Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

Iff m­TAI )KA ba| {ka Jack Winchester ötven éves londoni lakos szentül megfogadta, hogy ezúttal minden közlekedési eszköz­ben csukott szemmel fog ülni. Fogadalmának oka: olyan behatóan vizsgálga- tott két aligszoknyás lányt a Metróban, hogy egy rendőr megbírságolta. Hát már nézni sem sza­bad? * A kanadai Mount Joli bírósága félévi fogház­büntetésre ítélte a helyi tíizoitótestület parancsno­kát. mert túlzott ambíció­val * gyakorlatoztatta le­génységét. Ha éppen nem volt mun­ka, maga gyújtogatott. * A Berliner Zeitung című lap a következőképpen ve­szi védelmébe a nudistá­kat: Azért, hogy meztelenül Járnak, még nem biztos, hogy — niacs mit leplez­niük1' * Torsten Ericson, a svéd börtönök vezérigazgatója tfzezer forintnak megfele­lő jutalmat tűzött ki min­den elítéltnek akinek si­kerűi megszöknie a Hum- lában épült, legkorszerűbb •vél börtönből. Jelenleg azon töpreng, hogy állja-e a szavát, vagy ne. A jutalomra ugyanis már hárman is igényt tar- tudatú * Rick Lambert amerikai nudista a kaliforniai pu­cérok egyesületének veze­tőségi tagja szokatlan mo­dem nyitotta meg „nyájá­nak” idei kongresszusát. Ejtőernyővel és természe­tesen ruhátlanul ereszke­dett le a kongresszus szín­helyéül kijelölt mezőre, ahol azonban rendőrök várták és nyomban letar­tóztatták a szégyenletes mutatvány miatt, Peter Ustinov, a borot­vaéles nyelvéről ismert angol komikus New York utcáin sétálva így vágott Vissza a Szabadság szobor hatalmas méreteivel kér­kedő amerikai barátjának: — Látom, már ti is szob­rot emeltek nagy halottal­toknak. * Kazimir D. katowicei la­kos az ablakon kitekintve észrevette, hogy anyósa kö­zeledik a ház felé. Gyor­san kinyitotta lakása ajta­ját. ő maga pedig egy vö­dör piszkos vízzel lesben állt mögötte. — Tessék! — kiáltotta, amikor felhangzott a ko­pogás. és egy erőteljes mozdulattal kilőtty in tette a vödör vizet. Balszerencséjére anyósa még nem ért föl a lép­csőn, ellenben csuromvi­zesen hápogva az igazgató­ja állt előtte, aki egy bi­zottság élén azért kereste föl, hogy meggyőződjön rossz lakáskörülményeiről, éa új lakásra terjessze elő. Kazimir D, nemcsak az 4 lakást, hanem állását !s BÍRÓSÁGI JEGYZET Hűtősre került a nagylelkű jósnő (Tudósítónktól) Már kilencszer volt bör­tönben Nagy Imréné török­szentmiklósi lakos. Minden esetben lopásért, csalásért, kuruzslásért és zsarolásért ítélték el. Legutóbb 1963- ban szabadult, hét éves büntetéséből. Az általa kotyvasztott kenőccsel ke­reste fel a hiszékeny embe­reket és csodálatos gyógyu­lást jósolt nekik. A börtönből kiszabadul­va nem hagyott fel korábbi életmódjával és ismét meg­kezdte szélhámosság-soro­zatát B. L. újballai lakos felesége nagyon beteg volt Amikor ezt Nagyné meg­tudta, elment hozzájuk és kijelentette, hogy B.-nének olyan betegsége van, amit rajta kívül senki sem tud meggyógyítani. A férj hiá­ba kérte feleségét, hogy menjenek orvoshoz, ő job­ban hitt a szélhámos jósr.