Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-16 / 166. szám
Híres család Faültetés Szapucsák Tihamér jóne- »<1 regényíró. Űjabban nagyon, érdekes dologgal lepett meg. Elmondotta, hogy felesége Anapesztusz Mária néven ismert költő. Tizen- négyéves fia Tangó Tamással • hallatlanul népszerű slágerszöveg íróval azonos. A kisebbik fia ugyan még csak nyolcéves, de már ismert Ifjúsági író. Kernek regények, elbeszélések dicsérik rendkívüli tehetségét Írói neve a szépén hangzó Bambusz Jenő. Bármilyen hihetetlenül hangzik, Szapucsák megjegyezte, hogy a hatéves Marika Csírip néven valósággal ontja a szellemesebbnél Kellemesebb keresztrejtvényeket. Barátom szavait elképedve hallgattam. Közben elnézegettem a mintegy másfélmázsás költőnőt, amint megelégedetten szuszogott A slágerszerző nyögve próbált a fejebúbjára állni. Bambusz Jenő a macska farkát cibálta. A tehetséges rejtvénykészítő kislány hason csúszkált az ágy alatt. Szapucsák azonban jószemű ember. A kételkedés jeleit leolvashatta arcomról. Hosszú ideig nem Is mert velem szembenézni. Amikor este kilenc órakor elkísért, szótlanul ballagtunk egymás mellett. Szapucsák nem lepődött meg, amikor váratlanul elálltam aa útját. •— Szapucsák, nem mondtál Igazat I Pillanatokon keresztül Ingadozott. Sejtettem hogy észrevetted. —- Beszélj őszintén! — Mária soha nem írt Verseket. Én írtam és az ő neve alatt látnak napvilágot Csináld, ha jónak látod. Hanem idehallgass! Láttam az asztalodon egy vadonatúj ponyvát. A rohanó halál. Vetted? — Nem! Azt is én írtam! — De hiszen a szerző Luft Péter! Ki az? — A születendő fiam! Mária mindenórás. Már a második regényt írtam Péterke nevében. És ha véletlenül nem fiú ksz, hanem lány? Szapucsák kétségbesetten megtámasztotta a homlokát. — Ajaj! Rettenetes! Erre a variációra nenn is gondoltam. — Akkor mégiscsak beleesek a 12 százalékos kereseti adó- kategóriába. Rossi Károly Különbség Az utcán egy férfi áll kis kutyával. A kutya nyakában „Segítsenek a világtalanon” feliratú tábla lóg, s előtte egy kis tál fekszik a földön, adományokkal. Az egyik járókelő pénzt helyez a tálba, s a következőket mondja a kőid ús- nak; — Nincs aprópénzem, öt centet teszek a tálba, és hármat visszaveszek. — Mi az, hogy öt centet? ön csak két centet adott! — Hiszen ön lát!? Ez csalás! — Semmiféle csalás, a kutya vak; nem én! KINCSKERESŐ —• Tovább! —• Tamás botfülű. Ha holtra vernéd, akkor sem tudna egy nyúlfarknyi slágerszöveget kiverejtékezni. En Írom a szövegeket. Jenőt sem érdekli az ifjú- sági irodalom. Én írok minden írást, ami Bambusz néven megjelenik. — És? — Ugyancsak én agyalom ki a keresztrejtvényeket Csak éppen a kislányom nevén adjuk le. Megéreztem szavaiban az őszinteséget. Leggyintettem. — Nem csapsz be vele lenkit Annyi baj legyen. Téves információ KI mondta közületek, hogy ez tehén? 'ó",'.■><•••."• • \ •*>.*. '• • • *• v * CD 2000-ben is Vevő-nap A giccs elleni harc eredménye A 7 HUMORA Az elektromos guzeráto- romban elromlott egy alkatrész, a kondenzátor. Tekintettel arra, hogy egy mai háztartás guzerátor nélkül nem tud létezni, haladéktalanul felkerestem a legközelebbi műszaki boltot. Tudtam, hogy ilyen kényes alkatrész beszerzése nehéz dolog, ezért nagy szorongással nyitottam be az üzlet ajtaján. Illendően köszöntöttem az eladókat és már az első pillanatban meglepetésben volt részem: barátságosan visszaköszöntek és elindultak felém. Egyszerre hárman. — Az egyiknek szék volt a kezében. Amikor odaértek hozzám körülfogtak széles mosollyal az arcukon és leültettek. A váratlan esemény hatására alig tudtam elkezdeni mondókámat, biztonság kedvéért megcsíptem magam, hogy ébren vagyok-e. Minden rendben volt — elkezdtem: Kérem tisztelettel a gu- zerátorom kondezátora tönkrement szeretnék... — Várjál ezzel a hétköznapi dolgokkal — szólt közbe a hosszú vékony eladó és vállamra tette a kezét. — Hogy vagy? — kérdezte közvetlen tömörséggel. — Nagyon köszönöm jól — feleltem. — Hány éves vagy? — vette át a szót a nagy kövér eladó nő. — Negyvenegy. — Na és gyerek van-e — szólalt meg az öreg szemüveges. — Igen négy, három kislány es egy fiú. — öóó a kis huncut milyen aktív — fuvolázta fejhangon a kövér Manci és megkuszkuszolta a nyakam. — Hehehe — vettem át a kedélyes hangnemet és összehúzódtam, mert nagyon csiklandós vagyok. — A savanyú cukrot szereted? — kérdezte a hosz- szúkás és zsebébe nyúlt — majd megkínált. — Vegyél vagy kettőt. A kövér Manci ráült a székem karfájára és vakarni kezdte a fülem tövét — Olyan Jóskás képed van — ugye Józsi vagy? — érdeklődött szeretettet — Nem tetszett eltalálni Ödön vagyok — mondtam szerényen. — Brávó Döncike kiáltott az öreg szemüveges — játszunk valamit, ha már ilyen szépen összejöttünk. Födreültek a többiek is a kövér azonnal intézkedett: Döncikém engem szólíts nyugodtan Daginak, őt Colinak, az öreget meg Otyec- nak. Először snuroztunk. Mikor én nyertem a Coli mindig úgy hátbavágott a nagy lapát kezével, hogy leestem a székről. Utána minden esetben fölsegítettek, leporolták a ruhámat és folytattuk a snurozást. — Döncike biztos unja már ezt — állította meg a játékot Dagi — „csapd le csacsizzunk” kiáltott ellenvetést nem tűrő hangon. Utána az Otyec kedvéért piros pacsiztunk, majd Colos javaslatára köteleztünk: Piri-Feri-Zoli-Sári-Mári. — Biztos tetszenek ismerni, olvan ugrálós játék. A végén Coli zsebrádiójának segítségével táncoltunk. Engem Dagi sohsem akart elengedni. Mikor végre egy szusszanásnyi szünet következett megkérdeztem lihegve: — Tessék mondani mit ünnepelünk most, mire ez az aréna? — Hát nem tudod? — kiáltották egyszerre — ma vevő nap van országszerte, te vagy Döncike az ünnepelt. — Nagyszerű akkor ennek az örömére biztos tetszenek a guzerátoromba kondenzátort adni. Mindhármuk arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly, Otyec vette át a szót; — Döncike azért nem pi- maszkodunk... Mi nagyon szívesen játszunk veled, de kényeztetni nem akarunk. A mi egyetlen vevőközönségünkből nem akarunk „egykét” nevelni. Ha minden első szóra adunk, mi lesz belőled — belőletek. Egyszer véletlenül valóban nem tudunk kiszolgálni, elkezdesz ordítani és földhöz vered magad a pult előtt. Mi felelősek va- vagyunk érted Döncikém. Most menj szépen haza és nézzél be a jövőhéten... — Ügy mondta, mintha az előbb nem is együtt snuroztunk volna. Horváth László Miután a kis Jenci jobbra is nézett, balra is nézett és látta, hogy az édesanyja nincs sehol, odament a rendőrhöz és udvariasan megkérdezte: — Bácsi, nem látott egy nénit nélkülem? ft — Nézd és ámulj! Ez a kislány még csak egy éves és már tud olvasni. — Csodálatos. De miért fordítja a lapokat olyan szótlanul? — Mert olvasni tud, de beszélni még nem, * — Azt rendeltem önnek, hogy naponta vegyen be egy pirulát és igyék egy pohár konyakot étkezés előtt. — Egy kis baj van, doktor úr, A pirulákkal hátralékban vagyok egy héttel, viszont a konyakot három hétre előre megittam, ☆ — Látta az új Murillot, amit a város vásárolt? — Nem szoktam az állatkertbe járni. ft Kovács úr járkált a múzeum termeiben, elfáradt és leült az első karos- székbe, amit útjában talált A múzeum egyik tisztviselője hozzálépett: — Bocsásson meg, de ön Ferenc József karosszékébe ült. Kérem, szíveskedjék felállni, — De minek? Ha megjön, azonnal felállók, ft — Nem borotváltam már önt uram? — Nem, a sebhely az arcomon még a frontról van«
