Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-24 / 226. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. szeptember 34, / a H9T a világpolitikában ENSZ-közgyűlés Vietnam árnyékában — Washingtoni provokációs tervek — A Stoph-levél Bonnban 1. Az elmúlt hét legjelentő­sebb eseménye az Egyesült Nemzetek Szervezete köz­gyűlése XXII. ülésszaká­nak megnyitása volt, ame­lyen elsőként U Thant főtitkár terjesztette elő be­számolóját, rámutatva, hogy a tavalyi ülésszak óta rosszabbodott a nemzetközi helyzet — s ennek okai közé a Vietnam elleni ag­resszió kiterjesztését és a közel-keleti háborút sorol­ta. S ezzel máris rátértünk arra a fó kérdésre, amely ugyan nem szerepel az ENSZ-közgyűlés napirend­jén és kívül esik a világ- szervezet illetékességén, de amely máris rányomja bé­lyegét a mostani közgyűlés­re: véget kell vetni a viet­nami agressziónak! Bár Goldberg amerikai delegá­tus szinte elsőként szólt er­ről a kérdésről, a megszo­kott amerikai álláspontot ismételve, az eddigi felszó­lalók közül azonban máris többen olyanok is nyíltan elítélték a washingtoni esz- kalációs politikát, mint a NATO-hoz tartozó Dánia külügyminisztere, aki békés tárgyalásokat javasolt. A világban kialakult és az amerikai eszkalációt mind határozottabban elítélő köz­hangulatot figyelembe vé­ve, az Egyesült Államok­nak nem lesz könnyű az ENSZ-ben elhárítani a viet­nami agressziója miatt fe­léje irányuló bírálatokat. Az idén — elsőként a vi­lágszervezet történetében — egy szocialista ország, Ro­mánia külügyminiszterét választották a közgyűlés el­nökévé. Ez mindenképpen, a világban és az ENSZ-ben az elmúlt évtizedben vég­bement változásokat tük­rözi. Az amerikai hatóságok azonban éppen a közgyű­lésre érkező kubai küldött­ség feltartóztatásával, dip­lomáciai csomagjaik átku­tatásával próbáltak zavart kelteni, de a kísérlet vissza­felé sült el. Az ENSZ-tit- kár végül is vizsgálatot rendelt el az ügyben, s is­mét felelevenedtek azok a javaslatok, hogy a világ- szervezetnek New York nem a legmegfelelőbb székhely. A kubai ENSZ-küldöttség elleni provokáció nem el­szigetelt jelenség, hanem szerves része annak a had­járatnak, amely napjaink­ban újult erővel folyik a szabad Kuba ellen. Wa­shingtonban éppen az ENSZ-közgyűlés ideje alatt tanácskoznak az Amerikai Államok Szervezetének kül­ügyminiszterei, hogy kiter­jesszék a Kuba-ellenes em­bargót, egyes amerikai sze­nátorok pedig nyíltan újabb blokádot követelnek a forradalmi Kuba ellen. 2. Az Egyesült Államok, a nemzetközi légkör további mérgezése érdekében, kierő­szakolta az ENSZ-ben az úgynevezett „koreai kér­dés” napirendre tűzését. A világszervezet jogtalanul avatkozik be a koreai nép­re tartozó kérdésekbe, aho­gyan tizenhét esztendővel ezelőtt jogtalanul küldték az úgynevezett ENSZ-csa- patokat, köztük az ameri­kai intervenciós sereget harcba a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság el­len. A közgyűlés napirend­jére felvették a júniusban összehívott rendkívüli ENSZ-közgyűlésen szere­pelt közel-keleti konflik­tus, az izraeli agresszió kérdését is, amelynek meg­oldásában a megfigyelők előrehaladást remélnek, no­ha a Szuezi-csatománál is­mételten tűzharcra került sor. Ezzel kapcsolatban fi­gyelemre méltó, hogy a szerdai kairói lapok veze­tő helyen ismertették U Thantnak azt a hat elvét, amelyben a megszállt terü­letek kiürítésének követe­lése mellett a körzet álla­mainak létezéséhez való joga és minden állam szá­mára a nemzetközi vizeken való szabad hajózás is sze­repel. Ez az első eset, hogy az Egyesült Arab Köztár­saság újságjai olyan indít­ványokat közöltek, amelyek Izrael közvetett elismeré­sét javasolják. A közgyűlés vitájában felszólalt Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részle­tesen kifejtette a szovjet kormány álláspontját n kü­lönböző nemzetközi problé­mákról. Kormánya nevé­ben két dokumentumterve­zetet terjesztett be megvi­tatásra. Az egyik a nukleá­ris fegyverek alkalmazá­sának betiltásáról szóló konvenció, a másik az ag­resszió fogalmának megha­tározásáról kidolgozott ha­tározattervezet. Javasolta, hogy a közgyűlés XXII. ülésszaka fontos és sürg s kérdésként vitassa meg a nukleáris fegyverek eltiltá­sáról szóló egyezmény megkötésének kérdését, az agresszió fogalmának meg­határozását pedig a jövő évi, XXIII. ENSZ-közgyű­lés tűzze napirendjére. 3. Európában még nem ül­tek el De Gaulle francia el­nök lengyelországi látoga­tásának „hullámai”, s vál­tozatlanul visszhangzanak az Odera—Neisse határ véglegességét kinyilatkozta­tó beszédei. Bonnban újabb vitákat váltott ki De Gaulle állásfoglalása, s a nyugat­német belpolitikában a ke­reszténydemokrata politi­kusok egy része most Brandt külügyminisztert és a szociáldemokrata pártot vádolja, amiért „beleestek a realitás gödrébe”; Végeredményben Bonn védekezésre szorult a hatá­rok kérdésében, s védeke­MOSZKVA Moszkvában „A szovjet országa ötven éves” címmel statisztikai évkönyvet ad­tak ki. amely adatokat is­mertet a szovjet társada­lom struktúrájának válto­zásáról. A Szovjetunió la­kossága ma 235 500 000 fő. Az ország lakosságából 83 millió a munkás és alkal­mazott. s mintegy húszmil­lió a termelőszövetkezeti tagok száma. Mivel az ipa­ri termelés 1913 óta a 71- szeresére növekedett, a pa­rasztság nagyrésze termé­szetszerűleg a városokba települt. A forradalom előtt a lakosság négyötöde írástudatlan volt. Ma min­den száz lakos közül 38 közép- és főiskolai végzett­séggel rendelkezik. MTI A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely pullai Árpád, a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével részt vesz a Guineái Demokrata Párt VIII. kongresszusán Conak- ryba érkezett. >T MANILA (Reuter) Tizenhat, Aliig felfegy­verzett kalóz a szombatra virradó éjjel kifosztott egv falut a Fülöp-szigetek déli részén. A modern kalózok motorcsónakról szálltak partra. Géppisztoly-soroza­tokat eresztettek a levegő­be, majd végigjárták a falu házait, g minden fe­lelhető értéktárgyat és pénzt összeszedtek. zésre késztette a Kiesinger- kormányt a Német Demok­ratikus Köztársaság kor­mányának újabb kezdemé­nyei is. Az NDK Népi Ka­marájának e heti ülésén — amelyen ratifikálták az európai biztonság érdeké­ben az NDK és Magyaror­szág, ill. az NDK és Bul­gária között létrejött ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéseket — Willi Stoph miniszterelnök ismertette a bonni kancellárhdz intézett levelét. Stoph tárgyalásokat javasolt Kiesingernek „a két német állam kapcsola­tainak normalizálásához ve­zető közvetlen, gyakorlati lépésekről” és az erőszak alkalmazásáról való kölcsö­nös lemondásról. Az ezzel kapcsolatos bonni minisz­tertanácsról kiszivárgott hí­rek szerint Kiesinger vála­szolni fog Stoph indítvá­nyaira, mert Bonn ma már nem akarja vállalni az ilyen módon létrejött pár­beszéd megszakításának fe­lelősségét. A válasz azon­ban kitér majd a lényeges kérdések elől... Az NDK újabb kezdeményezése is­mét azt bizonyítja, hogy a demokratikus német állam a két Németország közötti kapcsolatok normalizálásá­ra törekszik — ennek azon­ban Bonn állja útját. A hét eseményei között említést kell tennünk, hogy az afrikai csúcstalálkozó — a „kinshasai megálló”, hi­szen ez a találkozó nem volt „mérföldkő”, vagy „ál­lomás” a kontinens törté­nelmében... — után Szo- máli és Etiópia között már­is megkezdődtek a vitás ha­tár-kérdéseket rendező tár­gyalások, s hamarosan a kenyai—Szomáliái megbe­szélések is kezdetüket ve­szik. Nigériában viszont változatlanul tart a polgár- háború, sőt a héten egy újabb „állam" alakult, a „Benini Köztársaság”, amely azonban tiszavirág- életűnek bizonyult, mert a központi csapatok másnap az új állam egész területét elfoglalták... LAGOS (Reuter) Helyreállt a telefonössze­köttetés Lagos, a nigériai főváros és Benin, a közép­nyugati tartomány főváro­sa között, amelyet a szö­vetségi kormány csapatai visszafoglaltak a biafrai szaka dároktóL • MIN • DEN,, • FELÖL BÉCS (MTI) Nemzetközi pályázatot ír­ták ki a bécsi ENSZ-köz- pont