Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-03 / 129. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. június 3. folytatódik a vízilabda bajnokság Ma délután az ötödik fordulóval folytatódik az országos első osztályú vízilabda bajnokság. Két hét szünet volt a válogatott svédországi tornája miatt, ez azonban, sajnos, nem sok jót hozott a Szolnoki Dózsának. A szerdai edzésen Koncz súlyos ujjsérü- lést szenvedett s a jelek szerint hetekig harcképtelen lesz. Kuczora játékára sem számítanak, így Kanizsa Tivadar nehéz helyzetbe került az összeállítást illetően. A Dózsa jól használta ki a szünetet. Az elmúlt héten a válogatottal és az Üjpesti Dózsával, ezen a héten ugyancsak az Újpesttel, majd a Csepel Autóval játszott edzőmérkőzést. A csapat edzettségi foka jó, a fiataloknak használt az erős mérkőzéssorozat, amire szükség volt, mert valószínű, hogy ma délután Újpesten a Vasas Izzó ellen többen játszani fognak. Annak ellenére, hogy az Izzó még nem szerzett pontot, nehéz ellenfél lesz, tapasztalta már ezt a Dózsa saját magán, s ehhez jön még az uszoda hideg vize, amibe sokszor „befagy” az ellenfél. Ha szoros mérkőzésen is, de szolnoki győzelmet várunk. A fellebbezéseket elutasították A Szolnok megyei labdarúgó szövetség elnöksége legutóbbi ülésén több napirendi pontot tárgyalt. Pádár Mihályt, a Középtiszai MEDOSZ labdarúgóját az egyik mérkőzésen kiállították s ezért 3 hónapos eltiltást kapót. A Játékos kérte büntetése hátralevő részének elengedését, az' elnökség azonban a sporsze- rűtlenség súlyossága miatt a kérésnek nem adott helyt. ☆ Szentkereszti Miklós szurkoló neve nem először szerepelt az elnökség előtt. Legutóbb a Szolnoki Vegyiművek—Kunszentmártoni VM megyei első osztályú mérkőzésen nyomda- festéket nem tűrő hangon sértegette a játékvezetőt s ezért 1968. március 25-ig eltiltották a mérkőzések látogatásától. — Hiába fellebbezett, elutasítóttók. ☆ Az elnökség munkaterve alapján, a Kunhegyes! Vörös Meteor labdarúgó szakosztályának a beszámolóját hallgatta volna meg, a kunhegyesiek azonban ne n jöttek el. E’gon- dolkoztató ez, hiszen egy ilyen beszámoltatás egyúttal segítségnyújtás és támogass is a szakosztálynak, az elnökség figyelemmel kiséri munkáinkat. érdeklődik gc*ndia5król bajaikról. Érdemes lett volna megjelenni. Úttörő olimpia Az úttörő olimpia atlétikai megyei döntőjét ma délután 3 és holnap délelőtt 9 órától bonyolítják le a MÁV sporttelepen. A rendezőség a járási, városi versenyeken elért he'ye- zések alapján hívta meg a döntő résztvevőit, versenvszá- monlcént 12—18 tanulót. Közel 300 induló várható a kétnapos versenyen. A selejtezőkben elért eredmények alapján az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyére van kilátás. A néhány kiemelkedő teljesítmény mellett örvendetes az átlagok fejlődése, s ez kedvező időjárás esetén tovább javulhat. Legtöbb versenyzőt a Jászberényi Kossuth és Bercsényi úti iskola, aztán Martfű. Cibakháza, Cserkeszöllő. valamint a szolnoki Koltói. Aehim és Kassai úti iskola indítja. Kerékpáros sikerek Eszményi időben rendezte meg a Bp. Dózsa a Rákospalota—fóti országúton Mező Imre emlékére, az OBK második országúti versenyét. A Szolnoki Kinizsi kerekesei megállták a helyüket. Vas- kerekes ifjúságiaknál 55-en rajtoltak. A táv felénél a kezdeményezők szétszakították a mezőnyt, s az élbolyban haladt a szolnoki Csősz is, aki átvette az irányítást, s a hat fős szökevény csoport az üldöző mezőnytől két perces előnyt szerzett, amit a célig meg is tartott. Az akcióban a fiatal szolnoki versenyzőnek elfogyott az ereje s a hjrában 5. lett. Az üldözők között Horváth II. huszonötödikként futott be. Harmadosztályúaknái a 120 kilométeres távon Horváth I. szoros hajrában a 4. lett, Bodor pedig az első 15 között végzett. Hétvégi műsor SZOMBAT ATLÉTIKA Törökszentmiklós járás Ifjúsági és felnőtt pályabaj no ksá- ga, Törökszentmiklós, 16. — ÜttÖrŐ olimpia megyei döntő MAV-sporttelep, 15. LABDARÚGÁS Megyei I. o.: Szó. Vegyiművek—'Túrkeve Vegyiművek pálya, 17.30: Almási. Szó. Olajbányász—Karcag Délibáb út 17.30, Horváth. NB-s tartalék: Szó. MTE—KJHán SE 17, — Agócs. ÚSZÁS Szolnak felnőtt banjoksága, Damjanich uszoda, 17. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB IT. férfi: Jb. Lehel— SZEAC Jászberény. Fiú iskola, 10., női: Szó. MÁV-Bp. Énftők Zagyva-parti iskola. 9.30. A^LETTKA Nasykun v^+élkedő, Kisújszállás 8 30. Úttörő olimpia, megyei döntő, MÁV-sportte- lep, 9. jr^rrrr * t*t>A NB I. férfi: MSE —TFSE Martfű 1130. Sáni. NB TI. női: 1',rr ^Véscsabai Kötött Martfű, 10.30. p^r>T A PDA NB TT. férfi: Szó. Dózsa— Miskolci VSC Dózsa csónakház. 1130. Női: JESE—Salgótarján Jászberény. SAKK Megyei T. o. csb.: Jb. Vasas —czo. Olaibányász Tb Lehel —Kunszentmárton. Megyei n ©, csb.; Kenderes—'Tiszasüty. ÚSZÁS Szolnok felnő t bajnoksága Damjanich uszoda, 17 VÍVÁS Józsa Jén.->c emlékverseny Járműjavító, 9-3*. VÍZILABDA Szó. Dózsa—FTC országos ifjúsági bajnoki Damjanich uszoda, 10.30. labdarúgás NB II.: Szó. MÁV—Békéscsaba MÁV sporttelep, LS 30. — Szkokén, előtte: Orvosok—Jogászok 14.30. Kiss S. MSE— Pénzügyőr SE Martfű, 17.30, Húszak. NB III.: Jb. Vasas—Pásztó Jászberény, 17.30, Horváth J. Tiszaföldvár—Hajdúböszörmény 17.30. Tm. Vasas—Mátészalka Törökszentmiklós. Megyei I. o.: Dózsa SE—Kenderes 10, Dobos Gy. Jászapáti —Kunhegyes Szántó J. Kisújszállás—Mezőtúr (Debrecenből) , Rákóczifalva—Jászjákó- halma 17.30. Barta. Kunszentmártoni VM—Üjszász (Békéscsabáról) . Jászárokszállás—Szó. Cukorgyár 17.30, Magyar. Megyei n. o.: Rózsa F. SE— Kunszentmártoni Sp. Bozóld, Cibakháza—Tiszasülv 17, Füzesi. Jászaisószentgyörsv—Abád- szalók Csipe. Szó. Gépjavító— Tiszafüred 17. Hoffer. Jász- fényszaru—Fegyvernek Tóvizi. Tiszaroff—Jászladány Bakó E.. Kentével—Száj ol 17.‘’O. Sándor J., Tószeg—Jászki sér 17.30, Gáli. 7a gyvarékas—Szászberek 17, Csák I. NB-s tartalék: Tiszaföldvár —Tm. Vasas 15.30 Bakó J.. TV^or.4 <270 MÁV 15 Kállai idegenben szerejelnek a Szó. Dózsa vízilabdázói szombaton a Vasas Izzó ellen. labdarúgásban a Szolnoki MTF Gvulán, a .Tb Lehel a Budai Spartacus a S^abó ST Debror*onbep a Kinizsi, a K^lán sr •zábon^- ^ap a VSC ell^n A Szolnoki Körös Meteor kosarain* Debrecenben a VSC a Kilián ■dipbdázót Szegeden az Énfl tők. a Szó. TIT ÁSZ rörVobdá- -»01 Debrecenben az Műm elten a Martfű Nvfr^nvhá rár>. az TVTmb moforasa1 Budaopstrr* a svorcasápt vers=nven. a Oznlnok lövészet Pp^rerenben. a Szolnoki Kinizsi kerékpárosai BékéscsabánAPRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS AZONNALI belépésre felveszünk egy fő gépész-technikust, egy fő vizsgázott kazánfűtőt 'nyugdíjasok is jelentkezhetnek) valamint gépkocsi rakodókat és üzemi munkásokat. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: Állati Fehérje Vállalat Szolnok, Tószegi út. Nagy Ákos, A BESENYSZÖGI Földművesszövetkezet Igazgatósága — szakképzett kisvendéglővezetőt keres — lehetőleg családi alapon. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen az fmsz központi irodájában (Beseny- szög, Damjanich út 17.) Útiköltséget felvétel esetén térítünk. ÉRETTSÉGIZETT fiatalembert adminisztrációs és fizikai munkára raktáros mellé — helybeli lakost felvesz a Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok, Magyar u. 14. VÄLTOZÖ munkahelyre keresünk lakatos, szerelő, szak- és segédmunkásokat. — Jelentkezés: Fémmunkás Szerelési Üzemegység, Budapest, XIII., Lomb u. H. szám. l’EXTILSZAKOS 10 évi gyakorlattal elhelyezkedne. .Ajánlatokat: Kissné Tiszaroff, Szabadság tér » 8. \ SZOLNOK] Járműjavító Üzemi Vállalat lakatos, eszterga lyos, asztalos, másoló, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet r vállalat munkaügyi osztályán. DIÁKOK FIGYELEM! Augusztus 20- ig havi 150 óra munkaidővel könnyű fizikai munkára felveszünk 15—18 éves fiúkat. A munkaidő beosztás olyan, hogy az otthoni étkezés biztosított. A munkahelyre történő otía-vissza szállításról gondoskodunk. Szolnoki lakosokat foglalkoztatunk, de elegendő jelentkezés esetén, törökszent- miklósiakat, tisza- földváriakat Is felveszünk. Jelentkezés: a Debreceni Közúti üzemi Vállalat 5. sz. Építésvezetőségén. — .Szolnok, Verseghy u. 7/c. sz. 1 SZENTENDREI Be- tonárugyár Szentendre, Dózsa Gy. u. 34. sz. azonnali belépésre felvesz magasnyomású, kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozókat. — Munkásszállás és üzemi étkezés van. — Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes Jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán a fenti einten. A NYÁRI idényre 3 műszakos üzemelésre női segédmunkásokat alkalmaz a szolnoki Tejüzem. KŐMŰVEST azonnali belépéssel felveszünk. MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok u. 9. ADÁS-VÉTEL TUFA blokk és kétméteres széldeszka eladó. Szolnok, Rákóczi u. 45. Gurulóüléses, egypárevezős háromszemélyes, új sportcsónak kedvezménnyel eladó, Hortobágyon Polgár Sándor Debrecen, Agrárfőiskola. KÉTSZEMÉLYES, egyszemélyes heverek, rekamiék, fotelágyak garnitúrák részletfizetésre. Kérjen díjmentes, képes árjegyzéket. Román kárpitos Budapest, Nagymező utca 66. HASZNÁLT priccs- nverget vásárolnánk sportlovaglás céljára. Ajánlatokat a Tisza- roffi Aranykalász Tsz részére kérjük. Jó állapotban lévő motorcsónak eladó. Szolnok, Liget u. 60. HÁLÓSZOBA bútor és kombinált szekrény új állapotban eladó. Szolnok, Százados u. 3. fláromszemélyes motorcsónak test eladó. Szolnok, szabadság U. 4. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM a város központjában lévő nagyméretű kettőszoba gázos lakásomat, egyszoba összkomfortosra a város központjába 1. vagy II. emeletig. „Szép lakás” jeligére a Szolnoki Hirdetőbe. TATABÁNYAI másfélszobás, összkomfortos távfűtéses lakásomat elcserélném Szolnokiért. Cím a nyomdában. AZ ÉM. BUDAPESTI LAKÁSÉPÍTŐ VÁLLALAT IPARI INGATLAN TANULOK — 1967. SZOBA konyhás taSZEPTEMBERI nya* hagy mellék- BE1SKOLAZÁSARA épülettel beköltöz- FELVÉTELT HIRDET hetően eladó, eset- AZ ALÁBBI S74K- leS lebontható. Ugar MÁKBAN: — VIL- 71. Érdeklődni: Szol- LANYSZERELÖ. - nők, Csokonai u. VlZ-GAZSZERELÖ. 26/a. KÖZP. FÜTÉSSZE- ---------------------------------R ELO, FESTÖ-MA- 450 négyszögöl gyü- ZOLO. MELEGPAD- mölcsös víz- és vil- LO-MÜANYAGBUR- lanyvezetékkel busz- KOLÖ. BÁDOGOS, megállónál, ugyanott ASZTALOS, LAKA- 1600 négyszögöl svü- TOS, 2 KŐMŰVES, mölcsös 3 szobás ACS. ALT. ÉPÜLET- házzal beköUözhe- GÉPÉSZ, - HIDEG- tőén eladó. — Fiatal PADLÓ AZ l. CSŐ- vemhes tehén is el- PORTHOZ TARTÓ- adó. Szandaszöllős. Zö SZAKMÁKRA — Gátőr u. 1. KINTLAKASOS. A 2. ----------------------------------C SOPORTHOZ TAR- Beköltözhetően eladó TOZÖ SZAKMÁK- nagy csaláchház 192 BAN BENTLAKA- négyszögöl telekkel. SOS ELHELYEZÉS- Szolnok, Dobó István SEL. KORHATÁR A u. 3 BF NEM TÖLTÖTT ----------------------------------16 ÉV. JELENTRE- NAGYKÁTÁN szoba ZÉS MÓDJA: I. A konyhás ház mellék- TANULÖK ISKOLAI épületekkel, 1300 JEIENTKEZÖLAP- négyszögöl szőlővel JAT AZ ISKOLA azonnali beköltozés- VALLALATUNKNAK gél sürgősen eladó MEGKÜLDI. 2. AZ Érdeklődni: a nagy- fSKOLÁBA NFM » V kátai taxi állomáson. ROK ISKOLAI BI- ----- ------------------------Z ONYITVANYT. OR- Almásikertben 180 VOSI IGAZOLÁST, négyszögöl telek. ANYAKÖNYVI KI- Moszkvics 407-es. és VONATOT ÉS SZU- io ^b üres méhkap- LÖI BELEEGYEZŐ ... NYILATKOZATOT tár eladó. Érdeklod- KOTELESEK — A7 ni: Szolnok, Hunya- ÍRASBEL1 - VAGY dl „ 10 ZFMELYES JeLFNTKEZÉS ALRAL- SzandaszöllŐs, Sport mával csatolni ,, e .... . 1. ÖSZTÖNDÍJ - A tér 5- s7> alatti te1ek TANULMÁNYI ELŐ- mellékhelyiséggel el- VFFNETELTÖL FUG- dó GÖEN. JELENTKEZ* „_1__________________ N I LEHET: AZ ÉM CSALÁDIHÁZ beköl- BUDAPFSTI LAKÁS-J^ . , ÉPÍTŐ VALLALA^tözhetően eladó. B U D A P F S T, v,t Szolnok, Liget U. 40. KOSSUTH LATOS ———----------—---------T ÉR 13—15. V. EME- Cserkeszöllői gyógyfürdőhöz 300 méterre M etOAPOlANAL. Kuna_düU5 2,. számú A SZOLNOK Megyei Tanács Vasipari V. Szolnok, Hunyadi u 4. sz, azonnali belépésre esztergályosokat és viilanyhe- gesztőket alkalma?. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezető jénélcsaládi ház 346 négy- szögöl első o. szőlővel minden elfogadható áron elköltözés miatt eladó. Kút villany van, buszjárat sűrűn. Érdeklődni lehet a helyszínenGÉPJÁRMŰ KÜLÖNLEGES nyugatnémet 250-es ön- indítós robogó príma állapotban 18 000-ért eladó. Veres órás Fegyvernek, Felszabadulás u. 160. DUNA oldalkocsit 3000 Ft-ig vennék Karcag, Deák krt. 50. TRABANT 500-as — áron alul — sürgősen eladó. Jászberény. Ibolya utca 19. WELOREX 350-es kitűnő állapotban eladó. Szolnok, Temető u. 3. Benke. ÜZEMKÉPES állapotban „Mia” motor eladó. Szolnok, Vörös- marthy u. 17. KITŰNŐ állapotban lévő „Peugeot” 15 000 Ft-ért eladó. Szolnok, Koltói Anna u. 5. Asztalos. 407-es MOSZKVICS Jó állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Abony, I. Köztársaság u. 12. Rácz Ignác. 250 köcm-es kiskere- kű Jawa motorkerékpár eladó. Szolnok, Somogyi B. u. 16. 350-es fekete Izs oldalkocsival vagy külön elacPó. Rózsa, Kunhegyes Szabadság tér 4. 900-as DELUX Wartburg sürgősen eladó. Kisújszállás, Rózsakért étterem. WARTBURG 1000-es szakszerűen ápolt, kitűnő állapotban eladó. Csángó, Budapest. VII. Lenin krt. 19. Tel.: 211—158. SKODA Octavia Super elsőkézből eladó. Szolnok, Jókai u. 6. Jó karban lévő 340-es BMV személygépkocsi eladó. Szolnok, Véső u. 10. Jó állapotban lévő üzemképes Opel Olympia eladó. Szolnok, Török u. 17. Zsidai. ÜZEMKÉPES 125-ös Csepel motorkerékpár sürgősen eladó. Homok, .Övirághegy I. u. 66. 500-as TRABANT jó állapotban sürgősen eladó. Szolnok József Attila u. 16/a. OPEL Kadett üzemképes eladó, vagy oldalkocsis motorkerékpárért elcserélhető. Üjszlivás Erdész- ház. KITŰNŐ állapotban Lévő, keveset futott 250 köbem-es Pannónia motorkerékpár eladó. Lőrincz Sándor Vámosgyörk, Vörös- hadsereg u. 95. ______ 30 q teherbírású gumiskocsi eladó. Bula Elek, Endrőd. 250-es KISKEREKÜ Jáwa 16000 km-rel eladó. Mezőtúr, Garibaldi u. 3. Papp. ELADÓ egy jó állapotban lévő oldalkocsis BMW motorkerékpár. Vegyesipari Ktsz. Tiszaföldvár, Kossuth u. 107. Tel.: 24. EGYÉB NAGY LAJOS cserépkályhás Törökszentmiklós, Berzsenyi Dániel utca 2. sz. alatt garanciával vállalja új cserépkályhák építését, átrakását. Termókokszos samottozását. lavítá- sái. Cukrász kemence, üzemi tűzhely, vaskályhák gáz és olajfűtésű kályhák építését. FELHÍVJUK az autó- tulajdonosok figyelmét, hogy gépkocsi szervizünk rövid határidőre vállalja a szervizt és kisebb javításokat Vegyesipari Ktsz. Tiszaföldvár, Kossuth u. 107. Tel.: 34. DÍSZHAI.AKAT, madarakat, bogárgyűjteményeket vásároljon. Kaposváriné. Új cím: Szolnok. Arany J. u. l. Uirdes/ten I a Néplap= ban! 15 éves fiatalokat építőipari földmunkagépész szakmára beiskolázunk. Tanulmányi idő 3 év. Ezen idő alatt elsajátítják az építőipari gépek, motorok szerelését, javítását, kezelését, (kotró, Dóser, gréder, szkréper stb.) Szükséges képesítés 8 ált és legalább 3-as eredmény. Jelentkezhetnek olyan fiatalok, akik 1967. évben betöltik 15. életévüket és Duna-Tiszaközi, Borsod, Abaúj-Zemplén. Szolnok, Pest, Báes, Csongrád, Békés megyei lakosok. Jelentkezés helye levélben, — vagy személyesen: Mü.M. 108. Iparitanuló Intézet Debrecen, Szabadság u. 25/a, vagv Földmunkát Gépesítő Váll. Budapest. V., Vigyázó F. u. 3. Munkaügyi osztályán. KUBIKOSOKAT, kubikos brigádokat, ácsokat, állványozókat, vasbetonszerelőket, bútor- asztalosokat, férfi és női segédmunkásokat budapesti nagy építkezéseinkre felveszünk állandó és meghatározott időre szóló munkákra. Munkásszállást, napi Kétszeri kedvezményes étkezést, különélést és havi egyszeri díjtalan hazautazást biztosítunk. Kereset teljesítménybérezés alapján, jó munkaterülettel, plafon nélkül. Jelentkezés: ÉM. Középületépítő Vállalat, Bp. VI., Rózsa F. u. 107. Megközelíthető: Nyugati pályaudvartól egy, Keleti pályaudvartól öt trolibusz megálló. rövid szállítási határidőre az alábbi gépféleségeket ajánlja: Állványos csiszológép „Start—1.” Csk—54/2, 64/4, 74/4, 82/4, 102/4, 102/6. Állványos fényezőgép „Star—1,7”, Rugós kalapács kovácsmű helyek részére DRK—30 és DRK—60 típusú (ára: 20 320 Ft és 33 330 Ft.) ÚJDONSÁG! Mindent felhordó szállítóhaalag a homoktól a szalmáig minden anyag szállítására alkalmas, bordázott gumi hevederes kivitelben, dobtávolság: 15 m„ szállítási magasság: 9 m. „HARKÄLY pánthelymaró faipari célgép. Ablak és ajtópánt maráshoz. Kérjen prospektust, vagy tájékoztatást! Kohó és Gépipari Anyagé (látó és Értékesítő Vállalat Budapest, V. Vadász u. 31. Telefon: 312—350. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt vájár tanulókat skoláz be a Mü.M. 305. sz. Iparitanuló Intézetébe Várpalotára. Jelentkezhetnek a VIII. osztályt végzett fiatalok 16 éves korig. Jelentkezés írásban vagy személyesen az intézetnél. A Bizományi Áruház Vállalatnál, Szolnok, Kossuth u. 20. nagy mennyiségben esőkabátok, bakancsok, vattás öltönyök, vásárolhatók. Ugyanott bútor OTP hitellevélre is kapható Sí—100-as traktorok motorcserés, vagy ez nélküli főjavítását vállaljuk maximált áron, 3 hónap garanciával, Oda-vissza szállítunk. Állami Mg. Gépjavító Állomás Szolnok, Beseny- szögi út Telefon: 29—35. Németh Mária,