Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)
1967-05-14 / 112. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. májas 14. A titkárnő feláll az íróasztaltól: — Kit tetszik keresni? — Éppen ez az, keresek valakit, de nem tudom \a nevét. — Akkor, sajnos... — mosolyog a titkárnő. — Hallottam, hogy a múlt vasárnap a katolikus templomban... Be sem fejezhetem a mondatot, még mindig mosolyogva közbevág: — ...dzsesszesített mise volt... Amikor a művelődési otthon igazgatójának elmondom, ki után nyomozok és miért, bizalmatlanul kutat tekintetével, mintha a homlokom mögött titkos szándékot keresne. Néhány másodperc kínos csend után azt mondja: •— Nem tudom, hogy szerencsés dolog-e írni erről? — Miért ne lenne szerencsés? — Mert az egyház és az állam... A káplán nevét egyébként nem ismeri. ■tr Húsvét ünnepén kihirdették a gyülekezetnek: „Jö- vő vasárnap GITÁRMISÉT tartunk a fiataloknak. És egyben kérjük az idősebbeket, fogadják ezt megértéssel.” Néhány nap múlva a templom bejáratán plakát is hirdette az eseményt A plakátot „egy ceglédi művészi' festette, s ez a plakát már maga is kihívásnak tetszhetett, mert a község vallásos körei felhördültek. A rajz egy fekete pulóvenes, csapzott hajú fiút ábrázol, kezében óriási vörös gátárral. A háttérben fehér templom, előtte egy hasonlóan csapzott hajú, térdelő alak és a kép jobb felső sarkában Isten mindent látó szeme. A felirat: „GITÁRMISE”. A felháborodás gyorsan hullámzott tovább. Három nap múlva, hogy a plakát a templom ajtóra került, fekete autó állt meg a plébániahivatal előtt. Akik erről értesültek, és ilyen kis helyen miről ne értesülnének az emberek, azt mondták: „Na, lőttek a gitármisének.” Volt, akinek a hangjában káröröm búj- kált, volt, akinek sajnálat. Április másodikán, vasárnap * GITÁRMISÉT megtartották Ahányban. * , Hosszú, homályos folyosó barna ajtókkal. Az egyiK ajtó mögül női hang szűrődik ki. Kopogok. Kinyitják. Szikár, nagyon sápadt asszony áll ott. — A káplán urat keresem — mondom. — Melyiket? — Azt, aki a múlt vasárnap a... —...gitormásét rendezte? — fejezi be kérdéssel a mondatot. — Igen. — Zöldi Sándor — a folyosó végén nyíló ajtóra mutat. — Ott lakik, ha nem ment el éppen valahová. Nem ment el, sőt, bizonyára hallja beszélgetésünket, mert kinyílik az ajtó és megjelenik keretében egy nem kövér és nem sovány, nem fiatal és nem öreg, nem szép és nem csúnya reverendás férfi. Elindulok felé. — Jó napot kívánok... — Szervusz, fiam — mondja azon a jellegzetesen megemelt hangon, ahogy egyházi férfiak üdvözlik az embert. Bemutatkozunk, beterel a szobába. Az első pillanatban, mivel figyelmem megoszlik, zűrzavaros kép tárul elém. A szobában tartózkodik még egy fiatal káplán, szemüveges, sápadt arcú és nagyon sovány. Az ő tekintete is jellemzően egyházi — van benne valami hivatásos melegség és megbocsátás. Miközben a fiatal káplánnal kölcsönösen elrebegjük neveinket, Zöldi Sándor hellyel kínál, érdeklődik, mi járatban vagyok, gyors és látszólag céltalan mozdulatokat tesz, látszik, hogy valami különös, szakmájának, vagy mondjuk; hivatásának megfelelő aktivitás vibrál ezekben a mozdulatokban. — Misikéin, nem főznél egy kávét? — mondja és a fiatal káplán elmegy kávét főzni. Körülnézek. A szoba fala kopott és füstős, valaha almazöld lehetett, ezüst mintákkal, ormótlan szekrény, a kályha mellett szép fényes harmónium, egy modern heverő, íróasztal, könyvszekrények néhány szék — ennyi lenne a berendezés, de ez csak a berendezés alapja, ezek között és a bútorok alatt és felett a legváltozatosabb tárgyak hevernek, lógnak, fekszenek, hányódnak... Egy táskaírógép, olasz gyártmányú táskamagnetofon, lemezek. rengeteg könyv, folyóirat, újság, Pál pápa arcképe és egy pöttyös labda, feszület és a falba vert szögön egy gitár, töviskoronás Krisztus és csíkos fürdőköpeny. Zöldi Sándor nem akasztja meg szavával a tekintetemet, tesz-vesz és várja, hogy elmondjam, mi járatban vagyok. — Hallottam, hogy a múlt héten. ä.' — mondom végül. Elmosolyodik. Látszik, hogy ennek a témának — épp ellenkezőképpen, mint azt várni lehetett volna — örül. — A gitármise... — Igen. Érdekelne... — •••hogyan jutottunk erre a gondolatra? — Igen. Ez érdekelne. Olyan nyíltsággal vág a történetbe, mintha már régi ismerősök lennénk. Nem ül le, előttem áll és reverendájába süllyeszti kezeit. — Ügy kezdődött, hogy a Szabad Európában hallottam egy misét, nyugat-németországi bencések egy néger spirituálé dallamára magyarul énekeltek. Valahogy így hangzott... Fejét felemeli, kutat a dallam után, aztán énekelni kezd: örömmel táncolok és jól szórakozom, Mert te mindenütt velünk vagy... Hirtelen csap át hangja a prózába: — Érzi. hogy ez milyen rosszul hangzik? Nekem nem tetszett, de elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne valami ilyesmit csinálni —, de jobban. Szerintem nagyon üdvös Kodálynak az az iránya, hogy dallamnak és szövegnek klappolnia kall™ Aztán néhány hónap múlva, hogy ezt hallottam, egészen véletlenül meglátogatott három konzervatóriumi növendék. Az egyik leült a harmonium-hoes, a másik a kezébe fogta ezt a gitárt és énekeltek™ — ön tud gitározni? — Még nem. Most tanulok... Amit ők csináltak — folytatja — az éppen az volt, amire én gondoltam. De hallgassa meg... A magnóhoz lép, kikeres egy szalagot és felcsendül három fiatal hangján egy beat-dallam. Nincs benne semmi különös, csak a szöveggel áll furcsa kapcsolatban. Így hangzik: „örvendjetek angyalok, Jézusunk feltámadott. És a lelkünk meglelő ösvényét a menny felé Alleluja, alleluja Miközöen hallgatja, a káplán kihúzza kezét a reverenda alól, veri az ütemet a padlón és rázza a kezét. Amikor vége a számnak, kikapcsolja a magnót és rámnevet: — Marha jól hangzik, nem? — Igen. És ezt játszották a misén is? — Ezt, meg a többi számot Ha kíváncsi rá, meghallgathatjuk... Felvettük az egész másét. — Hogyne. A magnóhoz lép, bekapcsolja. — De, hogy folytassam a történetet, még aznap este átmentünk a fiúkkal a templomba és tartottunk egy próbamisét. Néhány öregasszony volt ott, megkérdeztük tőlük, hogy tetszett. Az egyik azt mondta: „Olyan szép volt, mintha a kisjézusnak bölcsődül t énekeltek volna.” Nevet és cinkosan hunyorogva néz rám: — Kérdezni is tudni kell! Mert, ha azt kérdezem, „Ugye, szép volt, nénikém J" — akkor persze, hogy azt válaszolják: „nagyon szép volt”. A fiatal káplán hozza a kávét, kávézunk. Már régein motoszkál bennem a kérdés, de mivei nem ismerem az egyház hierarchikus viszonyait, csak nehezen tudom megfogalmazni, mert feäek, hogy valami udvariatlanságot követek el™ — Nem tudom, hogy ez maguknál hogy van— Mit szóltak hozzá? Azonnal megértik és most mindketten nevetnek. — A főnökség? — Igien, erre gondoltam. — A plébános úr, aki nekünk főnökünk, meghallgatta és azt mondta, hogy ő nem akar semmi jónak elrontója lenni... De aztán egy délelőttön megállt itt egy kocsi és kiszállt belőle a váci plébános úr és a húga, meg a ceglédi plébános úr és a püspök úr sofőrje, egy civil ember. Akkor már ki volt hirdetve a gitármise... Azt mondták, meg akarják hallgatni, hogy mit csinálunk. Hoztam a magnót, hallgatták és megbotránkoztak. ,,Ez szentségtörés” — mondták, de főleg a váci plébános úr húga volt nagyon felháborodva. De aztán nem maradhattam velük tovább, mert hittanórára kellett mennem. Mire visszajövök, még mindig hallgatják, de megváltozott a hangulat. Hümmögtek, hogy túl hangos, túl vad, de akikor a püspök úr sofőrje azt mondta: „Nekem is van két lányom, azok egész nap ilyen zenét hallgatnak. És, ha meg akarjuk tartani magunknak a fiatalokat, akkor ezt is meg keli csinálni.” így hát eldőlt a dolog. — És most, a mise után, hogyan vélekednek egyházi körökben? Zöldi Sándor elmosolyodik. — A ceglédi plébános most már puhul... Látja, milyen jó hatással van a dolog a fiatalokra... Végighallgatjuk a miséről készült felvételt. Áhítatot parancsoló orgonahangok beat-ütemben, hatvantagú kórus kíséri a három szólistát, akik Szent Magdolnáról és Jézusról énekelnek. „Szent Magdolna elmene ama reggel sírva S az Űr Jézust nem leié a kinyitott sírba. Erre-arra sírva jár, nincsen nyugovása. Elvesztette Jézusát, nincs vigasztalása. Hol lelem föl Jézusom, akit elvesztettem, Merre menjek, én szegény, keserűségemben.” Meg kell hagyni, szuggestztiv • szöveg és a zene közti disszonancia. * A mise után a káplán meghívott magához egy öregasszonyt és egy fiút, interjút készített velük. Az interjú szövegét a kis olasz magnóról szó szerint lejegyeztem: . „ „ , . . . _ „Kedves, Mari néni, itt volt a fiatalok miséjén, magának, mint öregnek, mint a legrégibb eló- énekesnek, hogy tetszett? — Hát énnekem nagyon tetszett, különösen azért, hogy az ifjúságé vót, mi már eléltük az életünket és hiszünk az istenben, ök is higgyenek, ez szükséges a fiatalságnak, nagyon is szükéges. Nekem az tetszett, hogy olyan sok fiatal volt, hogy honnan jöttek azok össze! Nagyon régen láttunk a templomban ennyi fiatalt. — Kedves Mari néni, és maga a zene, a gitár, « cintányér meg a dob, nem volt bántó? — Nekem nem, mert ami az isién dicsőségére van csinálva, az mind tetszik, akármilyen ájtatos- ságot is ajánl föl valaki. Jaj, nagyon szép volt! És volt, aki mondta, hogy neki nem tetszik, én azt mondtam, nem mi értünk volt ez a szózat, hanem a fiatalokért. 0 értük volt, nem miértünk. Gyakrabban köllene csinálni ilyen misét. Bár még többet is megérnénk ilyen szép misét* Egy nyolcadikos zenei általános iskolába járó fiú ezt mondta: — „Szerintem ez az egész nagyon modern és előremutató volt. Bár abban a pillanatban egy kicsit gondolkodnom kellett rajta, aztán rájöttem, hogy ez nagyon ügyes kezdeményezés volt és követendő példa. Nem mindenkinek volt ez a véleménye, voltak akik nagyon odavoltak érte és rendkívül tetszett nekik, voltak, akiknek csak azért tetszett, mert egy olyan beat-zenét hallottak, ami eddig még nem beSmm STEINARR: Nagypénteki zsoltár A Valhusa-hegyen keresztre-feszítés lesz. Mindenki jegyet vált a buszra, mely kivisz az eseményhez. A tenger sírna, kék, az idő napsugaras. A kereszt alatt széptermetű férfi, sötétszőke a haja, homloka ívelt, olcos, magas, Aztán egy zöldszemű lány ezt kérdi tőlem: Megint ez a cirkusz, irtó unom. Mondja, ő nem? Dán Qjijdte beszél a szélmalmokhoz Én szólok hozzátok, igazság nyavajás lovagja, ártatlanság megpiszkolt védbástyája. Védjétek magatok, itt harc lesz. Az én uram a hazugságot velem meggyűlöltette, az én uram a hazugságot velem megismertette, nem bírja magát a hazugság álcázni előttem. Az én uram mellémadta az igazságot is, a tiszta, a mély. az örök igazságot, bárha csak félig értem. Hát féligazság vív most meg a teljes hamissággal. futott, de ugyanakkor nagyon klassz... Mások elgondolkodtak rajta és ügyesnek találták, megint mások, olyan régi katolikusok, akik a papám szerint vallásosabbak a pápánál is, fel voltak háborodvai4 hogyan szabad ilyesmit csinálni! Ez istentagadás, szentségtörés, hogy ezt a stílust templomba vezették be. Szerintem ügyes kezdeményezés, mert egyben megmutatja, hogy a vallás és az egyház nem elavult, beavasodott dogmákkal leli világ, hanem igenis dinamikus, modem szervezet.” A káplán mondatról, mondatra leállítja a magnót, hogy könnyebben érthessem meg a szöveget Most éppen jókor, mert a toliam megáll a papíron. Ügy érzem, ennek az okos és buta, nagyon intelligens és nagyon primitív tizennégyéves fiúnak szavaiból megértem ezt az egészet. Előremutató az egyház? Modern? A zsinat üzenetet intézett a fiatalsághoz, ezt a szózatot április 2-án felolvasták aa abonyi templomban is. Különösen egy mondat ragadta meg a figyelmemet és ez az egy mondat most összefüggésben áll ennek a fiatalembernek a szavaival: „...úgy, ahogy van (mármint a fiatalságot), be akarja és be is fogja kapcsolni az egyházi élet áramkörébe.” Most magam is be vagyok „kapcsolva, az egyházi élet áramkörébe”. mert megdöbbent és elgondolkoztat, hogy meddig lehet történelmileg képtelenné vált, lejárt eszmeköröket felfrissíteni, elhitetve sok emberrel, hogy a módszer — maga a lényeg. Tovább forog a magnó: — Ahogy körülnéztél, nem láttad, hogy a zene hatására áhítatrontó módon viselkedtek volna a fiatalok? — Kérdés, hogy mit értünk áhitatrontónak... Az biztos, hogy nem meredt szemekkel, vagy lehunyt szempillákkal álltak ott... Egy kicsit ringatták, meg rázták magukat, a ritmust átvették, de ez már Bele- járója a beat-zenének... — És az édesapád hogy vélekedett erről? Ő nem tartozik azok közé a katolikusok közé, akik pápáb- bak a pápánál? — Nem. ö egy olyan típus, aki gondolkodik, mindig meggondolja, ingadozik. materialista és meg vallásos is. — Mi a véleményed a giiármisék jövőjéről? — A beat-stilus haladó, de ugyanakkor halandó is, tehát nem olyan, mint a dzsessz, mert a dzsessz-mise, ha azt ma meghallgatják és tetszik, az 50 év múlva is elfogadható lesz és nagy lesz, a beat-stilus viszont most nagy... És éppen ezért nem szabad túlzottan hozzákötődni, mert a beat-stilus előreláthatólag, mint minden tánczenei stílus, egyszer megdől, hogy helyet adjon valami másnak. Most hogy ha az egyházi beat-misék is megdőlnek, hát az nagyon kínos lenne... ☆ Beszélgetésünk a két káplánnal hosszúra nyúlt Beszéltünk a katolikusok és marxisták világszerte zajló párbeszédéről, vitatkoztunk a pápa legutóbbi enciklikájáról, azokról a kérdésekről, amelyekben a marxizmus és katolicizmus szemben áll. Nem győztük meg egymást. Később Zöldi Sándor egy üveg Mecsekit vett elő a szekrényből, koccintottam a két káplánnal. — Isten áldja. — Egészségére. — Isten áldja. — Egészségére. Nádas Péís*
