Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-24 / 147. szám
§ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967, június 24 TAI 1KA ba| (ka Bejrutban egy veszett kutya megharapott egy járókelőt. Egy rendőr nyomban üldözőbe vette és egész tölténytárát kilőtte rá, hogy elejtse. Az eredmény: két ember megsebesült, a kutya elmenekült. A bejrútiak azóta jobban félnek rendőriektől, mint a veszett kutyáktól. ☆ John White londoni lakos az illetékes hatóságok engedélye nélkül építette fel fürdőszobáját. Amikor később felszólították hogy bontsa le, csak a tetőt távolította el róla, mert az angol építészeti előírások szerint csak a fedett helyiség tekinthető lakóhelyiségnek. John White azóta esős időben esernyővel jár fürödni, mégis van fürdőszobája. ☆ Egy New York-i cég műanyagból készült mesterséges térdeket hozott forgalomba, hogy a mini-szoknyát kedvelő hölgyek így korrigálhassák a természet esetleges mulasztásait. A forgalmat tekintve az ötlet nem bizonyult miniüzletnek. Leuvarden holland kisváros rendőrsége letartóztatott két embert, mert minden jel szerint ők követtek el néhány vakmerő bankrablást. A két jómadár azonban megdönthetetlennek látszó alibivel szolgált. Azt állították, hogy a kérdéses napokon ki sem mozdultak hazulról, a televíziót nézték, és szavaik bizonyítására részletesen elmondták, mi volt műsoron. A nyomozást vezető rendőrtiszt tanácstalanul állt a megfejthetetlennek tetsző eset előtt, aztán felragyogott a szeme. Eszébe jutott, hogy hordozható tv is van a világon. ☆ Egy walesi (Anglia) telekügynökség hirdetése: „Itt vásároljon telket, ez az ország legegészségesebb vidéke. Az utóbbi száz évben csak a sírásók haltak meg”. ☆ Hans Schmidth göttingeni (NSZK) asztalosmester nemrég egy szokatlanul nagyméretű szekrény elkészítésére kapott megbízást. Pedáns ember lévén haladéktalanul elballagott a megrendelő házába, és pontosan lemérte a lépcsöház, a folyosó, valamint a szoba ajtajának magasságát, és szélességét, hogy a jókora bútordarab biztosan beférjen. A szekrény nemsokára elkészült, elszállítani mégsem lehetett, mert nem fért ki — o műhely ajtaján. ☆ — ön szerint, művésznő, mi az illetlenség? — kérdezte meg egy újságíró Ava Gardner amerikai filmszínésznőt. — Hát... például csókolózás közben azon töprengeni, hogy mit is kell majd csinálni a jövő héten. ☆ A legújabb skót vicc: Bemegy egy skót a borbélyhoz és megkérdezi: — Mennyibe kerül a hajvágás? — öt pennybe — hangzik a válasz. — Hát a borotválkozás? — Kettőbe. — Akkor kérem, borotválja U a hajamat. R-12, ittazR-29! A parancsnoki kocsi a rádióállomás környékén cirkál. Az URH adó-vevő hangszórójából hirtelen sercegés hallatszik, maid egy bariton hang csendül fel: — R—12. itt az R—29 jelentkezik. A város ellenkező oldaláról mondják el. hogy h KG—57—10-es rendszámú motorkerékpár vezetője pálinkát ivott, melyet a szonda jól jelzett. A kocsiparancsnok nyugtázza a jelentést és egy perc múlva már egy másik rádiós kocsi jelentését, hallgatja.- A 7-es AKÖV VC-34-13- as rendszámú vontatóján a fék és az irányjelző is rossz. Ilyen megengedhetetlen műszaki állapotban jött ki a telepről, ráadásul a billenőplatóján is csak egy szorítócsap van A közlekedésrendészet századosa fejcsóválva jegyzi be noteszébe ezt a kirívó szabálytalanságot. Rövid idő múlva egy másik cirkáló URH-kocsi jelenti, hogy a KS—06—41-es motorkerékpár vezetője fék és hátsó világítás nélkül közlekedett. Emiatt 40 forintra bírságolták a helyszínen. — Itt az R—36-os — csendül fel újra a hangszóróban. — A város külterületéről jelentkezem. Az YB 84—36-os rendszámú pótkocsis teherautó 55—60 kilométeres sebességgel haladt, attól függetlenül, hogy pótkocsija nem légfékes. A siető gépjárm "'ezető hasopló gyorsasággal megszabadult ötven forinttól. A várost keresztül-kasul járó URH-kocsik beszélgetéseiből azért dicséretes dolgokat is hallottunk. A TEFU 5-ös telepén a reggeli ellenőrzéskor mindent rendben találtak. Az autóbuszoknál sem észleltek különösebb műszaki hiányosságokat A közlekedésrendészet egynapos főpróbája jól sikerült. Az URH adó-vevőkkel kapcsolatban levő autókkal sokkal gyorsabban és eredményesebben lehet, ellenőrizni a közúti forgalmat, mint egyébként. Igaz. hogy a felelőtlen gép- járművezetőknek ez a gyorsaság nem kívánatos, de a biztonságos közlekedés megteremtése és biztosítása szempontjából elengedhetetlen. — fóth — HANGULATOS ESTE KISÚJSZÁLLÁSON Csütörtökön Kisújszálláson adtak egymásnak találkozót a megye földművesszövetkezeteinek népi és tánczenekarad A megyei döntőn igen sok érdeklődő megjelent. A zenekarok már a délelőtti órákban versenyre keltek egymással. A Rózsakért étteremben hideg-meleg ételekkel, jég- behűtött italokkal, cukrász- készítményekkel kedveskedtek a fogyasztóknak. Hét cigányzenekar és két tánczenekar indult a versenyben. A népi zenekarok közül elsőnek a kunhegyeDobos Attila saját szerzeményeit énekli. A fiatal énekesek egyik nagy ígérete: Mary Zsuzsa. sít, másodiknak a kisújszállási zenekart javasolta a zsűri. A jövő hónapban ugyanitt kerül sor az országos középdöntőre, az említett zenekarok képviselik megyénket. A két tánczenekar közül az egyiket javasolta a zsűri a jövő hónapban Mezőtúron megrendezésre kerülő középdöntőre. Este a gimnázium udvarán budapesti művészek felléptével műsoros estre került sor. Mintegy hatszázötven érdeklődő előtt a versenyen jól szerepelt népi zenekarok is felléptek. — TÜRKEVÉN tanácsr- koztak a megyei múzeumok igazgatói csütörtökön. A tanácskozáson a város párt- és állami veze- tői is résztvettek. Megtárgyalták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára készítendő múzeumi programot Eldöntötték, hogy Szolnokon, Túrkevén és Jászberényben rendeznek nagyobb szabású kiállításokat. A tanácskozás után a résztvevők megtekintették a múzeum újjáépített részeit és a kiállítást — HÄROMSZÄZNYOLC- VANHÉT szakmunkás dolgozik jelenleg a kisújszállási termelőszövetkezetekben. Ezt a létszámot 1970- re közel hatszázra kívánják emelni. — MÁSFÉL katasztrális hold nagyságú, gyenge minőségű, eddig legelőnek használt területet adott át a mezőtúrt városi tanács végrehajtó bizottsága a helyi vízgazdálkodási társulatnak telephely céljaira az. erő és munkagépek számára, a törökszentmiklósi műút mentén. — MEGJELENT a Jászkunság tizenharmadik évfolyamának első száma. A folyóirat ezúttal is sokoldalú, érdekes. Szolnok és régiója fejlődési lehetőségei rfSL, a képzőművészet társadalmi szerepéről, a honvédelmi nevelés időszerű kérdéseiről közöl nagyobb tanulmányokat. |I1II1IIIIIIIIHIHIIIIIII Június 24 Szombat Iván A Nap kél: 3.47 h-kor, nyugsz.: 19.46 h-kor. — A Hold kél: 22.11 h-kor, nyugsz.: 5.31 h-kor. IDÖJARASJELENTjS: Várható időjárás: Derült, száraz, meleg idő, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. — AZ ELMŰLT vasárnap a ceglédi Kossuth Múzeumban nyitotta meg dr. Soós Imre kutató a szolnoki születésű Szandai Szabó Sándor szobrászművész kiállítását. A ceglédi tárlaton bemutatják a művész régebbi kisplasztikáit és legújabb épületdíszítő plasztikai kísérleteit, valamint grafikáit is. A kiállítás augusztusig tart nyitva. — TÖRÖKSZENTMIKLÓS város termelőszövetkezetei is bekapcsolódtak az októberi forradalom 50. évfordulójára Indított jubileumi versenybe. Az Alkotmány és a Dózsa Tsz- ben 2—2, az Aranykalászban 3 brigád küzd a szocialista cím elnyeréséért; Felhívás A Kengyeli Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet művelődési otthon igazgatói állás betöltésére. Jelentkezzenek június 30-án a vb titkárnál írásban vagy személyesen azon érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők, akiknek a népművelési munka terén gyakorlatuk van. Fizetés: a 116/1960. sz. Mü.M. utasítás alapján. — TŰZ ütött ki pénteken a Tiszasülyi Állami Gazdaság dobai üzemegységében, mintegy 150—200 mázsa szalma gyúlladt ki. A helyi erők segítségével a szolnoki parancsnokság kocsijai siettek a tűz elfojtására. Csütörtökön este viszont a Tisza Cipőgyár öltözőjében keletkezett veszélyesnek induló szekrénytűz. A gyár dolgozói szerencsére időben közbeléptek, a tüzet elfojtották. — KESZTYŰT lopott a Falatozó kisvendéklőben a mellette lévő székről Sz. L. Szolnokon. A tolvajt utolérték, a kesztyűt visz- szaadta. Ügy gondoljuk, a szabálysértési előadó által reá rótt 50o forint pénz- büntetés kellőképpen hangsúlyozza a személyi tulajdonra vonatkozó elveket Sz. L. esetében; — ÜGY LATSZIK feltűnően szereti a tisztaságot K. L.-né szolnoki lakos, aki a 35-ös boltban egy fürdőtablettát lopott. A tabletta ára 2,20, a lopás ára 250 forint; — EGYHETES alapfokú könyvtáros tanfolyamot tartanak hatvan tanácsi és szakszervezeti könyvtáros részére Törökszentmiklóson hétfőtől. A tanfolyamon a többi között két érdekes előadás hangzik éű, aa egyiket Kiss Tamás debreceni költő, a másikat Horváth Tibor, a Könyvtár- tudományi Módszertani Központ főmunkatársa tartja. — A MEGYEI REND- ÖRFÖKAPITÄNYSÄG közlekedésrendészeti osztályának propagandistái az elmúlt hónapokban több mint száz előadást tartottak megyénkben, amelyeket ezrek hallgattak meg. Az előadásokat filmvetítés követte, különösen Az áldozat nem tesz vallomást, Az előzés, és A zuhanás című filméit nyerték meg a hallgatóság tetszését. — Az eredményes propaganda tevékenységben nagy segítséget nyújtott a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, . valamint a szolnoki és a jászberényi autóklub. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Keszthelyen, a szabadtéri színpadon megtartott lottósorsoláson a 25. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 50, 67, 74, 75, 85 KŐMŰVES segédmunkást azonnal alkalmazunk. Gyógyszertári Központ Szolnok, 11. sz. Irodaház, Zagyvaré- kasi út Szervezői munkakörbe gyakorlattal, lehetőleg helyi ismerettel rendelkező érettségizett katonai szolgálatot teljesített férfit felveszünk; Jelentkezni: „Júliusii* jeligére a kiadó hivatalban* Hirdetmény Kunmadaras község tanácsa 1967. május 22-én tartott ülésén rendeletét alkotott a köztisztaság megvalósításáról, fenntartásáról — A rendelet 1967. június 20-án hatályba lépett, s az megtekinthető a vb hivatali helyiségében elhelyezett hirdetőtáblán, a hivatalos órák alatt. Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága Köszönetnyilvánítás H Őszinte hálával köszön- Jük meg mindazoknak, — akik drága férjem, édesapánk, nagyapánk Színuti;6 András ' temetésén résztvettek s fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönjük a tüdö- kórház orvosainak és ápolóinak — lelkiismeretes gyógykezelését. özv. Szmutkő Andrásné és családja, Rákócziíalva ö Köszönetnyilvánítás ? Köszönetét mondunk ■ mindazoknak a rokonok- ' nak, barátoknak, kollé- 4 gáknak, ismerősöknek. — akik drága halottunk BORSI SÁNDOR temetésén részt vettek, — fájdalmunkat részvétükkel vagy részvéttáviratukkal enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk az * orvosoknak, kórházi ápoÍ lóknak, akik életét megmenteni igyekeztek. Köszönet az énekkarnak, a munkásőröknek, valamint a Vörös Október Tsz tage jainak és vezetőinek, akik figyelmesek és segítőkészek voltak. A gyászoló család ___________ Mezőtúr r r mm R^TDíÖ • TVs MÖZI • SZ ÍN HáSz MOZIS Szolnok : Vörös Csillag: A tartalékos sztár, Kert: Szegény gazdagok, Tisza: Orvosság a szerelemre, — MÁV: Nem szoktam hazudni. — Jászberény: Lehel: Fantoma9 visszatér, Kert: Hajsza a gyémántokért. Karcag: Déryné: Fény a sötétben. — MEDOSZ: Ne hagyd magad Pitkin. Kisújszállás: Ady: Jaguár. Kunhegyes: Szabadság: Élet a kastélyban. Kunszentmártoni Körös: Édes és keserű. — Mezőtúr: Béke: Aranysárkány, — Dózsa: Az anya és a hallgatás, — Szabadság: A nőstényfarkas. Tiszafüred: Tisza: Katonalányok. Törökszentmiklósi Dózsa: Szevasz Vera, Kert: Beszéljünk a nőkről. Túrkeve: Vörös Csillag: Gyerekkocsi. S 2 I N FI A 2 t A szolnoki Srlglteetl nhá? Cegléden este fél 8-kor: Mesél a bécsi erdő. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00—19.00 óráig Szombatesti jegyzet. — Hétvégi kaleidoszkóp. — És akkor mi van?-— Hangszerszólók. — Körzetben. — Zenés ki mit kér. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 15.45: m. Nyári Üttörőolim- pia. — 17.15: Nemzetközi mezőgazdasági magazin. — 17.40: A mágnesség TI. 18.05: Végzős zeneakadémisták. — 18.45: Hajóépítők. — 19.05: A tv jelenti. 19.50: Cicavízió. — 20.00: Tvhíradó. — 20.20: Irodalmi képeskönyv. — 21.10: Könnyűzenei filmösszeállítás. 21.40: Karinthy: Éneklecke, Vígopera. — a.15; Tv-híradó — a. BRATISLAVA 16.20: Amerikai némafilm. — 17.40: Üttörőhíradó. — 19.00: Tv-híradó. — 19.45: A vadon birodalmában. — 20.10: Dal III. Rudolfnak. — 21.35: Frost- tál Angliáról. — 22.05: Kígyóház (NSZK-detekiívfilm. I, r.) BUKAREST 17.00: „Hat órakor várunk’*. Asszonyoknak. — 17.30: Vetélkedő iskolások között. 18.20: A tv esti híradója. — 18.50: Időjárásjelentés és hirdetések. 19.00: Tele-eneiklopédia. 20.00: Népi zene. — 20.30: Filmsorozat: Angyal kalandjai. 21.20: Szórakoztató zenei expedíció. 22.05: A tv éjszakai híradója, 22.15: Telesport. 22.30: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉP LAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal» Szolnol^, 1. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A. lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ár I hónapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros i \ URH autórazzia a szolnoki utcákon