Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-04 / 130. szám
Vifes Zsilinszkajte: Lírai ka fand Szárászon K. meleg tavaszi éjszakán lépett ki az italboltból. Az égen csillagok milliárdjai szikráztak. Az utcán úgyszólván egyetlen járókelő sem volt. Még a rendőr őrhelye is üresen szomorkodott. Ez az utóbbi különösen kellemes hatást gyakorolt Szamszon K.-ra. A lelke fokozatosan telt meg ragyogó gyönyörrel. Szeretett volna hangosan énekelni az üres utcában Ebben csak a fentemlíteti rendőrőrhely szimbólikus képe akadályozta meg. Különös — gondolta magában Szamszon K. egy kicsit megnyugodva — hol lehet a mi derék rendítünk? Nem történt talán szegénynek valami baja? Persze, hogy nem — válaszolt. önmagának. — A mi kedves rendőrünk nyugodtan S7tindikál családi körében, mint ahogy minden rendes polgárhoz illik. Szamszon rádöbbent, hogy ideje lenne már neki Is hazamenni „Én sem vagyok rosszabb, mint az a rendőr — imigyen elmélkedett. — Nekem is van házam, nekem is van családom". Es energikus, ám olykor cikk-cakkos léptekkel megindult a családi tűzhelye felé. Amíg Szamszon K. lóba, felettébb bizonytalankodtak az éji utcán, addig l képzelete igen intenziven dolgozott. Felderengett előtte, hogy ( felesége a küszöbön puha papuccsal fogadja Az asz- tzony átöleli fehér karjaival, lehúzza sáros cipőit, és smíg ö a karosszékben pihen, elkészíti neki a fürtöt. A szobából kikandikál- vak kislányainak rózsás pofikái. — Apuci, anyuci vett neked egy orkán kabátot, azt mondta, hogy trről nem szabad beszélni. — Es Szamszon megpuszilta a kislány harmatos ar- tocskáját. De lehet, hogy a találkozás szomorúbb lesz. A felesége a konyhában ül. kezébe temeti kisirt arcát Erre ö mellé térdel, erős fér. H tenyerébe fogja a fejét és belenéz azokba a kedves, ragyogó szemekbe. — Ide hallgass Adél — mondja neki határozottan. — Ez nem fog mégegyszer előfordulni. Vége! Soha! Egy kortyot sem! Elhiszed? — Persze, hogy elhiszem — hangzik majd Adél csendes felelete —. de hiszen te ezt már hetvenháromszor megígérted... __ — Egyszóval nem hiszel nekem? No akkor... — Hiszek, hiszek Szamszon! — Es megcsókolják egymást Erre ő kéri majd: — Mivel a holnapi naptól fogva... abbahagyom... légy szíves. Adél. önts nekem... egy utolsó... Érted, egy u-u-tolsó... Szamszon annyira benne volt az ábrándozásban, hogy észre sem vette: ott áll az ismerős ajtó előtt. Ez a saját lakása. Cirógatva simogatta meg a kilincset, mint a messze útról megtért vándor Megnyomta a csengőgombot. — Ki az? — hangzott az ajtó mögül az ismerős, kedves hang, kétségtelenül Adélé. — Én vagyok a te Szam- szonod... — Miféle Szamszon ha szabad tudnom? — A te férjed, Adél. Az ajtó mögött csend támadt. — Mit akarsz itt? — hallotta végül Adél hangját —, hát elfelejtetted, hogy már négy éve elváltunk? És Szamszon K. újra nekiindult a tavaszi éjszakának, a csillagok pedig részvevőén ragyogtak rá a magassággá egekből. Szabadságolások idején Igen és épp most ment el a főkönyvelő bartárs te körülbelül 14 hónapra Jó ember 1 n JL ,, .Télen nem halad, mert hideg van, nyáron nem balad, mert süt a nap. Bölcs mondások Egy idomító sok évi munka után megtanított egy halat, hogy a szárazon éljen. Egy napon megfulladva találta az udvar pocsolyájában. # A világon a leglustább: télen az alkonyat. ☆ Két kutya verekedett egy darab hús körül, mialatt a húst a macska ellopta. — Utána egymás sebeit nyalogatták. ☆ Ha a lélek nem létezik, miért fáj? ☆ Az utolsó szerelem olyan, mint egy regény utolsó fejezete. Utána jön a tévedések kiigazítása. ☆ A szerelemben a szenvedély akkor kezdődik, amikor az álmodozás véget ért. A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 393* csípés Meós ATYÁI PEDAGÓGIA Névtelen levél Mivel Burbulyát utálom, mint alkoholista az Almuskát, s mivel Burbu- lya a csoportvezetőm, természetesnek tűnhet bárki számára, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten változtatni kell. Én a beosztott és Burbulya a vezető!? Hála a nyílt légkörnek, elhatároztam, hogy névtelen levelet írok amelyben határozott mondatokkal ecsetelem, kicsoda is ez a Bur- bulya. .. A levelet megírtam: ez az izé, akit Burbulyának neveztek el, egy tehetségtelen, nagyképű fráter, aki még azt sem tudja, menynyi a sinus per tangens alfa, nem beszélve a kan- tummechanika legújabb eredményeiről. Burbulya azt hiszi, hogy az ementáli mellett van szimentáli sajt is, s mind a kettőt Dél- Rhodesiában készítik belga pénzen, hogy megfúrják a kongói szabadságmozgalmat. Nem beszélve arról, hogy mindig megfordul a nők után. Ebből nyíltan kiviláglik, hogy nála a forma mindig megelőzi a tartalmat, s az is, hogy fogalma sincs a dialektikához. Megelégedetten és nyugodtan vártam nyílt és őszinte névtelen levelem bírálatának eredményét, mert Burbulyát utálom, a csoportvezetői beosztást pedig szeretem. Érthető, hogy ezek után milyen mélyen megrendült hittel, az igazságba vetett bizalmam kénytelen feladásával vettem tudomásul, hogy Burbulyát előléptették. Főcsoportvezetővé. — Miért? — tettem fel a kérdést Kajevácnák, aki nagyfokú tájékozottságával tűnt ki előttem. — Hát névtelen levelet írtak ellene, azért. — Nem értem — htile- deztem, mert tényleg nem értettem. — Pedig nagyon egyszerű a dolog, fiacskám — veregette meg a vállam Kajevác. — Csak az ellen írnak névtelen levelet, aki valaki, vagy valami. A csoportvezető még nem val ami, de ha ellene levelet írnak, mégpedig névtelenül, akkor valaki. Ezt a kettőt dialektikus egységben szemlélve, nyilvánvaló, hogy összhangba kell hozni a valakit a valamivel? Na, ugye. Az értéktelen emberre ki pazarolna névtelen levelet. Az értékest megbecsülni, előléptetni kell. Hát így történt. :. oktatott ki és faképnél hagyott. .. .Rohantam haza. írtam egy másik névtelen levelet Magam ellen! Gyurkó Géza Megkeresem a ktéeszben a havi kétezret. Ezt becsülettel leszámolom a mamának, az apróköltséget pedig otthon keresem meg munkaidő után. A konyha sarkában a panklim. ott dolgozgatok vacsoraidőig. Talpalás, foltozás, sarkalás mindig akad a környékről és szépen megkeresem a bagóra, söröcskére, sőt még a mozira- valót is. Az unokám ott ül velem szemben a háromlábú széken, örömmel látom a gyerek érdeklődését a szakma iránt. Néha kézbeveszi a kalapácsot, térdére igazítja a dratvát, — pusztítja a faszeget. Hadd csinálja! Így szokja meg a munkát. Még ötéves gyereknél Is hasznos. Tegnap este váratlan kérdéssel leptem meg a gyereket. — Pistikém! Mondd meg nagyapának, mi szeretnél lenni? A gyerek válasza hasonlóképpen váratlanul hangzott. — Meós! — Ne bolondozz! Hannan tudod te, hogy meós is van a világon? — Te emlegeted, nagyapai — És azt is tudod, hogy mi a dolga a meósnak? — Bizony I — nyugtatott meg a gyerek. Azzal felkapta a fal tövébe állított cipőt, amelynek a talpalását néhány perccel előbb fejeztem be. Forgatta. Kis ujjával bökdösle a talpat. — Hogy van ez a talp felszegezve? Mennyire vannak egymástól a szegek? A reszelőt ugyancsak sajnáltad. Talán a körmeidet félted? Olyan rücskös ez a talp, hogy nézni is rossz! Takarítsd le tisztességesen ezt a rámát. És egyáltalán rendes munkát követelek ! — Azzal megmarkolta a cioőt és odacsapta a fal tövébe. Slendrión! — tette hozzá, majd felugrott a háromlábú székről és otthagyott. Utánanéztem. Megcsóváltam a fejemet. Halkan megjegyeztem. — Lehet, hogy igaza van a srácnak. Talán még jó meós lesz belőle I <Bo>
