Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-09 / 107. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967 május 9. G örögország- Olasz és holland újságírók letartóztatása — Hazarendelték a görög követeket Az athéni államcsíny kö­vetkeztében hatalomra ke­rült katonai kormány — hétfőn délelőtt közölte, hogy szombaton reggel le­tartóztatták Aldo de Jaco kommunista újságírót, az Unitá különtudósítóját és még a hétfői nap folyamán kiutasítják Görögország­ból. Aldo de Jaco szombaton reggel tűnt el, anélkül, hogy értesítették volna a szállodát, amelyben lakott, illetve újságíró barátait. Az Unitá római szerkesz­tősége összeköttetésbe lé­pett az athéni szálloda ve zetőségével, továbbá a gö­rög fővárosban tartózkodó külföldi újságírókkal, majd végül, a belügyminisztéri­ummal' és a görög bizton­sági alakulatok parancs­nokságával. A szerkesztő­ség azonban mindenhon­nan kitérő választ kapott. Ugyancsak erdménytele- nek voltak az olasz diplo­máciai hatóságok akciói is. A görög hatóságok be­jelentették, hogy Van Has- selt, holland újságírót, akit vasárnap Athénben letar­tóztattak, hétfőn kiutasít­ják a görög fővárosból. Görög hivatalos szervek nem voltak hajlandók ma­gyarázatot adni eljárásuk­ra, és az athéni holland nagykövetnek sem tették lehetővé, hogy találkozzék az újságíróval. Athénben bejelentették, hogy a görög katonai ve­zetők megtárgyalják a cip­rusi problémát Polikarposz Georgadzisz ciprusi had­ügyminiszterrel. aki vasár­nap váratlanul érkezett meg Makariosz elnök kü­lön üzenetével Nicosiából. A Görög Idegenforgalmi Hivatal bejelentette, hogy nagyszabású reklámkam­pányt indít annak érdeké­ben. hogy meggyőzze a vi­lágot, Görögországban tel­jes a nyugalom. Tájékozott források sze­rint az idegenforgalmi hi­vatal vezetői attól tarta­nak, hogy az államcsíny miatt legalább negyven százalékkal csökken az ide­genforgalmi létesítmények bevétele. Gregorisz Szpandidakisz görög miniszterelnökhe­lyettes és hadügyminiszter hétfőn Párizsba utazott, hog>r kormányát képvisel­je a NATO hadügyminisz­tereinek kedden kezdődő tanácskozásán. Mint az UPI jelenti Amszterdamból, a Holland Pacifista Szocialista Párt felhívta a holland kor-' mányt, határolja el magát a görögországi katonai ál­lamcsíny vezetőitől, akadá­lyozza meg, hogy holland fegyvereket szállítsanak a katonai uralom alatt lévő Görögországba. Hollandiában felháboro­dással értesült a közvéle­mény Van Hasselt holland újságíró athéni letartózta­tásáról. A holland újság­B U DflPEST felvesz esztergályos, marós, villany hegesztő szakmunkásokat. Térítéses vasútijegyet és szállást biztosítunk. Jelentkezés: tevéiben Budapest VIII. Vajda Péter u. 10. Munka- erőgazdálkodás. írónak, aki az amszterdami Algemeen Handelsblad ál­landó tudósítója és egy­ben a hágai Haagse Post- nak a munkatársa volt, a holland szervek nyomaté­kos követelésére hétfőn le­hetővé tették, hogy be­széljen nagykövetségével. Az újságíró csak annyit mondott, hogy a rendőrség kezén van és előrelátható­lag nem hétfőn, hanem csak kedden utasítják ki. Az UPI londoni tudósí­tója közli, hogy hétfőn va­lamennyi európai főváros­ból (London kivételével) hazarendelték a görög kö­veteket. Minden jel arra vall, hogy a katonai veze­tők nemcsak tájékoztat­ják a görög diplomácia képviselőit az országban lejátszódó politikai esemé­nyekről, hanem arra vo­natkozóan is utasítást ad­nak, hogyan érvényesítsék a katonai junta elképzelé­seit olyan körülmények ULTN4M Hétfőn, helyi idő szerint hajnali három órakor, a dél-vietnami partizánok he­ves, összpontosított táma­dást indítottak a két Viet­namot elválasztó fegyver­mentes övezettől néhány Ki­lométernyire délre levő Con Thien ellen. A tenger­part és a laoszi határ kö­zött félúton fekvő straté­giai magaslatot több szá­zadnyi amerikai tengerész- gyalogos védte. A támadás­ban — amerikai közlés szerint — a partizánok két zászlóaljnyi erővel vet­tek részt. Két ponton si­került áttömiök, majd lángszórókkal, páncélöklök­kel tankokat, terepjáróko­csikat és katonai teherau­tókat tettek üzemképtelen­né. A partizánok rohamát a tengerészgyalogosok csak légitámogatással és véres harcok árán tudták vissza­verni. miközben érzékeny veszteségeket szenvedtek. között, amikor Görögorr szág NATO-szövetségesei közül is többen helytelení­tik az új rezsim fékevesz­tett terror intézkedéseit. Athénben négy személyt letartóztattak azzal a vád­dal, hogy menedéket nyúj­tottak üldözött kommunis­táknak. A katonai vezetők által életbeléptetett statá­rium egyik rendelkezése értelmében a családfő kö­teles bejelenteni a rendőr­ségen, ha lakásán idegen személynek nyújt szállást. Az ország északi részén fekvő Kozániban egy ka­tonai bíróság kétévi bör­tönbüntetésre ítélt egy or­vostanhallgatót, és egy bá­nyászt azzal a váddal, hogy „rémhíreket terjesz­tettek”. Kilenc további személy háromtól hathóna­pi börtönbüntetést kapott, mert az EDA nevű balol­dali párt röplapjait ter­jesztette. Walt altábornagyot, az ame­rikai tengerészgyalogság pa­rancsnokát aki éppen szem- leúton járt Con Tihien- ben, csaknem eltalálta egy gránát. Walt az utolsó pil­lanatban ugrott fedezékbe, de két segédtisztje súlyo­san megsebesült. Az amerikai szóvivő ki­emelte, hogy a ' partizánok sorkatonasága és tüzérsége rendkívül összehangolt munkát végzett. — Hajnali háromkor — a támadás megindulásának időpontjá­ban — tutajokon leúszta­tok robbanóanyagokkal a partizánoknak sikerült le­vegőbe röpíteniök a Dong Ha és a Gio Linh-et össze­kötő hidat, amivel hosszabb ideje megakadályozták a védők utánpótlás-ellátását. Közben heves aknatűz érte azt a közeibe telepített há­rom amerikai üteget is, amely a tábor védőit tá­mogatta. Feszült a helyset Szíriában Atasszi szíriai államfő vasárnap este közlemény­ben figyelmeztette az „im­perialisták szolgálatába sze­gődött erőket”, hogy va­gyonukat az állam el fog­ja kobozni. A nyilatkozat azzal vádolja Ibrahim Kha- iaszt, a hadsereg tisztjét, hogy a CIA ügynöke és szakadást próbált előidéz­ni a polgárok körében. A tiszt 10 nappal ezelőtt cik­ket írt a szíriai hadsereg hetilapjában, amelyben ki­fejtette nézeteit vallási és erkölcsi kérdésekről. A lap főszerkesztőjét és a cikk szerzőjét letartóztatták, ügyüket pedig bíróság elé terjesztették. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Szíriában a helyzet feszült, sok üz­letet nem nyitottak ki, és a rendőrség minden cso­portosulást szétoszlat Felhívás Tisza-parti községek közületei számára A Megyei Építőanyagipari Vállalat Szolnok, Arany János u. 2. szám alatt felvesz megrendelést fofyamkavics és íiiredihontok uszályon történő szállítására. Érdeklődés: Szilágyi Katalinnál. Telefon: 23—62. A legkisebb megrendelhető mennyiség kb 80 köb­méter, amit a vevő az általa kijelölt helyről ki­rakat az uszályból. Szállítás a megrendelés sorrendjében, az egységár közös megegyezéssel. Partlzánlámaflás a laoszi határ közelében Péter János Belgrádban Péter János, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere Marko Nikezics- nek. a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság külügyminiszterének meg­hívására hétfőn délelőtt Belgrádba érkezett. Péter János a jugoszláv újságíróknak a belgrádi re­pülőtéren adott nyilatkoza­tában hangoztatta, nagy örömmel tölti el, hogy Mar- kő Nikezics meghívására elsőízben baráti hivatalos Látogatásra Jugoszláviába érkezett. A látogatás lehe­tőséget nyújt arra, hogy vé­leménycserét folytassunk a nemzetközi helyzet idősze­rű kérdéseiről, az európai és a nemzetközi biztonság megszilárdításáról, vala­mint a két ország kapcso­latairól. amelyek a jószom­szédi viszony, a szocializ­mus szellemében fejlődnek. II41LÉ szu assz ti; PÁRIZSBAN I. Hailé Szelasszié, Etió­pia császára hétfőn Géni­ből rövid magánjellegű lá­togatásra Párizsba érkezett. A császár délben ebéden vett részt az Elysée-palotá- ban De Gaulle elnökkel. A két államfő megbeszélésén afrikai problémák szere­peitek. különös tekintettel a Vörös-tenger menti és a Szomálifölddel kapcsolatos kérdésekre. Megvitatták to­vábbá a két ország közötti technikai és kulturális együttműködés kérdéseit is. BÉCS Franz Jonas osztrák köz- társasági elnök hétfőn dél­előtt Pearson kanadai mi­niszterelnök meghívására hivatalos látogatásra Kana­dába utazott és megtekinti az EXPO—67-et. Osztrák államfő most tesz elsőízben látogatást az amerikai föld­részen. PÁRIZS A francia fővárosba: ösz- szeült a NATO katonai bi­zottsága. Franciaország, amely többé nem vesz részt a NATO katónai tevékeny­ségében, erről az ülésről is távolmaradt DAMASZKUSZ Ottó Winzer, az NDK kül­ügyminisztere hétfőn meg­kezdte hivatalos tárgyalása­it Ibrahim. Makhusz szíriai külügyminiszterrel. Ottó Winzer vasárnap érkezett az EAK-ból Szíriába. BONN Willy Brandt nyugatné­met külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra Tokió­ba utazott. Tárgyalni fog — egyebek között az atomstop szerződésről — Szato mi­niszterelnökkel és Miki kül­ügyminiszterrel, majd részt vesz az NSZK dél- és kelet­ázsiai nagyköveteinek érte­kezletén. KAMPALA Michel Michembero, Bu­rundi elnöke vasárnap beje­lentette, hogy leváltotta a fegyveres erők vezérkari főnökét és helyére Thomas Nd&bemeyét nevezte ki. Az intézkedésre azért volt szükség, mert „egyeseik meg akarták dönteni a kor­mányt” jelentette ki az el­nök. BORDEAUX Átadták a forgalomnak a Garonne folyó új hídját, Európa legnagyobb függő- hídját. A híd 1767 méter hosszú, 53 méterre ível át a víz fölött. Szélessége 14 méter. LONDON Az angol munkásságnak még nem sikerült elérnie azt, hogy a dolgozók nem­zetközi szolidaritásának napját ünneppé nyilvánít­sák, s így mindig a hónap első vasárnapján emlékez­nek meg május 1-ről. A Hyde-parkban nagygyűlést tartottak, amelyen John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának fő­titkára szolidaritásáról biz­tosította a harcoló vietnami népet. Meggyőződését fejez­te ki: a görög népnek lesz annyi ereje, hogy leszámol­jon a diktatúrával. « MIM • DEM., • FELÖL ISZTANBUL Demirel török miniszter- elnök a nyugatnémet rádió és televízió képviselőjének adott nyilatkozatában hang­súlyozta, hogy „Törökország jó kapcsolatokra törekszik a Szovjetunióval”, mert „az Törökország nemzeti érde­keit, csakúgy mint a világ- béke ügyét szolgálja”. PÁRIZS A Le Monde szombati számának első oldalán 3. M. Domenach erőteljesen bírálja VI. Pál pápa elhatá­rozását, hogy a közeljövő­ben személyesen részt vesz a portugáliai Fátimában tar­tandó zarándoklaton. A Fa­timái kegyhely kezdettől fogva olyan imádat tárgya volt, amely nem volt men­tes politikai vonásoktól. 25 évvel ezelőtt a bolsevizmus elleni kereszteshadjárat hir­detésére használták fel. Ré­gi az a törekvés, hogy Fáti- mából egy reakciós Lour­des-! teremtsenek, írja. ORAN Az algériai Oran város közelében 70 méter mély szakadékba zuhant egy sze­mélyautó. A vezető és négy utasa életét vesztette. ALGÍR Az algériai kormány álla­mosította a fémkohászati és fémfeldolgozó ipari termé­kek behozatalát. BONN A Neue Rhein Zeitung hétfői számában azt írja, hogy Dieter Érteinek, a nyu­gatnémet televízió szerkesz­tőjének sikerült megtalálnia Rosa Luxenburg gyilkosát. A lap a gyilkos nevét nem közli, de megjegyzi. hogy Értei szerint az illető 72 éves, Nyugat-Németország- ban él és 1919 januárjában a haditengerészeti erők had­nagya volt. MOSZKVA „Neved ismeretlen, hős­tetted hallhatatlan” — hir­deti a felirat az ismeretlen katona emlékművén, ame­lyet hétfőn délelőtt kegye- letes ünnepség keretében avattak fel Moszkvában a Kreml falánál. Leningrádból katonai díszkísérettel hozta egy pán­célkocsi Moszkvába a Kreml falához az örök tüzet, jel­képezve, hogy a forradalom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború hősi ha­lottjai ugyanazért a célért ontották vérüket. ROMA Amintore Fanfani, olasz külügyminiszter szerdán Moszkvába érkezik, hogy viszonozza Gromiko szovjet külügyminiszter római lá­togatását. Fanfani a Róma— Milánó—Moszkva légijárat első olasz gépével érkezik a szovjet fővárosba. Fanfani találkozni fog szovjet kollégáján kívül Podgomijjal, Brezsnyevvel, Kosziginnel. . A GYŐZELE NAPJA K a úszónkét évvel ez- WV előtt, 1945 május 9- én, leírhatatlan ta­vaszi mámor fogta el a tisztaszívű embereket az egész világon. Véget ért a II. világháború. Hat évig tartó pokoli lidérc­nyomás szűnt meg azzal, hogy Hitler fasisztáinak kezéből a történelem leg­nagyszerűbb humanizmu­sa kiverte a fegyvert, s e diadallal kaput nyitott a békének, a népek test­vériségének, szabadságá­nak, a társadalmi hala­dásnak. Megszűnt a sö­tét embertelenség rém­uralma, felvirradt a győ­zelem napja. A győzelem a béke el­ső napja volt. A béke, az emberiségnek, — béke mindazoknak, akik végig­élték a frontok borzal­mait, akiket bombazápo­rok űztek ki otthonaik­ból, akik koncentrációs táborokban remegtek éle­tükért. Hat évig tartott a rémület korlátlan ural­ma. Nem kímélte a gyer­meket, a nőt, a beteget, a magatehetetlen öreget, senkit, áld élt. Százmil­liók gyötrelme fejeződött be május 9-én. 4 béke azonban ma­teriális erő volt: a hitlerellenes koa­líció katonáinak fegyve­re. Teljes elismerés ille­ti meg mindazokat, akik harcoltak a fasiszták el­len. A nagyobb véráldo­zat és a súlyosabb ne­hézségek vállalása jogán mégis a szovjet hadsere­gé az elsőbbség. A győzelem napja a magyar nép győzelmének napja is, hiszen ez a fegyvertény váltotta va­lóra évszázados nemzeti vágyainkat: a független­séget, a szabadságot, a társadalmi felemelkedés lehetőségét. A győzelem napja, a béke első napja — szocialista építőmun­kánk lehetőségét bizto­sította népünknek. Sem­mi a világon nem homá- lyosíthatja el az embe­riség béke vágyát. Pedig vannak még ellenségei a békének: német revan- sisták, jenki világhódí­tók, spanyol-portugál fa­siszták, indonéz, görög és latinamerikai junták, dél­afrikai fajüldözők, pucs- csisták, politikai gyilko­sok, alattomos népbolon- dítók fenyegetik a békét. És közben Vietnam vér­áztatta földjére percen­ként 1360 kilogramm bomba hull. B ékét akar a világ. Erre hív fel a kom­munista- és mun­káspártok Karlovy Vary-i értekezlete és egyre erő­teljesebben érvényesül az európai népek törekvése a földrész biztonságáért, az atomfegyverek elter­jedésének megakadályo­zásáért, a fegyverkezési verseny beszüntetéséért, a vietnami nép igazsá­gos ügyéért — mind­azért, ami alkalmas a béke megszilárdítására, a fegyvernélküli világ meg­teremtésére. — Ebben a küzdelemben a népek békeakarata győz! F. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom