Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-25 / 148. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZOLNOK MEGYEI fl'MEG^^fBÍZOTrS^ ÉS kMEGYEI TANÁCS LAPJA XVIIi. évfolyam, 148. szám. Ara : 80 fillér 1967. június 25., vasárnap. Ifla: A Szigligeti Színház szezon­Csaknem 400 millió forintos beruházás a termelőszövetkezetekben Új istállók, magtárak, öntözőtelepek épülnek — Növekszik a gépállomány — Gyümölcsöst, szőlőt telep tenek Az idén tovább erősödnek, gazdagodnak megyénk termelőszövetkezetei. A megyei tanács mezőgazdasági osz­tályán nemrég összegezték az idei, különböző jellegű be­ruházásokat. Ebből kitűnik, hogy a termelőszövetkezetek csaknem 400 millió forintot fordítanak építkezésre, gépek beszerzésére, gyümölcs-szőlő telepítésre, talajjavításra, vízrendezésre, a rét és legelő javítására. Az állam ezután is hitellel segíti elő a szövetkezetek beruházásait. Ám a költségek nagyobbik hányadát a szövetkezetek az idén már maguk viselik. Az amortizációs alapot jelentősen meghaladja az az összeg, melyet állóeszközeik növelésére fordítanak. nyitó tervei Bírósági jegyzetek Művészet az utcán Pista és Laci az úton»,. Becsukva a kultúra ajtaja *■ Vasárnapi sport­műsor A szövetkezetekben 216 millió forint az építés jel­legű beruházás. — Ebből 157,2 millió forint az idei bekerülési költség. A töb­bi az átmenő és az áthú­zódó beruházások értéke. A tsz-ek ugyanis ősszel, té­len is építkeznek. Számos épület kivitelezését úgy tervezik, hogy a jövő év­ben fejezik be az építését. Az idén 31 szövetkezetben 32 te­hénistálló épül. Ezek 96—108 férőhelyesek. E beruházás értéke 46 mil­lió forint. Többek között a jászapáti Alkotmány, a- jászfelsőszentgyörgyi Egyet­értés, a cibakházi Vörös Csillag, a tiszakürti Hu­nyadi, a besenyszögi Szőke Tisza és a kunmadaras! Petőfi Tsz-ben épül új tehénistálló. Befejeződik a 40 ezer fé­rőhelyes — előnevelőkkel, raktárakkal ellátott, 25 millió forint értékű — to­jóüzem építése a mezőhéki Táncsics Tsz-ben. Az idén 14, egyenként 32 vagonos magtár épül a tsz-ekben. öt dohánypajta létesül, melyekben 31 hold termé­sét tudják megszárítani. Igen számottevő az új sertésfiaztatók és hizlaldák építése, összesen 23 közös gazdaságban 26 létesít­ményt emelnek 16,2 millió forint értékben. A régi, korszerűtlen tehánistálló- kat, sertésfiaztatókat 15 szövetkezetben 2,6 millió forintos költséggel rend- behozzák. Az építés jellegű beru­házásokra a Magyar Nem­zeti Bank 71 millió forint hitelt ad, s 2,5 millió fo­rint az állami támogatás összege. A szövetkezetek 83,7 millió forintot az idei költségek terhére ruház­tak be, melyből csak 39 millió az amortizáció. A többit készpénzzel, vagy munkával pótolják. Megyénk közös gazdasá­gai az idén 96,6 millió forintot for­dítanak gépek beszerzé­sére. Ebből 80,1 millió forintot az amortizációs alap szám­lájáról fedezik. Ám 13,1 millió forintot készpénzzel pótoltak. Az állami hitel — a gyenge szövetkezetek részére — csak 3,4 millió forintot tesz ki. Szövetkezeteink 4,3 mil­lió forifítot fordítanak gyü­mölcsös, 7,4 milliót pedig szőlő telepítésére, illetve ápolásra a termőre fordu­lásig. A tiszakürti Hunya­di Tsz-ben 20 hold körtét, a cserkeszöllői Magyar— Román Barátság Tsz-ben 42 hold körtét, lo hold kajszi barackot, a török­szentmiklósi Aranykalász Tsz-ben 100 hold almát telepítenek. Mintegy 600 hold szőlőt támberendezés- sel látnak el. A szövetkezeteinkben 33 800 holdon végeznek talajjavítást, digózást il­letve kémiai javítást, E munkák költsége 45 mil­lió forint, melyet hitelből, a nagyobbik hányadát ál­lami támogatással fedezik. — m, 1. — A Minisztertanács rendeiete a gázellátásról Huszonöt millió forintból erősítik a belvízvédelmet a Középtiszavidéken A Minisztertanács leg­utóbbi ülésén rendeletet hozott, amely lehetővé te­szi a lakosság, valamint az állami, a szövetkezeti és a társadalmi szervezetek önkéntes hozzájárulásával gázelosztó hálózat létesíté­sét ott ahol a gázellátás kizárólag állami beruhá­zással nem biztosítható. A helvi erőforrások fel- használásával a gázellá­tást a rendelet értelmében azokban a községekben le­het megszervezni, amelyek a tanács végrehajtó bizott­ságának kérése alapián a nehézipari minisztertől erre megkapják az engedélyt, figyelembevéve a kérés műszaki és gazdasági indo­koltságát, a szolgáltatás gazdaságosságát, valamint a megvalósítás reális lehe­tőségeit. A kérelmeket az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt útján kgli elő­terjeszteni. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság területér, a belvíz nagyságát jól ér­zékelteti, hogy a tavaszi védekezés Időszakában ke­vés híján száz millió köo- méter belvizet kellett át­emelni a befogadókba. A belvízveszély csökken­tésére. új csatornák, mű­tárgyak megépítésére és e meglévő rendszerek fenn­tartására ebben az évben huszonötmillió forintot fordítanak. Még ebben a hónapban Tiszakécske, Lászlófalva térségében megkezdik a Pejcsik-éri belvízrend­szer kiépítését. léd környéki y vadvizeket, vezeti le. Az előirányzott négy-négy és fél millió forintból mélyítik, rende­zik a főcsatornát. A belvíztől legtöbbet sanyargatott Karcag tér­ségében a Villogó-főcsa- torna vízszállító kapaci­tását bővítik és meg­kezdték az 1. számú kar­cagi főcsatorna fenntar­tási munkáit is. A többezer köbméter föld megmozgatását igénylő fenntartási és építési mun­kákon nagyszámú kotró­gép, szkréper, dózer dolgo­zik. Ma ikjabb Kossigin—Johnson Űj iskolák épülnek, tatarozzák a régieket Csaknem minden tanév befejezése után néhány ré­gi, korszerűtlen tanyai is­kola bezárja kapuit, s a ta­nulókat belterületi iskolák­ban helyezik el. Ezért is szükséges az iskolahálózat bővítése, valamint a meg­lévő oktatási intézmények tatarozása, felújítása. Szolnokon szeptember 1- re elkészül a Fiumei úti új általános iskola, amelyre mintegy tíz millió forintot költenek. Tizenhat korsze­rűen felszerelt tanterem, műhelyterem, szertárak és egyéb helyiségek állnak a tanulók rendelkezésére. Ez lesz a megyeszékhely ti­zedik általános iskolája. Kisújszálláson csaknem két és félmillió forint költség­gel gyógypedagógiai iskola épül. Október közepén ad­ják át, nyolc tantermes lesz. A tanév befejezésével több iskola felújítását is megkezdték. Karcagon egy­millió forintot költenek a Zádor utcai általános is­kola korszerűsítésére. Az épületet kívül-belül tata­rozzák, új csatornát fektet­nek le, és derítőrendszert építenek. Tiszafüreden — a többek között — egymillió­ért korszerűsítették a Kiss Pál általános iskolát. Kunhegyesen a járási ta­nács volt épületét a tanyai gyerekek általános iskolai kollégiumának alakítják át. Jól felszerelt üzemi kony­hát építenek. Ez csaknem két millió forintot követel. A fentieken kívül mintegy három—négymillió forintot költenek községfejlesztési alapból megyénkben az is­kolák felújítására. Az épülő új gimnázium Tiszafüreden — N. Zs. — Ifilúlkosó Tünletének as USA elnöke ellen Johnson amerikai elnök pénteken, Koszigin minisz­terelnökkel tartott tanács­kozását követően repülőgé­pen Los Angelesbe utazott, hogy beszédet mondjon a demokrata pári; vezetőinek vacsoráján. Útjára elkísérte McNa­mara hadügyminiszter és McGeorge Bundy, a közel- keleti kérdések szakértője. Los Angelesben, már egy-két órával az elnök megérkezése előtt tüntetők jelentek meg az utcákon, követelték a vietnami há­ború befejezését. Két tüntető csoport ala­kult ki. Az egyik az elé a szálloda elé vonult, ahol a demokrata párti rendez­vényt tartották. A rendőr­ség beavatkozott, 21 tün­tetőt letartóztatott. A szálloda közelében egy parkban tízezer tüntető gyűlt egybe. A gyűlés je­lentőségét növelte, hogy jelen volt Cassius Clay nehézsúlyú ökölvívó világ­bajnok, akit nemrég ítél­tek el ötévi börtönbünte­tésre, mert elvi okokból megtagadta a katonai szol­(Folytatás a 2, oldalon) Az új főcsatorna és a hoz­zácsatlakozó kisebb csa­tornák építésére, a műtár­gyak kialakítására együt­tesen 12 millió forintot fordítanak. Ebben az évben négy és fél millió forint értékű kivitelezési munkát hajtanak végre Bács me­gyének ezen a belvízjárta vidékén. Dohánál két és fél mil­lió forint felhasználásával torkolati szivattyútelep épül, amely lényegesen na­gyobb teljesítményű lesz és gyorsabban átemeli a belvizet. Az előirányzott összeg csaknem háromne­gyed részéből fenntartási munkákat végeznek. Nagy­teljesítményű kotrógépek dolgoznak a Gerje-mellék főcsatornán, amely a Cég­Jó áron és gyorsan A Tiszamenti Vegyimű­vekbe, — amely az idén nem kevesebb, mint 650 ezer tonna műtrágyát, 314 ezer tonna kénsavat gyárt — érthetően óriási meny- nyiségű alapanyag érkezik be. Ezt ma mé" elsősorban a készletező vállalatok út­ján szerzik be. A közeli jövőben belépő új üzemek a termékválasz­tékot jelentősen bővítik. Ezek alapanyagellátásának biztosítása újabb terheket ró majd a vállalatra. A vegyiművek vezetői arra a megállapításra jutottak, hogy kedvezőbb a vállalat­nak, ha a beszerzés során kikerüli a készletezőt. Az új gazdasági mecha­nizmusban, mivel szabadon dönthetnek: kitől vásárol­nak, a nagymennyiségben szükséges piritet, elemi ként és nyersfoszfátot köz­vetlenül a külkereskedelmi vállalattól szerzik be: ki­zárólag azzal kötnek szállí­tási szerződést. A vállalat termékeinek exportját is a külkereske­delmi vállalat közremű­ködésével, de központi el­osztás alapján bonyolítják le. A vegyiművek az új gazdasági mechanizmusban szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a külkereske­delemmel. Miért? Azért, hogy a kül­kereskedelmi vállalat piac­kutatását hasznosítva, a belföldön el nem helyezhető termékeit, esetenkénti túl­kínálatát a külföldi piacon jó áron és gyorsan értéke­síthesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom