Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-03 / 79. szám
1967. április 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 KASSÁI FERENC: SZABADSÁG Mindennapi kenyeremmé lettél, aki áradó könnyű vetés voltál, hajadban harmat hűse lengett. Mindennapi italommá lettél, aki a mámor maga voltál, áttetsző kristály-mozdulataidb ól szomjasan kortyoltam nevedet. Reám derültél friss fehér kenyérként, háromszázhatvanöt karéjra szeli az év pengéje mosolyod. Reám derültél forrás-enyheségként, ki vízesésként hulltál rám zuhogva, arcod az éj fekete csermelyében állandó csillagképre változott. Ki megváltásként felragyogtál, és új időnek voltál kezdete, felfoghatóvá lettél, mint a tér. Távoli kéklő csúcsokat mutattál, hol együtt lakik felhő, hegy, zene, s hozzám lettél nagyon hasonlatos, kihez magamtól menekültem én. A sejtjeimben lettél otthonos, anyag ölében csillag és csoda, ha megszoknálak, legyél idegen! A csillagok közt ilyen otthonos, akinek te lettél az otthona. Ha elvágyódnék, légy maga a vágy, atomjaim közt vérző végtelen! * VIHAR BÉLA: Önarckép, 1945 Most kezdünk el majd élni... szólottám meghatott hangon az asszonyomnak, s amint hajnalodon, ■ ■■>«: holtakra emlékeztem, akik e pillanat szomjával szálltak sírba, s feküsznek föld alatt. Mi megmaradtunk — mondtam. Szemembe könny szökött, szívembe csend, merengés, majd láng és rom között már új ízét éreztem az elfeledt szavaknak: jövő, ember, igazság... - zsendültek, felfakadtak. Így szárnyalt fel a reggel, hulló ködeivel. Ha elfelejtenélek, nyelvem apadjon el. Motyónkkal, hazafelé, húztam a taligát: kislányom a nyakamban, zászlómon a világ. * KYIKOLÁJ RILENKOV VERSEIBŐL Súgás nélkül... En idejében szántottam, vetettem, fát döntöttem és hidat építettem, a kerítés mellett, s a falun végig daloltam én is, olykor rekedésig. Pergőtűzben, sisakban meneteltem, hogy mi a közel, s távol - elfeledtem, de súgás nélkül tudom az egészet, amit tanított mesterem, az élet. * Értem* tudom... Most már értem, most már tudom, hogy messzetünt gyermekkorom folyója nem volt nagy, se mély, de partján ottmaradt a nyom. Évek múltak. Nem is kevés utamon a keresztezés, a gyermekkorom folyója ma tengeren át is idenéz. Hallom a tenger moraját, hidat verek folyómon át, és jo hogy közben a szemem felhőkre, csillagokra lát. Fordította: ANTALFY ISTVÁN Van jó fegyverünk Évezredek óta nincs egyetlen év, hónap, de talán nap sem, amikor ne szólnának a fegyverek a világ valamelyik térségében, s ne ömölne — hol csermelyekben, hol patakokban — az emberek vére. Bizonyára eljön majd a nap, amikor vége szakad ennek a folyamatnak, s örökre elhallgatnak a fegyverek. Ez a nap törétnelmileg talán nincs is nagyon messze —, hiszen a szocializmus ötven évvel ezelőtt megnyílt útja az örök békéhez is elvezeti az emberiséget — hétköznapi mértékkel mérve azonban nagyon is a távoli jövőbe tűnik. A háború erői még nagyok. Az imperialista háborús fenyegetés nem szűnt meg és nem is csökkent. Ez határozott védelmi intézkedésekre készteti a szocialista tábor országait. Mindaddig amíg szemben áll velünk a NATO ezer milliárd dolláron felszerelt katonai ereje, amíg az atomrakéták százai irányulnak felénk, csak a fegyvereink erejével tudjuk útját állni a harmadik világháború kirobbantásának. Ezért hangsúlyozta pártunk IX. kongresszusa, hogy „a szocialista haza védelme mindennél előbbre való”, ezért fordítjuk szellemi és anyagi erőink egy részét honvédelmünk erősítésére, — fegyveres erőink fenntartására és állandó fejlesztésére. Néphadseregünk vezetése jól sáfárkodott a népünk által rendelkezésére bocsátott erőkkel és eszközökkel. Bátran állíthatjuk hogy a magyar történelemben először —» minden tekintetben korszerű, ütőképes hadsereget hozott létre. Olyan hadsereget, amely felzárkózott szövetségesei színvonalához és képes a ráháruló feladatok megoldására. TűxfiiiriZÖnY a leve*rőb€'n Ellenségeink arra számítanak, hogy egy háború elsősorban a levegőből mért csapásokkal kezdődne el. E célból újabb és újabb légi támadó eszközöket hoznak létre. Ez határozta meg számunkra, hogy mindenekelőtt légterünk védelmére összpontosítsuk figyelmünket. Ennek első lépése a hézagmentes felderítés megteremtése volt. Ma már éjjel-nappal a radarhullámok nyalábjai pásztázzák hazánk légterét, s nincs egyetlen sáv sem, amelyen — akár a legkisebb repülőgép is — észrevétlenül átrepülhetné országhatárunkat. Az elektronikus riasztó és irányító lánc minden légieszköz közeledtét azonnal jelzi, s szükség esetén máris az ég felé merednek a „földről— levegőbe” osztályú légvédelmi rakéták startolnak a szuperszonikus elfogó-va- dászrepülőgépek. Ezeknek a rakétáknak a találati valószínűsége közel száz százalékos és elhárítási tetőpontmagassága a 20 évvel ezelőtti 8—10 km-nek közel háromszorosára emelkedett. Vadászrepülőgépeink olyan rádiólokációs felderítő és célzóberendezésekkel rendelkeznek, amelyek a legnehezebb körülmények között is lehetővé teszik a légiharc sikeres megvívását. A repülőgépek legfontosabb fegyverzete ma már a rakétalövedék, amely szinte teljesen kiszorította a fedélzeti géppuskát. A rakéták és repülőgépek — együttműködve az alacsonyan támadó eszközök megsemmisítésére szolgáló, nagy tűzgyorsaságú csöves légvédelmi gépágyúkkal — képesek olyan áthatolhatatlan tűzföggönyt vonni a határövezet elé, amely — a Varsói Szerződés légvédelmi redszerének keretében — nagymértékben csökkenti a légi agresszo- rok esélyeit. A háború „isteneu Ha igaz volt hosszú ideig, hogy a „tüzérség a háború istene” — és ha egyáltalán lehetséges egy jelmondatba sűríteni a fegyveres küzdelem lényegét — akkor ma azt mondhatjuk, hogy a háború istene a rakéta. Az mindenesetre igaz, hogy szárazföldi csapataink fő tűzerejét a harcászati és hadműveleti rakétafegyverek képezik. amelyek hagyományos és atomtöltettel egyaránt felszerelhetők. Ezek ható- távolsága a hagyományos tüzérség 10—20 kilométeres lőtávolságát messze felülmúlják, lövedékeik hatása összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az egykor oly rettegett, nagy űrméretű tüzérségé volt. Program- vezérlésük nagy találati biztonságot, lánctalpas önjáró alvázra szerelésük pedig gyors mozgékonyságot biztosít számukra. Páncélos lövészek Ha ma belépünk egy laktanyába, akkor mindjárt látjuk, hogy mennyire más ez a hadsereg, mint apáink idejében, de akár csak 10— 15 évvel ezelőtt is. Az első, amely szemünkbe ötlik, a különböző rendeltetésű gép, illetve harcjárművek sokasága. Eltűntek a gyalog masírozó századok, a lovardákból gépkocsiszínek lettek, amelyekben szerelőruhás, bukósisakos katonák szorgoskodnak. A laktanyának ez a képe a korszerű harcmező képére is utal. A századok, zászlóaljak már nem gyalog hanem páncélozott harcjárműveken lendülnek támadásba és nagy gyorsasággal manőverezve törnek előre. Gyalogos szuronyrohamra —, amely minden eddigi háborúban általános volt és a harc legkritikusabb szakaszát képezte — ritkán kerül sor. A korszerű harceljárásnak felel meg hadseregünk szárazföldi csapatainak fegyverzete és felszerelése. E csapatok gerincét a harckocsicsapatok alkotják. A harckocsiknak a lövészcsapatokhoz viszonyított aránya ma már elérte az általában optimálisnak tartott arányt, minőségileg pedig a legkorszerűbbek közé tartoznak harckocsijaink. Tűzerejűk nagy, automatikus stabilizátorral ellátott lövegűk menetközben is biztosítja a célzott tüzet. Páncélozott harcjárművekkel is egyre nagyobb számban rendelkezik hadseregünk. A gyalogosból lövész, majd gépkocsizó lövész lett és a fejlődés folyamata előbb-utóbb „páncélos lövésszé” formálja. A páncélozott harcjárművek sorában ott van a hazai fejlesztésű és gyártású páncélozott gépkocsi is. Ezek megóvják a katonát a gyalogsági fegyverek lövedékei és a tüzérségi lövedékek repeszei ellen, biztosan mozognak nehéz terepen. de még gyors sodrású folyókban is. A rakéta, amely lát Nemcsak a nagyhatású fegyverek, harckocsik és páncélozott harcjárművek széles körű elterjedése jellemzi szárazföldi csapataink fejlődését. Más lett a lövészkatona fegyverzete is. Az ismétlőpuskák helyett — egyes- és sorozatlövésre egyaránt alkalmas — automata fegyverek kerültek rendszeresítésre. Nagyot fejlődött a páncélelhárítás is. A nagy tűzerejű csöves páncéltörő tüzérség mellett csapataink rendelkeznek az új típusú páncéltörő eszközök legkülönbözőbb változataival, mint például páncélrobbantó kézigránáttal, páncéltörő rakétavetővel. Ezek, kis súlyuk ellenére, valamennyi típusú harckocsi páncélzatának átrobbantá- sára alkalmasak. A leghatásosabb és a legnagyobb lőtávolságú azonban a „látó rakéta”, amely a vezetékes távirányítás és a rakétahajtás párosításából alakult ki. A gépkocsira szerelt kilövő állványról működő páncéltörő- rakétát kezelője repülés közben irányítja, szinte pórázon vezeti a célra. Tovább lehetne még sorolni a jellemző adatokat, amelyek mutatják hadseregünk korszerűségét, ütőképességét. Említhetnénk a modern híradástechnikának a hadseregben alkalmazott vívmányait, a műszaki csapatok sokat tudó gépeit, az éjjellátó eszközök nagy számát. S aki a hadsereget ismeri, azt is tudja, hogy ezek a fegyverek jó kezekben vannak. Hivatásos és nem hivatásos katonák, fiatalságunk zöme tudja, miért kapta kezébe e fegyvereket.. Nem agresszív szándékok, de az a szilárd elhatározottság vezeti őket, hogy megvédik szocialista vívmányainkat, népünk békéjét. Tudják azt is, hogy ez nem egyedül rájuk vár. A honvédelem az egész nép ügye. „Kicsi ország” vagyunk, de hazánk részese egy nagy közösségnek, amely a leghatalmasabb erőt képviseli a világon, s ez békénk és biztonságunk legfőbb záloga. Kiss Jenő "ű ezred es Ha»művpi»ti, harcászati rakéták kilövő állásban Harcba indul a harckocsi-desszant Útban az irányított páncéltörő rakéta
