Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-18 / 167. szám
6 SZOLNUÜ Mtum N£ULAV lm *&Megtartották a Burai-ügy As ügyész halálbüntetést. a védő felmentést kért perbeszédeit TARKA baHka Az argentin rendőrség tagjai számára kiadott utasításban olvasható: „Az a gépkocsivezető, aki soha sem lépi túl a megengedett sebességet gondosan fé* ke2 minden útkereszteződésnél és azonnal megáll a Vörös fényre, feltétlenül gyanús. Vagy nincs jogosítványa. vagy lopta a kocsit" • Csaka japán városban rendezik a legközelebbi világkiállítást A városban már most megkezdődtek a nagy építő- és földmunkálatok. Ezzel kapcsolatban felvetődött a kérdés: hová tegyék a nagymennyiségű kiásott földet és az építkezési területekről kikerülő sok szemetet? Ezzel a kérdéssel általában az építési vállalkozóknak kell foglalkozniuk« de az általuk éjszakása alkalmazott teherautó sofőrök nem fárasztják magukat azzal, hogy lerakodás helyet keressenek« azért ott szabadulnak meg a szeméttől és a törmeléktől, ahol tudnak: az utcáin». a parkokban, a terekenA rossz példa — ragadós- A város lakosai kezdik az utcára szórni a szemetei és a hulladékot A városi hatóságok speciális őrségeket szerveztek« amelyeknek Sei kell venniük a harcot az ilyen cselekmények ellen, de az őrségek tevékenysége eddig még aem bizonyult hatásosnak. f PÁRIZS Egy francia tudós felfedezése: a ».Rhodoid 279” áttetsző ibolvaszin szemüveg lehetővé teszi, hogy a taínvakok megkülönböztet* ték a zöldet a pirostól * Elektronikus sztetoszkóp, «mellyel bármilyen gén alkatrészeinek kopása mérhető anélkül, hogy leszerelnék. RÓMA: A spoletói fesztiválon Henry Moore szobrászművész díszleteivel játsszák Mozart Don. Jüanját• A fesztivál másik eseménye: Madeleine Malraux zongoraművésznő Erik Satie- estje’ * TOKIÖ: A japán katolikusok szárfiára *“- Róma engedélyével *»« polgári ruhás pap ülve mondja a fnisét. alacsony oltár előtt. ♦ Valószínűleg a japán Jo- kohama városban van n világ egyetlen olyan házasságkötő irodája, amely kizárólag rendőrségi alkalmazottak szolgálatára áll AZ agglegény rendőrök ennél az irodánál kérhetik, hogy keressenek számukra megfelelő élettársat■ Az irodát azoknak a fiatal rendőröknek a kérésére létesi- tették, akik sokszor panaszkodtak amiatt, hoav Igen sok időt töltenek szolgálatban, és ezért nem tudják rendezni magánéletüket. Fordulóponthoz érkezett a hetek óta tartó Burai ügy tárgyalása Hétfőn elhangzottak a perbeszédek, melyeknek során először a vád képviselője emelkedett szólásra« Ismertette a Burai védője hangsúlyozta. hogy a vádlott letartóztatása pillanatától kezdve következetesen tagadott és csak közvetett bizonvítékok vannak vele szemben. Csakis ezeknek alaoián lehet a tényállást fnegállaoítanl. Első feleségének és családiénak vallomását- fenntartással lehet fogadni, azok elfogultsága miatt- A védő szerint a vádlottnak alibije van és ezt részletes időelemzéssel A délelőtti nerbeszédek után délután kettőkor folytatta a megyei bífósác a .tárgyalást, amikor is * tanácsvezető bíró megadta Burainak az utol«'“ szót- A vádlott önmagát ísgyilkosság felfedezésének körülményeit, elkövetésének módját, Elmezte a gyilkos cselekedetének mozgatóerőit, Burai Árpád mérhetetlen bosszúállását és szadista hajlamát« igyekezett bizonyítani. Véleménye szerint az egyik legkritikusabb időszakban háromnegyed hét és hét óra között védence testvérénél. Sukléknál volt. mert Suki és élettársa is többször egymás után és egybehangzóan ezt vallották. Burai cipőle tíouscipő. tehát ilyet más ember is viselhetett s ilyennel a helyszínen hagyhatta a nyomát. mételte. semmi újat nem tudott mondani- A megyei bíróság lúlius 25-én délelőtt 9 órakor hirdet ítéletet Burai Afpád hón iíe vében — tóth — — A FÖLDMŰ V ESSZÖVETKEZETI tánczenekarok Kisújszálláson rendezett országos középdöntőjén tovább jutott a törökszentmiklósi földművesszövetkezet tánczenekara. Így részese lesz az országos döntőnek, amelyet augusztus 8-án Balatonbogláran tartanak« — HALÁLOS gázolás. Július 15-én Tiszaföldvár és Mezőhék között Szín Sándor tiszaföldvári lakos CB 59—76 forgalmi rendszámú személygépkocsijával szabálytalan előzés következtében elütötte a vele szemben gyalog haladó Gulyás Erzsébet, Kézs- márki Mária és Bozsó Sándomé tiszaföldvári lakosokat A baleset következtében Gulyás Erzsébet a helyszínen, Kézsmárki Mária kórházba szállítás közben meghalt. Bozsó Sándomé nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Szín Sándort őrizetbe vették, s a rendőrség folytatja a vizsgálatot — FIATALOK a szocialista brigádmozgalomban. A törökszentmiklósi járás termelőszövetkezeteiben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére 81 brigád tűzte célul a szocialista cím elnyerését, illetve megtartását A brigádtagok 40 százaléka 30 éven aluli. — KÖZLEKEDÉSI balesetek. Július 15-én 17.30 órakor Szolnok és Szajol között Korán Sándor kerékpárral egy kőcsomőn megcsúszott, s az úttest felé esett. A személygépkocsival éppen ott haladó Newstan Sven svéd állampolgár, hogy a gázolást elkerülje, hirtelen balra kanyarodott s emiatt az árokba borult Személyi sérülés nem történt a gépkocsiban viszont négyezer forint kár keletkezett — VASÁRNAP 7.40 órakor Szolnokon a Kolozsvári felüljáró előtt Szoko- lai Sándor budapesti lakos személygépkocsival szabálytalanul, balra kanyarodott. így az utána haladó dr. Constantinesen Oc- tavian román állampolgárt fékezésre kényszerítette s annak gépkocsijával összeütközött Márton József budapesti motorkerékpáros, aki nem tartotta be a követési távolságot. A személygépkocsiban és a motorkerékpárban is anyagi kár keletkezett — TEGNAP tartotta a Szigligeti Színház évadzáró társulati ülését. — A nógrádi vendégszerepléssel hosszúra nyúlt idei színházi évadot zárták ezzel hivatalosan is. A társulati ülésen Berényi Gábor röviden értékelte az elmúlt évad munkáját, majd ismertette a jövő évad műsor és belső munkatervét — A LEGUTÓBBI országos versenyen szép eredményeket ért el a kunhegyes! művelődési ház repülő- és modellező szakköre. Egyik versenyzőjük első dijat nyert. A szakkör most három eszterga- padot és villanyfúrókat kap. — SZOMBATON este a gödöllői Agrártudományi Egyetem búzatáblájában aratás közben holtan találták n július 4-én eltűnt Ignác Dorottya és testvére, a 4 éves Orsolya holttestét. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a gyermekek eltűnésének és a halál okának megállapítására. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik az etetett édesanyánk özv. Wencz Mátyásné elhunyta alkalmával fái- dalrrunkban osztoztak, részvétüket fejezték ki. Wencz Család Jászberény — T. L vezsenyl lakos segédmotorkerékpárral ittasan közlekedett« Ezt a tettét a szabálysértési előadó 350 forintra értékelte és 6 hónapra bevonták vezetői igazolványát lat A Nap kél: 4.04 h-kor, nyugsz,: 19.35 h-kor. — A Hold kél: 17.21 h-kor, nyugsz.; 0.26 h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: többfelé záporeső, zivatar. Egy két helyen jégeső. Mérsékelt nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—28 fok között. — SZOLNOKON a Barátság klubban rendezték meg vasárnap a földművesszövetkezeti dolgozók megyei sakkversenyét; A húsz versenyző közül az első három helyezett részt vesz a háromnapos országos versenyen, amelyet Pa- rádfürdőn rendeznek; Kosaras Károly (Besenyszög), Berényi Péter (Szolnok), Pereczes János (Tiszasüly) szerezte meg a jogot a továbbjutásra Hárman elismerő oklevelet kaptak. Megyénk községei közül többen kedvezőbb földrajzi és társadalmi helyzetet foglalnak el. Érthető, hogy ezek fejlődése — különösen az utóbbi években — nagyobb lendületet vett- Ilyen eseményeknek szánté hetente tanúi lehetünk. Tiszaföldvár is több oknál fogva egyre inkább centrumává válik a környező falvaknak, s igy csak örömmel fogadhatta a MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Kihágás szerelem miatt, Kert: A bérgyilkos, Tisza: Az anya és a hallgatás, MÁV: Tízezer nap, Vegyiművek: Minden az embereké marad. Jászberény: Lehel: Vékony Jégen, Kert: Tom Jones. Karcag: Déryné: Hívjátok Martin felügyelőt, — MEDOSZ: A gyilkos halála. — Kisújszállás: Ady: A tartalékos sztár. Kunhegyes: Szabadság: A méltatlan öreg hölgy. Kunszenttnárton: Körös: Finom kis háború. Mezőtúr: Béke: Veszélyben az alagút. Dózsa: Hattyúdal, Szabadság: Egy asszony járt Itt. Tiszafüred: Tisza: Othello Gyulaházán. — Törökszentmiklós: Dózsa: Jaguár, Kert: Ének az esőben. — Túrkeve: Vörös Csillag: Csendőrök New Yorkban. A MAGVAK RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 22J méteres középhullámon naponta 18 órától 18 óráig Alföldi krónika. — Operettrészletek. — Építőtáborban. — Ritmus eoctail. — Rejtett kincsek — Választékos választók. Betyár-nóták. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 17.58: Műsorismertetés. — 18.no: Hírek. — 19 25: Közvetítés az aratásról a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetből. 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradő. — 20 20: Most élj. később fiz-ss! (argói fllml. — 22.00: Tv-Mr- adő — 2. kiadás. BRATISLAVA 18.15: Népralzi filmműsoe. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30; — NEMCSAK a kisújszállásiak, hanem a Városon átutazó autósok is szívesen állnak még a piactéren a fcidművesszövet- kezeti lacikonyha előtt. — Nagy a keletje a sült hurkának, kolbásznak« Ián- gosnak, Ezt bizonyítja a mintegy 30 ezer forintos havi forgalom is. — NT ARI vásár árengedménnyel, A Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szolnoki rádió-televízió boltjában tegnap délelőtt alig két órahossza alatt 3500 forint értékű cikket adtak el, — többek között 20 csillárt. A nagy forgalom titka, a 30—40 százalékos árengedmény, amelyben azok részesülnek, akik a nyári vásár idején — július 17- től—augusztus 5-ig — vásárolnak az üzletben Csillárt, zeneszekrényt, rádió- tv alkatrészt, s egyéb cikkeket — VASÁRNAPONKÉNT kiránduló autóbuszjáratot indít a 7. sz. Autóközlekedési Vállalat Szolnokról és Törökszentmlklósról a Szenttamási Állami Gazdaságba, —- Követelmény, hogy egy-egy alkalommal legalább harminc Jelentkező legyen, s szerdáig jelentsék be igényüket a személyforgalmi csoportnak (telefon: 11—85), hogy az étkezést a gazdaságban biztosíthassák, A vállalat a fürdőhelyekre és a Mátrába is indít kiránduló autóbuszt megfelelő számú résztvevőkkel« környékbeli lakosság, hogv szombaton. 1967. július 15- én új bútorüzlet nyűt a községbenAz első nap tapasztalatai mind a vásárlók, mind a kereskedelem számára kedvezőek- A szakemberek — nagyon helyesen figyelembe vették a falun is meglevő ízlésbeli differenciákat és jó érzékkel összeválogatott bútoraik már az első napon szinte kivétel nélkül gazdára találtak. Rejtvényműsor. — 20.00: Portugáliai íilmrlport. — 20.25: Varieté-műsor. — 21.25: Autósok. motorosok. BUKAREST 17.00: Kapcsoljuk... — 17.30: Gyermekműsor. — 18.05: Iskolásoknak: 1001 kérdés. 18.30: A tv esti híradója. — 18.50: Időjárásjelentés, hirdetések. — 19.00: Tarzan kalandjai. 19.30: A tv orvosi kabinetje. 19.50: Városok és városok. — 20.00: Stúdiószínház: Camil Potrescu: Erős lélek. — 22.00: A tv éjszakai híradója. — 22.10: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉP LAP A Magyar Szocialista Műnkés* pírt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23-20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal* Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 85 068 A lapot előfizetésben és árusí* tásban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál é9 kézbesítőnél. Előfizetési ár l hónapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor A% utolsó szú fo rtín As ügyészt „bizonyítani lehel, hogy. A vádlott önző és önérzetes, még a vélt sérelmet is azonnal a legdurvább módon megtorolja, mint például azt, hogy felesége elviselhetetlen magatartása miatt elhagyta. Burai nemcsak feleségét gyűlölte, hanem N ágyáét is, aki segített Burainénak az elköltözésben, illetve özvegy Farkasnét is, akinek a lakására költözött a megölt feleség, aki egyébként Burainé nyolchónapos csecsemőjét gondozta« Aljas tettének elkövetése után Burai alibit igyekezett szerezni« Ezért kereste fel sorra az ismerősöket és rokonokat, hogy mondhassa, náluk volt a kritikus időpontban. Zaklatott lelkiállapota, furcsa viselkedése testvéreinek is feltűnt Burai szegényes ruhatárának minden darabját eltüntette szeptember 13-án« a gyilkosság napjának éjjelén, öccsét Suki Miklóst és élettársát arra kérte; mondják azt hogy náluk aludt az éjszaka. Ezzel szintén hamis »libit igyekezett szerezni. Mezőtúron köztudott, hogy szeptember 13-án fű- nél-fánál kereste a vádlott feleségét. Ettől a naptól kezdve azonban a gyilkosság felfedezéséig senkinél sem érdeklődött, a Szegfű utcai házba sem kopogtatott be, hanem a temetőben és a város szélén csavargót t, ide-oda bolyongott. Hol volt Burai 5-től 8-ig Az ügyész hangsúlyozta: a vádlott képtelen megmondani, hogy hol volt szeptember 13-án délután 5 és 8 óra között. Erre, az időpontra olyan eseményeket mond el, amelyek bizonyítottan nem ekkor történtek. Ellene szól az is, hogy egy nappal később öngyilkosságot kísérelt meg. Később eladásra kfnált egy bőr cigarettatárcát és testvérének adott egy lottószelvényt, Mindkettő az elhunyt feleségéé volt. A lottószelvényt Burainé vásárolta, mikor a kórházban volt. Amikor a gyilkosság napján délben kijött a kórházból, a cigarettatárca és a szelvény még nála volt. A vádlott elmondása szerint ezután már nem találkoztak, mivel Burainét közben megölték. Mégis a szelvény este 10 órakor Burainál volt. Terhelők a különböző vémyomok is a RózSa utcai házban, amelyek ä Szegfű utcából véresen megérkező Buraitól származnak. A gyilkosság színhelyén többek között egy bontófésűt találtak, ami a vérfel- törlés közben lehajolt gyilkos zsebéből esett ki, A felfedezés napján — szeptember 17-én —- Burai letartóztatása után kérte, hagy menjen el testvére lakására, mert valamit el akar hozná. Itt mondta el becsének, hogy ..agyonütötték az asszonyt”. Honnan tudta a vádlott hogy az áldozatok közt van a felesége is. hiszen a nyomozók csak este 9 órára azonosították a fel is mérhetetlenségig összeroncsolt áldozatokat? A cellatársak olyan kifejezéseket használtak vallomásaikban. amilyeneket csak Burai mondott a tárgyaláson. — A gyilkosra vall a tett színhelyén talált lábnyom is. amely milliméterre megegyezik Burai lábának méreteivelAz elmondottakat figyelembe véve az ügyész különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt halálbüntetés kiszabását kérteA védő: „Szerintem van alibije.. Kifosztották a bútorüzletet A „lettesek” nem ismeretlenek í RA'DIÖ • TV« MOZI • Július 18 Kedd Frigyes