ő- nek és a gyógyítás honorá­riumaként nagyobb meny- nyiségű élelmiszert, ter­ményt, tollat, ruhát és pénzt adott át. A hiszékeny asz- szony 1964. január végén meghalt, holott vesemeden- cegyulladását az orvosok gyógyítani tudták volna. A feleség halála után egyik éjszaka Nagyné az ugyancsak többszörösen büntetett férjével megje­lent B. L. lakásán és kö­zölték vele, hogy felesége korábbi gyógyításáért nyolcezer forinttal tartozik. Amikor a súlyosan beteg ember megtagadta, hogy pénzt adjon nekik, elpusz­títással fenyegették. Az idős ember félelmében sírva ad­ta át megtakarított három­ezerötszáz forintját és kö­zölte Nagyékkal, hogy any- nyi pénze sincs, hogy más­nap kenyeret vegyen. Erre Nagyné nagylelkűen száz forintot visszaadott, majd távoztak a tanyáról, Min­dent egybevetve 12 ezer fo­rintot csaltak ki az idő* házaspártól. Egy másik alkalommal Ny. J.-né törökszentmiklósi lakos találkozott Nagyné- val, és közölte vele, hogy férje elhagyta. Olyan or­vosságot kért, amellyel visszahódíthatja élete pár­ját Nagyné szemrebbenés nélkül átadta kotyvasztmá- nyát. amelyért kilencven forintot kért és kapott Et­től függetlenül a férj nem tért vissza. 1967 tavaszán Nagyné lá­nyával Hagyó Bélánéval el­ment F. M.-néhez birkabórt vásárolni. Találkozás alkal­mából elmondta az asszony­nak; látja a szeméből, hogy a férje egy kétpói asszony­nyal megcsalja. Tudna ia valamit tenni az érdeké­ben, hogy ha pénzt kap tó­té. F.-nétől Nagyné és lá­nya ruhákat tyúkot és más ingóságokat vitt el. Ez al­kalommal Nagyné egy fej­kendőbe tojást csavart amelyre a hiszékeny F.-né- nek rá kellett lépni. Ami­kor a jósnő felvette a ken­dőt abból egy béka ug­rott ki. Ekkor azt mondta F.-nének, hogyha nem ad neki pénzt a békából kí­gyót vagy kutyát varázsol és azzal maratja meg. A megijedt asszony még a férje ingeit is átadta a szélhámos nőnek. Végűiig a rendőrség tu­domására jutott a szélhá­mosság és mindhármukat csalásért és zsarolásért bí­róság elé állították. A tö- rökszetmiklósi járásbíróság Naav Imrénét tíz évi sza­badságvesztésre ítélte, fér­jét három év és hat hónapi szabadságvesztéssel sújtot­ta, míg büntetlen előéletű lányát tíz hónapi felfüg­gesztett szabadságvesztésre ítélte. Nagyné és férje elő­zetes letartóztatásban vár­ják a másodfokú bíróság döntését Dr. B. L. Utasellátás, ellátatlan utasok Megszoktuk már, hogy a távolsági gyorsvonatokon étkezőkocsit, illetve büfé­szakaszt találunk. Legtöbb­ször még a személyvona­tokon is. A mozgóárusok az utasok helyébe viszik a forró feketekávét, a hideg limonádét, vagy a szendvi­cset. Ám az utóbbi időben, mintha megfeledkeznének rólunk. Augusztus 28-án hiába kerestük a Budapest Nvugati pályaudvarról Hódmezővásárhelyre 18.25- kor induló gyorsvonaton a büfékocsit Se ennivaló, se hűsítő ital nem volt rajta. Pedig 212 kilométer távol­ságra indult a vonat. Szentemkor 7-én ugyan­így jártunk a Budapest Nvueatiból 18.20-kor in­duló Nyíregyházáig köte­kedő gyorsvonaton. Erről is hiányzott az étkezőko­csi, illetve a büfészakasz. Ez a távolság még na­gyobb, 280 kilométer. — A végállomásig utazók csak­nem négy órát töltenek el a vonaton. S bizony az ál­lomásokon eltöltött néhány perces várakozási idő ke­vés arra, hogy hűsítő italt lehessen beszerezni. A nyíregyházi vonaton egyébként a kalauz talá­lóan jegyezte meg: „Biz­tosan lesz maid büfé. tö- ménvszesz holnap a mun­kásvonaton. Itatják a haza­utazókat.” Igen, ezen több a- fogyasztás, a haszon. — Olyannyira, hoev az Utas­ellátó jóvoltából a többi utasok ellátatlanok marad­nak — m. L — Felhívás A BM Szolnok megyei Tűzrendészet! Parancsnok­ság tűzoltói szolgálatra fel­vételt hirdet a szolnoki, jászberényi, karcagi és me­zőtúri tűzrendészeti pa­rancsnokságokra, A szolnoki parancsnok­ságra gépkocsivezetőt ia felveszünk. Jelentkezni le­het • fenti tűzrendészeti parancsnokságokon. Feltételek: tényleges ka­tonai szolgálatát le­töltötte, büntetlen előéletű, SS érésnél flatetototo 'TOL áte> lános iskolai végzett­séggel rendelkezik. Felvétel esetén 1450.— Ft kezdő illetményt és teljes ruházati ellátást biztosí­tunk. Véglegesítéskor a 18. életév betöltése után mun­kaviszonyban töltött időt szolgálati időként beszámít­juk. A gépkocsivezetőt kö- íön elbírálás szerint bérez­zük. — (Kezdő illetmény: 1700—1800.— Ft.) BM Szolnok megyei Tűzrendészeti ftwssnn fitste — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság köz­lése szerint a 36. játékhét­re beérkezett 5 609 475 da­ra bb kntüsaelvény. öt ta­lálatom szelvény nincs. — Négy találatot 48 fogadó ért el, a nyerrnényösszeg — a nyerményilleték levoná­sa után 76118 forint Há­rom találatot 3549 fogadó ért el, a nyereményösszeg a nyereméoyilleték levo­nása után — egyenként 474 forint A két találatos szel­vények száma 112 389 da­rab, ezekre 10 forintot fi­zetnek. — MA délután 5-től 9-ig a szolnoki járműjavító mű­velődési házában az újjá­szervezett Integrál együttes közreműködésével ötórai teára várják a fiatalokat — GOBBI Hilda, Vass Mari s a Kamara Varieté művészei lépnek fel ma a Tiszaföldvárön szervezett műsoros esten. — FOKOZOTT feladatok várnak az őszi betakarítá­si idényben az ÁFOR szol­noki tájegységére. — A több éves tapasztalatokat figyelembe véve bekövet­keznek olyan hónapok, — amikor kétszer annyi üzemanyagot kell a terme­lőszövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak ki­szállítani. mint nyáron, aratáskor. A jobb ellátás érdekében AKÖV—ÁFOB szocialista brigád alakult. Tagjai vállalták, hogy a tárolóhelyiséggel nem ren­delkező gazdaságoknak 72 órán belül hordóban ki­szállítják a szüksége« üzemanyagot* — SZABÁLYTALANUL előzte meg az előtte hala­dó lovaskocsit pénteken délelőtt Kisújszállás kül­területén, a 4-es számú országúton Balaban Vasile román állampolgár, aki gépkocsijával egy másik gépkocsit vontatott. Mikor észrevette a vele szembe haladó személygépkocsit, vele esgyidőben hirtelen fékezett. Ennek következ­tében a vontatott kocsi megcsúszott és az árokba sodorta a lovaskocsit Sze­rencsére a hajtó csak kőny- nyebben sérült meg, az anyagi kár 400 forint — „A HONVÉDELEM erősítése közös ügyünk” címmel a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség kar­cagi városi elnöksége szep­tember 10-től—18-ig kiállí­tást rendez a karcagi Dé­ryné művelődési házban. Az ünnepélyes megnyitó szeptember 10-én délelőtt 10 órakor lesz és ettől kezdve naponta 9-től—12 óráig, illetve délután 16- tól—20 óráig fogadják a látogatókat, — HARMINC tagú cso­port utazott Szolnok me­gye testvérvárosába, Tal­linn ba. A karcagi és a ti­szai öld vári terfnelőszövst- k.evetek képviselői a kar­cagi városi pártbizottság titkárának vezetésével is. merkednek meg a testvéri főváros nevezetességeivel. Látogatást tesznek néhány mezőgazdasági intézetben, illetve kutató intézetben. A vendégcsoport kilenc na­pos útja alkalmával meg­tekintik Moszkvát és Le- aingrádot is. i!ii!iiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiHiiiiiiiiim|iiiniiniiiiiini||nii A Nap kél: 5.14 h-kor, nyugsz.: 18.07 h-kor. — A Hold kél: 13.00 h-kor, nyugsz.: 21.04 h-koc, IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: Kele­ten is megnövekedő felhő­zet, elsősorban a Dunántú­lon újabb esők, zivatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatarok idején át­meneti szél erősödés. — A meleg keleten tovább mér­séklődik. Várható legmaga­sabb nappali hómérséklet a Dunántúlon 17—21, más­hol 22—26 fok között — KIGYULLADT három vagon kender pénteken es­te a törökszentmiklósi vas­útállomáson. A tűz észle­lése után riasztották a tö­rökszentmiklósi önkéntes tűzol’ókat, a Bamevál tűzoltó csapatát és rövide­sen megérkeztek a szolno­ki állami tűzoltók is. — Együttes erővei sikerült a tűzte megfékezni, és a ra­komány mintegy 40 száza­lékát megmentették a pusztulástól. — ITTASAN és gyorsan vezette motorkerékpárját szeptember 7-én az esti órákban Jászberény belte­rületén Baranyi Balázs helybeli lakos. Emiatt el­ütötte az úttesten szabályo­san haladó Heinhoffen Jó­zsefnél A baleset követ­keztében mindketten köny- nyebben megsérültek« — NEM adta meg az el­sőbbséget pénteken kora reggel Szolnok külterüle­tén Csabai Csaba autóbuss- vezt-tő. Emiatt elütötte Szabó István tóaeegl to­kost, áld mattakéi párral közlekedett. A motora súlyoo sérülést szenvedett az anyagi kár mintegy ezer focin*« — KÖRÜLTEKINTÉS nélkül indult el, ée kanya­rodott teherautójával pén­teken reggel Mezőtúr bel­területén Csípés Antal helybeli lakna. Emiatt őse- ize ütközött Kondacs Mi­hály motorossal. Kondacs könnyebben megsérült, a motorban mintegy 800 fo­rint kár keletkezett« Baromfiner elés a padláson ' Befejezéshez közeledik a törökszentmiklósi Alkot­mány Tsz-ben az új ba­romfinevelő építése, átala­kítása. A létesítmény a már meglévő épületben, a 108 férőhelyes tehénistálló pad­lásán épül. Dunántúlon si­kerrel alkalmazzák ezt a módszert, mert Jóval ol­csóbb, s gyorsabban amor­tizálódik. A padlástér N ezer csir­ke nevelésére alkalmas. — Természetesen gépesítik, önetetőlánccal, öni tatóval, világító, villanyfűtő és szel­lőző berendezéssel látják el. Az átalakítást a tsz sa­ját brigádja végzi. A költ­ség* mindösse* 300 ezer forint. A tsz-ben ezenkívül egy 144 férőhelyes, mesterséges borjúnevelőt is építenek. Ki­vitelezője a helybeli Tö- VÁLL. E beruházás költ­sége 1,3 millió forint Zö­mét az amortizációs alap­ból fedezik, csak 100 ezer forint hitelt kértek hozzá. A Jászberényi MÉK Kirendeltség válogatási és betárolási munkára dolgozókat vesz fel. Bérezés telje­sítménybérbe». Kere­sed lehetőség a válo­gatási munkáknál napi 60—70 Ft betárolási munkáknál napi 80— 100 Ft Jelentkezni le­het: MÉK Kirendeltség. Jássberény, g—badság tér 11. szám. rr RÄÖiö»TV»MOZI* SZÍNHA2 — A TÖRÖKSZENTMIK- LÖSI járás termelőszövet­kezetei ebben az évben a Kunhegyesi és a Török­I szentmiklósi Gépjavító Ál­lomásoktól 23 SzK típusú és 4 A CD típusú használt kombájnt vásároltak meg. — MEGTARTOTTA utol­só ülését a termelőszövet­kezetek karcagi területi szövetségének előkészítő bi­zottsága. Dr. Kasza Béla, e megyei előkészítő bizottság titkára elnökletével pénte­ken arról határoztak hogy szeptember 15-én 9 órára Karcagra összehívják az alapító kü’döttek tanácsko­zását. Elfogadták a kül­dött tanácskozás napirend­jét, a beszámolóját — A karcagi lesz megyénk első szövetség alapító „kong­resszusa”« — MÉG ebben az évben hozzákezdenek Jászszent- andráson az orvosi lakás­sal ewbeépftett fogorvosi rendelő kivitelezéséhez. A létesítmény jövőre készül el 421 ezer forint költség­ből «! ezzel a négy és fél­ezer lakosú kis falunak há­rom orvosa lesz. — EXPORTREKORD. — A csépai Petőfi Tsz-ből az Idén eddig 12 vagon szilvát exportáltak, ami a tss történetében eddig «a?«sauná — dmó*y. MOZI« Szolnok : Vörös Csillag: A kalózkapitány, hétfő: A ka­lózkapitány, Kert: Az utolsó szerelem, hétfő: Bátor embe­rek, Tisza: Dákok, hétfő: Dá­kok, MÁV: A légió. Jászbe­rény: Lehel: Diplomaták ösz- szeesküvése, matiné: A tize­des, meg a többiek, — hétfő: Don Gábriel, Kert: Kereszte­sek I—n., hétfő: Az utolsó szerelem. Karcag: Déryné: A boxoló, matiné: Tiszta égbolt, hétfő Sellő a pecsétgyűrűn X—n„ MEDOSZ: Cirkusz, hét­fő: A Lord és bandája. Kisúj­szállás: Ady: Kedves Brigitte, matiné: Martin kalandos ifjú­sága, hétfő: Cirkusz. Kunhe­gyes: Szabadság: Folytassa cowboy, matiné: A kém nyo­mában, hétfő: Kedves Brigit­te. Kunszentmárton: Körös: Fogas kérdés, hétfő: Irma, te édes I—n. — Mezőtúr: Béke: Bűdösvíz. hétfő: A benzinkút hercegnője. Dózsa: A sivatagi 13-ak. matiné: Nyúl kolléga házassága. hétfő: Ne hagyd masad. Pitkin, Szabadság: A múmia közbeszól, hétfő: Ki ölte meg JessytT Tiszafüred: Tisza: rínom kis háború, ma­tiné : Pár lépés a határ, hé’fő: Botrány. — Törökszentmiklős: Dózsa: A tolvaj, matiné: Ti­mur és csapata, hétfő: Diplo­maták összeesküvése, — Kert: Bá*or emberek, hétfő: A halál esőben Jön. Túrkeve: Vörös Csillag: KI ölte meg Jessvt? matiné: Robbantsunk bankot, hétfő: A sivatagi lí-ak. A MAGVAR RAPTO SKOLNOR’ q-rOriTrt.TANAM MŰSORA a ttt méteres középhullám»« naoonta M őrétől 19 éráig Vasárnapi magozta. kenés riportom űaor. Hétfőt Krónika. — Zenés autóstop. — Műszak után. — Keringők. — Korda György énekel. — II1CTIIII BUDAPEST 8.50: Iskola-tv. — 9.50: A* Állami Képzőművészeti Mú­zeum termeiben. — 10.10: Hét- mérföld es kamera. — 10.25: Gyermek-hangverseny. UM: Csak gyerekeknek I — 11.45: Tv-szőttes. — 14.13: A* állat­tenyésztés gépesítése. — 14.85: Ivanhoe. 15.25: Diósgyőr—Ól- pesti Dózsa bajnoki labdarú­gó-mérkőzés. 17.20: Közv. ,.A szovjet tudomány és technika 50 éve” c. Jubileumi kiállításról. 17.55: örőkszép dallamok. — 19.35: Esti mese. 19.50: Sport­hírek. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Robbanó leves. Francia film. — 21.40: Peng a gitár. Filmösszeállitás. — 22.05: Tv- fcíradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 10.00: JEn és a kutyám (NDK- film). — 14.45: Közvetítés a motocross-bajnokságról. 16 40: Lóverseny közvetítés. — 18.30: A bmői kiállítás híradója. — — 19.00: Tv-hiradő. — 19.45: Ez a hazádl — 20.05: A róka éa a kamélia (olasz tv-film). Hétfőt 17.35: A hullámhosszok vilá­gából (tv-film). — 19.00: Tv­hfradó. — 19.30: Fesztivál. 1907. — 20.00: A végzetes hurok (tv Játék). 38.00: Wieland, a km váes (tv-Játék). BUKAREST 1.00: Reggeli torna. — 1.39: Gyermekeknek. — 1.59: Soro­zataim. — 0.19: Kirándulás Brassóba. — 0.39: Faluműsor —11.15: IV. Knescu zenei fesz- tíváL Utána sportdélután. — 18.30: A tv esti híradója. 19.59: Rajzfilmek. — 10.90: Bábjáték — tata: Csehszlovák JáMHHX i

Next

/
Oldalképek
Tartalom