Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-01 / 232. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. október L ) Munkavacsorák évadja — Sorompó-ellenőrzés Az AÁSZ és Kuba — Két szavazás között , 1. Az ENSZ-palotában le­zárult a közgyűlés általá­nos vitájának másodot hete és a várakozásoknak megfelelően nem hozott drámaian új fejleménye­ket A küldöttségek ve­zetői, akik általában az illető ország külügyminisz­terei, kifejtették álláspont­jukat, s ez a tárgyalt té­mák sokféleségéből, vala­mint a határozott véle­ménynyilvánításból követ­kezően nemigen adott le­hetőséget beható tárgyalá­sokra. Ugyanakkor meg­kezdődött a „munkavacso­rák évadja”, s ezeken a személyes találkozókon már jobb alkalom kínálkozik az esetleges érintkezési pon­tok kitapogatására. A különböző páros talál­kozók közben így került sor a héten a legfontosabb összejövetelre: a négy nagy külügyminisztere U Thant vacsoravendége volt Jel­lemző a tanácskozás sűrí- tettségére, hogy még tol­mácsok sem voltak jelen, tehát tizennyolc szem kö­zött vitatták meg az ügye­ket. A „tizennyolc szem” a külügyminisztereket, az állandó ENSZ-nagykövete- ket. valamint a világszer­vezet főtitkárát jelentette. Természetesen még az ilyen, önmagukban jelentős találkozóktól sem szabad valamifajta szenzációs ered­ményeket várni. Nyilván­való ugyanis, hogy a viet­nami helyzet elmozdítása a holtpontról nem az egyes külügyminiszterek képessé­gein múlik, hanem azon, hogy az Egyesült Álla­mok hajlandó-e végre le­mondani a katonai meg­oldásról, s — első lépés­ként — valóban minden feltétel nélkül beszüntetni a VDK bombázását. (Ennek azonban nincsen jele, s mi­közben Goldberg amerikai ENSZ-delegátus békeszán­dékát bizonygatta a világ- szervezetben, a héten csak tovább erősödött a légitá­madások hulláma, ismét B—52-es szuperbombázók dobták le halálos terhüket a demilitarizált övezetbe, s megszólaltak a szirénák Hanoiban is.) Hasonlókép­pen. a másik viszálygóc, a Közel-Kelet ügyében sem történt előrelépés. Sőt, mu­tatkoztak bizonyos új ve­szélyek is. Egyrészt kitűnt a fegyverszünet törékeny­sége; az elmúlt napokban súlyos izraeli—egyiptomi tüzérségi párharc volt a Szuezi-csatománál, _ más­r észt Izrael látható erőfe­szítéseket tesz, hogy hosz- szabb távra rendezkedjék be a megszállt területeken. Akár az a cél, hogy vég­legesen bekebelezzék eze­ket a vidékeket, akár csu­pán nyomást akarnak gya­korolni a másik félre — az események aggodalomra adnak okot. 2. A külügyminiszteri talál­kozó ily módon lényegében csak két vonatkozásban hozhatott pozitív fejlődést Általános érdeklődéssel fo­gadták U Thant indítvá­nyát, hogy a Biztonsági Tanács tartson rendszeres zárt üléseket, s a tagálla­mokat a külügyminiszte­rek képviseljék. Ez a forma tulajdonképpen egy időről- időre összeülő külügymi­niszteri értekezlet rendsze­resítését jelenthetné. A má­sik terület, ahol kétségtele­nül mozgásba jött a nem­zetközi politika, az atom­sorompó-tárgyal ások ügye. Az ENSZ előtt fekszik a párhuzamos azonos szöve­gű szovjet és amerikai ja­vaslat az atomfegyverek to­vábbterjedésének megaka­dályozásáról. Lényegében máresak az ellenőrzés kér­désének tisztázása van hát­ra. A Szovejtunió, a szocia­lista országok és számos más állam az ENSZ bécsi Nemzetközi Atomerő Ügy­nökségére kívánja bízni a kontrollt, míg egyes nyu­gati hatalmak, főként a Német Szövetségi Köztár­saság, az Euratomot kíván­ja ellenőrző hatósággá ten­ni. Mivel az Euratomnak csak a Közös Piac hat or­szága tagja, egy ilyen ellen­őrzés megbízhatósága és pártatlansága legalább is erősen kétséges... Üj elem­ként említhetjük tehát, hogy az előzetes tárgyalá­sok után, az atomügynök­ség bécsi közgyűlésén úgy a szovjet, mint az ameri­kai küldött helyeselte az ENSZ-ellenőrzést Bécsben a magyar dip­lomácia is fontos kezde­ményezést tett. Hazánk küldötte bejelentette: Ma­gyarország az ENSZ-szerv ellenőrzése alá helvezi atomreaktorait, ha ugyan­ezt teszi Nyugat-Németor- szág is. Hasonló bejelentés történt már korábban Csehszlovákia. Lengyelor­szág, és az NDK részéről is. Bonn válaszán múlik tehát, hogy sikerül-e ki­alakítani a közép-európai „ENSZ-ellenőrzéses atom­zónát”, amely egy atom­mentes övezet előfutára lehetne. 3. Kevéssé rokonszenves diplomáciai akcióról érke­zett hír Washingtonból. Az Amerikai Államok Szerve­zete tanácsülésén újabb Kuba-ellenes bojkotthatáro­zatokat fogadott el. Újra kiderült, hogy a latin­amerikai államok ahelyett, hogy saját társadalmi el­lentmondásaikon próbálná­nak változtatni, „Kuba- kezét” keresik a lakosságuk körében megmutatkozó elé­gedetlenség mögött. Az ér­tekezlet még így sem ért el teljes sikert. Mexikót nem sikerült rábírni a Ku­bával fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakítására, Brazília és Chile pedig vi­szonylag mérsékeltebb nyi­latkozatokat tett. Az AÁSZ döntés némi nehézségeket támaszt amerikai—angol viszoynlatban' is, London ugyanis a washingtoni nyo­más ellenére sem kívánja feladni kereskedelmi kap­csolatait Kubával. 4. Nem lenne teljes a heti krónika a francia járási választások említése nélkül. Vasárnap tartották meg az első fordulót, és október 1-én kerül sor a második­ra. A két szavazás között máris adódhatott néhány tanulság. A demokratikus­baloldali ellenzék a szava­zatok 56 százalékát sze­rezte meg, egyedül a kom­munisták szavazataránya 26 százalék fölé került. Mi­vel a lakosság csaknem fe­le járult urnákhoz, ezt szinte a tömegelégedetlen­ség kifejezésének foghatjuk fel a kormány rendkívüli felhatalmazása és szociális megszorításai ellen. Ugyan­csak figyelemre méltó, hogy a jobboldali ellenzék, amely De Gaulle külpoliti­káját támadta. — erősen visszaesett. A két szavazás között fontos egységtárgya­lásik zajlottak le a baloldal pártjai között, s minden bizonnyal a második for­dulóban is megmutatkozik majd növekvő befolyásuk, vonzerejük. Réti Ervin MOSZKVA (MTI) Befejezésük felé közeled­nek a Szovjetunió népgaz­daságának eredményeit be­mutató jubileumi kiállítás megnyitásának előkészüle­tei Moszkvában. Több mint százezer kiállítási tárgy ta­núsítja majd a Szovjetunió Népgazdaságának ötven év alatt elért sikereit. PRÁGA (TASZSZ) A kelet-szlovákiai Dobó- ruszka községnél, a szov­jet—csehszlovák országha­tár közelében ünnepélye* külsőségek között hegesz­tették össze a „Barátság” kőolajvezeték csehszlová­kiai szakasza második vo­nalának utolsó csöveit. A „Barátság*» olajvezeték má­sodik vonalát még ebben az évben üzembe helyezik, s ezzel a vezeték olajszállí­tó kapacitása 33 százalék­kal nő. MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvai mérnökök ter­vezik a Szovjetunió műsza­ki segítségével Törökor­szágban felépítendő nagy olajfinomítót. Az Izmir kö­zelében a tengerparton lé­tesítendő olajfinomító be­rendezéseit a Szovjetunió szállítja. WASHINGTON (Reuter) A Közel-Keletről érkező olajellátásban bekövetke­zett fennakadás miatt Nagy-Britarmia augusztus­ban több mint kétszeresére növelte az Egyesült Álla­moktól történő nyersolaj vásárlását: míg júliusban 10,7 millió dollár értékben vásárolt olajat, augusztus­ban eszközölt vásárlásainak értéke 26,1 millió dollár volt. WASHINGTON (AP, Reuter) Hivatalos közlés szerint az Egyesült Államok arany- tartaléka augusztusban 61 millió dollár értékkel csök­kent. • MIN • DEN,; • FELÖL PÁRIZS (TASZSZ) Franciaország 1968. évi költségvetése az adók nyolcmilliárd frankkal való emelését irányozza elő. KINSHASA (MTI) Bomboko kongói külügy­miniszter pénteken nyilat­kozott a zsoldosok problé­májáról. A többi között ki­jelentette, hogy a Kinsha- sában bebörtönzött zsoldo­sokat felkelőknek tekintik és nem engedélyezik nekik látogatók fogadását. Elmon­dotta azt is, hogy ez év jú­liusa, a zsoldosoknak a kongói kormány ellen tör­tént általános lázadása óta a kongói kormány diplo­máciai lépéseket tett azok­nál az országoknál, ahon­nan a zsoldosok származ­nak, de az említett orszá­gok nem voltak hajlandók vállalni a garanciát állam­polgáraikért, kijelentették, ezek az alkalmi katonák hazátlanokká váltak és' sor­sukról csak Kongó dönthet LONDON Megszakadt az Izraelben működő három úgynevezett „Munkáspárt” egyesülésé­ről folytatott megbeszélés­sorozat — jelenti a Reuter Tel Aviv-i tudósítója. Az izraeli dolgozók frakciója elnevezésű párt (RÁFI) központi bizottsága ugyan­is bejelentette, hogy nem ért egyet a jövendő egysé­ges párt vezetőségének és parlamenti képviselőjelölt­jeinek választási módjával éa határidejével. Vietnam As USA kalózok lebombázták Haiphong hídjait A dél-vietnami hadszín­téren megújult harci tevé­kenységről számolnak be a hírügynökségek. A sza­badságharcosok a Mekong deltájában szombat reggel heves ágyútűzzel árasztot­ták el a térségben fekvő amerikai főhadiszállást, — Dong Tamnál, 67 kilomé­terrel Saigontól délnyugat­ra. Ez a kilencedik gyalo­gos hadosztály központja. A támadás következtében tizenhat amerikai sebesült Az Arab Ligához közel­álló körökben rámutatnak arra, hogy Izrael nemcsak elutasítja a közép-keleti válság rendezését célzó úgynevezett Tito-tervet, ha­nem alig burkolt formában ismét agresszióval is fenye­getőzik. Az izraeliek kü­lönösen Szíriát fenyegetik és „büntetést ígérnek neki a Palesztinái kommandók támogatásáért”. Az arab megfigyelők em­lékeztetnek Yigal Állón iz­raeli tábornok, jelenlegi munkaügyi miniszter kihí­vó nyilatkozatára, amely szerint „Izraelnek fel kell készülnie a negyedik arab —izraeli háborúra, mint­hogy az arab államok nem hajlandók közvetlenül tár­gyalni vele”. Az izraeli tá­bornokoknak a haifai diá­kok előtt elhangzott nyilat­kozata a Szíria ellen elő­irányzott „megtorlásról’» szóló hírekkel egyidőben jelent meg a Tel Aviv-i sajtóban. Tel Aviv szerint Damaszkusz a felelős azért, hogy a szíriai területen lé­vő táborokban kiképzett Palesztinái szabadságharco­sok szabotázsakciókat haj­VARSÓ (PAP) Befejezte munkáját a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságá­nak 9. plénuma. A tanács­kozás. — amelvnek résztve­vői megvitatták a mező­gazdaság fejlesztésének kér­déseit —, határozatot foga­dott el. A Központi Bizott- ság-i határozat kijelöli a mezőgazdaság további fej­lesztésével kapcsolatos fel­adatokat. STRASBOURG (Reuter) Az Európa Tanács és az Amerikai Államok Szerve­zete úgy határozott, hogy közvetlen kapcsolatot léte­sít a két szervezet titkársá­ga között Az erre vonat­kozó okmányokat Jose ,A Móra, az OAS főtitkára és Peter Smithers, az Európa Tanács főtitkára írt* alá Strasbourgban. GABERONES (UPI) Botswana szombaton ün­nepli függetlenségének első évfordulóját Ez alkalomból Khama elnök amnesztia- rendelete alapján 300 fogl Iyot bocsátottak szabadon. NEW YORK (Reuter) New Yorkban őrizetbe vettek két férfit, akik ellen az a vád. hogy több mint egymillió dollár értékű he­roint akartak az Egyesül r Államokba becsempészni A két vádlottra hú szári börtön és tízezer dollár pénzbüntetés vár. DJAKARTA (Reuter) Az Indonéziai Biztonsági Szolgálat bejelentette, hogy Nyugat-Iránban összeeskü­vést lepleztek le. Az össze­esküvők állítólag azt ter­vezték, hogy jövőre kor­mányellenes mozgalmat in­dítanak és Nyugat-Iránt függetlenné nyilvánítják meg. A térségben fekvő négy délvietnami támasz­pontot szintén lőtték a szabadságharcosok. Saigonban egy amerikai katonai szóvivő bejelentet­te, hogy az amerikai bom­bázók lerombolták azt a négy hidat, amely Hai­phong kikötővárost az or­szág egyéb részeivel köti össze. Az utolsó híd, a csü­törtöki bombatám adások során vált használhatat­lanná. tanak végre az izraeli meg­szálló csapatok ellen és nem elégszenek meg a passzív ellenállással. Ezért Tel Aviv „példás bünte­tést” szán a szíriai kor­mánynak. Izrael a Szíria ellen fo­kozódó nyomással (párhu­zamosan fokozza a feszült­séget a Szuezi-csatorna övezetében is, ahol meg­megújuló támadások érik Szuezt, Izmailiát. Kantarát. Üdvczlő távirat Kínának A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 18. évfordu­lója alkalmából a Magyar Népköztársaság - Miniszter- tanácsa táviratban üdvö­zölte a Kínai Népköztársa­ság államtanácsát. . Ä pópa békét sürget Vietnamnak Az ENSZ székházában közzétették VI. Pál pápá­nak U Thant ENSZ-főtit­kárhoz intézett levelét A pápa üzenetében kifejezi reményét hogy az ENSZ közgyűlésének XXII. ülés­szakán sikerül „békés és tisztességes” megoldást ta­lálni a vetnami konfliktus rendezésére, majd teljes támogatásáról biztosította a főtitkárnak a vietnami há­ború békés rendezését cél­zó erőfeszítéseit Folytatódik az ENSZ általános vitája Az ENSZ közgyűlésén folytatódott az általános po­litikai helyzet vitája. El­sőként Martinez Moreno, Salvador külügyminisztere szólalt fel. Kijelentette, a nemzetközi kereskedelem­ben a fejlődő országok a fejlettekhez képest egyen­lőtlen és hátrányos helyzet­ben vannak. Leslie Lee, Si­erra Leone képviselője fel­szólalásában rámutatott az atomfegyverekkel rendel­kező országoknak még na­gyobb erőfeszítéseket kell tenniük a nukleáris fegy­verek el terjedésén ele meg­akadályozására. A közgyűlés legközelebb október 2-án, hétfőn ül ossza Októbertől szeptemberig Kevés zuga van a világnak, ahol — barátok és ellenségek egyaránt — ne tulajdonítanának hangsú­lyozott jelentőséget a fennállása félévszázados forduló­jára készülő szovjet országnak. így van ez, mert ha 50 évvel ezelőtt voltak is népek, amelyek mitsem tud­tak az októberi forradalomról és Leninről, ma a Szovjetuniót mindenki ismeri, örvend, vagy bosszan­kodik külpolitikai sikerein, hatalmas gazdasági fejlő­désén, soknemzetiségű népének anyagi és kulturális felvirágzásán. Tegyük mindjárt hozzá: azok képezik az emberi­ség túlnyomó többségét, akik örülnek. Elég összeha­sonlítani a világ 50 év előtti térképét a maival, hogy az ember megértse ezt. Eurázsia nagyobb része a szocialista társadalmat építi; a kontinenseket kitevő gyarmati rendszerből jóformán csak hírmondó maradt. Ha vannak is még országok, ahol a tőke az úr, Lenin eszméinek hordozói, a kommunista pártok már itt is hallatják szavukat, e szavaknak súlyuk van. Természetes, hogy októbertől a Szovjetunió népei kapták a legtöbbet. De ők is járultak legtöbbel •hozzá október szellemének további, feltartóztathatatlan diadalútjához. Azzal, amit más népeknek anyagiakban és erkölcsiekben nyújtottak és nyújtanak, s azzal is, amit a szovjet állam saját népeinek nyújt. Vajon el­képzelhető-e méltóbb megünneplése a közelgő 50. év­fordulónak, mint amivel az SZKP Központi Bizott­ságának szeptember 26-i plénuma tette ezt. Aligha. A plénum határozatának szűkszavú jogi megfogalma­zásai, a százalékok és a Számok olykor mégis feleme- lőbb olvasmány, mint a legcsiszoltabb költemény. De mit “is mond a Szovjetunió egész lakosságához szólva az említett Központi Bizottsági döntés? Azt, hogy a népgazdaság valamennyi ágában felemelik a minimális béreket. Azt, hogy 15 százalékkal magasabb lesz a gépgyártás és fémfeldolgozó ipar munkásainak jövedelme. Azt, hogy a magas északon és a Távol- Keleten dolgozó munkások és alkalmazottak további bérpótlékokat, szolgálati Időcsökkentést és egyéb ked­vezményeket kapnak. Növelik a fizetett szabadságot, a nyugdíjakat, csökkentik a kereseti adót, több ipar­ágban leszállítják a nyugdíj-korhatárt... Tudjuk, a szocializmus, a kommunizmus nem öncél. Azért gondolta ki az ember, hogy meggyorsítsa általa saját felemelkedését, anyagiakban és szelle­miekben gazdaggá tegye vele az emberi társadalmat. Nem mindenki akarja azonban tudni ezt: a nemzeti ünnepét ma ülő Kína vezetői ünnepi jelszavaikban egyetlen említést sem tesznek a nép jólétének eme­léséről. Megint mások, az imperializmus szószólói, a közelgő jubileumot az antikommunista és a szovjet­ellenes kampány szítására használják fel. Dehát ismerjük a közmondást a karavánról, amely halad... Egyre halad, s útját olyan határkövek jelzik, mint az ötnapos munkahét bevezetése, s mint a leg­utóbbi szovjet pártplénumnak a népjólét emelésére tett intézkedései is. Nagy EinT Tel Aviv Damaszkuszi fenyegeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom