Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-04 / 130. szám
1957. ;-&rJV3 A. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP f crf sXtiú h megtdejií ax esten A sznob ott ült a közelimben a szolnoki irodalmi esten. Természetesen megkésve érkezett. Akkor már megnyitóját tartotta a könyvtárigazgató. A sznob egy hölggyel jött. Ari elöreiiltette. 5 egy széksorral mögé, két iroda- lomtanárnő mellé. Köriilforgatta a fejét tekintélyesen, körülményesen. látja-e mindenki. Felemelt, nyitott tenyérrel integetett jobbra balra, üdvözölte a plebszet. Többen összesúgtak körülötte, atyaúristen, ki jöhetett meg? Aztán a színpadra figyeltem. De kevés idő után a sznob megint elvonzott onnan. Cseres Tibor olvasta memoárját Tamási Áronról. Élvezetes irodalmi humorral. .4 sznob kihívó hangossággal derüli. Meg-meglökte előtti, melletti szomszédait. — Ezek o. székelyek! Lám, a székelyek! — adta tovább nagyon fennhangon szakvéleményét. A műsor hangot váltott. Berek Katalin idézte meg szuggesztí- ven Nagy László tragikus hangvételű, látomásai költeményét, A hátam mögötti idős néni önfeledt álmélkodása kicsúszott a száján. — Milyen gyönyörű hang. A sznob pattanva rándult hátra. — Csend legyen ott. A néni megszeppent szegény, A művésznő átélését tapsorkán méltányolta. Percek múlva a sznob energikusan felugróit. Még a helyén ült a közönség, ö már száguldott kifelé. Hogy mindenki lássa. Szerencsére, én most találkoztam vele először. Remélem: utoljára is. — borzák — Ünnepélyes névadó Mint ahogy egy újszülött névadója mindig ünnepi esemény egy család életében, bővebb „családi” közösségünk Szolnok képzőművészetszerető közönsége ugyanilyen örömmel fogad* hatja a hírt: végre neve Is lesz a Képcsarnok Vállalat legfrissebb újszülöttjének, a szolnoki bemutató teremnek. Most már valamennyi „névadószüiő” egyetértésevei június 9-én hivatalosan is Aba Novak Vilmosról, a nagy szolnoki festőről nevezik el a Kossuth úti, megnyitása óta névtelenül is látványosság számba menő bemutató termet. És hogy a nevezetes esemény még ünnepélyesebb legyen, ekkor kerül sor a szolnoki mflvésztelep kis kamarakiállításának megnyitására is, amelyet Bényi László művészettörténész bevezető szavai után június 9-én, délután 5 órától tekinthetnek meg az érdeklődők. Herényi bereue gyűjteményes kiállítása Száznyolcvan olajkép, megszámlálhatatlan vázlat, egy lezárt, nagy életmű rep- rezentálására is elegendő mennyiség lenne, tehát joggal jövök zavarba, ha azt kell leírnom, a művész mindezt bemutatkozásnak szánta. Tulajdonképpen rossz meghatározás a bemutatkozás, csak a műveik együttes szerepeltetésére és nem a művészre vonatkozik, hiszen Berényi Ferenc kivételes tehetségét a különböző tárlatokról már régóta ismerheti a közönség. Sokan tudtuk azt is, hogy a mai magyar piktúra legjelesebbjei közé tartozik, és mégis, Most azoknak Is meglepetés ez a kiállítás, akik eddig is ismerték és elismerték munkásságát. Nem egyszerűen száz- nyolcvan nagyszerű képet láthat az Erast Múzeum közönsége, hanem egy rendkívüli tehetség által újjáte- rsmtett. önérvényű világot, amely a hitvallás, a kifejező erő, a vizuális élmény legmagasabb rendű szintézisét foglalja magába. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy ez a kiállítás egy mélyen gyökerező nemzeti, sajátosan magyar festői kifejezési mód, az alföldi piktúra feltámadásának, újjászületésének egyik egyéni útját is példázza. Egyéni ez az út, ameny- nyiben más, mint a többi, az alföldi festészet hagyományait folytatni akaró művészi törekvés, és egyéni, amennyivel több is, mint ez a hagyomány. Berényi Ferenc nemcsak elkötelezett, hanem pártos művész. Mondanivalója ezért válhat egyetemessé, ezért emelkedhet túl a plebejusin. Nem véletlen, hogy művei láttán egyszerre juthat a szemlélő eszébe Der- kpvits és Nagy István. Egyszerre és nem külön-külön, mert egyikkel sem rokonítható. Alkotói folyamatába asz- szimilálta a modem képző- művészeti kifejezés, a formaképzés, színkezelés eredményéit is — stílust teremtő művész. Nem véletlen, hogy nemcsak elődei léteznek, hanem már szép számmal követői isSerényi művészete robosztus és mégis meghitt, közvetlen. Szuggesztíven parancsoló és áhitatosan befogadó, racionális és érzelmekre, érzékekre ható. Lehetetlen függetleníteni magunkat tőle, kérlelhetetlen mágia, amely varázsba ejt Ugyanakkor tárgyilagosan elvonatkoztató, racionális értékítéletünk birtokában azonosulhatunk kifejezési szándékával. Ez a gyűjteményes kiállítás nemcsak egy művészi pálya fejlődése, nemcsak a szolnoki művészet rangjának ismételt igazolása, hanem a mai magyar képzőművészet megújhodása szempontjából is jelentős, esemény. A festő Berényi Ferenccel állított ki a szobrász Nagy Sándor. Két, azonos művészi szándékú alkotó találkozott itt az Ernst Múzeum termeiben. Kettejük művészete is a2t bizonyítja, hogy a magyar képzőművészet csak akkor válhat igazán európaivá, ha nemzeti, hogy a sajátosan magyar problematikájú művészet lehet igazán intemacionális, formai ős tartalmi jegyekben egyaránt. Rideg Gábor SEREN YI FERENC: RAKTÄB (OLAJ) Elkötelezettség nélkül?... Noqyszerű, félelmetes, soha meg nem ismétlődhető korban munkálkodunk, hatalmas egyéni és társadalmi változások idejét éljük. Nem lehet jogunk, erkölcsi alapunk, hogy ki-ki bezárkózva önmaga szűkös világába, Csak a pénznek, a nagyobb jövedelemnek éljen. Minden társadalomban, az együttélés szabályai köteleznek, s nálunk az egyéni és közösségi érdek nem választható el egymástól. Semmiféle kategóriák nem létezhetnek önmagukban, elszigetelten, függetlenül a kortól, az adott társadalmi. gazdasági berendezkedéstől. Ebben téved Sánta Ferenc is, aki az örök emberi kategóriákat, az írói elnemkötelezettség elvét' vallja és hirdeti. Művészeti körökben, alkotásokban egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a felfogással és gyakorlattal. Tért hódi*, divattá lett a szubjektív látásmód, a mélyen egyéni világ tükröztetése. regényekben, festményekben és filmekben egyaránt. Sió sínes róla, nem valamiféle menekülést jelent ez a való világtól, 3 egyedüli lehetséges kifejezési módot az alkotó számára, sokkal inkább a formák gazdagítását. színesítését szolgálja, a mondanivalót, a tartalmat teszi érthetőbbé, árnyaltabbá és elvonatkoz- tatottabbá. Előrelépést jelent ez, aminek eredményei vitathatatlanok, hiszen a legkézenfekvőbb példák >s tanúsíthatják; a Hideg napok. a Szegénylegények, a Húsz óra sikerei. Vagyis nemcsak a gazdasági életben történnek olyan mélyreható változások, mint az új gazdasági mechanizmus bevezetése, de a közszellemben, a művészet valamennyi ágában is. Lehet-e egy pillanatra vitatni, hogy soha hazánkban ilyen kedvező politikai légkör még nem volt? Sajnos azonban néhány esetben, néhányan túlzásba viszik ezt, olyan sajátos művészi világszemléletet alakítanak vagy alakítottak ki, amelyet nem hagyhatunk szó nélkül. Az írói elkötelezettséget Sánta Ferenc is tagadja, bár alkotásaiban éppen az ellenkezőjéről győződhet meg az cévasó. örök emberi normákról beszéd legutóbbi nyilatkozatában is, mint például az emberi jóság, szeretet, becsületesség, tisztesség, amelyben soha sem lehet legyőzni az embert. A rossz, a gonosz, ha ideig óráig felülkerekedhet benne, végérvényesen akkor sem nyomoríthatja m^g az egyént. Ebből kiindulva aztán addig jut el következtetésében. hogy a helyes ítéletalkotáshoz, a jó cselekedetekhez, a helves eligazodáshoz a társadalomban, az életben nem szükséges filozófiai, etikai világnézetű rendszerhez tartoznunk. Nem megalapozott, önmagának is ellentmondó szemlélet ez. Igen nagy tulajdonságot szentel az ösz- tönösségnek, az általa hibásan elképzelt társa dalom tó1, az adott kortól függetlenül munkáló örök emberi kategóriáknak. Sőt annyira jut el hogy tagadja az egyén, a kisember, szegyes ember felelősségét a század legocsmánvabb bűneiben, A ió és rossz dilemmáját a lelkiismeret harca dönti el szerinte. Lényegében nem úi elmélet, ez. hiszen izvök»rei megtalálhatók a polgári irodalom számos alkotásában mindazokban a művekben, ahol az eszmei mondanivaló «ondosan takargatía a társadalmi hatokat beírni kis égvén! haraotma k»rú rá a nie<*n1dat1«n r.^rr.- zeti, társadalmi problémákat Hasonló néztetek melegágya az a nyugati irodalom is, amedy úgy akarja kimosni a szörnyű, elévülhetetlen bűnöket elkövető náci gyilkosokat; kisember, fciskátona a parancsot teljesítette. mit csinálhatott volna egy rémséges korban, egy háború ellen? Föltétlenül szükséges, hogy az emberek önmagukban is megvívják csatájukat önmagukért, de ez sem képzelhető el másként, csak adott történelmi, társadalmi viszonyok között. Közösségi, gondolkodó lény minden ember, társakra-utalt. És felelős tetteiért. Most és mindig. Nem lehet örök emberi normákra hivatkozni és nincs értelme sem, ha nincs béke az országutakon. a szívekben, ha szűkösen jut a kenyérből. Sőt, mint Illyés Gyula „Az éden elvesztése” című verses-prózájában írja, megnőtt az egyén, a kisember felelőssége, s rajtunk is múlik, hogy ne legyen háború, egyszerű mindennapi tetteinkkel szolgálhatunk a társadalomnak, egyben önmagunknak. De a kettőt soha és semmikor sem lehetett és nem szabad különválasztani. Nem mindegy, hogyan élünk. Becsületesen tisztán, elkötelezetten érdemes Nemcsak azért élünk, hogv egyszerűen csak éljünk, hanem azért, maradjon belőlünk valami az utókornak is, a munkánk, az igyekezetünk. nevünk, jóízű emlékeink. Felelősséggel kell vállalnunk napjainkat, embereknek kel] maradnunk akik szégyenkezés nélkül emelhetik fejüket a jövendő nemzedéke előtt, mert önös érdekeiken túl. a társadalommal, a holnappal is Sokat törődtek Sz Lukács Imrt SZOLNOKI PANORAMA (Foto: Nagy Zsolt)
