Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-15 / 270. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAI 1367. november 15. Röplabda NB II RÖVIDEN FÉRFI Bp. Vízmüvek—Szó. Dózsa 3:1 (—7, 10, 12, 4), Budapest. Dózsa: Djatlov, Jevegnyij, Bakos, Annus, Tóth, Palocsai, csere: V. Nagy. Alacsony színvonalú, tét nélküli mérkőzés, ami nem befolyásolta a két csapat helyezését. Jó: Annus, Tóth, Palocsai. Miskolci EAFC—T1TÁSZ 3:1. Miskolc. TITÁSZ: Takács I., Takács II., Szép, Urbán, Kiss P., Zombori. Edző: Jáger István. Kezdés előtt tíz perccel érkezett a TITÁSZ, mert útközben gépkocsit kellett javítani. Bemelegítésre sem volt idő s a merev játékosok nem tudták szokott teljesítményüket nyújtani. Jó: Takács II., Szép. NŐI Dunaújváros—Jászberényi ESE 3:1 (14, 3, —8, 8) Dunaújváros. JESE: Tálas, Juhász, Taczman, Móri, Loson czy, Bozsik, csere: Fekete, Borios. Edző: Mészáros János. A JESE szép játékkal rukkolt ki, úgy tűnt, hogy meglepetést csinál. Az első játszmában 14:ll-es JESE vezetéknél kétszer (!) volt szettlabdájuk. A második játszma sima hazai győzelmet hozott, a harmadikat nagyon szép játékkal a herényiek nyerték. Az utolsóban a bajnok, s már NB I-es Dunaújváros szép játékkal győzött A mérkőzés színvonalas küzdelmet és nagyon jó játékvezetést hozott. Ha sikerül az első szettet „megfogni” talán meglepetés is születhetett volna. A JESE-ből Tálas, Móri és Bozsik játéka emelhető kt Dr. H. M. A sportolóknál még mindig tart az ünnepi „műszak”. A jászberényi városi sakkszövetség versenyén tizenketten ültek asztalhoz és a következő sorrend alakult ki: dr. Hor- gossy 9.5, Bujdosó 9, Kiss 7, Horváth 7, Farkasdy 6.5, Tury 6.5, Kasnya 5.5, Kocsmár 4.5, Pótári 4.5, Kiss i, Turza 2, Bugyi I pont. Megyei csúcseső volt Török- szentmiklóson az ünnepi súlyemelő versenyen, amelynek hőse Takács István, a Tm. Fáklya kitűnő versenyzője. Takács kőzépsúlyban nyomásban 95-ről 105 kg-ra, szakításban 87.5- ről 105-re, lökésben 110-ről 135-re, összetettben pedig 292.5-ről 845 kg-ra Javította a megyei csúcsot. VáPósúly- ban Csőtó László (Túrkeve) lökésben 110 kilogrammal beállította az általa tartott megyei Ifjúsági csúcsot. Martfű férfi és női kézilabda csapata MNK mérkőzést Játszott és mindkettő gyűzött. a férfiak a második félldű első 20 percében a régi időkre emlékeztető nagyszerű játékkal, Fabulya 4, Gálik 3, Kes- jár, Kurilla, Várai 2—2. Sándor, Gellér, Palotás 1—1 góljaival Idegenben 16:12 (6:6) arányban verték az EMERGÉ-t. A nők csakúgy, mint a tavasszal a bajnokságban, ezúttal Is legyőzték a bajnokságot nyert Békéscsabai Kötött együttesét. Kovács 7, Hajdú 4. Szilágyi I, Erdelné, Fújsz 1—1 góljaival 15:9 (6:4) a Martfű javára. Örvendetesen megoldódott a Martfű férfi kézilabda csapatának két éve vajúdó edzóvál- sága. Az edző Trencsényi Benedek lett, akinek nevéhez fűződik az együttes 1963—64, évi emlékezetes sikere, amikor 4., illetve 8. lett az NB I-ben. ☆ Jó úton halad a járműjavító tömegsportja. Az üzem kispályás labdarúgó csapata az Alkotmány Kupa megnyerése után Szolnok város kispályás labdarúgó bajnoki elmét Is