Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-07 / 106. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. május V a világpolitikában Májusi nyitány — Bombák Hanoiban, bírák Stockholmban Zsúfo t diplomáciai naptár — Canossajárás előtt... Az elmúlt hét alap­hangját természetesen an­nak elsőnapja, május else­je adta meg. Hagyomány immár, hogy korunkban ez a májusi nyitány a békét követelő tömegtüntetések jegyében zajlik. Az idei ünnepségsorozatnak mégis volt két különösen szem­betűnő jellegzetessége. Ki­tűnhetett, mennyire általá­nossá, kiterjedté vált e nap ünneplése. Tokióban hat­százezres gyűlés az olim­piai faluban; számos arab országban az idén először hivatalos állami ünnepsé­gek; Tanzániában felvonu­lás szocialista jelmonda­tok jegyében; Spanyolor­szágban a legnagyobb meg­mozdulás a polgárháború őía — a kiragadott példák is tükrözik ezt a vonást. A másik tényező, hogy jólle­het minden ország mun­kásosztálya saját követelé­seire. saját problémáira helyezte a hangsúlyt, a szolidaritás átfogta az egész földgolyót, s különösen konkrétan kifejeződött a vietnami és a görög nép iránt. Moszkvától New Yorkig, Budapesttől San­tiago de Chiléig milliók és miilók kórusa zúgta: bé­két Vietnamnak, szabadsá­got a görög népnek! Szükség is van e har­cos szolidaritás kifejezés­re, hiszen Vietnamban újabb eszkalációs lépések kerültek napirendre. Az amerikai hadvezetés most már hatszázezerre akarja felemelni expedíciós csa­patainak létszámát, s újabb tengerészgyalogos hadosz­tályt kíván a két ország­részt elválasztó, demilita- rizált övezetbe küldeni. Ez az amerikai katonai felvo­nulás közvetlenül a Viet­nami Demokratikus Köz­társaság határaira szinte kísértetiesen emlékeztet a koreai agressziót megelőző időszakra. Érthető, ha min­denütt a világon különös érzékenységgel fogadták e tervek hírét. Közben nem csökken, sőt fokozódik a légiháború: a két nagyvá­ros, Hanoi és Haiphong környéke mind gyakrab­ban szerepel a célpontok között. Nyilván a hivatalos Washington is érzi vietna­mi politikájának tarthatat­lanságát, s ezért hirdetett Johnson elnök a héten ■„hűségnapot”, mármint az amerikai kormánypolitika iránt tanúsított hűség je­gyében. A gyéren látoga­tott, nem túlságosan sike­rült, különös ünnepséget azonban elmosták a stok- holmi hírek. A svéd fővá­rosban összeült az idős an­gol filozófus. Bertrand Rus­sel bírósága, hogy hiteles tanúvallomások és doku­mentumok alapján megál­lapítsa az agresszorok vi­etnami bűnösségét. Kelle­metlen meglepetés érte az amerikaiakat Montreálban is. Hold-állomáshoz hason­ló világkiállítási pavilon­jukban amerikai fiatalok tartottak ülőszrájkot — a vietnami békéért; Változatlanul ag­gasztó hírek érkeznek Gö­rögországból. ahol a kato­nai diktatúra gépezete fo­kozza a terrort. Betiltottak hat napilapot és számos más újságot, felfüggesztet­ték a haladó polgármeste­reket; lehetetlenné tették többszáz érdekképviseleti szervezet működését. A po­litikai foglyok élete to­vábbra is veszélyben fo­rog, az ifjabb Papandreut vésztörvényszék elé állít­ják, Manolisz Glezoszt, a legújabb hírek szerint is­meretlen helyre hurcolták. Közben történtek bizonyos ügyetlen kísérletek a dik­tatúra szalonképesítésére, a király újra megjelent a nyilvánosság előtt, s az or­todox főpapokkal együtt vett részt körmenetben, s egy katonai táborban sült bárányt evett a tisztek­kel. .. Patakosz tábornok, a rendőrminiszter, akit a rezsim erős emberének tar­tanak, sürgősen letorkolta azonban az akár egy lát­szat-parlament összehívá­sára szolgáló próbálkozáso­kat, s a nyíltan erőszakos módszerek folytatása mel­lett állt ki. A görög ese­mények is megkívánják a haladó erők nagyfokú fi­gyelmét és éberségét. A válságlista mel­lett kedvezőbb híreket is feljegyeztek a héten: zsú­folt volt a diplomáciai naptár. Genfben bizalmas szovjet—amerikai tárgya­lások folytak az atomso- rompó-egyezmény ügyé­ben. Otto Winzer, az NDK külügyminisztere Kairóba és Damaszkuszba utazott, míg a Német Demokrati­kus Köztársaság kormá­nyának belkereskedelmi minisztere részt vett a hannoveri vásáron. Rapac- ki lengyel külügyminiszter Ankarában járt Guy Moh­iét, a francia szocialisták vezetője Bukarestben, a nepáli király, Budapestet megelőzően. Prágában. Eb­be az általános mozgásba tartoznak a magyar—oszt­rák kapcsolatok is, amely­nek különös jelentőséget adott Klaus kancellár láto­gatása hazánkban. Ez volt az első eset a második vi­lágháború befejezése óta, hogy nyugati kormányfő hivatalosan Budapestre lá­togatott, s a tárgyalások — ha nem is hoztak látvá­nyos eredményeket — to­vább erősítették két szom­széd ország kapcsolatait, a békés egymás mellett élés szellemében. Fock Je­nő ausztriai meghívása ar­ra utal, hogy a magas szin­tű párbeszéd folytatódni fog. Európáról volt szó a héten Londonban és Pá­rizsban is, de a „kis Euró­páról”. Nagybritannia beje­lentette hivatalos belépési szándékát a közös piacba. Amint emlékezetes, egy al­kalommal már történt ilyen kérés, akkor azon­ban a francia elutasítás megakadályozta. London most abban reménykedik, hogy De Gaulle kormánya azóta talán „megpuhult”, s bízik Bonn támogatásában. Mindenképpen hosszú va­júdás várható, nem való­színű, hogy az angol Ca­nossa-járás gyors ered­ményt hozna. S mielőtt Wilson nekilendülne a kö­zöspiaci gátaknak. — akad jócskán hazai akadály is. A közöspiaci csatlakozás különböző gazdasági és po­litikai veszélyeket tartogat, kedvezőtlen kihatással lesz Anglia világpolitikai tekin­télyére, a nemzetközösség helyzetére, s nem utolsó­sorban az életszínvonalra. Görögors ság — Uj miniszter a katonai kormányban — 15 000 ember a börtönökben — Ellentétek a hadseregben Az Országos Béketanács tudományos bizottsága táv­iratban tiltakozott II. Konstantin görög királynál a katonai puccs, a görög hazafiak üldözése, bebör­tönzése ellen. A távirat egyebek között hangsúlyoz­za: a magyar tudósok meg- döbbenten értesültek arról, hogy Görögországban olyan alapvető szabadságjogokat függesztettek fel, amelyeket e században csupán a fa­sizmus mert megtagadni a népektől. Elutaztak a nepáli vendégek Mahendra Bir Bikrarn Sah Déva, Nepál királya, aki felesége, Nepál király­néja, két gyermeke, vala­mint a kíséretében levő személyiségek társaságában nem hivatalos látogatást tett Budapesten, szombaton délben a magyar főváros­ból Bukarestbe utazott. A nepáli vendégek bú­csúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kis­házi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Cse- terki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Szarka Károly külügymi­niszterhelyettes, Hantos János, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt Dumitru Turcus, a Ro­mán Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete és Jagdish Chandra Kakar, az Indiai Köztársaság bu­dapesti nagykövete. A távozáskor a magas­rangú vendégeknek népvi­seletbe öltözött leányok vi­rágcsokrokat nyújtottak át. MOSZKVA Amintore Fanfani olasz, és George Brown angol külügyminiszter előtt Pir- zada pakisztáni külügymi­niszter lesz Gromiko tár­gyaló partnere Moszkvá­ban. A ma érkező diplo­mata útjával kapcsolatban a pakisztáni külügyminisz­térium szóvivője elsősor­ban Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin pakisz­táni látogatásának előké­szítését emlegette. A moszk­vai hivatalos tárgyalások­tól a kétoldali politikai kapcsolatok továbbfejlesz­tése mellett Ázsia égető problémáinak megvitatását várják. MONROVIA Pénteken este 10 000 li­bériái vonult fel az utcá­kon William Tubman el­nök választási győzelmének megünneplésére. Tubmant hatodszor választották meg államelnökké. MOSZKVA ötven országnak nyújtott sokmillió rubel segítséget az elmúlt évtizedben a szovjet Vöröskereszt, amely most ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Az ázsiai és afrikai országokban mű­ködő szovjet vöröskeresztes kórházak az utolsó néhány évben több mint hétmillió betegnek adták vissza egészségét. A szovjet Vö­röskereszt a második vi­lágháború során elvesztett­nek hitt negyedmillió em­bert segített vissza család­jához. INSBRUCK Huszonhárom tiroli isko­lásgyermek és két apáca súlyosan megsérült pénte­ken, amikor Telis község­ben egy iskolai színielő­adás után kitódultak a községháza erkélyére és az a nagy terheléstől lesza­kadt. TEL AVIV Az izraeli hadsereg szó­vivője szerint „Szíriái tér­• MIN • DEN, • FELÖL ff roristák” pénteken éjszaka libanoni területről gránáto­kat lőttek Manara izraeli községre. Egy ház megron­gálódott, sebesülés nem történt. NEW YORK Az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülésszakának pénteki ülésén, amely is­mét a délnyugat-afrikai problémát tárgyalta, a ku­bai delegátus élesen bírál­ta az Egyesült Államokat és más nyugati országokat a dél-afrikai fajüldözőknek nyújtott támogatás miatt. JOHANNESBURG Johannesburg egyik) kül­városában pénteken este utcai zavargásokra került sor. Johannesburgban nagy számban élnek német be­vándorlók, akik nem tit­kolják náci érzelmeiket és ahol csak tehetik, kinyil­vánítják. Gyakran ellepik a sörcsamokokat és hitle­rista dalokat énekelnek. HANOI Az amerikai légierő — saigoni jelentés szerint — pénteken légelhárító raké­ta állásokat bombázott alig 23 kilométerre a demilita- rizált övezettől északra. Ezúttal először fordult elő, hogy a délvietnami határ­hoz ilyen közel légelhárító rakétákat helyeztek el. A rakéták veszélyeztetik a demilitarizált övezeteit rendszeresen bombázó B— 52-es amerikai légierődöket. A szombati nap légi­riadóval kezdődött a VDK- ban. A riadó azonban csak rövid ideig tartott és az eddigi jelentések szerint az amerikai támadó repülőgé­pek elkerülték Hanoi légi­terét. A pénteki Hanoi feletti légicsatában összesen nyolc amerikai repülőgépet sem­misített meg a néphadse­reg légelhárítása. A saigoni amerikai parancsnokság csak három gép elvesztését lamer te be. Görögország az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagjaként kötelezőnek is­merte el a szervezet alap­okmányát, amely minden ember számára biztosítja az elemi szabadságjogokat. A görög katonai kor­mány tehát az alkotmány egyes paragrafusainak fel­függesztésével a nemzetkö­zi jogot is megsértette. Követeljük a diktatúra megszüntetését, az emberi jogok, az alkotmány vissza­állítását, a jogtalanul be- börtönzöttek — köztük a hitleri fasizmus elleni harcban a görög nép sza- badságszeretetének szimbó­lumává vált Manolisz Gle- zosz — szabadonbocsátását — hangzik egyebek között a távirat. A görög katonai junta szervei meggyilkolták Fa- najotisz Eliszt, a volt egy­ség népi-felszabadító had­sereg (ELASZ) századosát, egykori ellenállási harcost. Az Igazság Hangja illegá­lis görög rádióállomás kö­zölte adásában, hogy Eliszt, akit Makronizosz szigetén tartottak börtönben, megkí­noztak. majd meggyilkolták. A rádióadás szerint a junta később önigazolásul kijelen­tette, hogy a századost ^szö­kési kísérlet közben lőtték agyon. A jobboldali Elftharosz Koszmosz athéni napilap pénteki számában cikket közölt, amely azt állítja, hogy Georgiosz Papandreu, a centrum unió elnöke és volt miniszterelnök résztvett az Aszpida-szervezkedésben. A lap fényképet is közöl egy levélről, amelyet a cikk írója szerint az idősebb Pa­pandreu a görög hadsereg egyik ezredesének írt, akit 14 más magasrangú tiszttel együtt március 16-án a mo­narchia megdöntésére irá­nyuló összeesküvésben való részvétel miatt elítéltek. SPORT (Lapzártakor érkezeti) A vízilabda OB I nyi­tányán a Szolnoki Dózsa együttese Budapesten sze­repelt OSC—Sx. Dóxsa 7:5 (0:1, 3:1, 3:2 1:1) Sportuszoda, 500 néző, v.j Bozsi. A Dózsa a következő ősz. szeállításban szerepelt: Sze­gedi, Pintér I., Pintér II.S Kanizsa, Kuczora, Urbán, Koncz. A mérkőzés első részét biztonsági játék jellemezte. Mindkét együttes a véde­kezésre fordított gondot. Urbán egy négyméterest a kapusba lőtt. A harmadik negyedben felgyorsult a játék. A Dózsa ekkor né­hány védelmi hibát vétett. Az utolsó negyedben a Dózsa az egyenlítésre tö­rekedett az OSC viszont az eredményt igyekezett tarta­ni. A látottak alapján a Dó­zsa döntetlent érdemelt volna, bár minden gólját négyméteresből érte el. A szolnoki gólokat Koncz (3), Urbán és Kanizsa lőtte. Az OB I további ered­ményei: Honvéd—BVSC 6:2, Csepel Autó—Vasas Izzó 1:0, Újpest—Ferencvá­ros 4:3. A Budapesti Vörös Meteor Ifjúsági csapata bajnoki mérkőzésen 6:3-ra legyőz­te a Szolnoki Dózsa ifjú­sági együttesét Kínai gyolázkodás A Renmin Ribao miután Kétszer közölte az albán sajtó rágalmait a Karlovy Vary-i konferecia munká­járól. május 4-én „Szem­leíró” aláírással „Európa új árulóinak csődje” cím­mel saját cikkét közölte. A cikket áthatja a féke­vesztett antikommunista szellem. A Renmin Ribao kinyilatkoztató hangnem­ben, a tényeket mellőzve szidalmazza az SZKP-t és az értekezleten részt vett többi testvérpártot A Kí­nai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának sajtó- orgánuma „a gengszterek és árulók gyülekezetének’1 nevezi a konferenciát, amely szavai szerint „tel­jes kudarcot szenvedett”. Az értekezletet állítólag Kína-ellenes konferencia­ként hívták össze, de e te­kintetben is a Renmin Rt- bao véleménye szerint „csődöt mondott” és Euró­pa marxista—leninista pártjai, nemcsak „revizio­nista”, hanem „új szociál­demokrata pártokká” vál­tak. A cikkből az tűnik ki, hogy a világ egyetlen kö­vetkezetes pártja a KKP, élén a Mao Ce-tung cso­porttal, Európában pedig Ilyen az Albán Munkapárt. Európában Albánia „a szocializmus ragyogó fényt sugárzó nagy fáklyája” — hangoztatja a Renmin Ri­bao, Halálra ítéltek egy indonéz kommunista vezetőt Indonéziában tovább ül­dözik a kommunistákat a kelet kalimantáni-(Bomeo) bíróság halálra ítélte Már­tont, az Indonéz KP Bor­neo szervezetének első tit­kárát. A djakartai hatóság’ a nemrég letartóztatták Mus- saidát, az Indonéz KP kö- zép-jávai tagozatának el­nökét FELVESZÜNK mezőgazdasági gépszerelő, lakatos, továbbá hegesztő szak- és betanított munkásokat, órabér: 6—10 Ft-ig. Állami Mezőgazdasági Gépjavító Állomás Szolnok, Besenyszögi út Mtigyar tudósok tiltakozó távirata a görög királyhoz Patakosz tábornok, a katonai junta-kormány bel­ügyminisztere eredetileg feloszlatta az egész ország­ban a községi képviselő« szervezeteit. Pénteken este a diktató­rikus kormány újabb tag­ját eskette fel a király. Az új miniszter Patilisz nyu­galmazott tábornok, aki az „észak-görögországi” tár­cát vette át. Pénteken Athénban a csonka városi tanács, zmely kilenc jobboldali és hat úgynevezett független tanácsos részvételével ült össze, a katonai diktatúrát Támogató határozatot ho­zott. Az AFP közlése sze­rint a tanácstagok többsé­ge: tíz EDA- és hat Cent­rum Unió-párti tanácsos nem volt jelen. Az olasz lapjelentések szerint Görögországban a letartóztatott demokraták száma elérte a 15 000-et. Börtönben van a puccs előtt feloszlatott parlament képviselőinek túlnyomó többsége. Az olasz lapok legfris­sebb jelentéseikben han­goztatják, hogy a hadsere­gen belül komoly ellenté­tek vannak. Kelet Trácia katonai körzetének helyet­tes parancsnoka és több más magasrangú katona­tiszt Törökországba mene­kült. ahol politikai mene­dékjogot kért. Az ellenzé­ki tisztek, az olasz lapok tanúsága szerint, Colakasz hadseregtábomok, volt ve­zérkari főnök körül cso­portosulnak. A sajtó sze­rint elsősorban az keltett aggodalmat a hadseregben, hogy a görög kormány ígé­retet tett az Egyesült Álla­moknak: az államcsíny tá­mogatásáért cserébe kato­nákat küld Vietnamba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom