Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-23 / 277. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. november 23. Gaszparin (Salgt.) nyerte a III. o. párbajtőr versenyt Vasárnap a megyei vívó szövetség Szolnokon orszá­gos III. o. párbajtőr ver­senyt rendezett, amelyen a BVSC, a Salgótarjáni Ko­hász és a Szó. MÁV 12 ver­senyzője indult. Az elődöntő két 6-os cso­portjából alakult ki a 8-as döntő. A versenyzők az elődöntőben az egymás el­len elért eredményeket ma­gukkal vitték a döntőbe. Ez színesebbé tette a versenyt, amely végig nyílt volt, kb- emelkedő teljesítményt A megyei röplabda baj­nokság befejezése után no­vember 18—19-én kezdődtek meg az osztályozó mérkő­zések az NB II-be jutásért. Megyénkből a Szolnoki Vegyiművek férfi együttese Nyíregyházán a Debreceni MEDOSZ, a Kisterenyei Bányász és Miskolc csapa­tával került egy csoportba. A Szolnoki Vegyiművek első mérkőzését a Kistere- nye ellen játszotta. Itt ha­talmas küzdelem alakult ki a két azonos képességű együttes között. Fej-fej melletti pontszerzés követ­kezett. Végül is a higgad­tabb bányászíiúk győztek 3:2 arányban. Ezután a szolnokiak 3:2-es győzel­met szereztek. A többi találkozókon az alábbi eredmények szület­tek. — Miskolc—Debrecen 2:3, majd szoros küzdelem­ben Debrecen 3:2-re legyőz­azonban nem láttunk. A szolnokiak közül Mészáros vívott Jobban. Török első versenyén inkább tőrözött, de látszanak az\ adottságai a párbajtőrhöz is. A ver­senyt a salgótarjáni Gasz­parin nyerte holtverseny után, klubtársa Galba előtt. Gaszparin taktikai szépsé­gével tűnt ki. Végeredmény: 1. Gaszparin (Salgt.) 5 gy., 2. Galba (Salgt) 5 gy., 3. Mészáros (MÁV) 4 gy. 6 kt, 4. Hazai (BVSC) 4 gy. 11 kt — g. kiss —■ te Kisterenyét. Kisterenye viszont 3:0-ra győzött Mis­kolc ellen. Ezután következett a szolnokiak szempontjából fontos Debrecen elleni ta­lálkozó. Ha ugyanis itt a szolnokiak győznek, akkor köztük és Kisterenye között dőlt volna el az első fordu­ló első helyezésének sorsa. Talán éppen ez á nagy le­hetőség zavarta meg a szol­noki fiúkat. — Debrecen ugyanis 3:0 arányú győzel­met szerzett. Meg kell em­líteni, hogy a harmadik játszmát 11:4-ről veszítette el a Vegyiművek. December 2—3-án ugyan­csak Nyíregyházán folyta­tódik a2 osztályozó. — A Szolnoki Vegyiműveknek még van egy lehetősége a feljutáshoz, akkor, ha mind a három mérkőzését meg­nyeri. V. i. A Néplap TOTÓ-tippje NB I 1. Szombathely—FTC X 1 2. K?ml6—Üjpést 2 x 3. Eger—Tatabánya 1 4. Szeged—Győr x 5. MTK—Salgótarján x 6. Dunaújváros—Csepel 1 NB 1/B 7. Egyetértés—Oroszlány 1 x 8. Bp. Spartac.—Szállítók it 1 9. DVSC—BVSC x 2 1«. Qanz-MAVÁG—Budafok x 1 Olasz bajnokság I o. 11. Lanerossl—Milan x 2 12. Varese—Koma x 13. Mantova—Torino x 2 +1 Olasz bajnokság n e. 14. Catania—Palermo * 1 Pótmérkózések: 15. Padova—Livorno 1 16. Potenza—Verona x Balogh legyőzte a válogatott Rádit Sikerrel szerepeltek a Szó. MÁV felnőtt birkózói & Debrecenben megrende­zett I, II. és III. osztályú minősítő szabadfogású egyé­ni versenyén. Az eredmé­nyek közül legértékesebb Balogh István első helye­zése légsúlyban. Balogh nem kisebb ellenfelet, mint Rádit, a többszörös váloga­tottat győzte le. Szép telje­sítményt nyújtott pehely­súlyban Csemai, könnyű­súlyban Komáromi, akik második helyen végeztek. Félnehézsúlyban Kovács ugyancsak második lett. Karcagon kevés nevezés miatt a vasárnapra terve­zett verseny elmaradt. Tószeg nagyarányú győzelme, Cibakháza hazai veresége A megyei □. osztályú labda­rúgó bajnokság eredményei: Jészfényszaru—Tiszafüred 5:0 (2:2), Jászalsószentgyörgy—Ti­szasüly 4:0 (0:1), Zagyvarékas —Jaszklsér 1:1 (1:1), Kunszent­mártoni $part.—Cibakháza 3:2 (4:2), Kengyel—Jászladány 4:3 (2:1) Tószeg—Szajol 11:0 (2:0). Gépjavító—Abádszalók 3 a (3:0), Tlszaroff—Fegyvernek 1 :l (2:7), (Zárójelben az ifjúsági csapatok eredményei). A bajnokság állása 1. Tószeg 33 22 2 9 84:28 46 2. C-háza 33 20 6 7 87:45 46 3. Z-rékas 33 18 9 6 66:44 41 4. Jászki sér 33 17 9 7 84:32 43 5. Szászber. 33 18 6 9 67:40 42 6. Tiszaroff 33 14 9 10 7« :49 37 7. J-ladány S3 14 8 11 78:55 36 8. Gépjavító 33 14 7 12 48:12 35 9. J-alsógy. 33 13 8 12 70:46 34 10. Km. Sp. 33 15 4 14 50:50 34 11. Abádsz.* 33 9 12 12 35:48 29 12. Kengyel 33 11 7 15 58:61 29 13. Fegyvern. 33 10 8 15 51:67 28 14. J-íény.** 33 12 2 19 62:78 24 15. T-íüred* 33 10 5 18 52:102 24 16. Szajol 38 7 7 19 39:93 21 17. Ttszasüly 33 5 8 20 31:91 18 18. Rózsa F. bajnokságból klz. •—1—1 büntetőpont levonva. **=->2 büntetőpont levonva. Az elmaradt Jászkisér—Rózsa F. mérkőzés eredménye 0:0 Ről- aránnyal 2 pont a Jászkisér Javára Igazolva, Osztályozó a megyei II. osztiátyba jutásért Vasárnap két csoportban megkezdődtek az osztályozó labdarúgó mérkőzések a megyei II. osztályba jutá­sért. Azaz csak az egyik csoportban kezdődött meg, mert a „B” csoport Kisúj­szállásra kisorsolt mérkő­zésére a tiszafüredi járás bajnoka nem jelent meg és a kunszentmártoni járás bajnokának, Öcsödnek já­ték nélkül kellett hazautaz­ni. Az ügyben az intéző bi- ssttság dönt, Az „A”csoportban a tö­rökszentmiklósi járás bajno­ka, Tiszatenyő és Szolnok város bajnoka, a Ságvári SE Szajolban találkozott. — Eredmény: Tiszatenyő— Ságvári SE 2:0. Vasárnap Szolnokon a MÁV sporttele­pein a jászberényi és a tö­rökszentmiklósi, Cibakházán a szolnoki és a kunszent­mártoni járás bajnokai mérkőznek. Nemzetközi kupamérkőzések Kupagyőztesek Európa Kupája: Győri ETO—Milan 2:2, Győr. Középeurópai Kupa: Diós­győr—Crvena Zvezda (jugo­szláv) 3:1, Misikolc. Újpesti Dózsa—Wiener SC 1:1, Bécs. APRÓHIRDETÉSEK állás A KARCAGI Sütő­ipari Vállalat tisza­füredi sütőüzemébe egy villanyszerelőt Xeres állandó kar­bantartási munkára. Jelentkezés helyé: Karcag, Kossuth tér 10. mű. előadónál. KERESEK 50—60 év körüli egyedülálló nyugdíjas férfit, aki Szolnok belterületén lévő gyümölcsösöm körüli teendők ellá­tására képes. Lakás biztosítva. Szolnok, Verseghy u. 9. GYAKORLATTAL rendelkező bedolgo­zó varrónőket felve­szünk. Fiatal szak­munkást gyerraekru- ba szabászat! mun­kakörbe (szolnoki lakost) azonnali be­lépésre alkalmazunk. Szolnoki Háziipari Szövetkezet. Magyar u. 14. s*. HAJTÓKÁT, rako­dókat azonnali fel­vételre keres Szol­nok Városi Tanács Városgazdálkodása — József Attila u. 89. GYAKORLOTT gép­írót keres a Héki Állami Gazdaság la­boratóriuma. Szol­nok, Alcsi sziget. GYORS- és gépírót alkalmazunk decem­ber 1-től az Orszá­gos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló In­tézet Talajtani Osz­tálya. Mezőtúr. Kos­suth u. 38. NŐI fodrász dolgo­zót azonnali belépés­sel felvesz a Kisz. Kunmadaras. A SZOLNOKI I. SS. postahlvstal postai kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni lehet a hlvstal főnöki Irodá­iéban. A SZOLNOKI Jár­mű lavitó Üzemi Vál­lalat asztalos, laka­tos. hegesztő, bognár szakmunkásokat és férfi segédmunkáso­kat keres azonnali felvételre. Jelentkez­ni lehet a vállalat munkaügyi osztá­lyán. Szolnok. Kö­rösi o. ADAS-VÉTEL 160 cm-es agavé el­adó. Szolnok, József Attila u. 84. ebédlőasztal, 4 kárpitozott székkel és egy db festmény eladó. Szolnok, Mó­ra Ferenc utca 14. (Csirke piacnál). ROZSAVAS ARI 200 fajta legújabb bo­kor, futó, babarőzsa nemzetközi újdonsá­gaiból, postán szál­lít 6—,0.— forintos áron, — díjtalan ár­jegyzéket küld: Szál­kái Béla rózsakerté­szete Pusztaszabolcs. VADON ATÜJ vll­tanykályha' eladó. — Szolnok, Bercsényi a. 42/a. BOYLER, teatűzhely és propán-bután gáz­tűzhely palackkal el­adó. Szolnok. Szán­tó utca A épület, I. emelet 6. 80 db merlnól anya­juh sürgősen eladó. Érdeklődni: Lukács Antal Öcsöd, Bem ti. 2. szám. RÓZSATÖVEK — a világ legszebb rózsa Újdonságaiból. Bo­kor, magas és foly­ton nyíló futórózsák kaphatók. Érdeklőd­ni: Szolnok, Ságvári E. u. 38/*. Szentir- mal. ELADÓ: 1 olajkály­ha, l tea tűzhely, 1 fürdő boyler. Cím: Szolnok, Szántó u. ATT. II. 19. Szentke- reszti Miklós. £r- d'-'dődnl lehet: 17 h után. ________ I NGATLAN KETTÖSZOBAS szö­vetkezeti lakást ke­resek megvételre, szö­vetkezeti elnökségen keresztül. — Ajánla­tokat a szolnoki hir­detőbe „December" lengére.______________ K ÉTSZOBÁS családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. — Szolnok, Berzsenyi Dániel u. 24. ELADÓ 8200 négy­szögöl házhelynek al­kalmas telek (meg­osztva is). Szanda- szöllős. Rokkantföld. Érdeklődni: Szanda- szőllős, Kossuth La­jos u. nt. ELADÓ 1 hold gyü­mölcsös Szandaszöl- Lős, Kossuth L. úton. ..Házépítésre is al­kalmas” jeligére a szolnoki hirdetőbe. CSALÁDI ház eladó életjáradékra is, — megegyezéssel, szoba konyha beköltözhe­tő. Szolnok, Bercsé­nyi u. 14. 2. üvege­zett ajtó. Megtekint­hető délelőtt ll óráig és délután 14 órától. ELADÓ szoba-kony- hás kamrás ház ki­sebb melléképülettel Kisújszállás, Felsza­badulás út 29/5 szám alatt a „Papi”' zug­ban. 250 négyszögöl kert eladó. Szanüaszöüős. Vörösmezó út 47 az. házzal szemben. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 3 szoba összkomfortos nagyméretű belváro­si kertes KIK laká­somat 2 szoba össz­komfortos gázos, — Ságvári körútiért. — „Családi okból" Jel­igére a szolnoki hir­detőbe. ELCSERÉLNEM sop­roni háromszoba — összkomfortos laká­somat szolnoki két szoba összkomfortos­ra, „Soproni csere" jeligére a szolnoki hirdetőbe. GEPJABMO POBJEDA 1957-es rá­dióval ós utánfutó­val eladó. Megtekint­hető Szolnok, Nem­zeti Szálló előtt ked- től péntekig. 1* h- tól 19 h-lg. 1102-es Skoda p 1- ma állapotban el­adó. Érdeklődni: I. Irodaház gondnoká­nál, Szolnok. EGYÉB KÜLÖÚBEJ ARATŰ bútorozott szoba egy férfi részére kiadó. Szolnok, Pálfy Já­nos u. 6/b. ÜRESEN álló, külön­bé] áratú 3zpba, elő­szoba azonnal kiadó. — „Házaspárnak is” jeligére a szolnoki hirdetőbe. IRHA és hasított bőrkabát minőségi tisztítását/ és festé­sét vállalom. Subitz Péter szűcs. Török- szentmiklós, Mali- novszki út 1. Az ÉVM Szolnok megyei Állami Építőipari Válla­lat azonnali felvételre keres: kőműves, ács9 lakatos, szakmunkásokat, valamint kubikos brigádokat Felvételre keres továbbá lakatos szakmunkások mellé segédmunkásokat. akiket a vállalat megfelelő gyakorlati Idő után, valamint az átképző tanfolvam eredményes elvég­zése után lakatos szakmunkás bizonyítvánnyal lát el. Jelentkezni lehet: ÉVM Szolnok megyei Ál­lami ÉnítAinari Vállalat Munkaügyi osztályán Szol­nok. Ady E. u. 117*0. Az 1968 II. félévben beinduló szolnoki Épület­elemgyár különböző műszaki munkakörök betöl­tésére keres: GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET ELEKTROMÉRNÖKÖKET ALT, MÉRNÖKÖKET GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT MŰSZAKI RAJZOLÓKAT Munkába lépés 1968. januártól folyamatosan. Elő­jegyzés céljából jelentkezés: a Szolnoki Épület­elemgyár Szolnok, Tószegi u. mellett. Szolnok—Bács meevei Vas- és Műszaki Nagyke­reskedelmi Vállalat azonnali belépéssel perfekt GYORS- ÉS GÉPÍRÓNÖT vesz fel. Jelentkezni: Szolnok, Vöröshadsereg útja 4. szám. A Budapesti Vállalat Budapest—Kecskemét— Szarvas—Orosháza-i já­ratát Tótkomlósig meg­hosszabbítja, Bp. Engels téri pu-ról indul: 16 óra 25 perc­kor Tótkomlósra érke­zik: 21 óra 05 perckor, vissza: Tótkomlósról Indul 4 óra 35 perckor Bp. En­gels téri pu-ra érkezik: 9 óra 15 perckor. Ketiészek figyelem! A Csongrádi Fmsz mezőgazdasági boltjában rak­tárról kaphatók az alábbi fólia hajtatóház garni­túrák: 12x3 m-es PVC hajtatóhá z grt. Ára: 942.— Ft 12x3 m-es Polietilén hajta tóház grt. Ara: 775.— Ft 25x3 m-es Polietilén hajtatóház grt. Ara: 1423.— Ft Kérjük megrendelésükkel forduljanak Csongrád mezőgazdasági bolthoz, címe: (Csongrád, Dózsa György tér 14. Telefon: 127.) óiqyiienul, keaeseM qand ! ITT AZ IDEJE! EGÉSZÍTSE KI HlÁNYZÚ ÁGY­NEMŰ KÉSZLETÉT! Kiváló minőségű anyagokból készült sima, min­tás és hímzett kivitelben minden igényt kielégítő választékot talál a szaküzletekben. Fehér és színes párna: — — — 43.—Ft Pannónia párna:— — — — — 55.— Ft-tói Damaszt párna: — — — — — 78.— Ft Lepedő: — — — — — — — 79 — Ft-tól 3 részes Pannónia garnitúra — — 276 60 Ft 3 részes damaszt garnitúra — — 857.— Ft-tői 4 részes fehér hímzett garnitúra 425.40 Ft 4 részes hímzett, modern mintás Agatha garnitúra — — — — 381.50 Ft Vásároljon kész ágyneműt ! Fúrási munkákhoz dolgozókat alkalmazunk változó munkahelyekre 18-tól 50 éves korig. Fel­tétel: egy éves vagy hosszabb előző munkavi­szony. Továbbá felveszünk kőműveseket Debre­cenbe, Budapestre, Székesfehérvárra, lakatosokat Budapestre, ácsokat Székesfehérvárra. Munkaruha rendelet szerint jár. Jelentkezés: ÉVM Közmű és Mélyépítő Vállalat Budapest, VII., Wesselényi u, 4. szám. Gumikerekű 4—6 ton­nás lovaskocsik, trak­torvontatásra is alkal­masak LÓSZERSZÁMOK, PONYVÁVAL BE­VONT LOTAKAROK és EGYÉB LOVAS FELSZERELÉSEK tsz-ek és állami gazda­ságok részére eladók. Fővárosi Szállítási Vál­lalat Anyagosztálya. Bp. V„ Marx tér 7. Tele­fon: 310—143. Osztályozó a röplabda A]B tl-be jutásért

Next

/
Oldalképek
Tartalom