elhódította. Mindkét bajnokságban 16 csapat közül lett e’só. A sikert nagyban elősegítette Rátfal Lajos intéző áldozatkész munkája. Németh Ilona nyerte az OSC II. o. női tőrversenyét Vasárnap a fővárosban az OSC országos II. o. női tőrversenyt rendezett A 40 induló között a Szó. MÁV- ból a Németh testvérpár lépett pástra. Hat csoportban vívták a selejtezőt. Itt Németh J. gyenge teljesítményével kiesett. Németh I. viszont magabiztosan vette a fordulókat és simán jutott a 9-es döntőbe. Sokat és eredményesen támadott. A döntőben 7 győzelemmel kiemelkedett a mezőnyből, megnyerte a versenyt és ezzel a szerepléssel I. o. minősítést szerzett. A megyei vívó szövetség vasárnap ifjúsági kardcsapat versenyt rendezett, amelyen Eger, Törökszent- miklós és a Szó. MÄV két csapata indult. Az első fordulóban: Szó. MÁV I.—Tö- rökszentmiklós 9:5, Eger— Szó. MÁV II. 9:3. A két győztes eredménye az 1., 2. helyért: Szó. MÁV I.—Eger 9:4. a 3—4. helyért: Szó. MÁV II.—Törökszentmik- iós 9:5. A versenyen inkább a küzdelem, mint a kardvívás szépsége domborodott ki. Sok együttes támadás volt. A mezőnyből a MÁV I. csapata emelkedett ki. A törökszentmiklósi fiatalok igen tehetségesek. A ßzo. MÁV I. győztes csapatában Erdei I., Erdei II., Patkós és Török szerepelt. — g. kiss — Kiinszenf marton ban otthont szeretnének a sportolók Az MTS Kunszentmárton járási tanácsának konferenciáján megjelent Fekete Károly, az MTS OT munkatársa, Sárkány Géza, az MTS Szolnok megyei tanácsának elnöke és Garáz István, a járási pártbizottság titkára. Pálinkás Gergely, járási TS elnök minden részletre kiterjedő színvonalas beszámolóban Ismertette a járás sportjának négyéves eredményeit és hibáit. Túlzásoktól mentes beszámolója hű képet adott a járás sportéletéről. A beszámoló felett megindult vitában 14 hozzászólás hangzott el. A tiszazugiak és a kunszentmártoniak közül többen kifogásolták, hogy az egyesületeknek nincs székházuk, otthonuk. így nem tudnak klubéletet teremteni. — A sportolók csak szeszt árusító szórakozóhelyeken tölthetik el szabadidejüket. Felvetették azt is, hogy nem szóltak arról, hogy a jövő évi gazdaságirányítási rendszerben milyen támogatást kap a sport. Erre Sárkány Géza adott választ Elmondotta, hogy el kell magunkat helyezni a társadalmi fejlődés ezen szakaszában is, és, hogy ez sikerülni fog, arra biztosíték többek között a sok Régi arany, ezüst, brilliáns. drágakő tárgyait megvásároljuk fővárosi szakértő működésével készpénzfizetés ellenében: közreSzolnok Kossuth L. u. 25. sz. alatti ÖRA- ÉKSZERBOLTBAN XI. 13—17-ig. Autószerviz üzemünk megkezdte működését üzemünk vállalja valamennyi típusú személygépkocsi és tehergépkocsi szervizét. — karbantartását és futójavítását, valamint vállalja az új gépkocsik vevőszolgálati munkált. 17. sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT szolnoki ÜZEME; Szolnok. Százados út. lelkes sportember aktivitása. A konferencián megválasztották a tanács tagjait és a megyei konferencia küldötteit. A tanács első ülésén ismét Pálinkás Gergelyt választották járási TS elnökké. L. J. Labdarúgó NB ill. Északkeleti csoport 1. D. Elektr. 2. DEAC 3. T-miklós 4. Petőfi SE 5. Záhony 6. Sza£ó SE 7. £)ebr. Ep. 8. H-bösz. 9. D. Kin. 10. Kilián SE 11. Nyírb. D. 12. Mátészal. 13. Hajd. Ip. 14. Kisvárda 15. N-halász 16. T-földvár 29 18 29 13 29 16 29 13 29 12 29 10 29 11 29 11 29 11 29 10 29 11 29 8 28 9 28 8 29 7 29 4 6 5 10 6 4 9 9 7 10 7 11 8 8 10 6 12 6 12 7 12 4 14 10 11 6 11 9 11 5 17 5 20 68:18 42 43:29 36 44:32 36 71:35 35 36:37 34 29:34 31 38:40 30 51:41 23 39 88 28 44:40 27 40:46 26 42:63 26 19:29 ?6 29:35 25 29:61 19 32:76 13 Kecskeméten, az országos szabadfogású serdülő birkózó Tersenyen Bujáki és Száraz, a Jb. Lehel két versenyzője súlycsoportjában második helyen végzett. Meglepetést keltett az utóbbi időben a Szolnoki MÁV labdarúgó csapatában szerepelt sok f^al iátékos. akik derekasan r^ogállták a helyüket. A fiatalok közül Fehér Miklós 17 éves gimnáziumi tanuló, Pagonyi Ernő 18 éves ipari tanuló, Karkusz Pál 18 éves lakatos, Pintér Béla 21 éves, ugyancsak lakatos. Még mindig tudnak az „üregek”. A vízipolósokról van szó, akik a fedettuszoda avatásán technikás játékukkal bemutatták a vízilabda minden szépségét. Játszott Boros, Hasznos I., Szarvas, Kanizsa, Hasznos it., Koncz, Kelemen és Je- gesi. Egyöntetű volt a vélemény, hogy ezt a találkozót évenként meg kell rendezni. A fiatalok egy-egy szál szegfűvel kedveskedtek az időseknek» akik közül Kanizsának és Koncznak e2 volt a búcsújátéka. Befejeződött a vízilabda Komjádi Kppa. A Szolnoki Dózsa 9. lett. Az utolsó két mérkőzés eredménye: Szó. D^zsa —B. Spartacus 7:3, Szó. Dózsa —Egri Dózsa 4:3. MEGVÉTELRE, vagy könyvjóváírással keresünk légbefúvós HEATING kály'át — Gépgyártó és Javító Ktssz Törökszentmiklós, Kossuth L. út 144 sz. E L A D Ő 1 db GAZ 69-es személygépkocsi újszerű állapotban. Zöldíhezö Mg. Tsz Kungyalu. Telefon: 4. RAKTÁRVEZETŐI beosztásba, nagy gyakorlattal szakmai és számviteli ké pesitéssel rendelkező szolnoki lakos, munkaerőt keresünk december 1-i belépés mellett. Szolnok megyei TEMPO Ksz Szolnok. Jászkürt u. 17. szám. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A SZOLNOKI Járműjavító Üzemi Vállalat asztalos, lakatos, hegesztő, bognár szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres azonnali felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Körösi u. A SZOLNOKI 1. sz. postahivatal postai Kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki irodájában. FELVESZÜNK: esztergályos, lakatos, — cső- és fűtésszerelő, szerszámkészítő, — elektroműszerész és mechanikus műszerész szakmunkásokat. Jelentkezés: Finommechanikai Vállalat 2. sz. Gyáregysége Törökszentmik- lós, Dózsa György utca 17. Személyzeti Osztály. — Vidéken dolgozó helyi lakosok előnyben. SZOLNOK Megyei Tanács Építő és Szerelőipari Vállalat — Szolnok, Dózsa Gy. út 5 sz. alábbi szakmákban vesz fel dolgozókat: Kőműves, ács, villanyszerelő mellé segédmunkást, fűtésszerelő, épület- lakatos, épületbádogos, szobafestő-má- zoló, tetőfedő-szigetelő, parkettás férfi segédmunkást, faipari gépmunkást, — gépkocsirakodót. — Munkásszállást biztosítunk, különélés] pótlékot fizetünk. — Jelentkezés: fenti címen. AZ ÉM. Beton- elemgyártó ' Vállalat Szentendrei Beton- árugyára azonnali belépésre felvesz — magasnyomású kazánfűtői vizsgával rendelkező dolgozókat, valamint segédfűtőket. Munkásszálló és üzömi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Szentendre. Dózsa Gy. u. 34. sz. alatt a gyáregység munkaügyi osztá- lyán. Állami Gazdaság főiskolai vagy technl- kumi végzettséggel, 5 éves üzemi gyakorlattal rendelkező növénytermesztési agronómust keres. — Lakás biztosítva. Leveleket Kecskéscsár- dai Állami Gazdaság — Cegléd címre kérjük. ADAS- V ETEL cserepkalyha, — tűzhely és boyler olcsón eladó. Szabó, Szolnok, Szántó ti. a/L L em. 8. lakáscsere SZOLNOK központjában másfélszobás összkomfortos lakásomat elcserélném budapesti lakásért. — „Erkélyes" jeligére a szolnoki hirdttőbe. GÉPJÁRMŰ ELADÓ MB 1000-es Skoda. Megtekinthető : Szandaszöllős — Cukrászda. 14 és lsén 13—17 óráig. Szemes kukorica napraforgó, cirokmag stb. nyers termény szárítását bármilyen mennyiségben vállalja a Szenttamási Állami Gazdaság Törökszentmíklós, megegyezés alapján. A Megyei Tüdőbeteggyógyintézet azonnali belépéssel felvesz egy effehort Jelentkezni lehet az intézet gazdasági vezetőjénél (Vöröscsillag út 4.) Reggel 8—9 óráig. Gumikerekű 4—6 tonnás lovaskocsik, traktorvontatásra is alkalmasak LÓSZERSZÁMOK, PONYVÁVAL BEVONT LÖTAKAROK és EGYÉB LOVAS FELSZERELÉSEK tsz-ek és állami gazdaságok részére eladók. Fővárosi Szállítási Vállalat Anyagosztálya. Bp. V., Marx tér 7. Telefon: 310—143. Pályázati hirdetmény A Megyei Szülésznőképző Iskola Szolnok, Beloiannisz u. 61, felvételt hirdet bejáró és bentlakó hallgatók részére. Az évfolyam indulása: 1968. március 1. Az iskola két éves. Felvételi korhatár: 18—32-ig. Iskolai végzettség: érettségi szükséges. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. Szükséges iratok: Születési anyakönyvi kivonat, — iskolai (érettségi) bizonyítvány. — vagyoni (kereseti kimutatás), — kérvény, önéletrajz, fénykép, —-orvosi igazolás. Az iratokat az iskola címére kell beküldeni 1988. január 1-ig. Budapesti Fűszer és Édességnagykereskedelmi Vállalat felvesz férfi fizikai dolgozókat Étkezést és munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés: B-pest, VII., Dohány u. 40 (szombat kivételével). 1968. ÉVI KINCSESBEN! VEGYE MEG MIELŐTT ELFOGY! *VWWSAA/V\A/WWW\/\AAAAA/WNAA/W\A Megjelent az 1968. évi KINCSES KALENDÁRIUM Irodalom — Tudomány — Sport 260 oldalon. Hajóút a világ tetején j — öt földrész a világ- politikai áramlataiban, mini lexikon — orvosi útravaló a gépkocsik és a motorok vezetői- nek — a korszerű táp- lálkozási követeimé- ( nyel — a múmiától a fagyasztott emberig. — 1 Kincses divatbemutató1 — gazdag humor rovat, tánciskola. 1968! Ho-1 Elvan kell járni a modem táncokat — a táncdalfesztivál díjnyertes slágereinek tel- ' jes szövege — az országos vásárok pontos \ jegyzéke. MINDEZT MEGTALÁLJA AZ A Tiszamenti Vegyiművek most beinduló porfesték üzemébe 40 órás csökkentett munkaidőben foglalkoztatott ÜZEMLAKATOSOKAT és SEGÉDMUNKÁSOKAT vesz fel. Jelentkezés a Munkaügyi Osztályon. i