvo az Egyesült Álla­mokban forgatja a Karib- tenger vidékén játszódó lát­ványos történelmi filmjét, amely abban az időbér Játszódik, amikor az ango­lok a négereket lázadásra biztatták a spanyol biro­dalom ellen, a két fősze­repet Burt Lancaster ée Sidney Poitier alakítja. ☆ Francisco Goya — Bop- darcsuk. A DEFA és a MOSZFILM koprodukciói filmet tervez a nasv fes*ő Goya éltéről. Rendező: Konrad Welf, a főszerepet Szergej Bondarcsuk alakí­taná. Ez a hallatlanul izgalmas riportregény a második vi­lágháború valamennyi je­lentős frontján végigvezeti az olvasót Wolfe, a könyv főszereplője egy előkelő an­gol lap tulajdonosának a fia, maga is újságíró, emel­lett ez angol hadsereg tiszt­je. Sorsa, sőt megbízatása mindig olyan helyekre veti, ahol forró a talaj, ahol a legkeményebb harcok foly­nak. Ott van a spanyol pol­gárháborúban, az orosz— finn háború idején Finnor­szágban, Norvégiában, — majd amikor a németek tá­madása elkezdődik, részt vesz a sivatagi harcokban, Görögországban. Üj-Gui­neában, sót Sztálingrád­ban is jár; tanúja & francia partraszállásnak is. Kaland­Andrej Martinovics Koszi- rov petrográdi egyetemista volt 1914-ben. A petrográdi egyetemisták élete nagyjá­ból megegyezett a világ bármelyik táján élő flótáink életével: teli voltak vidám­sággal, kalanddal, szerelem­mel. igazi nagy tettrevá- gyással. Mind meg akarta mutatni, hogy ő az igazi, aki megváltja a világot. De volt valami, amiben a petrográ­di diákok élete eltért min­den más diák életétől. 1914- ben Pétrográdban már érez­hető volt a forradalmi mozgalom hatása, Andrej Martinovics Kosztrov életét kitöltötte az egyetem zűr­zavara, ifjúkori szerelmé­nek tüze, a barátok vitái, és az egyetemista életből el­maradhatatlan tanulás. Még nem döntött sorsáról, jövő­jéről, hitéről, amikor kitört az első világháború. A regény cselekménye két síkon bonyolódik. Egyrészt Andrejt követjük nyomon a háború forgatagában és a hátroszágban átélt kaland­vágy hajtja? Talán az is, de ennél sakkal lényegesebb hajtóerő az a mély, férfias szenvedély, amely kora kér­déseinek megismerésére és tapasztalataival párosulva állásfoglalásra készteti. Wolfe, ez a nyílt eszű, so­kat tapasztalt ízig-vérig an­gol fiatalember sokoldalúan, objektiv tárgyilagossággal nézi az eseményeket. Ez a nézőpont, amely puritán egyszerűséggel, szűkszavú­an fejeződik ki a riportre­gényben, méginkább alátá­masztja annak irodalmi sót történelmi hitelességét Aldridge könyve eszmei­leg gazdag, művészi színvo­nalú írás, amely maradandó irodalmi élményt nyújt az olvasónak. — (Zrínyi Kato­nai kiadó.) jaiban, másrészt szerelme Tatjana sorsát ismerhetjük meg, aki tragikus haláláig reméli, hogy Andrej újra az övé lesz. S a regénybe bele­szövődik egy harmadik szál is: Andrej gyermekkori ba­rátjának, Pjotmak a törté­nete. Alekszandr Lebegyenko Sorsok és szerelmek című könyve kitűnő regény. Höm­pölygő epikája a klassziku­sok stílusát és cselekmény­szövését idézi fel az olvasó­ban. Alapos és rendszerező tudása vázolja fel a törté­nelem eseményeit, izgu­lunk és lelkesedünk, mert története fordulatos, stílusa olvasmányos. Lebegyenko neve nem is­meretlen a magyar olvasók előtt. Műveinek eddigi ma­gyar nyelvű kiadásai sikert arattak. Legutóbb megjelent Szemtől szembe című köny­vére bizonyára sokan emlé­keznek. Ez a kötet a szerző legjobb munkái közé tarto­zik. — (Zrínyi Katonai Ki­adó.) Alekszandr Lebegyenko i Tegnap került sor a jászberényi Tanítókép­ző Intézet 50. jubileumi ünnepségére. Ez alka­lommal az öregdiákok tömege kereste fel az intézetet Az ünnepsé­gen Andrási Béla igaz­gatónak és Kopácsi Bé­la igazgatóhelyettesnek a Munkaérdemrend ezüst fokozatát, Tóth Gyulának, Szombathy Miklósnak és Baráth Györgynének „Az ok­tatásügy kiváló dolgozó­ja” kitüntető jelvényt nyújtották át Az ünnepség után be­szélgettünk néhány öregdiákkal, tanárral és a „pedellussal”. — Hogy miről? Erről: A véndiák — Azok közül, akikkel 1917- ben a jászberényi ta­nítóképzőben kezdtem ta­nulmányaimat, tizenhatan élünk. Egyik volt társunk s múlt szerdán halt meg. Nagyon készült pedig erre a találkozóra — emlékezett Kádár Ágoston. — Heten itt vagyunk a régiek közül. Hatvanegy óta — ak­kor tartottuk a 40. találko­zót — minden év július első szombatján összejö­vünk Budapesten, a Ké­ményseprő vendéglőben. S nemcsak mi, hanem az utá­nunk következő két évfo­lyam hallgatói is. Pinkert Zsigmond. az intézet első igazgatója is részt vett min­den találkozónkon. Sajnos, néhány hónán ja elragadta közülünk a halál. Tamai Antalné, első osztályfőnö­künk felesége is meg szo­kott jelenni. Férje a 40. ta­lálkozónk előtt halt meg. Tanár — 52 évig — A Zeneművészeti Fő­iskolán 1961-ben kaptam aranydiplomát. 1971-ben kapom meg a gyémántdip­lomát. Berzáczy László nyolc­vankét évet nyugalmazott tanár csupa derű. ötvenkét évi tanítóképzői tanári pá­lya után ment Jászberény­ben nyugdíjba 1962-ben. Volt tanítványai számát 1500—1800 körül becsült. 1918- ban helyezték Szé­kelyföldről Jászberénybe. — Legszívesebben arra emlékszem tússzá, hogy fa­lusi énekkarok szervezésé­re neveltem a fiatal tanító kát. Még Székelykeresztú- ron voltam, amikor azt mondtam az etédi reformá­tus kántornak: Idefigyeljen kántor úri fin kiválasztom magának az énekkar tag­jait, kottát is adok, meg­tanítom magát vezényelni, csak énekeljenek. A kántor ráállt az alkura. A végén az 6 csoportja lett az első egy hangversenyen. Felfi­gyeltek rá. előléptették. — A Jászságban kerületi karnagy is voltam. Megtör­tént, hogy ezer két száz fős kórust vezényeltem. Fiaim is muzikláis hajlamú em­berek, de látták, hogy mi­lyen sziszifuszi munka az énektanári pálya. Ezért egyikük állatorvos, a má­sik mérnök lett. — A többit majd kikere- kited. Megyek, mert koc­cintani kell a régi kolle­gákkal, tanítványokkal. S megy, frissen, fiatalo­san, mintha nem 83 éves vtrina, hanem életerős, gya­korló tanár. Turistaként a% alma materbe — 1922-ben Zahorán kezdtem tanítani egy szlo­vák nyelvű iskolában. Ak­koriban egy kukkot se tud­tam szlovákul Közben ta­nultam. Mondta is • tan- felügyelő. hogy ezt a taní­tót el kell zavarni Sze­rencsémre egyházi iskola volt, s a hitközség engem választott tanítónak, nem lehetett elküldeni. — Általában cselédek gyerekei jártak abba az is­kolába. Mondtam öreg ház­vezetőnőmnek, hogy nagy fazékkal főzzön, mert a gyerekek közül is sokan éhesek, a tanév végére úgy össze barátkoztunk a tanu­lókkal, hogy sírtak. amiért nyáron nem jöhetnek is­kolába. Átmentem a másik helyiségbe és én is sírtam. Így végződött az első taní­tási évem. Morovan (Morván Endre azok közül való. akik első­ként kaptak oklevelet a jászberényi képzőben. Most Pozsonyban laWk, onnan érkezett a Jubileumi ün­nepségre. — Aztán meg gróf Nyír­bakkal gyűlt meg a bajom. Nagyon szeretett vadászni. Hajtónak mindig a gyere­keket hívta, mert azoknak kevesebbet kellett fizetni. fin meg azt mondtam; tél van, otthon ülnek a szülők, hívja azokat a gróf, ne spóroljon gyerekenként há­rom koronát Nem enged­tem a tanulókat, hiába kül­dött prezentbe nyulat a gróf. — Voltam én Csehszlo­vákiában tanfelügyelő, mi­nisztériumi referens, sőt még halálraítélt is. Parti­zán koromban Besztercebá­nya körül fogtak el a né­metek. A divizióbíróság ki is hirdette. hogy a vasárna­pi nagymise után hét tár­sammal együtt felakaszta­nak. A végén másként in­tézkedtek, átadtak a Ges- tapőnak. A felszabadító csapatok akkor már na­gyon szorongatták a néme­teket, így menekültem meg. — Most már nyugdíjat vagyok. Két húgom szlová­kiai magyar iskolai tanító­nő. Az idősebb nem tud szlovákul. A fiatalabb vi­szont perfektül. Ezért gyak­ran hívják helyettesíteni szlovák iskolákba is. <5 meg megy. Azt mondja, jól jön az a néhány ko­rona _ A pedellu» — Negyven és fél évet töltöttem ebben az intézet­ben. Én voltam a főhiva­talsegéd. Sok minden meg­történt itt az alatt az idő alatt. Emlékszem, a gyere­kek hozzá voltak szokva • földszintes parasztházak­hoz. Mikor aztán a helyt méntelep első emeletén ka­pott szállást az egyik cso­port, félálmában kilépett az ablakon egyik növendé­künk. Beleesett a pocsojá- ba de nem lett semmi baja. — A többiek azért óva­tosabbak voltak. Mikor át­költöztünk ebbe az épület­be, ott az udvar felőli sár- i kon, összekötözött lepedő­kön ereszkedtek le estén­ként. Volt köztük eaV. «* jászteleki Gombos Jancsi. Haj, az de sokat megló­gott úgy. Nagyon szeretett udvarolni, meg mulatni. — A cstnytevések miatt sose szóltam az igazgató úrnak. Rendet tettem én magam is- Jobbon féltek tőlem a hallgatók, mint az igazgatótól. — Risal Ernőtől azonban nemcsak féltek, szerették is az intézet növendékei. Mu­ci bácsinak becézték. Sok­szor fújták a nótát róla, valahogy így: „Jászberényi képzó tetejébe Ül a Muci bácsi feketébe”. Kérdem tőle, az 6 re­szortja volt-e a csöngetés? — Csak a villanyóra be­állítása, az csengetett, fin csak a rendkívüli alkal­makkor csengettem. Sajnos elfelejtettem tóle megkérdezni, hogy most, mikor az ötvenedik jubi­leum ünnepének kezdetét jelezte a csengő, ó ügykö­dött-e? Simon Béla m> VARGA JÓZSEFi MIBŐL ÉNEKELNEK? A hazáról és a hazasze­retetről. És sokat. Mert nagyon szeretik északi test­véreink a hazájukat. Lát­tam a tallinni operában egy zenés játékot Raimond Válgse dalaiból, zenéjéből Ülő Raundmüe állította össze. A muzikal tulajdon­képpen Valgre életéről szól. Érdekes figura volt. Kihez hasonlítsam? Egy modem, északi Villon ? Vagy a jazzmuzsika Dan- kó Pistája? Kávéházi mu­zsikus, vagy katonai dal­költő — ezt sem lehet pon­tosan meghatározni. Soha nem , tanult zeneszerzést. De a dalai ma is élnek, s belőlük mintegy száz ál­landóan műsorán van a zenekaroknak. Fiatal volt még amikor hányatott élet után a Nagy Honvédő Há­ború vihara magával so­dorta. Hadd mondjam el itt közben — mintegy az észt haza fiság tartalmát is je­lezve —, hogy alig állt még fenn az Észt Szocialis­ta Köztársaság, amikor a hitlerista hordák megtá­madva a Szovjetuniót, le­rohanták. Köztudott, hogy Nyugat felől előrenyomul­va gyorsan leigázták a Balti államokat, s Lenln- grádig hatoltak. Mégis na­gyon sok észt férfi elju­tott a szovjet hadsereghez. Az észt hadosztály részt- vett később hazája felsza­badításában. Valgre az észt hadosz­tályban harcolt Az egyko­ri bohém, kocsmázó zene­költő leikéből egyszeriben a legszebb hazafias dalok fakadtak. Csodálatos dal­lamgazdagság, nemes lirai pátosz jellemzi ezeket A szöveget nem értettem. De Valgre dalai elvittek a honvédő háború harcterei­re és éreztem belőlük, hogy az a nép. amelv ilyen ne­héz helyzetben így tud da­0 lolni a hazájáról és így tud harcolni annak felsza­badulásáért, ‘ soha nem pusztulhat el. ­Hogyan függ össze a szocialista hazafiság es az internacionalizmus? Az utóbbi években sok vita folyik nálunk ezen. Szá­momra a kérdés megér­téséhez sokat adott az észt nép hazaszeretetének meg­ismerése. Még biztosabban hiszem a marxizmus taní­tását: az igazi internacio­nalizmushoz, más népek megbecsüléséhez, testvéri fogadásához saját hazánk forró, öntudatos és minden áldozatra kész szeretete vezet. Sokfelé jártam Tallinnon kívül. Mindenütt egyfor­mán tapasztaltam, hogy a múlt kultúrkincseit. hagyo­mányait. a történelmi em­lékeket nagy szeretettel és büszkén áooliák. Ellent­mondana ez talán annak, hogy az észt nép reá mára ■ jelen szocialista hazafi- sága egy soknemzetiségű államon — a Szovjetunión — belül a többi nemzet, nemzetiség és nép kultúr- kincseinek, hagyományai­nak a tiszteletét is jelenti? Nem. Inkább feltételezi egymást Az emberiség fejlődésének egy új kor­szaka felé mutat. Igen nagy a finn-ugor testvériség kultusza. Már szóltam valahol arról, hogy bennünket a nagy déli testvémépként emlegetnek. Igen jó kapcsolatokat te­remtettek a finnekkel is (talán ennek köszönhető, hogy húsz perces műsorban beszelhettem a Szolnokról, a finnországi nézőknek szóló televízió adásban). De ez a finn-ugor testvé­riség ugyancsak nem ellen­kezik a proletárintemacio- nalizmussal. Igaz ugyan, hogy bizonyos körülmények között lehetne benne nosz- talg'kus nacionalista töltés is. amolyan európai „egye­dül vagyunk” érzése. Volt is ilyen az ellenforradalmi Magyarországon ugyanúgy, mint az észt burzsoá köz­társaság idején. A tallinni rádió riporte­re, a városi tanács elnöke, a tartui napilap főszerkesz­tője és sokas mások meg­kérdezték, mivel magya­rázzuk mi magyarok ennek s nagyon távoli rokonság­nak az új és szép felmele­gítését? Azt a páratlanul gazdag és példás kapcsola­tot, ami Tallinn és Szolnok megye között alakul. Nem vállalkoztam magam a kérdés megválaszolására. Együtt, közösen valahogy így fogalmaztunk: Hármas gyökere van ennek a testvéri kapcsolat­nak. Az egyik a valóban létező finn-ugor rokonság. (Lehet, hogy a legújabb kutatások ezt rövidesen megcáfolják, vagy legalább is kimutatják, hogy olyan távoli ez a rokonság, amely szinte már jelentéktelen — de ez már a mai testvéri érzésen mit sem fog vál­toztatni.) A másik fonás a közös történelmi sors. Mi magyarok is, észtek is kis nép vagyunk. Igaz, voltunk már nagyobbak is — de mégis az jellemzi törté­nelmünket, hogy ahogyan mi magyarok a tatár, tö­rök, német iga alatt, szin­te folyamatos szabadság- harcban éltünk századokon át, s tartottuk fenn nem­zetünket, úgy az észtek is a dán. svéd orosz, német elnyomók, gyarmatosítók ellen harcolva maradtak fenn. E történelmi gyökerek predesztinálják a két nép barátságát. De mit sem érnének egy harmadik té­nyező nélkül. Ez pedig a jelen sorsazonossága. A szabad szocialista társa­dalmi rendszer. A velünk azonos utón járó népek testvérisége, az a biztos tudat, hogy észtek, magya­rok olyan családi közösség­hez tartozunk, amelyben minden gyermek egyen­rangú, s ahol biztos a vé­delem minden baj ellen. Ez köt össze bennünket leginkább. Ez teszi lehető­vé, hogy barátságunk más vonásai is tisztán, nemesen csillogjanak. ☆ Miről énekelnek? Ezt kerestem a testvéri észt nép hazájában járva. A halászok és motorgyári munkások, egyetemisták és kolhozparasztok, nyelvé­szek, újságírók, grafikusok között — úgy hiszem — megéreztem valamit da­laikból. Ezt igyekeztem útijegyzetemben mozaikos­ból kirakott képpé for­málni. Sorsok és szerelmek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom