Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-14 / 138. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. június 14. Az izraeli vezetőknek fejébe szállt a győzelem Statárium és kijárási tilalom a megszállt területeken — Napi öt millió dollárba került a háború — Újabb ország szakította meg a diplomáciai kapcsolatot az agresszorral • MIN » DEN,, • FELÖL BUKAREST Hivatalosan bejelentet­ték, hogy a két érdékelt fél elhatározása alapján a román párt- és kormány- küldöttség később megha­tározandó időben tesz ele­get Tito elnök meghívásá­nak, BECS Klaus osztrák kancellár július 10—14 között hiva­talos látogatást tesz Romá­niában. Kiesinger válaszlevele Több mint egy hónapi vajúdás; heves viták után, kedden megszületett Kie­singer kancellár válaszle­vele Stophnak, az NDK miniszterelnökének május 10-i levelére. Mint a bonni kormány szóvivője közölte, a leve­let még a keddi nap folya­mán egy kancellári hivatali tisztviselő elvitte Berlinbe. A levél tartalmáról egye­lőre semmit sem árultak el, mert azt Kiesinger kancel­lár szerdán a Bundestag­ban ismerteti- Annyi azon­ban kiszivárgott, hogy a levél megszólítása: „Igen Tisztelt Elnök Űr”, a bo­rítékon pedig ez áll: „Willi Stoph úrnak, az NDK Mi­nisztertanácsa elnökének”. Az is nyilvánosságra ke­rült, hogy az NDK kifeje­zés nem fordult elő a le­vélben. Kiesinger szerdán a Bun­destagban ki akarja fejteni a bonni kormány jogi állás­pontját a levéllel kapcsolat­ban és ugyanezt a kormány megteszi a nyugati szövet­ségesekhez intézett emlék­irat formájában is. A CDU egyes köreiben ugyanis at­tól tartanak, hogy a Stoph­nak szóló válasz az NDK- nak valamilyen formában való elismerésére vezethet. Tovább terjed a néger zendülés Floridában Szovjet—algériai tárgyalások tott magáról az eddigi leg­nagyobb néger lázadás színhelye, Los Angeles Wats negyede. Itt mintegy félezer néger csapott össze a rendőrökkel és a tűzol­tókkal egy tűzeset színhe­lyén. Megerősített rendőr- osztagokat vezényeltek Wattsba. Ohio államban Cincinnati városában ke­rült sor hétfőn este össze­csapásra a négerek és a rendőrség- között. Kozmosz -165 A Szovjetunióban június 12-én Föld-körüli pályára juttatták a Kozmosz—163 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassák az 1962. március 16-án bejelentett űrkutatá­si program megvalósulását. A szputnyik pályájának a Föld felszínétől számított legnagyobb távolsága (apo- geum) 1542 kilométer, leg­kisebb távolsága Tperigeum) 211 kilométer. A szputnyik berendezései kifogástalanul működnek.. kedden Moszkvából haza­utazott. A két állam zászlóival feldíszített repülőtéren Ko­szigin, a szovjet miniszter- tanács elnöke, Andropov és Ponomarjov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titká­rai és más hivatalos sze­mélyiségek búcsúztatták Bumedient és kíséretét; U Thant ENSZ-főtitkár hétfőn este jelentést ké­szített a Biztonsági Tanács számára azzal a Szíriái közléssel kapcsolatban, hogy Izrael a tűzszünet után folytatta előrenyomu­lását szíriai területen. A főtitkár beszámolt ar­ról, hogy Odd Bull tábor­nok. a fegyverszüneti ENSZ-megfigyelők parancs­noka eddig még nem tud­ta megállapítani, hogy az izraeli csapatok a tűzszü­net életbelépésének idő­pontjában Rafid városá­ban vo’tak-e már vagy sem. Odd Bull jelentése közli, hogy az ENSZ-meg­figyelők még nem tudtak eljutni a vitatott térségbe. Kedden este befejeződik az ENSZ szükségerők kivo­nása a Közel-Keletről — közölték hétfőn az ENSZ főtitkárságán. Az ENSZ- megfigyelők továbbra is posztjukon maradnak: je­lenleg számuk össze­sen 132 fő. Ügy látszik, hogy az ENSZ aktivitása a közel- keleti konfliktus megoldá­sában csökken. Az impe­rialista hatalmaknak nem áll érdekében, hogy a tűzszüneti határozatokhoz hasonlóan erélyes akciók bontakozhassanak ki a nemzetközi szervezetben. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa elhalasztott ülésének hátterében is az áll, hogy a nyugati hatalmak min­den eszközzel meg akarják akadályozni egy, az izraeli agressziót elítélő határozat elfogadását. A Szovjetunió által előterjesztett javaslat nemcsak az agresszor el­ítélését követeli, hanem egyúttal azt is, hogy az iz­raeli csapatokat vonják ki az arab államok terü­letéről. A szovjet javaslatot a tanács több tagja támogat­ja, így India, Mali és Bul­gária. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azonban meg akarja gátolni egy ilyen határozat létrejöt­tét. Megnehezíti az ENSZ ha­tásos közbeavatkozását az izraeli magatartás is. Mint ismeretes, a Tel-Áviv-i kormány kijelentette, hogy nem hajlandó a megszállt területek kiürítésére és nem kíván az ENSZ kere­tein belül tárgyalni a bé­kéről. Gideon Rafael iz­raeli ENSZ delegátust hét­főn konzultációra Tel-Aviv- ba rendelték. Rafael eluta­zása előtt kijelentette, el­képzelhetetlennek tartja, . hogy a Tel-Aviv-i kor­mány elfogadja az ENSZ közbeiktatását mert „a vi­lágszervezetről bebizonyo­sodott, hogy nem tudja megőrizni a közel-keleti békét”. Az izraeli vezetők egyéb­ként mind gyakrabban és mind határozottabban a győztes szemszögéből ad­nak tájékoztatót legköze­lebbi terveikről. Dajan izraeli hadügymi­niszter a BBC-nek adott és hétfőn sugárzott nyilat­kozatában pl. kijelentette, hogy Izrael meg akarja tartani az ellenőrzést az elfoglalt jordániai terüle­tek fölött. Dajan hangoz­tatta, nem hiszi, hogy a nemzetközi szervezetek hasznos szerepet játszhat­nának a jelenlegi helyzet­ben; Abba Eban izraeli kül­ügyminiszter hétfőn a francia televízióban mond­ta el, hogy Izrael külön- külön akar tárgyalni arab szomszédaival, és ellenzi, hogy a nyugati hatalmak képviselői megfigyelőként részt vegyenek a tárgyalá­sokon. A becsvágyó — realitást nélkülöző — kijelentések egyre jobban elszigetelik az agresszort és úgy lát­szik bizonyos körök is kénytelenek felülvizsgál­ni eddigi álláspontjukat. Az angol polgári sajtó, amely eddig egyértelműen Izrael oldalán állt, Eskol miniszterelnök hétfői nyi­latkozata után már azt az aggodalmát fejezi ki, hogy a izraeli vezetőknek „felé­jébe szállt a győzelem” és területi követelésekkel — újabb háborús konfliktus magvait szórják el. Az an­gol vezető köröket különö­sen az nyugtalanítja, hogy az arab országok számára elfogadhatatlan diktátum meghiúsíthatja a tartós rendezés minden reményét. Eskol miniszterelnök bé­kefeltételeiről a Times ve­zércikke ezeket írja: Ezek a hódítók feltéte­lei. Lehetséges, hogy jelen­leg senki sem tudja elven­ni Izraeltől az általa meg­hódított területeket, de egyetlen izraeli sem gon­dolhatja komolyan, hogy az ilyenfajta békediktá­tum tartós lehet. Ilyen arányú hódítás megt~r- tását a külföldi kormá­nyok sem garantálhatják. Izrael nem lehet bizonyos abban, hogy mindig övé lesz a katonai fölény. Az arabok viszont veszedelmes tanulságot vonhatnak le a múlt heti háborúról. Izrael ugyanis részben azért győ­zött, mert ő mérte az első csapást. Az arabok majd megpróbálnak olyan hely­zetbe kerülni, hogv legkö­zelebb ők tegyék meg ugyanezt. Ha Izrael való­ban arra készül, hogy újabb egymillió arabbal szaporít­sa a menekültek táborát, ezzel iszonyú helyzetet te­remtene. Ilyen alapra sem­miféle béke sem építhető. Az izraeli vezetőkörök tisztánlátását azonban ala­posan megzavarta a köny- nyű győzelem. Nem szá­molnak a való helyzettel. Pedig gazdasági és úgyne­vezett biztonsági szempont­ból is váratlanul súlyos problémát okozott Izrael­nek az arab országok terü­letének — a gazai-övezet- nek, Jeruzsálem jordániai szektorának és a Jordán folyó nvugatj partjának — megszállása. Ezeken a te­rületeken mintegy másfél millió ember él és noha egyrészüket az izraeli ka­tonaság a bevonulás nap­jától kezdve elűzi ottho­nukból, a többség mégis maradni akar; Az izraeli hatóságok a megszállt területeken sta­táriumot és kijárási tilal­mat vezettek be. A gazai- övezetben például a nap négyötöd részében —> 20 óra hosszat — nem szabad elhagyni a házakat. A Jor­dán folyó nyugati oldalán tartózkodni vagy közleked­ni csak külön engedéllyel lehet A lakott területeken A gazai-övezetben nincs vilany, nem működik a vízszolgáltatás, — nincs megszervezve az- élelmi­szerellátás. Az izraeli hatóságok ma­guk is bevallják, hogy az éhséggel kell szembenézni. Az izraeli pénzügymi­niszter, Pinhasz Szapir hét­főn bejelentette, hogy „a háborús költségek fedezése” céljából 10 százalékkal fel­emelik a behozatali vámo­kat. Arra számítanak, hogy ebből nyolcvan millió dol­lár pótlólagos bevételt haj­tanak be. További 80 mil­lió dollárra Izrael kölcsönt készül felvenni. A fegyver­kezés és az agressziós ter­vek előkészítése Izraelnek napi kétmillió dollárjába került, maga a háború na­ponta ötmillió dollárt emésztett fel. A háború lényegében nem oldott meg semmit sem — nem csökkentette, hanem kiélezte az arabok és az izraeliek közötti vi­szonyt.. Ebből a szempont­ból figyelemre méltó, hogy az A1 Thawra, a szíriai kormányhoz közelálló lap programot javasol az arab államok számára a felsza­badító harc folytatására. A lap elsődleges felada­tának tekinti az imperializ­mus 5. hadoszlopának meg­semmisítését. A kémek és árulók adtak jelt az ellen­séges repülőgépeknek és ők terjesztettek vereséghangu­latot. A továbbiakban szükségesnek tartja az arab stratégiai elgondolások fo­kozottabb összehangolását, és az erők pontosabb el­osztását. Elengedhetetlen — mutat rá a szíriai lap — hogy mindenekelőtt felszámol­ják az arab világban az amerikai és angol haditá­maszpontokat, kiűzzék onnan az olajtár­saságokat. Végezetül a lap felhívja a figyelmet arra, hogy noha a felszabadító harcot az arab népnek kell megharcolnia, ügyelni kell a Szovjetunióval meglév 3 jóviszony fenntartására; Egyre inkább szembe kell nézni a népek megvetésével az agresszomak és azok­nak is, akik bűnös harcá­ban támogatták. — Tegnap Jugoszlávia is megszakította diplomáciai kapcsolatát Izraellel. Az EAK kérésére Kanada kénytelen volt visszahívni kairói nagykö­vetségének több tagját, igen jelentős a török kor­mány állásfoglalása’is. Az Egyesült Államok ugyanis kérte Törökországot, hogy az amerikai—iraki diplo­máciai kapcsolatok megsza­kítása után képviselje az Egyesült Államokat Irak­ban. A török kormány a kérést elutasította. SALAMANCA A spanyolországi Sala­manca közelében felborult egy turistákat szállító autó­busz. Tíz utas meghalt, több súlyosan megsebesült. BELGRAD Nikezics jugoszláv kül­ügyminiszter kedden repü­lőgépen Űj Delhibe uta­zott, hogy Tito elnök sze­mélyes követeként tanács­kozásokat folytasson az in­diai kormány vezetőivel. A látogatás, melyre a „jugo­szláv és indiai kormány közötti rendszeres tanács­kozások keretében” kerül sor, kapcsolatban van a közel-keleti eseményekkel, PHENJAN Li Jang Ho, a- Koreai Munkapárt Politikai Bi­zottságánál«’ tagja, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság Legfelső Népi Gyű­lése Elnökségének alelnö- ke vezetésével kedd reggel koreai parlamenti küldöttség utazott Mongóliába. Ezt kö­vetően a küldöttség elláto­gat a Szovjetunióba, Ma­gyarországra és több más európai szocialista or­szágba. Légitámadás egy erőmű ellen Az amerikai légierő hét­főn folytatta az észak-viet­nami erőművek ellen inté­zett újabb támadás-soroza­tot: fél és egytonnás bom­bákat szlórt a Hanoitól 120 kilométerre délre fekvő Thanh Hoa erőművére. Az erőművet először 1965. tavaszán támadták és azóta az amerikai felderí­tés adatai szerint újjáépült. Dél-Vietnamban a B—52-es nehézbombázók az ország északnyugati sarkát támad­ták. Ebben a térségben egy hónapja nem jelentek meg légierők, — ugyanis attól tartottak, hogy az Észak- Vietnam déli részében be­rendezett rakéta-állások hatósugarába kerülnek­A szárazföldon nem volt jelentősebb harci tevékeny­ség. Mansfield szenátor, az amerikai szenátus demok­rata párti többségének ve­zetője hétfőn azt javasolta, hogy a Biztonsági Tanács tárgyalja meg a vietnami kérdést. A floridai Tampa város néger negyedét a hétfői za­vargások miatt rendőrök és nemzetőrök százainak kor- donával vették körül. Ma­gán a negyeden belül vi­szonylag nyugodt a helyzet, de a város többi részében néger tüntetők továbbra is gyújtogattak és kövekkel támadtak a rendőrökre. A több letartóztatás és a ha­tóságok megismételt felhí­vásai ellenére a helyzet egyre feszültebb Tampában — írja az AFP. A zavargásoknak, ame­lyeknek elindítója az volt, hogy egy rendőr lelőtt egy néger fiatalt, több sebesült­je van, közülük 15-nek az állapota súlyos. A zavargások keddre vir­radó éjjel a spanyol ne­gyedre is átterjedtek. A kedd éjszakai összecsapá­soknak ismét több sebesült­je van és számos helyen tűz ütött ki, a rendőrség feltételezése szerint gyúj­togatás következtében- A néger lakosság képviselői közül többen kijelentették, a lázadás a rendőri terror és önkényeskedés következ­ménye. Két év után ismét halla­MOSZKVA Moszkvában hivatalosan közölték, hogy június 13-án a Kremlben folytatják a szovjet—algériai tárgyalá­sokat Szívélyes baráti lég­körben megvitatták az iz­raeli agresszió következté­ben Közel-Keleten kiala­kult helyzetet. Burned! en és kísérete térium a Kínai Népköztár­saság moszkvai nagykövet­ségén tiltakozást jelentett be amiatt, hogy Pekingben a szovjet nagykövetség élőt* nem szűnnek a provoká­ciók és a vörösgárdisták el­lenséges cselekményeket követnek el szovjet diplo­matákkal szemben. A szovjet külügyminisz­térium köyeteli, hogy kínai részről tegyenek intézkedé­seket a Pekingben működő Szovjet diplomáciai képvi­selők zavartalan, munkájá­nak és biztonságának meg­óvására. A kínai külügyminiszté­rium hétfőn kémkedéssel vádolta meg K. Ragu na th indiai sajtóattasét, akit megfosztottak diplomáciai előjogaitól. Az a vád elle­ne, hogy kémkedés céljá­ból fényképeket készített, A pekingi indiai ügyvi­vő elmondotta, hogy Ra- gunath egy Peking környé­ki turista-helyen buddhism templomokat fényképezett csupán. Június 12-én délelőtt há­romezer vörösgárdista két­órás tüntetést rendezett a bolgár nagykövetség előtt, bolgárellenes jelszavakat kiáltozva. Egyes tüntető csoportok szitkozódva, or­dítozva tovább is az épület előtt maradtak és kövekkel dobálták meg a diplomá­ciai képviselet munkatár* salt. A vörösgárdisták előadá­sa szerint a provokációit oka az. hogy Bulgária nem fogadott be újra három kí­nai egyetemi hallgatói Valamennyi típusú 2.5—4 tonnás me­zőgazdasági pótkocsi főjavítását 3 hónapos garanciával vállalja a Törökszentmiklósi Gépjavító Állo­más, Telefon: 4 0. i Újra külföldi követségek elé vezényellek a vörös gárdistákat A szovjet külügyminisz­t Közel-Keleten elhallgattak a fegyverek. Ügy lát­szik, hogy a hódítók egyre vérmesebb reményeket táplálnak az agresszió következtében elfoglalt terüle­tek megtartására. mindenütt megerősített őr­járatok cirkálnak és a ka- tonai hatóságok élet és ha­lál urai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom