Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-07 / 132. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. június 7. Tavaszi bajnok a lörös Meteor! Szó. Vörös Meteor—Deb­receni VSC 54:49 (25:19), Debrecen, v.: Vei key—H í­vei. Vörös Meteor: Szabó I., Nagy Á. 5, Fodor 9, Jándi 19, Cseh Zs. 6. Cse­re: Horváthné 8, Csabai 4, Falusi 1, Palla 2. Nagyiramú, változatos mérkőzést vívott a két csa­pat. A Meteor az első fél­idő közepétől fokozatosan elhúzott és a mérkőzés vé­géig tartotta 10—12 pontos előnyét Befejezés előtt té­ves játékvezetői ítélettel 3 büntetőt adtak a Debrecen javára, melyet értékesítet­tek és ezzel ledolgozták nagyarányú hátrányukat A higgadtan és jól játszó Me­teor lányoknak sikerült labdatartással a győzelmet biztosítani. A Vörös Meteor tavaszi első lett. megelőzve két győzelemmel a Duna Cipő és a Budapesti Spartacus csapatait K. Röviden A Bp. Honvéd nemzet­közi gyorsasági motorver­senyén rajthoz álltak a Szolnok megyei MHS mo­torosai is. Mester Honda gépén, élete első versenyén a 250-es sportgépek futa­mában 12 induló közül 6. lett. Rontó Nándor az 500-as kategóriában in­dult Harminckét verseny­ző közül a 12., a magya­rok között a 2. helyen állt, amikor géphiba miatt a 18. körben fel kellett adnia a versenyt. A motorsport szakvezetői elismeréssel nyilatkoztak teljesítményé­ről, meg voltak elégedve versenyzésével, és fokozot­tabb támogatást ígértek ré­szére * Vízilabda bajnoki ered­mények. Az országos ifjú­sági bajnokságért Szolno­kon: PTC—Szolnoki Dó­zsa 6:4, a serdülő bajnok­ságért Budapesten: Bp. Honvéd—Szó. Dózsa 8:2. ☆ Vasárnap az Űjpesti- öbölben rendezte verse­nyét a Budapesti Kajak- Kenu Szövetség. A hosszú­távú ifjúsági C—1 5000 méteres futamban indult Ceglédi, a Szolnoki VÍZIG versenyzője és tovább tart­va jó formáját, első lett ☆ Az országos kötöttfogású birkózó bajnokságon a Szolnoki MÄV versenyzői közül Balogh István és Nagy Ferenc légsúlyban, Kovács József félnehéz­súlyban indult. Nagy és Kovács kétszer birkózott és mindkétszer vereséget szenvedett. Balogh négy­szer lépett szőnyegre, az eredmény: I győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. — Közben térdsérülést szen­vedett, nem tudta azt nyújtani, amit egészsége­sen, és ezért nem indul vasárnap, a szabadfogású bajnokságon. Rókavadász tanfolyam Az MHS jászberényi rá­dióklubja az elmúlt évek­ben több nemzetközi rö­vid- és ultrarövid hullá­mú versenyen vett részt jó eredménnyel, az után­pótlás neveléséről viszont nem gondoskodtak. Ezért a Déryné művelő­dési házzal közösen tavaly egy kísérleti rádió rókava­dász tanfolyamot szervez­tek. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy egy újabb tanfolyamot indítanak és a befejezés után az el­múlt évi és a mostani hall­gatók között versenyt ren­deznek. Munkatervükben szere­pel, hogy minden évben rá­dió rókavadász tanfolya­mot szerveznek az általá­nos iskolák felső tagoza­tú tanulói részére, amely­hez a szükséges technikai felszerelést a megyei MHS elnökség és a Déryné mű­velődési ház biztosítja. A megyei kosárlabda bajnokság állása — Férfiak — 1. Karcagi Fáklya 8 8 0 16 2. Olajbányász 8 7 1 15 3. Kunszentmárton t 5 3 13 4. Karcagi Q. 9 3 6 12 5. Tiszafüredi VM 7 4 3 11 6. Mezőtúr 6 4 2 10 7. Törökszentmiklós 7 2 5 9 8. Közg. Techn. 8 1 7 9 9. Tisza-parti G; f 1 5 f 10. Jászberény Versenyen kívül: S 1 4 6 Gagarin SE 8 5 3 13 P. A visszalépett Kilián SE eredményei nincsenek mítva. beszá­— Nők ­1. Karcagi G. 8 7 1 15 3. Sz. VM* 8 7 1 14 3. Törökszentmiklós 7 6 1 13 4. Kunszentmárton 7 5 2 12 5. Kisújszállás 7 4 3 11 6. Sz. MÁV 8 3 5 11 7. Tisza-parti G, 8 2 6 10 8. Karcagi F. 8 1 7 9 9. Közg. Techn. 8 0 8 8 A visszalépett Varga Kata­Un Gimnázium eredményei nin csennek beszámítva. * Egy büntetőpont levonva. Fölényes döntetlen Többtucat néző és hat tökmagárus állta körül va- ; sárnap kora délután a szolnoki MÁV pályát, hogy ; tanúja lehessen minden idők mérkőzésének, melyet a ; jogászok és az orvosok játszottak. Miután a mentőket és a tűzoltókat értesítették, ; megkezdődött az ötletektől és a napsütéstől sziporká- ; zó játék. A vezetést a kék mezes jogászok szerezték ; meg, amikor is dr. Gerendást előre megfontolt szán- J dékból nyereségvágyból kapura tört, és egy percen ! belül két olyan gólt akasztott be, amilyen a nagy- ! könyvben, illetve a bűn tető törvény könyvben meg van ! írva. A két gól jobban ha tott az orvosokra, mint egy » létrán injekció, ezzel magyarázható, hogy dr. Szabó ♦ és dr. Csabai góljaival az első félidő végére kiegyen­lítették. A második félidőben élvezetes mezőnyjáték alakult ki. amit a kapusok élveztek a legjobban. Az óriási iramú mérkőzést a közönség vastapssal köszönte meg. A felejthetetlen játék az igazság kép­viselőinek fölényes döntetlenjével végződött. — ti — Röplabda NB II. FÉRFI Szolnoki Dózsa—Miskolci VSC 3:0 (11, 6, 11) Szolnok, Dózsa-pálya, ve­zette: Petro vszki. Dózsa: Bakos, Tóth P., Palocsai, Igor, Jevgenyij, Almásá, csere: Annus, Csesznok. Közepes iramú játék után a javuló formában játszó és jobb ütőerővel rendel­kező Dózsa biztosan győ­zött — vincze — Nyíregyházi Spartacus— Martfű 3:0 (10. 10, 6) Nyíregyháza, 150 néző. — Martfű: Engárt, Dobos, Orosz II, Vasicsek, Strasz- szer, Orosz L Edző: Halász József. Az első két játszmában helyenként egyenrangú el­lenfél volt a Martfű, az utolsóban viszont csak né­ha-néha lángolt fel a csa­pat. Az eddig veretlen, jobb játékerőt képviselő Nyíregyháza megérdemel­ten győzött. — vasicsek — MGM Debrecen—Szolno­ki TIT ASZ 3 KI (9, 13, 8) Debrecen, v.: Majoros. — TITÁSZ: Szép, Takács I, Takács II, Mondi, Urbán, Pirók, csere: Zombori. — Edző: Jáger István. A kulcsjátékosoknál több hét óta tartó formahanyat­lás ezen a mérkőzésen ér­te el a mélypontját, s ez a játékban is megmutat­kozott. Az MGM nem kép­viselt nagyobb játékerőt, lelkesebb játékkal a for­mahanyatlás ellenére is meg lehetett volna nyerni a mérkőzést. Csak Szép és Takács II dicsérhető. NŐI Salgótarjáni BTC—JESE 3:1 (13, 13, —11, 11) Jászberény. JESE: Móri, Losonczy, Bozsik, Tacz- man, Fekete, Borics, csere: Torma, Szentirmainé. Csib- ra, Ziska. Edző: Mészáros János. Tartalékosán, Tálas és Juhász nélkül ' állt fel a JESE, ennek ellenére mind a négy . játszmában veze­tett, mégis alulmaradt. Az elsőben 10:6-ról, a máso­dikban 13:5-ről vesztett. A harmadikban 14:4 után is nehezen nyert, az utol­sóban 9:5-ről húzott el az SBTC. Ilyen rosszul soha nem játszottak még a lá­nyok, talán csak Móri és Borics tűnt ki, Dr. H. ☆ Harmadszor rendezte meg a szolnoki városi röp­labda szövetség a Tisza Antal úttörő vándorkupa versenyét, ezúttal a Szó. MTE pályán. Az előző évekhez viszonyítva örven­detes előrelépés történt Üj színt jelentett a Beloian­nisz úti iskola részvétele és örvendetes, hogy az Áchim úti és a Zagyva-par­ti iskola két-két csapattal nevezett. A szövetség ez­úton kéri a résztvett együttesek vezetőit, hogy az ünnepélyes eredményhirde­tésen ma jelenjenek meg. EREDMÉNYEK Fiúk: Áchim út II—Zagy­va-parti II 0:2, Áchim I— Zagyva-parti I 0:2, Áchim úti II—Áchim úti I 1:2, Zagyva-parti I—Zagyva­parti II 2:0, Zagyva-parti I —Zagyva-parti II 2:0, Zagy­va-parti II—Áchim úti I 0:2. Lányok: Áchim úti I— Beloiannisz 2 K), Zagyva­parti I—Zagyva-parti II 2:0, Áchim úti II—Áchim úti I 0:2, Beloiannisz— Zagyva-parti I 0:2, Áchim úti II—Zagyva-parti II 2:0, Zagyva-parti I—Áchim úti I 0:2, Zagyva-parti II—Be­loiannisz 2:1, Zagyva-parti II—Áchim úti I 0:2. — A Beloiannisz—Áchim úti I mérkőzés (ma) délután 17 órakor kerül lejátszásra. — Ekkor lesz az ünnepélyes eredményhirdetés és a vándorkupák átadása. — vincze — Kétszáznál több induló Szolnok úszóbajnokságán Szombaton és vasárnap rendezte a városi úszó szakszövetség Szolnok vá­ros felnőtt úszóbajnokságát a Damjanich uszodában. A két nap alatt 16 egyéni é3 6 váltószámban dőlt el a bajnoki cím sorsa. A szá­mok nagy részét a Dózsa úszói nyerték, míg a MÁV- úszók négy bajnokságot vit­tek haza, mind női szám­ban. Egyénileg Nagy J, Szalóczki, Pásztrai, Böh­mer és Kovács Zs. szere­pelt legjobban. Nagy J-, Szalóczki és Pásztrai egy­aránt 2—2 bajnokságot nyert, míg Kovács Zsuzsa négy versenyszámban szer­zett első helyet. Eredmények. Férfiak. 100 gyors: 1. Böhmer (D) 1:01.8, 2. Nagy J. (D) 1:02.8, 400 gyors: 1. Pásztrai (D) 5:08.0, 2. Nagy A. (D) 5:30.5, 1500 gyors: 1. Pászt­rai (D) 20:58.4, 2. Ugrai (D) 22:34.0, 3. Gulyás L. (Dl 23:10, 100 mell: 1. Nagy J. (D) 1:19.2, 200 mell: 1. Nagy J. (D) 2:53.4, 2. Esz­tergomi (D) 3:00.0, 3. Dávid (D) 3:11.0. 100 há<: 1 Szalóczk; (D) 1:11.4, 2. Fehér I. (D) 1:16.0. 200 hát: 1. Szalóczki (D) 2:37.6, 100 pill.: 1. Perényi (D) 1:09.0, 200 vegyesúszás: 1. Nagy J. (D) 2:40.6, 2. Sza­bó (D) 2:44.0, 3. Fehér 1. (D) 2:47.2, 4x100 gyorsvál­tó- 1. Dózsa 1. csapata 4:22.0, 4x200 gyorsváltó: 1. Dózsa I. csapata 10:05.4, 4x100 vegyesváltó: 1. Dó­zsa I. csapata 4:48.9. Nők. 100 gyors: 1. Ko­vács (D) 1:17.1, 400 gyors: 1. Gellei (M) 6:44.4. 100 mell: 1. Lendvai (Mi 1 -33.8, 2. Lazányi (M) 1:35.0, 3. Rózsahegyi (D) 1:35.4, 200 mell: 1. Lez-'mvi (M) 3:26.8. 2. Lendvai (M) 3:27.1, 3. Rózsahegyi (D) 3:27.2, 100 hát: 1. Kovács (D) 1:33.4. 200 hát: 1. Gel­lei (M) 3:39.0, 100 pill.: 1. Kovács (D) 1:31.2, 200 ve­gyesúszás: 1. Kovács (D) 3.12.7, 4x100 gyorsváltó: 1. Dózsa csapata 5:42.2, 4x100 vegyesváltó: 1. Dózsa csapata 6:16.0. Sz. A. Félidő a megyei tekebajnokságban A megyei teke csapat­bajnokság tavaszi idénye befejeződött. A Szolnoki MÁV együttese magasan kiemelkedett a mezőny­ből, az erőviszonyok isme­retében biztosra vehető bajnokságuk. A többi csa­pat kiegyensúlyozott, közel egyenlő színvonalat muta­tott. A bajnokság tavaszi végeredménye: 1. Szó. MÁV I. 4 9126 22 2. Szó. Dózsa 4 9112 15 3. Szó. Olajb. 4 9063 15 4. Szó. Cukorgy. 4 9067 14 5. Szó. MÁV II. 4 8578 14 — vincze — Megjelenik havonta, kérfe a hírlapárusoktól! APRÓHIRDETÉSEK Állas AZ EM. budapes­ti LAKÁSÉPÍTŐ VÁLLALAT IPARI TANULOK - 1965 SZEPTEMBER] BEISKOLÁZÁSÁRA FELVÉTELT HIRDET AZ ALÁBBI SZAK MARBAN: — VIL­LANYSZERELŐ. — VIZ-OAZSZERELO. KOZP. FÜTESSZE- RELO, FESTŐ-MÁ­ZOLÓ, MELEGPAD- LO-MCANYAGBUR- KOLO, BÁDOGOS. ASZTALOS, LAKA­TOS, 8 RÖMOVES. ács, alt. Épület­gépész, - hideg- padló AZ l. CSO­PORTHOZ TARTÓ­ZÓ SZAKMAKRA - KINTLAKASOS. A 8. CSOPORTHOZ TAR­TÓZÓ SZAKMAR­BAN BENTLAKÁ­SOS ELHELYEZÉS­SEL. KORHATÁR A BE NEM TÖLTŐ TT IS ÉV. JELENTKE­ZÉS MÓDJA: L A TANULOK ISKOLAI JELENTKEZÖLAP- JAT AZ ISKOLA VÁLLALATUNKNAK MEGKÜLDI. a. AZ ISKOLÁBA NEM JÁ­ROK ISKOLAI BI­ZONYÍTVÁNYT, OR­VOSI IGAZOLÁST. ANYAKÖNYVI KI­VONATOT ES SZÜ­LŐI BELEEGYEZŐ NYILATKOZATOT KÖTELESEK — AZ ÍRÁSBELI - VAGY SZEMÉLYES JE­LENTKEZÉS ALKAL­MÁVAL CSATOLNI. I. ÖSZTÖNDÍJ - A TANULMÁNYI ELŐ­MENETELTŐL FÜG­GŐEN. JELENTKEZ­NI LEHET: AZ EM. BUDAPESTI LAKÁS­ÉPÍTŐ VÁLLALAT BUDAPEST, V„ KOSSUTH LAJOS TER 13—15. V. EME­LET SZAKOKTATÁ­SI ELŐADÓJÁNÁL. felveszünk egy fö gé­pésztechnikust, egy fűvizsgázott kazánfű­tőt (nyugdíjasok is jelentkezhetnek) va­lamint gépkocsi ra­kodókat és üzemi munkásokat. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Állati Fehérje Vállalat, Szolnok Tószegt út Nagy Ákos. A SZOLNOK Megyei Tanács Vasipari V. Szolnok, Hunyadi u 4- sz. azonnali be­lépésre esztergályo­sokat és villanyhe- gesztöket alkalmaz. Jelentkezni lehet « vállalat személyzeti vezetőiénél. A BÁBOLNÁI Álla­mi Gazdaság lógon­dozói beosztásra szakmunkásokat kí­ván kiképezni. Jelent­kezhet minden f ált. iskolát végzett fiú. Zenei érzéket előny­ben részesítünk. Je­lentkezés Írásban VI. 15-ig. Cím: Bá­bolnai Állami Gazda­ság Bábolna. A SZOLNOKI Jár- mfljavltú üzemi Vál­lalat lakatos, eszter­gályos, asztalos, má­zoló, hegesztő szak­munkásokat és férfi segédmunkásokat ke­res felvételre. Je­lentkezni lehet t vállalat munkaügyi osztályán. 15 éves korú 8 ál­talánost végzett fia­3ZENTENDRE1 Be- tonárugyár Szent­endre, Dózsa Gy. u. 34. ez. azonnali be­lépésre felvesz ma­gasnyomású. kazán­fűtő vizsgával ren­delkező dolgozókat. — Munkásszállás és üzemi étkezés van. — Tanácsi Igazolás szükséges. Felvétel személyes Jelentke­zés esetén a gyár­egység munkaügyi osztályán a fenti el­men. talokat felvesz 1 éves fonó-szövő lpa- rltanulónak 1967. IX. 1-1 beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Buda­pest, TV. Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. AZONNALI belépés­sel felveszünk auto­génhegesztőt. MÉH Vállalat, Szolnok, Mártírok útja 9. A Szolnok 1. sz. Postahivatal 8 általá­nos Iskolai végzett­séggel rendelkező női dolgozókat vesz fel hírlap kézbesítő munkakörbe. Jelent­kezni lehet a főnöki irodában. GEPJABMO KIFOGÁSTALAN ál­lapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Cserkeszöllő, Dózsa György u. 6 JÖ állapotban levő Opel Olympia sürgő­sen eladó 36 000-ért. Jászkisér, Kökény János. EZ évi Moszkvics ki­utalásomat elcserél­ném későbbi Wart­burgra, sürgősen, esetleg átadnám. Szi­lárd Ferenc, Karcag Rákóczi út 1/b. BURKOLT Pannónia eladó. Megtekinthető: Gáztöltő telep, porta Tóth. DUNA oldalkocsit 3000 Ft-lg vennék. Karcag, Deák krt. 50. MEGKÍMÉLT 600-as Trabant Limousin sürgősen eladó. Rész­let lehetséges. Donkó László tanár, Jász- szentandrás, Arany 1. PRÍMA állapotban le­vő 350 crns-es klske- rekű Jáwa eladó. Kunhegyes, Garai 51. USA Ford személy­gépkocsi üzemképes állapotban eladó. Kunhegyes Garai 37. JÖKARBAN levő 340- es BMW személygép­kocsi eladó. Szolnok, Véső út 10. EGYES KERESÜNK egy olyan Szolnok Me­gyei Termelőszövet­kezet, esetleg HTSZ kapcsolatát, amely féléves, Illetve éves cirokseprű Igényün­ket folyamatosan ki tudja elégíteni. Eves igényünk kb. 3500 db Tisza Cipőgyár, Mart­fű, Anyagbeszerzési Osztály. TeL: 1—314. Az ÉM. Szolnok megyei All, Építőipari Váll. az alábbi szakmára ipari tanulókat iskoláz be: KŐMŰVES ACS-ÁLLVÁNYOZÖ ÉPÜLETBÁDOGOS TETŐFEDŐ-SZIGETEI ő KOZP. FŰTÉSSZERELŐ ÉPÜLETLAKATOS Otthon-férőhelyet biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet a 605. Mü.M. Iparitanulóintézet­nél, Szolnok, Petőfi n. 1—3. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt vájár tanulókat iskoláz be a Mü.M. 305. sz. Iparitanuló In­tézetébe Várpalotára. Jelentkezhetnek a Vili. osztályt végzett fia­talok 16 éves korig. Jelentkezés írásban vagy személyesen az intézet­nék Kőműves, ács, építőgépszerelő, tetőfedő, bádogos, fűtésszerelő, villanyszerei ő, festő, épületlakatos szakmunkásokat, minden szakmába betanított és se­gédmunkásokat, fiatalkoiú (16 évet betöltött) fiúkat segédmunkásnak, gépkocsi vezetőt azonnali belépés­sel felveszünk. Vidékieknek munkásszállást bizto­sítunk. Jelentkezni lehet IX. Viola u, 45. sz. alatt Budapesten a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztá­lyán. ti ír

Next

/
Oldalképek
Tartalom