megtervezésére. A központ, ahol a két eddig Bécsben működő ENSZ-in- tézmény, valamint lakóépü­letek és egy mecset kapnak helyet, az osztrák főváros peremén, a Duna északi partján épül fel. Költségén egymilliárd schillingre be­csülik. OTTAWA Paster Pearson kanadai miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy hajlandó részt venni egy a vietnami helyzetről tartandó csúcs- értekezleten, ha Nagy- Britannia. a Szovjetunió. India és Lengyelország szintén pozitívan foglal ál­lást. Mint ismeretes; az ENSZ-társa ságok Szövetsé­ge felkérte ezt az öt or­Gagarin Párizsban Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa szombaton Párizsba érkezett. Gagarin annak a Komszomollkül- döttségnek a tagja, amely a Francia Kommunista If­júsági Szövetség meghívá­sára részt vesz az októberi forradalom 50. évfordulója alkalmából tartandó fran­ciaországi ünnepségeken. Hétfőig szünet az EÜSZ-ben Az ENSZ közgyűlésének általános ügyrendi bizott­sága magyar idő szerint szombaton 0,35 órakor el­napolta ülését, miután el­készítette végleges javasla­tát a közgyűlés XXII. ülés­szakának napirendjére vo­natkozólag. A javaslat ér­telmében a mostani ülés­szakon a közgyűlés 96 kér­dést vitatna meg. A közgyűlés hétfőn foly­tatja az általános vitát; Szovjet flotilla- ' egységek Budapesten Szombaton megérkeztek Budapestre a Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett szovjet Fekete-tengeri flot­ta folyami hajócsoportjá­nak egységei, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló­ja alkalmából tesznek ba­ráti látogatást több Duna- menti szocialista ország­ban. A három egységből álló hadihajóraj néhány perccel 12 óra előtt futott be a Margithíd pesti híd­főjének közelében feldíszí­tett kikötőbe. Az ünnepélyes fogadta­tás után a parancsnoki ha­jón sajtótájékoztatót tar­tottak. Ny. M. Popov har­madosztályú kapitány el­mondotta, hogy a flotilla hajóegységei több mint 2000 kilométert tettek meg és Bécsnél fejezék be győ­zelmes útjukat. Különösen nagy érdemeket szereztek a Duna-menti államok fel­szabadításáért vívott har­cokban. Közölte, hogy a főváros közönsége vasárnap és hétfőn délután 14-től— 17 óráig tekintheti meg a hajókat, s azok fedélzeté­re is felmehet. szágot, hogy csúcsértekez­leten vitassa meg a vietna­mi helyzetet és próbáljon megoldást találni. SAIGON A dél-vietnami rendőrség szombaton hajnalban 18 órai fogvatartás után szav badonbocsátotta Troung Than volt gazdaságügyi mi­nisztert. akit pénteken dél­előtt rajtaütés szerűen tar­tóztattak le. KAIRÓ (MTI) Odd Bull tábornok, az FNSZ fegyverszüneti meg­figyelőinek vezetője pén­teken este norvégial sza­badságát megszakítva Kai­róba érkezett, hogy tár­gyaljon az EAK hatóságai­val a szuezi-csatorna tér­ségében a hét elején lezaj­lott incidensek nyomán ki­alakult helyzetről. WASHINGTON Johnson amerikai elnök pénteken vendégül ’átta az Amerikai Államok Szer­vezetének értekezletén részt vevő külügyminiszte­reket és kijelentette, hogy a latin-amerikai országok­nak szükség esetén határo­zottan kell alkalmazniuk a fegveres erőt „a felforga­tás (azaz a forradalmi mozgalmak) ellen. Johnson azt állította, hosv a latin­amerikai országokban ki­bontakozó nvugtalanság és fegyveres ellenállás ..Ha vannából irányított terro­rizmus”. Sebes Tibor VIETNAM Harmincötezer partizán gyűrűjében egy USA támaszpent Pénteken a del-vietnarni partizánok ismét két tü­zérségi támadást hajtottak végre a Con Thien-i ame­rikai tengerészgyalogos tá­maszpont ellen. Az ágyú­tűz hat tengerészgyalogost megölt, ötvenhatot megse­besített A támaszpontot pótlólagos értesülések sze­rint csütörtökön nem há­rom, hanem kilenc tüzérsé­gi támadás érte. Csütörtö­kön a vidék átfésülésére in­dult tengerészgyalogosokon a partizánok rajtaütötte!;. A heves harc folyamán 16 tengerészgyalogos meghalt, 33 pedig megsebesült. Az amerikaiak 13 partizánt öl­tek meg ebben a harcban. Szeptember 1-e ó'a a Con Thienben állomásozó tengerészgyalogosok közül hétszázan sebesültek, illet­ve haltak