Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-08 / 82. szám
2 SZOLNOK HEGYEI NEPLAJ* 1901. áprífia 8. • MIN • DEN • FELÖL CASABLANCA Szerdán Rabatban közölték, hogy „elveszett” egy „radioaktív forrás”, csütörtökön pedig a casablancai vegyipari kutatóintézet adta hírül, hogy üresen érkezett meg az a Nyugat-Né- metországban feladott csomag, amelynek öt üvegcső radioaktív anyagot kellett volna tartalmaznia. BEIRUT Dinamit robbant csütörtökön este a beiruti amerikai kulturális központ előtt parkoló autóban. A robbanás jelentős anyagi kárt okozott, emberáldozatokról nem érkezett jelentés. WASHINGTON Johnson elnök a keddre virradó éjszaka indul Uruguayba, ahol részt vesz az április 12 és 14 között Punta Del Este városban sorra kerülő AÁSZ csúcs- értekezleten. Uruguáyban diákok és munkások egy csoportja csütörtökön 128 kilométeres „méltóság-menetre” indult, hogy így tiltakozzék a Punta Del Este-i csúcsértekezlet ellen. WASHINGTON Az amerikai képviselőház hírhedt Amerika-elle- nes tevékenységet vizsgáló bizottsága háromszázötven millió dollárt kap ebben az évben újabb „vizsgálatok” lefolytatására. Ezenkívül 162 millió dollárt használhat fel együttműködői hálózatának fenntartására WASHINGTON Az Amerikai Egyesült Államokban április 7-i hatállyal a leszámítolási bankkamatlábat az eddigi 4,5 százalékról négy százalékra csökkentették. DÜSSELDORF Ez év augusztusában indul meg az első nyugatnémet színes televízióadás. A nyugatnémet Philips Electric számításai szerint az idén Nyugat-Németor- szágban mintegy százezer darab, színes vételre alkalmas tv-készülék kel el. E készülékek ára kettőezerötszáz márka (625 dollár) körül mozog majd. Sztrájk Franciaországban Húszezer vegyipari és vasipari dolgozó szüntette be csütörtökön rövidebb hosszabb időre a munkát Rhone megyében. Tizenkétezer közülük Lyon utcáin tartott tüntető felvonulást a Rhodiaceta Belle—Etoile üzemének több mint egy hónapja sztrájkoló munkásaival való szolidaritása jeléül. Tízezer ember, közöttük ötezer nő tüntetett csütörtökön St Nazaire-ben is, ahol harmincnyolcadik •napja tart az Atlantic hajógyár háromezer havibéres vasmunkásának a sztrájkja. Hetedik napja tart a sztrájk a lotharingiai ércbányákban. A munkabeszüntetés teljes. Pompidou újra kormányt alakít Georges Pompidou eddigi miniszterelnök, akit De Gaulle tábornok köztársasági elnök most már negyedik alkalommal bízóit meg kormányalakítással, péntek délelőtt a Matignon- palotában megkezdte tanácskozásait a kormány- többség vezetőivel és azokkal a politikusokkal, akikkel kormányát ki kívánja egészíteni. Francia politikai körökben nem várnak lényeges változást az előző kormány összetételéhez képest, különösen a legfontosabb tárcák élén, mint a külügyminiszteri, a pénzügyminiszteri és a had- ügyminiszteri tárcák betöltésénél. Elvetették azokat a korábbi elképzeléseket, hogy a kormánytöbbség megerősítése céljából egy-két tárcát felajánlanak a nem gaulleista jobboldal és a centrum képviselőinek A tábornok kétségtelenül elsősorban a gaulleista többségre kíván támaszkodni, bármilyen csekély is ez. Világosan megmutatkozott ez Újabb tankhajók tragédiája A gépházban keletkezett robbanás tüzet okozott a North Sands brit tankhajón. Egy matróz meghalt és több megsebesült Az Ape szovjet tankhajó, — orvosokkal fedélzetén — azonnal a szerencsétlenül járt hajó segítségére indult. A köbei kikötő előtt pénteken összeütközött egy svéd teherhajó és egy japán tankhajó. A japán hajó nyomban elsüllyedt, a legénység több tagja eltűnt. A Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola felvételt hirdet az 1967/68. tanév levelező tagozatért pénzügyi és számviteli szakon ’zést a Tü. 821. sz. nyomtatványon az dőírt okmányok csatolásával 1 9 6 7. április 30-ig kell benyújtani a Megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztályához. A felvételi vizsgák 1967. június 20—július 15 közötti időpontban Szolnokon kerülnek lebonyolításra. Kellő számú felvétel esetén Szolnokon kihelyezett levelező konzultációs központ kerül szervezésre. Részletes felvilágosítást és tájékoztatást a Megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya nyújt. (Telefon: 11—39.) a nemzetgyűlés hat állandó bizottsága vezető szerveinek csütörtöki megválasztása során is. Az összesen negyvenhét posztból mindössze hármat engedtek át ellenzéki képviselőknek. Pompidou miniszterelnök csütörtökön este a parlamenti csoportelnökök értekezletén bejelentette, április 18-án szándékozta kormánynyilatkozatát a nemzetgyűlésben elmondani. Humphrey Párizsban Humphrey amerikai al- elnök péntek délelőtt Nyu- gat-Berlinből különrepiilő- gépen Párizsba utazott. Csütörtök este Nyugat- Berlinben a Charlotten- Burg-j kastély előtt több mint ezer diák tüntetett Humphrey amerikai alelnöki ellen. A kastélyban Heinrich Albertz nyugat- berlini főpolgármester adott fogadást Humphrey tiszteletére. U Thant Rómában U Thant, az ENSZ főtitkára pénteken délután Géniből Rómába érkezett. A főtitkár az olasz fővárosban találkozik Saragat olasz köztársasági elnökkel, Fanfanj külügyminiszterrel és kihallgatáson fogadja a pápa, akivel minden bizonynyal a vietnami helyzetről tanácskozik majd. Izraeli—szíriül incidents Izraeli katonai szóvivő szerint péntek délelőtt a Tiberiás-tótól délkeletre szíriaj állásokból tüzet nyitottak a határmenti mezőn dolgozó parasztokra. A tüzet az izraeli fél viszonozta. A mintegy 35 perces összetűzésbe később tankok és ágyúk is bekapcsolódtak. Mintegy két órával az incidens megkezdése után az ENSZ katonai megfigyelői tűzszünetet javasoltak, amelyet a két fél elfogadott. A damaszkuszi rádió helyi idő szerint 14 órakor műsorát megszakítva jelentette be, hogy izraeli vadászgépek hatoltak be Szíria légiterébe. A szíriai legelhárító egységek tüzet nyitottak a betolakodó gépekre, majd később MÍG—21-es gépeikkel felvették a harcot velük. Egy izraeli katonai szóvivő bejelentette, hogy Mirage típusú gépeik a légicsatában lelőttek két szíriai repülőgépet. Rejtélyes járvány Dél-Kínában A szovjet orvosi napilap, a Megyicniszkaja Gazeta az AFP hongkongi jelentésére hivatkozva közli, hogy Dél-Kína két tartományában járvány ütötte fel a fejét. amelyet a pekingi rádió „komoly betegségnek” nevezett. A pekingi rádió szerint a járvány oka az, hogy „az oszlályellenség közömbös magatartást tanúsított a dolgozó tömegek egészségi állapota iránt”. A Tibetben állomásozó kínai katonaság egészség- ügyi személyzetet küldött a kommunákba. Hupej tartomány falusi vidékein hétezer orvos és egyéb egészségügyi személyzet dolgozik. Bikini és géppisztoly Adenben Különös fényképek jelennek meg manapság Adenról a világsajtóban. Bikinis szépségek fürdenek a tengerben, vagy süttetik bőrüket a parti fövenyen, miközben rövidnadrágos brit katonák lövésre kész géppisztollyal őrködnek mellettük. Ez a különös ellentétpár szinte jelzője, aláfestője az arab félsziget dél-nyugati sarkában kirobbant súlyos válságnak. Adent, a Vörös-tenger kulcsát a brit világbirodalom egyik legfontasbb támaszpontjának, a korona kicsiny, ám annál értékesebb gyémántjának tartották. Lakosainak száma 220 ezer, de évente több mint hatezer kisebb-nagyobb óceán járó fordul meg kikötőjében. Nemcsak az arab világ egyik fontos bázisa, de London „Szueztől Keletre” politikájának kiindulópontja is volt. Az egykori tűzhányó oldalára épült város — az arab negyed neve ma is Crater — azonban egyre kevésbé enged nyugalmat a gyarmatosítók számára. Ez a terület ugyanis hagyományosan Jemenhez tartozott, s csupán 1839- ben szakították ki az angolok. Lakosságának javarésze jemeni származású: ezenfelül 80 ezer jemeni bevándorló is él összezsúfolva a kicsiny kunyhókban. Miután az arab világban sorra felszabadultak az elnyomott országok, magában Jemenben pedig köztársasági forradalom döntötte meg a zsarnok imám uralmát, napirendre került Aden függetlenségének ügye is. Az adeni kérdés itt érintkezik London kolo- nialista politikájának egyik bonyolult sakkhúzásával: a dél-arab államszövetség ügyével. Brit sugallatra még 1959- ben összekovácsolták ezt a föderációt. A ravasz taktikai húzás azonban nem ért el hatast. Az arab országok sok mindenben civakodnak egymással, de abban valamennyien egyetértettek, hogy a dél-arab szövetséget egyikük sem ismerte el önálló államalakulatként. Változatlanul valameny- nyien angol gyarmatként tekintették. Szabályos partizánháború kezdődött, — mindenekelőtt a Radfan- hegység kedvező terpet nyújtó csúcsai között, Ad*non belül pedig fegyveres összeütközések robbantak- ki. Az általános ellenállásnak ez a fellángolása kényszerítette arra a brit hatóságokat, hogy 1968-ra függetlenséget ígérjenek Adennak. London ezzel bizonyos hazai bírálatokat is le akar szerelni, hiszen a támaszpont fenntartása évi 168 millió dollárjába kerül. Az ígért dátum közeledik, a brit csapatok azonban úgy mennek, mintha jönnének. Erősítések érkeztek, növelték a terrort, az Adeni-öbölben horgonyzó hajókon kínzókamrákat rendeznek be, az erőszak minden eszközét igénybe veszik. Adenben mind véresebb eseményekre kerül sor. A fő arcvonal a hazafiak és a brit gyarmatosítók között húzódik. De az arab szervezetek sem egységesek. — A legjelentősebb FLOSY mellett működik az úgynevezett NLF szervezet, amelynek módszerei vitathatók, túlteng bennük a merényletek alkalmazása, valamint a SÁL nevű csoport, ez viszont a szaud- arábiai királlyal és a haladónak aligha nevezhető Aden a britek valóságos krátere lett erőkkel van kapcsolatban. Ez a háttér magyarázza meg, hogy a SÁL emberei — a brit hatóságok szem- hunyásával — felrobbantották például Makavi doktornak, a FLOSY főtitkárának, Aden korábbi fő- miniszterének a házát. A terrorakciók során a nacionalista vezető három fia vesztette életét. Nincs könnyű dolga a venezuelai, afgán és mali diplomatákból álló ENSZ- bizottságnak, amikor tájékozódó körutat folytat az arab világban, hogy jelentést tegyen az adeni helyzetről. A világszervezet ugyanis egyetlen hatékony lépést tehet: ismét felszólítja Angliát, hogy minél előbb — hátsó gondolatok nélkül — adja meg a függetlenséget Adennek. A nemzeti erők — jóllehet minden valószínűség szerint párbeszédet folytatnak majd az ENSZ-bizottság- 8£ú — ezért nem táplálnak különösebb ábrándokat, saját harcukban bíznak. Ha pedig megvalósul az igazi önállóság, megszűnik majd az adeni krízis és a turistaként odavetődő, bikinis szépasszonyok is nyugodtan megmártózhatnak a Vörös-tenger hullámaiban. Réti Ervin Jellegzetes utcakép Adenból, ahonnan naponta érkeznek véres összecsapásokról hírek tüntetésekről.