Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-18 / 167. szám

jűöía 13, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Szépen száll a füst, de veszélyes játék ez. Jászberényben a múlt héten valaki viccből felgyújtotta a szeméttárolónál a bőrhulladékokat. Erősebb szél esetén esetleg komoly károk keletkezhettek volna. így is a tűzoltóknak kellett a tüzet elfojtani — (Foto: Nagy Zsolt) Strandfürdő Kisújszálláson A tv képernyőiére illő téma lett volna: amint megnyílt a strand, a gyere­kek indiánüvöltéssel ro­hantak a medencékhez, s nyomon követték őket a felnőttek. Siető léptekkel a mamák, papák, s még a nagypapák is igyekeztek, hogy minél élőbb saját szemükkel és bőrükkel meggyőződjenek róla: való­ban olyan jó vize van-e a fürdőnek, mint ahogyan hírlik. S azok. akik hónapokon, heteken át éjt nappallá té­ve munkálkodtak a fürdő létrehozásáért? Akik most is. még az utolsó napon szombat reggeltől vasárnap reggelig egyfolytában dol­goztak — fizetség nélkül, csak úgy becsületből, a város szeretetéből fakadó tenniakarással —. hogy a megnyitóra minden ké­szen álljon? Számukra ezek a percek jelentették azt a jó érzést: van mun­kájuknak értelme, nem hi­ába fáradoztak. A megnyitó ünnepség előtt körülnéztem me­gyénk legfiatalabb strand­fürdőjében. Kiss Tamás tűzoltó alhadnagy kalau­zolt: — Harminc éve készül már strand Kisújszálláson — magyarázta —, de az­tán mindia csak a kell ma­radt, lenni nem lett• Csak most• — Tamás bácsi kisúj­szállási, hogy p ilyen jól darabok között hült: a ba­zár ajtajára már kiakasz­tották a labdákat, gumi já­tékokat — egyszóval min­den elkészült az ünnepé­lyes megnyitóra. Házi ünnepségnek szán­ták a kisújszállásiak, ma­guk építették a fürdőt tár­sadalmi összefogással, ma­guk is akartak ünnepelni- Ott volt az úttörő fúvósze­nekar. és fáradhatatlanul fújták az indulókat. ke- ringőket. Oláh Lajos, a városi tanács vb elnöke mondott rövid megnyitó beszédet Egyszerű szavak­kal köszönte meg annak a kétezer társadalmi mun­kásnak azt a sok ezer társadalmi munkaórát, amelyet a fürdő létrehozá­Ez a kép a dolgos órákat idézi EM. 26. se. AH. Építőipari Vállalat azonnali be­lépéssel alkalmaz ács, kőműves szakmunkásokat, kubikosokat, férfi segéd­munkásokat, továbbá alkalmazunk Ifjú kőműves, ács szakmunkásokat, akik most szerezték meg szakmunkásbizonyítványukat Modern mun­kásszálló, napi háromszori étkezés biztosít­va, teljesítménybér. JELENTKEZÉS: Dunaújváros, Kenyérgyár a L ..Magyar Pamutipar Bu­dapest IV. Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányok at, gépen betanulókat dol­gozónak, Felvétel azonnal”, Építkezők figyelem l Vályogot készletből azonnal szállítunk Megrendelhető: a TEMPO KSZ-nél, Szolnok, «■"“•Hu Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fel­vesz villanyszerelőket, vil­lanyszerelőik mellé segédmunkásokat, ku­bikosokat, valamint Zalaszentgrőt környé­kére kőműves bri­gádba segédmunkáso­kat Különélést és munkahelyi pótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán személyesen vagy levélben Zalaegerszeg. Berzsenyi út 30. Láng-edzéshez autogén• hegesztői képesítéssel szakmun­kásokat veszünk feL Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat Szolnok, Vöröshad­sereg út 33. FELVÉTELRE KERESÜNK budapesti munkahelyre szerkezetlakatos, he­gesztő, marós, eszter­gályos, mintakészítő szakmunkásokat, fér­fi segédmunkásokat, portásokat — valamint vidéki mun­kára lakatosokat, he­gesztőket, csőszerelő­ket és festő szak­munkásokat OrsZi Bányagépgyártó Vállalat Budapest IV* Baross u. 91—95, A Törökszentmiklós és vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet érte­síti a lakosságot, hogy szolgáltatási tevékeny­ségén belül a lakosság igényeinek megfelelően üvegező-képkeretező, műkő és betonáru. szobafestő-mázoló, asztalos munkákat végez. Az igények bejelenté­sét az fmsz Kossuth L, út 139. sz. alatti köz­pontjában kell leadni, ahol bővebb felvilágo­sítással szolgálnak. A kunhegyes! Lenin Termelőszövetkezet eladásra felajánl 1 db PPV 1.6-os Jáwa bálázót, 1 db Bü burgonya­ültetőt, 2 db MO—1 kukori- camorzsolót. ismer! a körülményeket? — Igen. Látja, itt a nagy úszómedence mögött évül meg jövőre a két gyógymedence... hiába az idén már nem bírtuk• De­kát egyelőre elegendő az uszoda, meg a gyerek lu­bickoló. — Így is szép teljesít­mény. hisz. lényegében öt hónap alatt épült meg ez a fürdő. — És ki kellett kotrani a kis csónakázó tó med­rét is. Ott középen van egy kis sziget, remek hely lesz a navozásra­Az ötezer személyes öl­tözőben a fogasokat szá­molták az asszonyok, amikor arra jártunk- A büfében már hozzáfogtak a kolbász, a hurka sütésé­hez, a sör. a bambi jég­sáért dolgoztak. Az össze­fogásnak köszönhető, hogy ezen a vasárnapon olyan fürdő avatására kerülhe­tett sor. mely csaknem hét­millió forint értékű, amelynek 1200 méter mély kútja percenként 600 liter 60 fokos kiváló minőségű gyógyvizet ad- Majd a je­lenlevők nem kis örömmel vették tudomásul: ezen a napon ingyen fürödhet mindenki a medencékben... volt is jelentkező azonnal, nem ért’, de száz is- Megnyílt a strand, de a kisújszállásiaknak még van mit dolgozniuk ott- Tovább parkosítaná, fásítani. szé­píteni azt a fürdőt ame­lyet harminc esztendeje ál­modnak maguknak. s amely végre valósás lett. V. V. A Törökszentmiklós és Vidéke Körzeti földművesszövetkezet Kulturális Napot rendez 1967. július 19-én Törökszentmiklóson a városi sportpályán. A Kulturális Nap keretén belül 16 h-kor a mű­vészek és a vendéglátóipari dolgozók labdarúgó mérkőzése. Utána Pannónia gitáregyüttes fellépé­se énekművészek közreműködésével. Ezt követően magyar nóta est fővárosi énekesek fellépésével, A KULTURÁLIS NAPON a VENDÉGEK REN­DELKEZÉSÉRE ÁLL HIDEG MELEG ÉTELEK, ITALOK hűsi, ajándék, játék, könyvvásár. Kellemesen szórakozik ön is, ha eljön! Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség. Termelőszövetkezetek üzemi talajtérképének elkészítését vállaljuk, tartalmazza a talaj fizikai, kémiai tulajdon­ságát, vízgazdálkodási mutatóit, tápanyag ellátottságát, útmutatást nyújt az agrotechnikai eljárásokra és műtrá­gya felhasználásra. Vetőmag és takarmány analízist be­küldött minta alapján Is végzünk. Bővebb felvilágo­sítás: Aranykalász Mg. Tsz. Laboratórium. Törőkszená* tnlklős, Kossuth utca 147.

Next

/
Oldalképek
Tartalom