meg a partizá­nok állandó tüzérségi tá­madásai következtében. A Con Thien-i amerikai pa­rancsnokság sürgősen újabb élelmet, gyógyszert és ivó­vizet kért. Amerikai fel- derítő-jelentések szerint a támaszpontot egy 35 ezer főnyi partizánalakulat fog­ta gyűrűbe. Saigontól 370 kilométer­nyire északkeletre heves ütközet zajlott le egy ame­rikai felderítő-egység és a dél-vietnami partizánok kö­zött. A B—52 amerikai nehéz­bombázók pénteken és szombaton több bevetésben támadták a demilitarizalt övezetet. Légitámadást haj­tottak végre a Da Nang-i amerikai légitámaszpont körül is. az ott feltételezett partizán táborok ellen. Szovjet repülők, rakéták hadianyagok a VDK-nak A Szovjetunió 1968-ban repülőgépeket, rakéta - lég­elhárító fegyvereket, tüzér" ségi és lőfegyvereket, hadi­anyagot szállít a Vietnami Demokratikus Köztársaság­nak, továbbá gépei felszere­léseket. közlekedési eszkö­zöket. kőolajtermékeket és egyéb árukat, amelyek a köztársaság védelmi képes­ségének további növekedé­séhez, gazdaságának fej­lesztéséhez szükségesek. A fentieket a Moszkvá­ban lezajlott szovjet—viet­nami tárgyalásokról szom­baton kiadott közlemény jelenti be, ismertetve a tár­gyalások eredményeként szombaton a Kremlben aláírt egyezményt, amely­nek értelmében a Szovjet­unió térítés nélküli segélyt, továbbá újabb hiteleket nyújt a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságnak. Csőmbe pilótái nyilatkoztak Pénteken este az algé­riai televízióban először je­lent meg az a két angol pilóta, aki Csőmbe gépét vezette, amikor a volt kon­gói miniszterelnököt elra­bolták. David Taylor, az egyik pilóta kijelentette, hogy Algériában igen jól bánnak vele, mióta jún. 30-án elrabolták a gépet, amelyen Csőmbe is utazott. Taylor kifejezte reményét, hogy hamarosan szabadon bo­csátják. Taylor beszámolt a gép elrablásának körülményei­ről. Eszerint Taylor június 27-én kapott Nizzában táv­iratot az angol .légitársa­ságtól, amelynek szolgála­tában állt Felszólították, tegyen meg egy 14 napos utat repülőgépével. Június 29- én indult el Londonból társával, a televízióban ugyancsak megjelent Tre­vor CopplestonnaL Június 30- án Palma Ibiza városá­ba érkeztünk és itt szálltak fel utasaink köztük Csőm­be. Amikor visszafelé tar­tottunk. egy Bodenan ne­vezetű férfi, revolvert sze­gezett ránk — mondotta Taylor — kényszerítve, hogy kövessem parancsait Bodenan a Sedifi neve­zetű légitársaság képvise­lője volt — ez a társaság bérelte a különgépet az angol cégtől, amelynek a két pilóta alkalmazottja volt. Bodenan a pilótákra fogta a revolvert és két lö­vés hallatszott. A pilóta el­határozta, hogy saját maga és az utasok életének meg­őrzése érdekében engedel­meskedik Bodenan paran­csainak. A pilótát megkérdezték, igaz-e az az állítás, hogy algériai vadászgépek kény­szerítették leszállásra a gé­pet. Taylor így válaszolt: „Egyetlen repülőgépet sem láttam, egyetlen más gép sem volt a levegőben, ami­kor Algírba repültünk”. Mint ismeretes, Csőmbe június 30-a óta algériai őri­zetben van. Kongó — ahol távollétében halálra ítélték — hivatalosan kérte kiada­tását és kérelmét az algé­riai legfelső bíróság jogos­nak találta. Ahhoz azon­ban, hogy átadják a kon­gói hatóságoknak, Bume- dien algériai elnök jóvá­hagyása szükséges; Újabb vizsgálat az Aszplda-ügyben Az athéni katonai bíró­ság közölte, hogy újabb vizsgálatot rendelt el az Aszpida perrel kapcsolat­ban. A hivatalos indokolás szerint az új vizsgálat ki­terjed a hadsereg mindhá­rom fegyvernemére annak érdekében, hogy „több katonatisztet leleplezzen”, aki ebben a szervezetben részt vett. Mint ismeretes, a jelen­leg előkészítésben levő Aszpida-per egyik polgári fővádlottja Andreasz Pa­pandreu más vádlott-tár­saival együtt a börtönben várja, hogy a görög kato­nai diktatúra bírósága elé állítsák összeesküvés és hazaárulás vádjával. Ideiglenes könnyű fizikai munkára nyugdíjasokat alkalmazunk. MÉK Kirendeltség. Szolnok, Téglagyár u. 9. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom