Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-01 / 206. szám
1967. szeptember 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Kolozsvár magyar színháza 175 éves Kolozsváron a régi Ré- dey-féle szálában játszottak először magyarul színházat. s éppen 175 évvel ezelőtt. Mi több: Shakespeare is Kolozsváron szólalt meg legelőször egykori határainkon belül. Hamlet dán királyfi tragikus történetét játszották helybéli teátristák a stradfordi géniusztól. mindjárt az első évadban. Kazinczy Ferenc fordításában. A régi színházi plakátok ugyanakkor nagy Schiller- kultuszról beszélnek. Bemutatta Kolozsvár színháza az Ármányt, a Teli Vilmost. s midőn Schiller elhunyt. gvászelőadást tartott a Haramiák-ból. Az előadás teljes jövedelmét eljuttatták a költő-író özvegyének. De a magvar dráma mély lélegzetvételét is Kolozsvár jelenti! E színház pályázatára írta meg és küldte el Katona József a Bánk bánt. amely máig legtöbbet játszott, legsajátabban nemzeti drámánk. Kolozsvár magyar színháza. ma. 175 év után is rangos, gazdag repertoárral rendelkező együttest dajkál. S élvezi a román állam támogatását, miként Szatmár. Sepsiszentgyörgyi Marosvásárhely, Várad, Te* mesvár színházainak másmás magvar tagozata. Az 1967—68-as évadra a 175 éves jubileum jegyében készülnek a kolozsváriak. Senkálszky Endre iga"- gató szavaiból kiderülj hogy november 11-én, Shakespeare-művel emlékeznek az alapítókra, polgárokra és teátristákra, kik között oly név is fellelhető, mint az egész magvar színjátszás egén csillagként tündöklő Szentgyörgvi Istváné. Róla nevezték el egyébként a marosvásárhelyi magyar színművészeti főiskolát, amely máig fennállásának két évtizede óta egész generációkat bocsátott szárnyra. Szinte teljes egészében innen került ki a mai. jubiláns kolozsvári együttes Erősségei Széles Anna. László Gerő, vagy Bisztriczay Mária, ki nem más. mint a szocialista Románia megteremtőjének. 1958-ig államelnökének. Petra Grozának édes leánya-•• Még csendes a kolozsvári Állami Magyar Színház épülete ezekben a nyárvégi napokban, mint ahogyan az Állami Opera, s a magyar tagozattal működő bábszínház is csupán következő évadjának reklámozásánál tart. A benfenKülönösen ismertté vált Ehrenburg antifasiszta publicisztikája a második világháború éveiben. Alexander Werth, aki azokban az években a Sunday Times moszkvai tudósítója volt, „Oroszország az 1941—1945. évi háborúban" című könyvében a következőket írta: „A szovjet emberek harci moráljának fokozásában igen nagy szerepet játszott Ilja Ehrenburg is; a hadsereg minden katonája olvasta Ehrenburgot; ismeretes, hogy az ellenség hátában lévő partizánok felesleges pisztolyukat, vagy gépfegyverüket szívesen elcserélték Ehrenburg kivágott újságcikkeinek egy-egy csomójáért. Ehrendburg sok erőt és sok évet szentelt az újságírásnak. — Milyen lapokat olvas naponta? — kérdeztük a mestert őL — A moszkvai Pravdát és a párizsi Le Monde-ot. «- Folytatja-e társadalmi munkáját, mint a Béke Világtanács tagja? — Igen. s méghozzá nem csak ebben a tanácsban, hanem számos más nemtesekkel, színészekkel. írókkal folytatott beszélgető-* arról vall. hogy az új évad előadásai a múlt évihez hasonlóan népesek, látogatottak lesznek. Tizenegy táblás házat kötöttek le már a bérlők, ami tízezer nézőt jelent minden darabnál. Külön érdekessége a műsortervnek. hogy Méhes György tavaly bemutatót', társadalmi vonatkozású vígjátéka, a Harminchárom névtelen levél továbbra is színen marad. Méhes darabja értékes mű. s kasszasiker, ami nem jár mindig együtt. Központi figurája egy fiatal tanárnő, aki ambícióval, szép életideálokkal telten kezd tanításhoz. A munkás hétköznapok nem mindig eszményi jelenségeivel hamar szemben találja magát. Mikor az egyik városi hatalmasság romlott, lusta, huli- gánságra hajlamos leányát érdeme szerint megbuktatja. különböző helyekről hivatali feletteseihez harminchárom feljelentő, rágalmazó levél érkezik — innen a darab címe is! —. amelyek csomó bonyodalomhoz. tortúrához vezetnek. Méhes jó színpadi érzékkel állítja elénk a játék különböző jellemeit, s számtalan szatírába hajló, komikus jelenettel viszi végül győzelemre a megvádolt tanárnő igazát. Erdélyben három magyar társulat látssza a darabot. Most fordítják románra is. hogy Bukarestben és Ploes- tiben műsorra kerülhessen. Talán a szolnoki Szigligeti Színház is, mely sok merész. újszerű kezdeménynek volt már gazdája, bemutathatná az erdélyi magyarnyelvű színpadi irodalom ily tehetségre valló új termését Mint általában az erdélyi magyar társulatok, a kolozsvári színház is sokat turnézik. Járja a tartomány magyarlakta városait, hogy igényes szórakozási lehetőséghez juttasson minél több polgárt Kiemelhetjük még azt a gyümölcsöző kapcsolatot amely a kolozsváriak és a bukaresti Bulandra Nemzeti Színház között létrejött. Minden évben 5—6 napot egymás színházában játszanak, az évad legsikeresebb műveiből. A bukarestiek románul, a kolozsváriak Bukarestben magttar nyelven. Minden előadás telt házak előtt pereg le. Moldvay Győző zetközi szervezetben is. Fő társadalmi munkám az a küldetés amelyet a szovjet parlament képviselőjeként teljesítek. — Sok levelet kap? Miről írnak önnek? — Naponta vagy harmincat. Közülük tíz rendszerint műveimet értékeli és az olvasók benyomásairól szól. A másik tíz levél — fiatal írók kéziratai, vagy választóim különböző kérdései. S végül napi postám harmadik része a gra- fománok leveleiből áll. Ez utóbbiak kivételével minden levélre feltétlenül válaszolok. — Nem zavarja-e önt népszerűsége? — Természetesen zavar. Ezzel csak a fiatalok büszkélkednek. Tetszik nekik, ha népszerűek. Az én koromban azonban a dicsőség már terhes. Először is azért, mert rengeteg időt rabol el. Gyakran az is megtörtént, hogy saját dicsőségemnek estem áldozat»)/ PALICZ JÓZSEF: ILLEGÁLIS NYOMDA Ánatolij Lunacsarszkij: Egy Lenin-szobor különös története 1904-ben, egy koratavaszi reggelen kopogtak a párizsi Saint Germain boulevard-: Arany Oroszlán szállóban levő szobám ajtaján. Felkeltem. A lépcsőházban sötét volt. Egy ismeretlen sportsapkás férfit pillantottam meg magam előtt, lábánál egy bőrönd. A férfi látva kérdő tekintetemet, megszólalt: — Lenin vagyok. Vonatom nagyon korán befutott. — Igen — mondtam zavartan. — Feleségem még alszik. Adja ide a bőröind- jét. Itt hagyjuk, mi meg lemegyünk s megiszunk egy kávét. — Valóban pokolian meginnék egy kávét. A pályaudvaron nem jutott eszembe — felelte Lenin. Távoztunk. De ebben a hajnali időpontban a balparti Párizs Vaugirarde környéki utcáin minden zárva volt, sehol egy teremtett lélek. — Figyeljen csak ide, Vlagyimir Iljies — mondtam — pár lépésnyire innen Ilja Ehrenburg az egész világot beutazta. — Mit hoz magával rengeteg utazásáról? — tettük fel a következő kérdésünket — Virágmagokat és oltóvesszőket. — Szenvedélyes kertész vagyok. Vidéki dácsámban nagy kert és melegház van, ahol déli növényeket nevelgetek. — önről azt mondják, hogy bonyolult jellem. Mi a véleménye önmagáról? — Mi az, hogy bonyolult? Ügy vélem, hogy egyszerűen szertelen. Ám ez nem gátolt meg abban, hogy életemben néhány rendes dolgot hajtsak végre. — Mi áll Önhöz legközelebb — a szépirodalom, a publicisztika vagy a költészet? Melyik ág művelőjének tartja magá? — Egyszerűen ember vagyok, s bocsássanak meg a banalitásért, semmi sem idegen tőlem, ami emberi. lakik egy Aronszon nevű fiatal szobrásizművész, a nagyhírű mester. Tudom róla, hogy ilyen korán szokott felkelni és munkához lát. Biztosan megkínál minket egy csésze kávával. Ugyanis vele szokott ébredni Párizs. Beléptünk Aronszon műtermébe, amelyben azóta oly gyakran megfordultam s amelyben egymásután tűntek fel a remekművek, s ezek másai a világ minden tájára eljutottak. Lenin levetette felöltőjét s a rá jellemző elevenséggel végigjárta a nagy műtermet, s kíváncsian, de minden megjegyzés nélkül mustrálgatta a kiállított gipsz, márvány és bronzszobrokat Eközben a szívélyes házigazda elkészítette a kávét. Lenin csettintett a nyelvével, megvajazott egy szelet kenyeret és a messziről érkezett éhes ember jóétvágyával reggelizni kezdett Aronszon félrehívott: — Ki ez? — súgta a fülembe. — Egy barát nagyon nagy forradalmár és gondolkodó. Ez az ember alighanem még nagy történelmi szerepet fog játszani Aronszon bólintott söré- nyes fejével: — Remek külseje vart ■g ’ ' — Ez a művem a legjobbak egyike, amelyeket va- * laha alkottam — ez volt a véleménye Naum Aronszon * szobrászművésznek, számos Beethoven, Tolsztoj, Pás- $ teur. Chopin szobor alkotójának az általa készített Le- | nin szoborról. Aronszon sokáig élt Franciaországban. | 1904 elején párizsi műtermét meglátogatta két orosz * forrdalmár: Lenin és Lunacsarszkij. Erről a látoga- * fásról Lunacsarszkij, az Októberi Frradalom utáni első § művelődésügyi népbiztos beszámolt emlékirataiban. £ A Lenin mellszobrot, az elhunyt szobrászművész f hozzátartozóinak ajándékát a Lenin Múzeumban őrzik. » ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦♦«i — Valóban? — kérdeztem csodálkozva, mert csalódtam: Lenin, akit már régóta nagy embernek tartottam személyes találkozásunk során kissé ravaszkás, átlagos szláv-tatár típusnak tűnt fei előttem. — Remek feje van — folytatta Aronszon és izgatottan nézett rám. — Neon tudná rábeszélni, hogy modellt üljön nekem? Csak egy kis plakettet készítenék róla. Nagyon jói jönne nekem egy Szókratész szobor megmintázásához. — Nem hinném, hogy beleegyezik — feleltem Ennek ellenére közöltem kérését Leninnel, sőt a Szokratésszel kapcsolatos tervéről is beszámoltam. Lenin akkorát kacagott, hogy még az arcát is elfedte tenyerével. 1925-ben Párizsban Aron- szon meghívott magához, nézzem meg Leninről készített nagy mellszobrát, amely egyelőre még csak gipszben volt meg. — Arra a gondolatra jutottam — mondta a szobrász —, hogy meg tudom, sőt meg is kell csinálnom emlékezetből Lenin mellLenin mellszobra, Naum Aronszon alkotása 1930 szobrát. Halála után egyrs plasztikusabb és határozottabb alakban él emlékezetemben s ezt a portré c, amelyet teljesen a fantáziám szült, a legméltóbb megtestesítőjének tartom. Remekmű volt. Annyira kifejező és tartalmas, hogy nyomban magára vonta a figyelmet, Arra a Leninre, akit az életből ismertünk, s akit természetesen a szobrászok láttak maguk előtt, midőn Vlagyimir II- jics modellt ült nekik a legcsekélyebb póz nélkül, nem sokat hasonlított. Habár, ha az ember a mellszoborra pillantott, nyomban azt mondta: ez Lenin. Aronszon koncepcióját nagyon világosan láttam és nagyon vonzónak tartottam. Persze Lenin óriási egyéniségét — ha márványba próbálják vésni arcvonásai t, amelyeket az emberiség őriz emlékezetében róla. s nem testi mivoltát, hanem intelligenciáját, forradalmár szellemét szeretnék kifejezni — különféleképpen értelmezhetik, s valószínűleg még sokszor fogják különféleképpen értelmezni a különféle művészeti ágak. De vajon mit fejezett ki Aronszon? Lenint politikai szempontból kissé naivan ábrázolta, ugyanakkor ahogy azt már említettem, tartalmasán Aronszon a művész gyűlölte az önkényuralmat. Lenin, számára elsősorban a trónt pozdorjává zúzó forradalom megtestesítője és vezére. Aronszon ezért hálát érez iránta, büszke rá, a nagy demokratára, de mivel békés művész, retteg a hatalomnak ettől a megsemmisítőjétől. Jól tudja, hogy Lenin tovább ment, hogy a forradalom, amely egyet jelenj ennek az embernek a nevével, a kapitalizmust is szétzúzta és kihirdette a reális, valóban megvalósítható átmenetet az igazság uralomrajutásához. — Lenin — hangoztatta előttem Aronszon szobrász, — nagyobb, mint a múlt minden prófétája, azért, mert nem jósolgatott, hanem államférfiként valósított meg dolgokat: könyörtelenül pusztított és maradandót alkotott.
