Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)
1967-05-14 / 112. szám
!•#?, május 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 AKT Látogatóban Pátzay Pálnál A Népköztársaság útja siető forgatagától alig ötvön méternyire van az epreskerti műterem. Itt dolgozik, idejének jelentős részét itt tölti Pátzay Pál, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész. Nemrég töltötte be hetvenedik életévét Ülünk az epreskerti műterem csendjében. Az állványokra frissen felrakott viasz arról tanúskodik, hogy Pátaay Pál egyszerre több művén is dolgozik. Az egyik állványon férfi mellszobra, a másiken egy parasztcsalád kompozíciója. — Xantus János mellszobrát a budapesti Állatkertben fogják majd felállítani. Azt a parasztcsaládot ábrázoló kompozíciót pedig — Debrecenben, az Arany Bika Szállóval szemben. A szigligeti Alkotóház részére készül Fürdőzó nő című szobrom. Ugyancsak Debrecenbe, az egyik gimnázium névadójáról, Dienes Lászlóról készítek emlékplakettet. A szemlélőt lenyűgözi a Pátzay szobrok szépsége, a test — arányainak, vonalainak kecsessége, harmóniája. Pátzay Pál ötven esztendős művészi pályáján szüntelen a klasszikus szépséget kereste és sűrítette bele egy-egy jellemző mozdulatba, mint a Kígyóölőbe, a Kenyérszelő nő-be és sok más alkotásába, Űtja a Dunántúlról indult. Kapuvárott született. Egészen fiatalon került Budapestre. De a gyermekévek, élmények —■ egy életre meghatározó jellegűek. — A városi gyerek előbb Ismeri meg és élvezi a technika vívmányait, áldásait. A falusi gyerek a legegyszerűbb eszközöktől, az emelőtől, a talicskától indul el az ismeretszerzés útján. Annak ellenére, hogy ötven esztendeje élek Budapesten, csak az egyik felem urbanizálódott, a másik megmaradt vidékinek. Az én gyermekkoromban a legnagyobb élményt a lovak, a lovaglás jelentette. Az elmúlt évtizedekben sok lovasszobrot készítettem, sorra nyertem el a lovasszobor-pályázatokat. — Hány szobra van eddig? — Nem tudom. Amikor a második világháborúban a Villám utcai műteremben huszonnégy évi munkám pusztult el, egy hétig búslakodtam, aztán dolgoztam tovább. Úgy látszik, nekem most már csak öregkori szobraim lesznek! — vigasztaltam magam. Persze, azért a fiatalkoriakból is megmaradt néhány. Utcán, köztereken álltak, átvészelték a háborút, is. Ma is szívesen emlékezem a székes- fehérvári lovasszoborra. — Amikor elkészült, Kozma Miklós, ex-miniszter —, a Rádió akkori elnöke megtekintette. Másnap ismét visszatért műtermembe a zsűri tagjaival. A zsűri tagjai sokáig szemlélték a szobrot, s láttam rajtuk, hogy valamivel nincsenek kibékülve. Egyikük aztán kibökte, mi nem fér a begyébe. — Hogy a férfi meztelenül ül a lovon — még hagyján. Bár nagyon szokatlan. Azt azonban nem értjük, hogy miért olyan hosszú kardot tart a kezében, — amely kicsit sem hasonlít a huszárkardhoz! — Kérem, az a kard az isten kardja! — válaszoltam. — Ezután aztán már nem firtatták, miért nem hasonlít ez a kard a huszárkardhoz. De amikor elmentek, Kozma Miklós még visszalépett az ajtóból: — Miért nem modta nekem tegnap, hogy ez az isten kardja?! — Mert csak éppen az imént jutott eszembe! — mondtam neki. Pátzay Pál a Magyar Tanácsköztársaság idején részt vállalt a Művészeti Direktórium munkájában. Bátor tett volt az is, amikor a Történelmi Emlékbizottság felkérésére elkészítette az antifasiszta mozgalom Petőfi-emblémáj át. Pátzay Pál, a Dózsa György úti Lenin szobor, a székesfehérvári lovasszobor, a pécsi Hunyadi szobor, a Duna-parti Sportlovas, a kazincbarcikai Munkácsy szobor, s még sok kitűnő szobor alkotója ma is fiatalos lendülettel dolgozik. Hamar Imre Négy antológia Évről évre szélesebb távlatokkal, új kezdeményezésekkel jelentkezik a könyvkiadás. Az) idén például a költészet napján féláron volt kapható az immár negyedik alkalommal közreadott Szép versek című antológia, az előző esztendő reprezentatív verseinek gyűjteménye, s ezúttal az ország három nagy tájegységének, a Dunántúlnak, az Alföldnek és a Ti- szatájnak költőit is külön antológiai-kötetdkben mutatta be a Magvető Könyvkiadó. A vers, a művészi szépség feltétlen térhódításának jelenségei ezek, a költészet hatalmának elgondolkodtató új eredményei. A magyar lírának régi, sok jelentős értéket teremtő része volt mindig a tájköltészet. Nem lehet kétséges, hogy a múlt nagy költő teljesítményeiben kiemelkedő összetevő elem a táj, a helyszín, a környezet, egy-egy táji szféra hangulatisága, megannyi jellegzetessége. Kisfaludy Sándor lírájához és regéihez hozzátartozott a Nyu- gat-Dunántúl, a Balaton- felvidák kibomló tavaszias felhőtlensége, égszínkék derűje, Fazekas Ludas Matyi- jához a debreceni cívis kispolgári—kisparaszti világképe, Petőfi forradalmi romantikájához az alföldi rónák végtelenje, hol lelke mint „börtönéből szabadult sas” szárnyalt, Ady vihar- madárvijjogású líráját se lehet elképzelni a Partium, a függetlenségi harcokat elindító rebellis Szatmár megyei táj nélkül. S lehet-e vajon József Attila nagyszerű költői szintézisét kiszakítani a Horthy- korszak Budapestjéről, a Gát utca és a Haller tér környékéről, a külvárosi grundokról, az öntőműhelyek és málló tűzfalak világából? A „tájköltészetnek”, egy- egy országrész versbe emelésének e nemes hagyománya töretlenül folytatódott a felszabadulás után is. A vidéki folyóiratok, a pécsi Jelenkor, a szegedi Tisza- táj, a debreceni Alföld, a miskolci Napjaink, a szombathelyi Életünk mai irodalmunk nem egy reprezentáns alkotóját indította el költői pályáján, örömmel láthattuk a most megjelent mindhárom táji antológiában, hogy a magyar vidék most sem szűkölködik jelentős ifjú tehetségekben. Papp Lajos, Polner Zoltán, Baffai Sarolta, Simái Mihály, Buda Ferenc, Niklai Ádám, Ratkó József, Stetka Éva, Kalász Márton, Pákolitz István, Takács Imre versei például már nemcsak „oroszlánkörmöket” mutatnak, hanem erős, kiérlelt költői mondanivalóval, önálló és eredeti lírai hangvétellel jelentkeznek. Ha a táji antológiákban az ő verseiket olvassuk, szemünk elé tűnik, hogy a magyar líra magas színvonala a vidéken ma is méltó folytatókra talál. Jólesően észlelhettük mindhárom vidéki antológiában a régi hagyományok folytatását, színesen és érzelmekben gazdagon villant elénk a dunántúli és alföldi tájak jellegzetes ko- loritja, de emellett hasznos lett volna jobban tükröz- tetni azt is, hogy napjainkban mennyire megváltozik, jobban mondva eltűnik a tájnak, természetnek, falusi vagy kisvárosi miliőnek sajátos arculata, szó ciális gyökérzete. Hatvanhárom vidéki lírikust szólaltatnak meg a táji antológiák, s ez a szám önmagában is jelzi, hogy ma már nemcsak a fővárosban, de az ország több részében is önálló költői műhelyek élnek. A szigorúbb szerkesztés, a következetesebb elvi és esztétikai szempontok érvényesítése azonban plasztikusakban megmutathatta volna, hogy a táj a mi időnkben már csak kiindulópont lehet, hogy jelentős művészi érték csak ott jön létre, ahol általa országos dolgokhoz, országos problémákhoz érkezik el a költő, A táj irodalom tűimére- tezettsége akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vidéki antológiákkal együtt megjelent Szép versek, 1966 tómű országos gyűjteményben tallózgatunk. Ebben éppen annyi lírikus szerepelj mint azokban, holott az országos antológia minden érték begyűjtésére törekszik. Hatvanöt költő verseit öleli fel az országos gyűjtemény, s ez a szám — a táji antológiákkal szem-, ben — sokkal reálisabb. A Szép versek, 1966 költészeti érdekeit összevetni a szintén sok erényt felvillantó Alföld, Tiszatáj, Dunántúl lírai . termésével nem lenne méltányos. Ds hogy benne egy sokkal tágasabb és egyetemesebb költészet-értelmezés, mesz- szebbre tekintő alkotói feladattudat van jelen, annak frappáns tanulságtétele a kötetet bevezető Juhász Ferenc hitvallása a líra tájakat, országrészeket, embermilliókat egybeölelő hivatásáról. Fenyő István gtS vendég unatkozott. A borbély ismételten azzal hozakodott elő, hogy minden új üzletet tapasztalt rókának kell bevezetnie, őt is ezért helyezték ide. — Egy évig fizetés kiegészítést ad a szövetkezet — mondta. — De utánam a retek utcából is ide jönnek. A vendég finoman ásított, még kezét is előhúzta a lepedő mögül; — Valami érdekeset nem tud? — Hogy tetszik érteni? — Valami érdekeset — Velem csak annyi történt hogy megszülettem — mondta a borbély. Fenni kezdte a kést olykor egy-egy pillantást vetett a tükörbe. A vendég is a tükröt leste. Tagbaszakadt férfi, nevetésre hajlamos. Arca egészen felpuf- fadt a kíváncsiságtól. Mindössze ketten tartózkodtak az új üzletben. A borbély erőlködött, keze megbicsaklott, kishíján megsértette a szíjat. A szomszédos női részlegben dorombolva megindult a gázboyler. — Nos? Katona csak volt? — Persze. — És akkor sem történt magával semmi ? — Akkor is borotváltam, meg hajat nyírtam. — Egyszer biztosan szerelmes is volt. — Igen — mondta kényszeredetten a borbély. — Na hát, meséljen erről. A borbély arca elszfneződött. — Arról nincs mit mesélni, kérem — mondta. A vendég nevetett. Egész tagbaszakadt testével nevetett, a fehér lepedőn apró remegések futkároztak. — Diszkrét borbély! Pályát tévesztett maga, hallja, plébánosnak kellett volna mennie. És még magát küldték ide bevezetni az üzletet! A borbély csak fente tovább a kést Aztán kissé meghajolt, mintha azt mondaná: szolgálatára. A vendég sokáig nevetett, igazán remekül tudott nevetni, öblösen, bátorítón, pompás technikával. Majd azt mondta: — No, akkor meséljen valami mást. Ne mondja már, hogy magával semmi se történt. — Egyszer egy úriember... — nyögte ki a borbély — száz forint borravalót adott. A vendég biztatóan feléje fordult kát.;. Csodaszép sonkát, egy kilónál is több volt... A feleségem, persze, nem értette, mi történt, el se tudta képzelni, hogy ilyesmi lehet, ilyen rendkívüli.. i Mert én aznap este is oylan nyu. godt voltam... Olyan megbékélt. .. nem is lehet azt elmondani. .. A borbély elhallgatott. Meg volt elégedve magával is, a vendégével is. Mosolyogtak mind a ketten. — Reggelre fájt a feje — modta a vendég. & 8 3» KÖTÖZÖTT SONKA — És? — Se azelőtt, se azután nem kaptam ennyit. — Hát ez szép pénz. — Nagyon szép. Ügy mondta: előleg. — Előleg? — Igen. Előre ideadta. A borbély felélénkült. Hálát érzett a vendég iránt, talált vele témát. — Amikor benyitott az üzletbe, ott álltunk égi' kupacban, mind a nyolc segéd, ö körülnéz, egyenesen rám mutat, és azt mondja: „maga, maga fiam, magában látom, bízni lehet”. A kollégák mind bennünket figyeltek Engem, meg Guszti bácsit... mert így hívták az úriembert. Én meg, kérem.;. Mintha a kezemből nőtt volna ki az olló... Olyan biztosnak éreztem magam, olyan nyugodtnak... Ha utána gondolok, most is elönt a meleg. .. — No és? — Aznap vettem egy üveg kadarkát, meg egy kötözött son— Csakugyan! — Félt bemenni az üzletbe. Tudta, hogy a kollégák irigylik nem lesz nyugta tőlük. így volt? — így — mondta elképedten a borbély. — Egész nap dolgozott, s örült, ha egy kopaszra került sor. Aztán eljött az este. És maga? — Nem is tudom már... — Próbáljon csak visszaemlékezni. A borbély próbált, de nem ment. Egyáltalán: egyszerre semmi sem ment. Már abban sem volt bizonyos, hogy sikerült-e valami érdekeset mesélnie a vendégnek. Lehorgasztotta a fejét. A női részlegben elnémult a gázboyler. A vendég zavartalanul folytatta: — Este szótlanul ették meg a maradék sonkát. Később az asz- szony kérdezett valamit, talán azt, hogy emlékszik-e még a zöld pepita ruhájára, de maga nem emlékezett, össze is vesztek? Harminc évi házasság után? — Augusztusban lesz harminc. — Na látja, kitaláltam — mondta a vendég. — Látom, kérem. — Ne higyje ám, hogy nagy kunszt. Ilyesmi naponta megesik, nem érdekes, A vendég elhallgatott. A borbély sem beszélt Tudta, valami új történettel kellene előhozakodnia, elszórakoztatnia a vendéget, de a bordái közé alattomos zsibbadtság fúrta be magát. — Itt elöl megritkíthatja még — hallotta, S a vendég újra nevetett. Egész tagbaszakadt testével nevetett, a fehér lepedőn apró remegések futkároztak; — Látja, ilyen az élet, mindenkivel történik valami. A borbély ránézett. Kissé előrehajolt, mintha azt mondaná: szolgálatára. Erezte, hogy egyszerre megkönnyebbül. Meleg, tiszta öröm szállt a szívére, maga sem értette, hogyan nyugodhatott meg hirtelen ennyire. Olyan nyugodt volt, mint amikor Guszti bácsi haján dolgozott. Vagy mint amikor az asztalnál ült a feleségével, előttük a kadarka, meg a kilónál is nagyobb kötözött sonka. A zsibbadás teljesen elmúlt róla. Nagyon csodálkozott, hogy remeg a keze. leejtette a kést, de nem nyúlt utána, félt a kezére nézni. — Mi van magával? — kiáltotta a vendég. — Elment az esze? A női részlegből beszaladt két fodrászlány... A megidézett elmeszakértők Nagy Béla vádlottat egyöntetűen normálisnak nyilvánították, Ö maga sem tudott elfogadható magyarázatot adni arról, miért támadt dr. Scholz Henrikre. A bíróság azt is tudomásul vette, hogy dr. Scholz Henrik nem támaszt kártérítési igényt Nagy Bélával szemben.
