Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
1967. október X. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Negyedszer kaszálják a lucernát a tiszafüredi Hámán Kató Tsz-ben. Ha az időjárás kedvező lesz, ötödször is kasza alá érik. Képünkön Tóth Kálmán Zetoros rendsodrózza a friss szénát. Háromszáz középiskolás segít a sziireteiésben Szilva1 ehvárt főznek Cser készül lön Országgyűlési jegyzetek Megyénk legnagyobb szőlős gazdaságában, a cser- keszöllői Magyar—Román Barátság Tsz-ben hétfőn kezdték meg a szüretelést A háztájival együtt ezer holdon terem a szőlő. Az esős időjárás sok kárt okozott, különösen a kadarkában. Harminc százalékos veszteséggel számolnak. Az egyéb fajtáknál a napos idő még sokat javít a minőségen. Édesebb lesz a must. Holdanként 23—25 mázsa termést várnak. Mintegy 13 ezer mázsa sz°lőt adnak el a Csongrád—Szolnok megyei Állami pincegazdaság tiszakürti telepének. Az értékesítési tervet teljesíte- ni tudják: 5 5—6 mill'd forint árbevételre számítanak. A közös gazdaságban érik a jonathán és húsvéti rozmaring alma is. Ezért a szüretelósben a középiskolás diákok is besegítenek. Több napon át háromszáz fiatal is szüretel Cser- keszöllőn. Egyébként 35—40 vagon almát szednek le. Az idérj igen jó termést hozott a szilva A nyugati országokban kedvelt tiszazugi szilvából a cserke- szöllőiek 37.5 vagonnal exportáltak. Mintegv 800 ezer forintot kaptak érte. Tizenegy vagon szilvából cefre, illetve pálinka lesz. száz mázsából pedig lekvárt főznek. Helyes kezdeményezése ez a szövetkezetnek. A gazdaság adia a gyümölcsöt, és a fűtőanyagot. az asszonvok odahaza főzik és ládába csomagolják a lekvárt, a tagok is. a közösség is jól jár. Bizonvára a fogyasztók is szívese^ vásárol iák a cserkeszöli őiek új termékét, a szilvalekvárt Arat a rizskombájn a karcagi DimitrovTsz-ben Fennállása óta termel rizst a karcagi Dimitrov Termelőszövetkezet. Az idén 1105 holdon vetettek. Minden évben nagy gondot okozott a betakarítás, hiszen a legtöbbször sár- ban-vízben több száz tsz- tag és az ország minden tájáról érkező munkás aratta és csépelte 6—8 hétig, de esetenként tovább is a karcagi szik aranyát, a rizst. Most először arat a kombájn a Dimitrov Tsz rizstábláin.. A vizes részeken is megbirkózik az aratással és a vízredőlt rizst szinte az utolsó szálig betakarítja. A rizsgátakról érdeklődve nézik a tsz-tagok a gép munkáját Érzik és látják, hogy a nagyon nehéz munkájukat könnyíti meg a gép. A géP munkái a és a teljesítménye is jónak ígérkezik. Az első napon — elég kedvezőtlen körülményele között — 5 óra alatt mintegy 4 holdon aratta és csépelte el a rizs*, amely 65 mázsás teljesítménynek felel meg Kurucz Imre gépész. Márki Mihály ég Bartha Iá szíó szövetkezeti gazdák dolgoznak a géppel, ök is azt mondják, jó a gép, jól lehet vele dolgozni. Ez a véleménye R többi szövetkezeti tagnak és a szövetkezet vezetőségének is. Jó volna, ha az illetékes kereskedelmi szervek úgy intéznék, hogy a következő évben a Kondor nevű rizskombájn többedm svával aratna a Dimitrov Tsz rizstábláin. Az első napon tíz óra után a karzaton — ahol a képviselők által meghívott vendégek foglalhattak helyet — már egyetlen üres szék sem volt Aki tehette, élni akart a lehetőséggel: résztvenni az országgyűlés harmadik . ülésszakán. És mindenki első akart lenni, és mindenki az első sorba ülni, hogy ne csak hallhassa, hanem láthassa is a minisztereket. a képviselőket. Körülöttem jónéhány Szolnok megyei ember ült, köztük a törökszentmiklósi földművesszövetkezet elnöke. Megjegyezte: sok minden eldőlt már ebben a teremben, és most mi is nagy eseménynek lehetünk tanúi. Ma mi jöttünk fel; holnap a termelőszövetkezeti elnökök jönnek. Őket hívta meg a képviselőnk. • Azóta már az egész ország névé megismerhette a sajtó, a rádió, a televízió segítségével Veres József munkaügyi miniszter expozéját, a képviselők felszólalásait. Ám akkor, amikor az előterjesztést és a vitát hallgattam, egy másik vita jutott az eszembe, mely évek óta zajlik a filozófusok körében: vita a humanizmusról. Többek között annak keretében Louis Althusser osztrák filozófus is elismerte: „Ma a humanizmus nagy útja úgy látszik a szocializmushoz vezet”. Miről másról folyt az országgyűlés első napján is a vita, amikor az új Munka Törvénykönyve törvényjavaslatot előterjesztették, mint a szocialista humanizmusról. Ez a törvény- tervezet is az ember érdekében született, mindent az emberért, a szó legnemesebb értelmében. Ám, ami szerintem talán még ezeknél is fontosabb: a törvénytervezet négy- százezer ember véleményének meghallgatásával készült. Azok mondtak véleményt, vagy tettek javaslatot, akiket érint. Nem egy képviselő mondta el felszólalásában: örömömre szolgál, hogy dolgozóink javaslatait viszontláttam a törvénytervezetben. És ez csak a szocialista társadalomban valósulhat meg, mert az a magántulajdon, a kizsákmányolás megszüntetésével valóban humánus viszonyokat teremt az emberek között. * Ebédszünet után siettünk, hogy ismét elfoglalhassuk helyünket. Tűsarkú cipőben, fiatal lány, szinte futva előjött meg az utcán. A Parlament kapujában izgatottan kaparászott táskájában, majd nagy sóhajjal elővette a belépő cédulát. A liften már együtt mentünk fel az emeletre. Akkor, kicsit bizalmasan hozzám fordult: „Én most vagyok itt először. Azt se tudom, merre kell menni ebben a nagy épületben. meg mit illik itt csinálni.” Űj ismerősöm azt is közölte velem: „Sorsoltunk a lányokkal a gyárban, melyikünk jöhet el. Én nyertem. Tudniillik a képviselőnktől mi is kaptunk egy belépőjegyet és az csak természetes, hogy valaki közülünk meghallgatja. Nem?” Tényleg. Ez valóban te. mészetes. Érdekes figyelni, hogy reagál a T. Ház egy-egy képviselő felszólalására. Ha valaki nem bocsátkozik ismétlésekbe, s valóban élő probémáról szól, mindenki nagy figyelemmel hallgatja. Ha viszont valaki, csak azért jelentkezik szólásra, hogy a hangját hallassa — mert ilyen is előfordul — a képviselők nyugodtan beszélgetnek egymással, vagy éppen kimennek a teremből. Az illető ilyenkor igyekszik gyorsan befejezni mondókáját. • Talán érthető, hogy én, mint Szolnok megyei újságíró fokozott kíváncsisággal vártam a mi megyénk képviselőinek felszólalásait Tudtam, hogy ez lesz a „szűzbeszédük” a Parlamentben. s hogy rettenetesen izgulnak. Aztán, amikor a második napon Varga Sándor törökszentmiklósi képviselő szót kapott, csak ennyit mondott: lényegében az előtte szóló képviselők már elvették a kenyerét, elmondták azt, amiről szólni akart, így eláll felszóalásátóL Óriási tapsot kapott Űj szín volt ez a Parlamentben. Szót ^kaptak Gócza József és Kerékgyártó Mihályné jászsági képviselők is. Miről beszéltek, azt már megírtuk. Ám az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Gócza Józsefnek először remegett egy kicsit a hangja, s hogy Kerékgyártóné bamapiros arca még pirosabb lett egy kicsit. Mögöttem egy férfi megjegyezte: „Milyen helyre menyecske ez az asszony.” Több órája tartott már az ülés, amikor egy nemzetiszín szalagos teremőr nesztelenül odalépett hozzám: — Nem akar egy kávét inni a büfében? Jót főznek, — s a bennfentesek mosolyával hozzátette: — És ott lejjebb még jobb hely is van. Onnét jobban láthat. • Véget ért az országgyűlés harmadik ülésszaka. Több fontos törvényjavaslatot vitatott meg. fogadott el a T. Ház. Egyik kollegám így összegezte véleményét: tanácskozott a társadalom. Igaza volt. BORÓKA BABÉR Alacsony a sírdomb. arasznyi ha van, bogáncs díszíti, futó por borítja. Fejfája nincs, nem is volt. S ha lett volna, akkor sem tudtak volna neveket vésni rá. Legfeljebb annyit: ebben a sírban és a mellette levőben — melyen most buján díszük egy boróka fenyő —, örök álmát alussza tizenhét vöröskatona. — Hogy örültem, amikor jöttek! Magastetejű kenyeret szeltem és szétosztottam közöttük. Pedig nekünk is az volt az utolsó. A lövöldözés miatt a tejet se tudtam bevinni a Mak-hetesbe. Azt is nekik adtam. Még most is előttem van, hogy iszkoltak előlük a románok. Ahányan felfértek, annyian kapaszkodtak a kocsikra. Azt beszélik, volt is okuk a félelemre. Szadista módon viselkedtek. Kilencen felszorultak a mezőtúri nagytemplom tornyába. A vöröskatonák egyik parancsnoka fegyverrel akadályozta meg. hogy a felbőszült emberek le ne dobálják őket a toronyból. Traktorok szántanak a közelben, monoton zúgásuk betölti a Mezőtúr-felsőrésznyomási tanyát, özvegy Szigeti Miklósné lekuco- rodik a sezlon sarkára, úgy folytatja: — Temetőcsősz volt a férjem. Ott laktunk a temetőben. Sok halottat hoztak akkor. Az egyik napon tizenhét vöröskatonát. A temetésre már nem volt idő, visz- szajöttek a románok. Szigeti néni másnap embereket keresett a sírásáshoz. A férje ereje kevésnek bizonyult. Kemény volt a föld és sok a halott — A románokat átvitték a katolikus temetőbe. A vörösöket a reformátusba temették. Volt közöttük egy meztelen halott. Tanakodtak az emberek: hát az/a’ mitévők legyenek? A románokhoz vagy a magyarokhoz sorolják-e? Ügy, ruhájától megfősz1- va egyenlő minden emberfia. A végén azt mondta az egyik öreg paraszt: ide figyeljenek, emberek. Temessük ezt a magyarok közé, ott jó helyen lesz, ha román, akkor is. Ha viszont magyar, véletlenül se kerüljön azok közé, akik a munkáshatalomra törtek. Így került az is a vöröskatonák meüé. A Horthy-korszakban nem gondozták a vöröskatonák sírját. Néhány diák mondta csupán: hősök voltak ezek! Tiszteletük jeléül ültették a boróka fenyőt a máló sírdombra. — Nem ismertük egyik katona nevét se. Ki tudja, az ország melyik részén várták haza őket. Így aztán lassan feledésbe ment a tizenhét harcost rejtő két tömegsír. Megemlékezések, koszorúzások idején oda még egy szál virág se jutott. Csak a temetőcsősz tintaceruzával írott notesza őrizte emléküket. Abban is csupán egyetlen sor a temetésről: „25-én 17 katona, egy ismeretlen”, , Szigeti néni lánya előveszi az agvonnyűtt noteszt a szekrényből. — Anyám mindig azt hajtogatta: nem csinálunk múzeumot Elégette * régi dolgokat. De ez a notesz nekem annyira megtetszett, hogy eldugtam. Így maradt meg. Apám magával vitte az első világháborúba, ebbe írta a velük történt dolgokat. Mindjárt kikeresem azt a részt, ahol összeko- másodtak az oroszokkal. A precíz gondokkal rótt sorok tisztán olvashatók a megfakult lapokon: „December 4-én tűzték ki a fehér zászlót és összement a két ellenség egymáshoz barátkozni és nem lőttek egyik fél sem a másikra és december 15-én kihirdették a legénység előtt hogy 1918. január 12-ig meg van kötve a fegyverszünet.” Szigeti Miklós bizonyára nem gondolta, hogy másfél év múlva Mezőtúron temetői listaként folytatódik a feljegyzés: 25-én. Í7 katona, egy ismeretlen”. — Semmi nincs utána írva — forgatom a noteszt. — Azt jelenti, hogy azok temetéséért semmit se fizettek. Nézze meg a többit. Előtte is. utána is be van írva, hogy fizettek... , Hát igen. Ki fizetett és mivel fizethetett volna akkor a vöröskatonákért? Szigeti Miklós is szive fölött átlőtt zubbonyban, üres zsebbel tért haza a világégésből, — Ez a dózni és a felette levő vastag notesz mentette meg. Azoktól kapott gellert a golyó és csak a hasfalát sértette meg. Nézem az összeroncsolt dóznit, az emlékbe eltett golyót. Ennyi Szigeti Miklós háborús öröksége. S akik azért haltak meg, hogy ne üyen értelmetlenül érjen véget az első világháború, azok közül néhány jeltelen sírban nyugszik a szomszédban. Néhány, mert akikről tudtak, összeszedték. A felszabadításkor elesett Szovjet hősök mellett kaptak díszsírhelyet. Emlékművükön a felirat: Örök hálánk jeléül példaképeinknek, az 1919-es Tanácsköztársaság hőseinek.” Alatta a nevek: „Szilágyi Sándor, Hegyi Imre, Szilágyi Lajos, Varga Sándor, Guti János, Guti Lajos, Hummer Béla és tíz ismeretlen vöröskatona.” A mezőtúri városi tanács ide hozatja az snnak idején Mezőtúron harcoló, most Budapesten élő Nagyselyki László jóvoltából a feledés homályából előkerült sírokban fekvő harcosokat. Ezután viruló lesz nyughelyük. Mint az élet, amelyben reménykedtek Simon Bél*
