Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-07 / 106. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. május 7. A labdarúgó NB Il-ben megyénk csapataitól további jó szereplés várható Félidejéhez érkezett a labdarúgó NB II tavaszi fordulója és az erőviszo­nyok az eddig lejátszott mérkőzések után nagyjáoól kialakultak. Megyénk csa­patai megállták a helyüket, a táblázat első felében fog­lalnak helyet, egyedül a Szolnoki MÁV szereplése okozott csalódást. Ma újra hazai pályán játszik a MÁV, idegenben az MTE, míg a Martfű a Békéscsa­bai Élőiét fogadja, a Jász­berényi Lehel pedig a Sze­gedi Vasutashoz utazik. A kétszer egymás után otthon játszó MÁV négy pont megszerzését tervezte. Ez azonban már nem sike­rül a múlt vasárnapi pont­vesztés miatt. Az MGM Debrecen ellen lehet javí­tani, de ehhez az kell, hogy a Spartacus elleni jó já­ték góllövéssel Is páro­suljon. Martfű úgy látszik már megszokta az NB II légkö­rét. a szervezett védekezés mellett a támadással is tö­rődnek. Békéscsaba jó csa­pat, de véleményünk sze­rint ha nem történik vissza­esés a cipőgyáriaknál, győzni fognak. Rendkívül nehéz feladat vár a Lehelre. A veretlen, listavezető Szegedhez utazik, de ha figyelembe vesszük, hogy mindössze két pont választja el a két csapatot és a Lehel négyszer egymás után győzött, minden eredmény elkép­zelhető. A Pénzügyőr—Szolnoki MTE mérkőzésnek az adja meg az érdekességét, hogy a Pénzügyőr otthonában rosszul szerepel, tavasszal csak egyszer győzött. Miért éppen az MTE ellen törjön meg balszerencse so­rozata? •• Önzetlen sportolók Korábban már hírt ad­tunk arról, hogy az ősszel újjáalakult a Szolnoki MTE salakmotoros szakosz­tálya. Az alakulás óta el­telt egy fél év, és most ismét meglátogattuk a szakoszitályt. Amit láttunk, az a legszebb reményekre jogosít. Építettek egy műhelyt és egy garázst, több verseny­motort szereztek, s a szak­osztály vagyona jelenleg több, mint 50 ezer forint. Éjjel-nappal dolgoztak a versenyzők azért, hogy mindezt előteremtsék. A jó idő beálltával megkezdték a rendszeres edzéseket és most már országos verse­nyekre is járnak. S mindezt anyagi támogatás nélkül, saját erőből! De hogyan is kezdődött? — Sok olyan fiatal van, akinek szenvedélye a moto­rozás. Lemond a szórako­zásról, megtakarított pén­zét motorokra költi, és ver­senyző szeretne lenni — tájékoztatott Perge Jó­zsef volt válogatott keret­tag, régi versenyző, aki Országos egyéni sakkverseny Szolnokon Négy évi szünet után új­ra országos sakkversenyre kerül sor Szolnokon. A Ma­gyar Népköztársaság 1967. évi országos bajnokság vi­déki elődöntőit május 3—19. között kell megrendezni. Szolnokon jogosult indulni Hajdú-Bihar megyéből 6 fő, Szabolcs-Szatmár me­gyéből 3 fő és Szolnok me­gyéből 3 fő. A három me­gye versenyzőinek vetélke­dője mindig izgalmas cse­megét ígért s ez így lesz bizonyára most is. A versenyt a megyei sakkszövetség a Tiszaparti Gimnáziumban bonyolítja le. Megnyitó és sorsolás május 8-án 16.30-kor. Első forduló május 8-án 17—21 óráig, a többi fordulóra na­ponta azonos időpontban kerül sor. A verseny 1—2. helyezettje továbbjut a ma­gyar bajnokság vidéki dön­tőjébe. Szolnok megyéből D&lkó, Horváth és Juhos jogosult résztvenni e verse­nyen. — R S. — A törökszentmiklósi járási I. o. labdarúgó bajnokság állása 1. K-szállás 4 3 1 — 12: 4 7 2. örményes 4 3 — 1 13: 5 6 3. Tamásp. 4 3 — 1 4:4 6 4. Tiszatenyő 4 2 l 1 10: 3 5 5. T-gyenda 4 2— 2 12:9 4 6. Tlszabő 4 1 2 1 6: 7 4 7. Kuncsorba 4 12 1 2:5 4 8. Tm. Gépi. 4 1 — 3 7: 9 2 9. Kétpó 4 1— 3 4:10 2 10. T-püspöki 4--------4 4:18 0 H írek a természetbarát szakszövetségből A természetjáró szakosztá­lyok jó munkáját a rendsze­res túra jellemzi, ehhez vi­szont végzett túravezetők szük­ségesek. Ezért rendezte meg a szakszövetség ez évben is az alapfokú túravezetői tan­folyamot a Salgótarján mel­letti Eresztvényben. — Ezen Szolnok megye szakosztályai­ból huszonheten vettek: részt és tettek sikeres vizsgát. t Egyre kedveltebbé válik a fiatalok között a tájékozódási futás. Ez a sportág nagy el­méleti és gyakorlati felkészült­séget kíván. A fejlődés érde­kében a szakszövetség ver­senybírói tanfolyamot rende­zett, s befejezésként kilencen tettek elméleti és gyakorlati vizsgát jó eredménnyel. A Ma­gyar Természetbarát Szövet­ség verseny bizottsága nevé­ben Horváth Sándor köszön­tötte az új versenybírókat. ☆ A mai programban hírverő verseny szerepel, amelyet Tős- erdőn rendeznek, s amelynek célja a fiatalok bevonása a természetbarát mozgalomba. R • • OVI \d e ti A kerékpáros megyei baj- nakságon csak a Szolnoki Ki­nizsi kerekesei indultak, Ennek ellenére ez volt a leglátvá­nyosabb verseny a felszabadu­lás után, és megyei csúcs is született. Ez Bodor László ne­véhez fűződik. Felnőtteknél (50 km) első Bodor 1 óra 11 p., ifjúsági fakerekeseknél (30 km) Barkács 37 p 08 mp., ül. o. vaskerekeseknél Kecskemé­ti 53 p, Ifjúsági vaskerekesek­nél sősz 56 p. 40 mp. Ma Sze­geden. Területi Béke Kupa versenyen indulnak a Kinizsi kerékpárosai. • A jászberényi járásban ki­írták a falusi dolgozók spar- takiádjának 1967. évi nyári versenyét, öt sportágban ve­télkednek a falusi fiatalok, a járási döntő időpontja kézi és röplabdában június 18 (ne­vezési határidő júnus 15). at­létikában, tekében és sport- lövészetben június 25 (név. hat. június 22). • A motorosok málus 14-én rendezendő csilagtúrájára Me­zőtúrról több mint tizenöten jelentkeztek. v Sportszerűség! verseny állása a törökszentmiklósi járási lab­darúgó bajnokságban: 1. Tisza- bő 145, 2. Tiszapüspöki 141, 3. Kisújszállás 140, 4. Tm. Gépja­vító 132, 5. Kuncsorba 130, 6. Tiszatenyő 128, 7. örményes 126, 8. Tiszagyenda 121, 9. Tamás­puszta 100, 10. Kétpó 99 ponttal. Kijelölték a május 17-én kez­dődő Népsport vándordíjas kö­zép- és hosszútávfut.ó verseny- sorozatra a futókat. Megyénk­ből felnőtt férfiaknál Nagy (Karcagi Mg. T.), a női után­pótlás keretbe pedig Vidra (Szó. MÁV) és Vineze (Karcagi Mg. T.) kapott meghívást. A női röplabda NB II. Középcsoport állása 1. J-ber. ESE 5 4 1 12: 7 9 2. Bp. Egyetért. 4 4 — 12: 2 8 Szív. AKÖV 4 4 — 12: 2 8 4. Dunaújváros 4 4 — 12 :3 8 5. Bp. Tűzállók 4 3 1 11: 4 7 6. Bp MAFC 5 1 4 9:12 6 7. Tatabánya 3 2 1 6: 4 5 8. Bp. Ferrógl. 4 1 3 4: 9 5 9- Tokod 4 1 3 5: 9 5 Zagyvapálf. 4 1 3 5: 9 5 11. Salgótarján 3 1 2 5: 8 4 12. Bp. BEAC 3 1 2 3: € 4 13. Baglyasalja 4 — 4 0:12 4 14. Szf-vári TC 3 — 3 0: 9 3 most a szakosztályt szer­vezi. — Ilyen többek kö­zött Lázár Sándor, Far­kas István, Kádár Sándor, Mucza György. Eljártak versenyekre mint nézők, aztán motorokat vásároltak és átalakították versenyzés­re. Csak olyan hely kel­lett ahol ezek a fiatalok összegyűlhettek, dolgozhat­tak, tanulhattak. Így hív­tuk életre a Szolnoki MTE régi szakosztályát. Közben egyre több ver­senyző érkezik és fog hoz­zá a munkához. Javítanak, szerelnek, készülnek az ed­zésre. Megfelelő környeze­tet varázsoltak az MTE sporttelep Mátyás király úti oldalán. — Itt, ahol állunk, az ősszel még romos épület volt, tele szeméttel és be­nőve gazzal — veszi visz- sza a szót Perge József. — Munkaidő után, vasár­nap és ünnepnap kocsi- számra hordtuk a szemetet. Felhúztuk a falakat, tetőt, padlást építettünk, villanyi szereltünk, meszeltünk, be­tonoztunk, nemegyszer éj­jel kettőig is dolgoztunk. Most van egy 24 négyzet­méter alapterületű műhely, külön raktár- és géptároló. s megfelelő hely a depónak.. A műhelyben versenymo­torok sorakoznak egymás mellett. Ezeket hol szerez­ték? — Végig leveleztem az ország összes szakosztálya­it és könyvjóváírással kap­tunk négy motort. Közülük három 500-as spéciül, kettő FIS és egy JAP. A többi a versenyzőké. Ez évben bajnoki és nem­zetközi futamot írtak - ki Szolnokra, jövőre pedig vi­lágbajnoki selejtezőt ter­veznek. Ennek feltétele, hogy a salakpálya verseny- képes állapotban legyen. Ki kell szélesíteni a kanya­rokat, a fordulók korlát­jára deszkapalánk szüksé­ges s máris jöhet a ver­seny. Ezekre viszont pénz kellene, mert a verseny­zőknek már kiürült a zse­bük, de a munkát vállal­ják. Idáig is ők vásárolták a drága üzemanyagot, az alkatrészeket, a szerszámo­kat a bőrruhát és ők fi­zetik versenyeken az ét* kezest, a szállást. Bevételt tekintve arany­bánya egy salakmotoros szakosztály. Hatalmas kö­zönséget vonzanak a ver­senyek, amelyek bevételé­ből nemcsak a salakmoto­rosoknak, hanem a többi szakosztálynak is jut. Az ország bármelyik egyesü­letében két kézzel kapná­nak utánuk, itt még er- kölcsi megbecsülést sem kapnak. Igaz, erre az év­re még nem terveztek költségvetést, a versenyzők maguk vállalták a kiadá­sok zömét, a pálya rendbe­hozására azonban nincs pénzük. Miskolcon első országos versenyükön már helyezést értek el. Bebizonyították létjogosultságukat, s ta- lián minél előbb láthat­juk őket Szolnokon is, az elkészült versenypályán. — pataki — SAKK-ÉLET Rovatvezető Dalkó Nándor 7. sz. végjáték (Halumbirektől) Éf Ww^m v, wm ^ ww g /A <X wm " Világos nyer. ☆ Általában a király elleni közvetlen támadások adják a legélvezetesebb, sokszor a leg* tanulságosabb Játszmákat. Ezt a megállapítást is igazolja az alábbi mintapéldánk: Királyindiai védelem Schelf out (holland)—dr. Vajda A. (magyar) (Hágai olimpia) 1. d4 Hf6 2. C4 g6 3. Hc3 Fg7 4. e4 d6 5. f3 (Az utóbbi években divatos lépést már több évtizeddel ezelőtt is játszot­ták) ...0—0 6. Fe3 Hbd7 7. Vd2 b6 8. 0-0—0 c5 9. d5 a6 10. g4 He5 11. Fe2 b5! (Mindkét fél a királyállás ellen tör. Ki ér korábban? Aki erélyeseb­ben játszik és mélyebben kombinál) 12. eb ab 13. F:b5 Fa6! (Ez a lépés teszi lehető­vé a sötét tisztek koncentrált támadását) 14. F:a6 B:a6 15. Ve2 Va8! (Itt c4 is jó) 16. Kd2 Bb8 17. Kel c4! 18. Fel Hfd7 19. f4 Hd3-b (A 19. Bd2-re Had3+­20. Kdl F:c3 21. be Bbl! jöhet) 20. B:d3 ed 21. V:d3 He5 22. Kf3 F:c3 23. be Ba4! világos feladta. Sakkelvek: Keressük, ha le­het idézzünk elő feszültséget az állásban. Közénjátékban ne féljünk n bonyodalmaktól. „Ki tud többet a polgári védelemről?” című rejtvénysorozatunk befejeződött. A IV. forduló totó-szelvényének helyes KERESZTREJTVENY Anyák Kap án Vízszintes: 2. A függőleges 17. sorban elrejtett költő verséből idézünk. 13. Főző alkalmatossá­gok (+'). 15. „Babonázóbb”. 16. Jófajta külföldi bor. 18. E takarmányom 19. Félig tem­pós. 20. Vas megyei község. 22. Z. U. D. 23. Dél-Vietnam ame- rikabarát tábornoka. 25. Hozzá­tartozókét (—’). 28. Latin és. 29. Hím. 31. Valóban. 32. Fel név- elős ellentéte. 33. Elárusít. 35. Fenékig ürítsd. 36. Étkezés. 37. Másra, más valakire 39. T. S. ö. 40 „A" hét egyik nap­ja. 41. Névelős megerősített épület. 42. Tényszám. 43. Kis- kabátok. 45. Földszoros a Ma­láj félszigetnél. 47. ,.A” leng ikerszava. 49. Évszakhoz kötött időmeghatározás. 50. Tüzet szüntet. 52. Somogy megyei község. 53. Tagad. 54. Egy fel­adat végrehajtására kész (—*). 56. Női név (4-’). 57. Belga autók jelzése. 58. Kötőszó. 59. Ö. T. G 60. Orosz — igen. 62. Csak félig férfi név. 63. Becézett női név. 65. Felüdülést jelentő hely a sivatagban (hiányosan). 87. A gyermekek kedvenc édessége (—*). 69. Nemcsak átlapozta a könyvet. ...is. 71. Álmában ké­peket látó 173. Rajzcfe^zkám. Függőleges: l. A vízszintes 2. sor folytatása. 2 Súlyt meg- állaoított 3. Híres olasz csapat. 4. Ezt követik a nyomozó ku- tvák. 5. Latin — Istenek. 6. E-betűk. 7. mutatószó. 8. Lán­gol-«? 0. Levág a kenyérből (+’). 10. Bizonyos törzsbe tar­tozó indiánt. 11. Szín. 12. Félig — fekete vulkanizált kaucsuk. 14. Zenei C-hang. 17. Az idézet­ben közölt vers írójának neve. 20. A kutya teszi. 21. Meghosz- szabbító. 24. Kanadai település. 26. Szín. 27. Félig kedves. 28. Színed elé. 30. Sivatag a Türk- mén SZSZK-ban. 32. ,,A” pá­ciense. 34. Ismert svájci város. 36. „E” becézett női név. 38. Tészta ízesítő. 40 Kisváros a Volta torkolatánál. 44. Állam Délnyugat-Ázsiában. 45. Súly­mérték. 46. Dunakeszivel Össze­épült község. 48. Észak-Atlanti Szövetség rövidítése. 50. Más­salhangzó kimondva. 51. T. L. 54. Hibásan írt textilipari mun­kahely. 55. Odacsap. 58. Tele­pülés az USA északkeleti ré­szén. 61. „A” lóabrak (utolsó betű kettőzve). 63. Bim iker­szava ( + m) 64. Görögkeleti szentkep. 65 Lokalizáló a tüzet. 66. Skóciai folyó. 68. Szinteti­kus áttetsző anyag közepe. 70. Talán. 72. Olasz — igen. Beküldendő a: vízszintes 2., függ. l, valamint a függő­leges 17. számú sorok megfej­tése május 11-ig. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNYSZELVÉNYE 1967. május 7. megfejtése: 2, x, 2 2 1, 2, 1, 2. Könyvjutalmat nyertek: Sz. Antal Emília, Török- szentmiklós, Balogh Regina, Üjszász, Czégé Imre, Szol­nok, Csuhái István Tisza- szentimre, Gulyás Piroska Jászapáti, Hábori József, Karcag, Molnár Mihály, Tö- rökszentmiklós. Papp Jó­zsef, Szolnok, Szilágyi Ho­na, Törökszentmiklós, Vígh Margit, Szolnok. (A köny­veket postán küldjük el.) A megyei középdöntőn résztvevőket levélben érte­sítjük a középdöntő helyé­ről, idejéről, amelyen — mint azt már közöltük — szóban kell válaszolni a kérdésekre. Ezután követ­kezik a megyei döntő, ahol az első öt helyezett a követ­kező díjazásban részesül: I. díj: 2 személyes 10 na­pos utazás a Kiev—Moszkva útvonalon; II. díj: 2 személyes 14 na­pos miskolc-tapolcai üdü­lés. III. díj: egy vtlágvevő rá­dió. IV. díj: egy centrifuga. V. díj: vásárlási utal­vány. Fentieken kívül további tizenöt versenyző értékes jutalomban részesül. Vasárnapi műsor ATLÉTIKA Szolnak város ifjúsági bajnoksága, MÁV sportte­lep, 9. KÉZILABDA NB II: Martfű—Testvéri­ség, Martfű 11, női. Kilián SE—Csömör, Kilián sport­telep, 11, férfi. ÖKÖLVÍVÁS NB II CsB: Szó. MÁV— Salgótarjáni bányász, Jár­műjavító, 10,30. RÖPLABDA NB II: Szó. Dózsa—Bp. Petőfi, Tüdőkórház, 11, fér­fi. JESE—DEAC, Jászbe­rény, 10.30, női. ÜSZAS Városi újonc bajnokság, Damjanich uszodai, 17, VÍVÁS Szolnok városi úttörő bajnokság kard, és fiú és lány tőr, Bajcsy Zs. út, 9,30. LABDARÜGAS NB II: Sz. MÁV—MGM Debrecen, MÁV sporttelep, 16, Garamszegi, Martfű— Békéscsabai Előre. Martfű, 17. Dér. NB III: Szabó Lajos SE —Kilián SE, Mezőtúr, 17, Sándor, Tiszaföldvár—Deb­receni Kinizsi, Tiszaföld­vár, 15, Ambrus, Jb. Vasas —Bagi Tsz SK, Jászbe­rény, 16.30, Mészáros. Megyei I o.: Dózsa SE—- Mezőtúr, 10, Závodszki, J ászapáti—J ász j ákóhalma, Bállá Gy., Kunhegyes—Uj- szász, Molnár, Túrkeve— Kenderes 16, (Békéscsabá­ról), Rákóczifalva—Kisúj­szállás 17, Szántó J., Kun­szentmártoni VM—Cukor­gyár Magyar, JászárokszáL lás—Olajbányász, (Debre­cenből). Idegenben szerepelnek az NB I-es martfűi férfi kézilabdázók Csepelen, lab­darúgásban az Sz. MTE a Pénzügyőrök, a Jb. Lehel a Szegedi VSE, a Török­szentmiklósi Vasas Nyírbá­torban a Dózsa ellen. A Szó. Vörös Meteor női ko­sarasai a Duna Cipő, férfi röplabdában Martfű a VTSK ellen, a TITÁSZ Nyíregyházán, a MÁV at­léták Budapesten az orszá­gos ügyességi csapatbaj­nokságon. a mezőtúri női asztaliteniszezők a Pénz­ügyőrök eilen, a jászberé­nyi férfiak Cegléden, a Szolnoki MÁV indulásra jogosult birkózói az orszá­gos felnőtt egyéni kötött­fogású bajnokságon Diós­győrben. EM. Budapesti Seton- ärugyär Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belé­péssel felvesz mozaik­lap és betonelemgyartó munkára férfi és női SEGÉDMUNKÁSOKAT. Munkásszállást és napi egyszeri melegétkezóst térítés ellenében bizto­sítunk. F elvitelhez munkakönyv, előző munkahelyről Mlb- laD és tanácsi igazolás szükséges Felvételre Je­lentkezés a fenti dm munkaügyi csoportján«!. Gyár és Gépszerelő Vállalat keres budapesti munkahelyé­re lakatos, villanysze­relő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki szerelési terüle­teire több éves gyakor­lattal rendelkező gé­pésztechnikusokat sze­relésvezetői beosztás­ba. Vidéki munkahe­lyekre a külszolgálatos rendeletek az irányadók, másodhetenként sza­badszombat, szállás biz­tosítva. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Budapest VI., Paulay E. u. 2. Sze* mélyzetl Osztály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom