Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-12 / 215. szám
Világ proletárjai, egyesültelek ! SZOLNOK MEOYH [ A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ara t 50 filiér XVIIL évfolyam, 215. szám. 1967. szeptember 12-, kedd. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik jubileumának tiszteletére október 30. és november 7. között kulturális hetet rendeznek Mezőtúron. Az eseménysorozat programja igen változatos. Látszik, hogy a különböző intézmények vezetői és a városi tanács vb művelődési osztálya szívügyének tartja a nevezetes évforduló méltó köszöntését. A kulturális hét idején Lenin életét bemutató, valamint a szovjet hadsereget ismertető kiállítást nyitnak. A művelődési házban hangversenyt rendeznek. Ez alkalommal a szolnoki föld- mfivesszövetkezeti énekkar mellett fellép a helyi Petőfi énekkar, az egyesített úttörő énekkar is. Az Irodalmi színpad is ünnepi műsorral lép a kö-' zönség elé. A zeneiskola tanárai a szovjet szerzők műveit adják majd elő hangversenyükön. Sor kerül a Nagy Október Ütján című kiállításra is. A november 6-án a művelődési házban rendezendő központi ünnepség mellett több rendezvény szolgálja az októberi forradalom és a Szovjetunió méltatását A Szabadság filmszínházban például díszbemutatót tartanak. Műsoron a Történetek Leninről című film szerepel. A filmszínház előcsarnokában gyermekrajz kiállítást nyitnak. Azon is lemérhető lesz részben majd az, hogy a gyermekek képzeletvilá- gában *hogyan tükröződik a Szovjetunió, mit hallottak, mit tudnak arról. A művelődési szervek és a KISZ együttes szervezésében „Kit tud többel a Szovjetunióról?” címmel vetélkedőt szerveznek. A kulturális hét eseménydús programja nem jelenti természetesen azt, hogy minden rendezvényt arra az időszakra összpontosítanak, — csupán akkor pezsgőbb lesz a kulturális élet Mezőtúron. Emellett azonban figyelemre méltó a művelődési szervek egyéb kezdeményezése is. Október elején például a Mezőtúrról elkerült művészek alkotásainak bemutatásával avatják fel a vol zsinagóga épületéből átalakított kiállítási termüket. Hat művész alkotásait szemlélhetik majd meg az érdeklődők. A Szovjetunió Kommunista Pártjának története kiállítás nyílt a jászberényi járási művelődési házban. — (Foto: Nagy Zsolt) Ma: A kereskedelem szépiái A bőrükön tapasztalják Sporteredmények A sszonyok kopogtatnak Tapasztalatcsere Hl megye résztvevőivel A nv mozgatom anya« és gyermek' védelmi feladatairól A Magyar Nők Országos Tanácsának családvédelmi osztálya Szolnokon rendezte meg tegnap a tiszántúli megyék anya és gyermekvédelmi társadalmi bizottságának tapasztalatcseréjét. A résztvevőket — köztük Or. Róna Borbála adjunktust és Pusztaházi István- nét, az MNOT osztályvezetőjét — Turóczi Ferencné, a Szolnok megyei Nőtanács titkára köszöntötte. Pusztaházi Istvánná megnyitójában hangsúlyozta, hogy az, amiről a mai tájértekezleten kicserélik tapasztalataikat a résztvevők, új feladat, de nem idegen a nőmozgalomtól. Mégis csak a többi szervekkel, vöröskereszttel, szülői munkaközösséggel. az egészségÉvfordulót ünnepeltek a Dimitrovban Karcagon, a Dimitrov Tsz-ben minden esztendőben megemlékeznek BulgáTcmyanapok, állandó körműsorok Községi komplex művelődési tervek előkészítése a szolnoki járásban A szolnoki járás társadalmi és tömegszervezete.- nek megbízottai, valamint a járási tanács képviselői tizennyolc község művelődési tervét vitatták meg három napont át. Ebben az, évben a községek művelődési tervüket december 31-ig készítették el. hiszen a következő évtől kezdve a művelődésügyben is bevezetik a naptári év szerinti tervezést A háromnapos tanácskozás tapasztalatairól kértünk felvilágosítást Bornemissza Ilonától és Kopjás Sándortól, a járási tanács népművelési felügyelőitől. A művelődési tervet a község vezetőinek szeptember 20-ig kell végleges formában elkészíteniük és ezeket a terveket, szeptember 30-ig kell a járási szerveknek jóváhagyniuk. Az előző évek tapasztalatai alapján a szolnoki járásban azonban már most, szeptember elején megvitatták a községek művelődési terveit. amelyet a vitában a községek képviselői ..védtek” meg. Az elmúlt évek tapasztalatai az idén is igazolódtak. hiszen a tizennyolc terv közül, csupán nyolcat fogadtak el véglegesnek, míg a többit részben kisebb módosítások végett, részben pedig átfogóbb teljes átdolgozásra. további munkára utalták vissza. A nyolc elfogadott terv közül leglobb művelődési programot a jászladányiak. a zagwarékasiak és a tószegiek készítették. A tervek elbírálásánál különösen három szempontot vettek figyelembe: hogyan segítik a művelődési tervek a közvetlen termelési munkát, a tudatformálást, és a hatókör kibővítését. Ez utóbbin részben a község lakossága olyan rétegeinek bekapcsolását értik a művelődési programba. amelyek idáig kimaradtak. részben pedig a földraizi területek szerinti művelődési hatékonyság bővítését tűzték ki feladatul. Elsősorban a peremkerületek. a tanyák jobb művelődési ellátására törekednek. E cél érdekében dolgozta ki a járási tanács vb művelődésügyi osztálya a megyei művelődési házzal karöltve a tanyanapok és az állandó körműsorok programját. A művelődési tervek nagy része már az új gazdasági mechanizmusra való felkészítést tükrözi. Ezért kiemelt helvet kapott a köz- gazdasági ismeretterjesztés ezekben a tervekben. Továbbra is gyenge pontjuk azonban a közvetlen termelő munkával való kapcsolat. Ennek oka sok helyen a gazdasági vezetők helytelen szemléletté. Másik, oblektív ok. hogv néhány termelőszövetkezet most tart a megszilárdulás időszakában, ezért kevesebb energiát fordítanak a községi művelődés. népművelés támogatására, A népművelési felügyelők elmondották azt ?s, hogy Mezőhéken. Csataszögön és Tiszajenőn a legnehezebb a helyzet. Ezért a járási szervek és a megyei művelődési ház elsősorban ezekre a területekre koncentrálja a segítségnyújtást és a körműsorok programozásánál is figyelembe vették e területek fokozott ellátását. — rg — ria felszabadulásáról. Kilencedikén. szombaton is ünneplőbe öltöztek a szövetkezeti gazdák, hogy megerrilékezzének a bolgár nép szabadságának 23. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a termelőszövetkezet vendégül látta Ivan Jotovot, a Bolgár Kultúra igazgatóját. • A Dimitrov Tsz kultúrházában tartott ünnepségen megjelent Oláh János, a Hazafias Népfront Szolnok megyei titkára, valamint a városi pártbizottság és a tanács képviselői. Az ünnepi beszédet Mátyus Imre, a termelőszövetkezet párttitkára tartotta és felszólal! Ivan Jotov elvtárs is, Az ünnepség után a Dimitrov Tsz kultúrházában rendezett bolgár mezőgazdasági kiállítást és a bolgár írók Magyarországon megjelent műveiből összeállított kiállítást tekintették meg a résztvevők. Az ünnepi aktust Bulgária életéről szóló filmvetítés zárta be, ügyi és igazságügyi szervekkel, védőnőkkel, gyer- megfelügyelőkkel, orvosokkal együttműködve érhetnek el sikereket, Dr. Róna Borbála azokat a feladatokat, elgondolásokat ismertette, amelyeket a már elkészített munkatervek tartalmaznak. Hangsúlyozta: a tájékozódás, a kezdeményezés fontos feladata a családvédelmi bizottságoknak, — amelyeket több megyében még ezután alakítanak meg. Ismerniük kell a területükön élő anyák helyzetét, valamint azt is, milyen a bölcsödéi óvodai hálózat, hányán veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt, hogyan alakul a születések száma és egy sor egyéb fontos kérdést. Munkájuk ugyanis mindezekkel összefügg. Ezután dr. Szurmay Lőrinc ismertette, hogyan alakult meg és fogott munkához Szolnok megyében az anya- és gyermekvédelmi bizottság. Az az egyik követelmény, hogy kezdemé- nyezően, öntevékenyen dolgozzanak. S mindazok mun~- káját igényeljék — orvosok, jogászok, bölcsödéi, óvodai gondozónők, pedagógusok akik sokat tehetnek a családvédelemért. A TIT segítségével előadócsoportot szerveztek a felvilágosító előadások megtartására. Megvizsgálják az óvodák, bölcsődék játékeilátottságát, felszerelését, megszervezik a gyermekgondozónők és óvónők találkozóját. A jövő év első felében valamennyi járásban létrehozzák a családvédelmi bizottságokat. A vita során egymás után szólaltak fel Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár Báes, Békés és Szolnok megye képviselői. Felelősségteljesen beszéltek erről a szerteágazó témáról, azokról az elgondolásokról, amelyeket a jövőben kívánnak megvalósítani. Az utolsó simításokat végzik Szolnokon a Vöröscsillag úti ABC áruházon, A műszaki átadás után megkezdik a csaknem egymillió forint értékű berendezések készítését, Illetve szerelését. A több mint négymillió forintba kerülő 658 négyzetméter alapterületű, korszerű áruház előreláthatólag még ez év végén megnyílik és az élelmiszereken kívül fontosabb apró háztartási és iparcikkekkel, mintegy egymillió forintos árukészlettel várja a vásárlókat. Október köszöntése Gazdag program Mezőtúron