Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-10 / 35. szám
t *» I I T7--V 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. február KI A legdrágább útíelmérés A különbözet Sallóék zsebébe vándorolt Több mint két hete tárgyalja Budapesten a Salló ügyet a Pest megyei bíróság. A vádlottakat és számos tanút hallgattak ki ez idő alatt. Szerdán, február 8-án szerepeltek a ta- núls között a KPM illetékesei. Ök részt vettek annak az utasításnak megszerkesztésében, amely elrendelte a tanácsi kezelésben levő városi és községi, bélés külterületi utak felmérését, illetve kataszterba vételét. Ez idő alatt többször tanácskoztak a tanácsok közlekedési, vízügyi osztályainak szakembereivel — így a szolnokiakkal is — a munkálatokról. A tárgyalás elején dr. Botos János tanácsvezető bíró bejelentette: az ügyben IX. rendű vádlott Pe- relákosz Vangelisz ügyét elkülöníti a bíróság, mert súlyos beteg és nem tud az igazságszolgáltatás előtt felelni tetteiért. Ezután a bíróság Aradi Lajos mérnököt, a KPM tanácsi osztályának vezetőjét hallgatta ki, mint tanút. Elmondotta: a rendelkezés szerint az útfelmérési munkákat, a községi szakigazgatási szerveknek kellett volna végezniük. Mivel azonban ezt a feladatot általában a vb-titkárok látják el a községekben, akik műszaki képzettséggel nem rendelkeznek, így az útfelmé- rést, a kataszter készítést nem tudták megcsinálni. Ezért született később olyan döntés, hogy esetlegesen nyugdíjasok vagy diákok nyári gyakorlatként végezzék el ezt az aprólékos nagy figyelmet, pontosságéi igénylő munkát. Dr. Salló Ferencék azonban bejelentették: nincs elegendő emberük. Az idő pedig sürgetett, mivel az Országos Tervhivatal akkor már hozzálátott a harmadik ötéves előirányzatok készítéséhez, és szüksége lett volna pon Párizs— Hősik i n színes ív Peyrefitte államminiszter közölte a francia miniszter- tanács ülésén, hogy a Se- cam-rendszerű francia színes televízió ősszel, minden valószínűség szerint október folyamán megkezd* rendszeres műsoradását. Mint ismeretes, a Szovjetunió ugyanezt a rendszert fogadta el és Moszkvában is ugyanekkor kezdődik meg a színes adás. A franciaországi színes adás egyelőre heti 12 óra műsort sugároz, amelyet aj addig kibocsátásra kerülő színes adás vételére alkalmas készülékek segítségével lehet majd venni. A vevőkészülék ára még nem ismeretes, de minden bizonnyal jóval drágább lesz a jelenleg forgalomban le vöknél. A színes adást a francia tv második műsorának adóláncán közvetítik majd. Ennek következtében az adást, fekete-fehér színben, mindazok megtekinthetik, akiknek vevőkészülé ke a második lánc vételére alkalmas. tos adatokra, hogy megállapítsák, hol szükséges utat építeni, hol kell nagyobb felújítást, korszerűsítést végezni a megyében. Éppen a munkák sürgősségére való tekintettel adott a Pénzügyminisztérium hitelt és a KPM lehetőséget arra, hogy a tanács apparátusban dolgozók részt vehessenek a felmérésben munkaidő után vagy ünnepnapokon. Ám a KPM javasolta: az előírt, közvetlen méréseket a pontosság miatt állandóan el lenőrizzék a községi, a járási tanácsok. (Ez sajnos nem történt meg.) A tanú azt is elmondotta, hogy az országban egyedül Szolnok megye volt az a hely, ahol a szakosztály vezetői e feladatot nem tárgyalták meg sem a megyei tanács végrehajtó bizottságával, sem a vb vezetőivel. Így azok nem is tudtak arról, hogy milyen visszaéléseket követhetnek el Sallóék. A bíró azon kérdésére, hogy más megyékben hogyan végezték a felméréseket, mennyit fizettek érte, Aradi mérnök ezt válaszolta: „Véleményünk szerint jól. Ugyanakkor Békés megyében például egy fillért sem fizettek ki ilyen címen. Volt olyan megye. Akik évekkel ezelőtt is színházlátogatók voltak, jól emlékeznek a a Viktória korábbi előadására, amelyben egy alacsony feketehajú bonviván játszotta Koltay kapitány szerepét. A jómegjelenésű, elegáns Mucsi Sándor már évekkel ezelőtt elkerült Szolnokról, az utóbbi időben a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. Mucsi Sándor most újabb, de jóval hálátlanabb sze repben mutatkozott be, a zsaroló szerepkörében. December 21-e óta van előzetes letartóztatásban, — ügyében e héten hozott ítéletet a szegedi járásbíróság. Mucsi egy alkalommal hazakísérte egy szegedi nőismerősét. Az utcán beszél, getve haladtak, majd a kapuban kézcsókkal köszönt el. Pár hét múlva ezt a találkozást mint ötletet használta fel arra. hogy köny- nvűszerrel pénzhez iusson közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt. A bűnös úton szerzett pénzre nem lett volna szüksége, hiszen anvaeilaff jól szituált színész hírébpn állt. aki olyan elegáns volt mindig, mintha skatulváböl lépett volna elő. Szem p*'’'’ónkocsijával sokszor feltűnt a városban. Alapfizetése a Szeo-pói Nemzeti Színháznál havi 3200 forint volt, s alka’mi fVilénáseivel havi iövpdelmét bőven szaporíthatta. Eqy kis hazugság Zsaroló szándékkal írógépen névtelen levelet írt nőismerősének, és hatezer forintot követplt eev küldönc útián. Üev állította be a pár héttel azelőtti találkozásukat, mintha valaki akkor megleste volna őket és kihallgatta bizalmas beszélgetésüket is, A ahol 30 000, volt ahol 70 ezer forint jutalmat adtak a felmérésben résztvevőknek. A legtöbb ráfordítás 300 ezer forint volt.” (Ennek a Szolnok megyében kifizetett összeg több mint a duplája.) Kiderült azonban a tárgyaláson az is, hogy az OT most tárgyal az 1968—69— 70-es évek hitel elosztásáról, az útépítésekkel, felújításokkal, karbantartásokkal kapcsolatban. Mivel a mi megyénkben sem az útfél- mérés, sem az ezzel összefüggő útkataszter nem készült el, a hitel összegének megállapítása nagyon bizonytalan. Kihallgatta a bíróság ezen a napon Prohászko Miklóst, a KPM közúti fő- igazgatóságának mérnökéi is, aki szintén tárgyalt annak idején Sallóékkal, illetve a harmadrendű vádlott Tóth Istvánnal arról, milyen utakat kell felmérni. Ha a vádlottak ezt az utasítást betartják, s nem mérnek fel közútnak nem számító dülőutakat, vagy csatornákat, hogy több pénzhez jussanak, aligha kerültek volna bíróság elé. A tárgyalást a Pest megyei bíróság a következe napokban folytatja. V. V. levél elküldése után ismét találkoztak. Ismerőse elpanaszolta, hogy ártatlan és nyílt találkozásukat valaki csúnyán ki akarja használni és zsarolással próbálkozik. Mucsi erre azt mondta: ő nőismerőse helyében meggondolás nélkül fizetne, hogy az illető békén hagyja. Mucsi később telefonon azzal hozakodott elő, hogy ő is kapott hasonló zsaroló levelet valakitől, aki négyezer forintot követelt tőle. Azt állította, hogy ezt az összeget ki is fizette. Bekapta a horgot Ezt követően Mucsi Sándor az előző zsaroló levél tartalmával megegyező másik levelet írt nőisrperősé- nek. Pontos dátumot jelölt meg, hogy a küldönc mikor megy a 6 ezer forintért. A jelzett napon Mucs* Sándor az utcán megszólított egy fiatal fiút, akit arra kért, hogy menjen be az általa megjelölt házba X. Y-hoz, akitől majd kan egy lezárt borítékot, s azt majd adja át őneki. A küldönc el is ment a címre, a borítékban azonban nem roposós bankiegyek voltak mint ahogy Mucsi gondolta, hanem úíságja- nírszeleték. A küldöncnek Mucsi Sándor a „sikeres” közvetítésért 10 forint borravalót adott, a fiú által hozott borítékot pedig fü- työrészve zsebre tette. Erre a „szerepkörre” azonban ráfizetett, mert röviddel a boríték zsebre tétele után leleplezték. — Mucsi Sándort zsarolás kísérletnek bűntette miatt mondta ki bűnösnek a szegedi iárásbfréság, és ezért egy év és négvbónaoi sza- badságvesztéere ítélte két évre pedig eltiltotta a köz. ügyek gyakoriáritól. — Az ítélet nem jogerős, A zsaroBő bonviván — A KUNHEGYESI könyvtárban csaknem j.9 ezer könyv található. A könyviárhoz öt iUókkólceön- zo is tartozik. A lakosság egy ev alatt több mint 45 ezer könyvet kölcsönzött. Üj gyermekkönyvtáruk 1966 decembere óta működik. Tavaly három író—olvasó találkozót rendeztek. — BUDAPEST felszabadításáról tartanak előadást az évforduló alkalmával február I3-án Szolnokon a Kassal úti általános iskolában a Fegyveres Erők Klubja rendezésében. Az előadást két kisfilm vetítésével illusztrálják. — MÚZEUMOT rendeztek be Borsod megye legrégibb ipari műemlékében, a telkibányai kőedénygyárban. Az épület alagsorát az ott lakó idős tanítónő, Kádár Sarolta ajánlotta fei a miskolci múzeumnak. A gyár fennmaradt termékeit ugyancsak ő gyűjtötte össze á környező falvakban. Több mint 300 értékes színesen díszített regéci és telkibányai márkával ellátott le- vesestál, kulacs, kancó, lámpatartó és bögre került az új múzeumba. — KÁRPÁTI Rudolf ksrdvívó világbajnokunk február 15-én Szolnokon a vegyiművekben tart előadást érdekes sportpályafutásáról. A kitűnő sportember szenvedélyes zenerajongó is: híres hanglemezgyűj- teménvéből is bemutat néhány felvételt a zenés beszélgetés alkalmával. — TIZENNYOLCEZER, egyenként 30 dekás csibe nevelődik a törökszentmiklósi Rákóczi Termelőszövetkezetben. A húsvéti csemegének szánt csirkéből jó bevételt remélnek a tsz- gazdák. — HATVANAN tanulják a szőlőoltást egv kéthetes tanfolyamon Jászszentand- ráson a Haladás Tsz tagjai közfii. A résztvevőket egy vlsontal szekemh-r oktatja. A szövetkezetben oltvány-iskolát alakítanak ki, s ehhez szi'ksécrBs a helyi szakemberek képzése, — MEGDÖBBENTŐ családi tragédia történt csütörtökön Budapesten a VII. kerületben. Farkas Gábor- né 27 éves betanított munkás a Szfnva utca 8. számú ház harmadik emeleti lakásának ablakából az utcára dobta három éves Katalin és 9 hónapos Gábor nevű gyermekét, majd ő maga az erkélyről az udvarra vetette magát. A kislány a mentőkocsiban. a kisfiú a kórházban meehalt. Az nsz- szonyt életveszélyes álla- netban szállították kórházba. — ÉLÉNK műsorcserét bonyolítanak *e a szolnoki járás öntevékeny csonort- jai. A jászlaHányi é* ívszá- szá felnőtt kórusok. Üjszá- szon szerepa’nek szombaton 11-én. Egy héttel később ueve néz a köt kórus a znírvvaré'r-si énotr'car ven- dö/tekétit yüagwaPékoc.on ad műsort a házigazdákkal eyvüft A rókád szfnl'átsaók 25-én Szászberekre rá odúinak ki. egyfel vonásotokat adnak elő. — CSÜTÖRTÖKÖN hatalmas robaj rázta meg Sopronban a Lenin-könit és a belváros ház"it. Az úgynevezett Kisrodellától északra — mintegy 2.» méter bosszúságban — leomlott a nemrégiben helyreállított középkori várfal egy része. A nyolc méter magas fal egészen az alapokig összerogyott. A statikusok véleménye szerint a a várfal összeomlását valószínűleg a hosszabb id”je tartó enyhe időjárást követő gyors fagyás idézte elő. — A MEZŐTÚRI ímsz áruház több mint három milliós forgalmat bonyolított le a legutóbbi tíz nap alatt. Legkelendőbbek a tartós fogyasztási cikkek, televízió, hűtőszekrény, porszívó voltak. A Nap kél: 6,59 h-kor nyugszik:16.59 h-kor. A Hold kél: 7.54 likőr, nyugszik: 17.57 h-kor. IDŐJÄRAS JELENTÉS Várható időjárás: Kisebb felhőátvonulások. Néhány helyen hózápor. — Élénk, időnként erős északi — északkeleti szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3 —plusz 1 fok között. — ŰJ FMSZ iparcikkből- tot adtak át a napokban Ti- szatenyőn, az üzlet kétszázezer forintos beruházással épült. — MEGNAGYOBBÍTOTTÁK az élelmiszer és csemegeboltot 260 ezer forintos költséggel Kengyelen. A megnagyobbított üzlet néhány napon belül megkezdi működését. — A KŐVETKEZŐ hőnapokban valamennyi megyeszékhelyen bemutatják a Veled vagyunk Vietnam kiállítás anyagát. A magyar fiatalok szoMdaritasi akcióiról és a hős vietnami nép nagyszerű helytállásáról beszámoló tárlatot Budapesten több mint húszezren nézték meg. A tervek szerint október első napjaiban zárul a tárlat bemutatóinak sorozata. — AZ ÉPÍTÉSÜGYI minisztérium építésügyi tájékoztatási központja február közepén, magyar építészeti kiállítást rendez Londonban, a Building Center bemutató-teremben. — AZ ÁLLAMI gazdaságok 12 hlbrldfizemében együttesen több mint 5300 vaeonnyi hibridkukorica- vetőmagot fémzároltak. A hazai szükséglet telj is kielégítésé e 2900—30'K) vagonnyit adnak át. A gvá’H- tásokat március vécére, tehát «óval a kukeri avetés kezdete előtt befejezik. Február 10 Péntek Elvira — MISKOLC kapujában, Hejőc-abánál vasúti sorompó akadályozza a 3-as számú főközlekedési út növekvő forgalmát. Az idén a sorompót eltávolítják és* helyette több mint 35 millió forint költséggel korszerű vasúti aluljáró, építenek. — CSÜTÖRTÖKÖN elhagyta a fehérgyarmati kórházat G. Sándorné tivadarl lakos, aki tavaly, február 24-én egészséges fiúgyermeknek adott életet, de ugyanez év djcembsr 25-én már újra szült, mégpedig egyszerre két fiút. — LUCSKAI PÁL, 43 éves nyírtassai lakos állandóan ivott. Egy augusztus végi napon ismét ittas állapotban, éjfél előtt ment haza és feleségével összeszólalkozott. A veszekedés hajnalban újra kezdődött. Az asszony el akarta hagyni a lakást, ekkor Lucskai hátulról baltával leütötte, ma:d több csapással halálra sújtotta. A férj ezután öngyilkos akart lenni, de ebben megakadá’yozták. A bíróság az igazságügyi orvosszakértők meghallgatása után Lucskal Pált szándékos emberölés4rt tíz évi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — MEGKEZDŐDTEK a megyében a térítésmentes véradó napok. A legutóbbi tíz nap folyamán az. egyik honvédségi alakulat katonái 53 liter vért ajánlottak fel. Szép eredményt értek el Kunhegyesen, ahol százharmincán adtak 45 liter vért. A szolnoki városi tanács és a tanácsi szervek dolgoz si is szintén jelentősen segítették a kórházakat. Jász- dózsán jólsikerült véradó- vérkapó találkozót rendeztek a héten, amelyen msig- netofonszalagről lepergettek egy hat liter vért kapott szülőanya köszönő szavait. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönő- j tét mindazoknak, akik lejthejetlen férjem: tePatai Tamás temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmamat enyhítették. özv. Patai Tamásné Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága kis fiunk ifj Hegedűs Kálmán temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Hegedűs Kálmán és családja Szolnok Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy Bakki József a jászberényi zeneiskola igazgatója folyó hó 3-án elhunyt. Temetése ll-én du. 13.30 órakor lesz a jászberényi fehértói temetőben. Zeneiskola, Jászberény • TV# MOZ !• S ZiNHÄZ Szolnok menyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megvei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadta a Szolnok megyei Lank* adó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon. Szerkesztésig: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusl-i tásban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták ter- lesztik A lan elfifizethetó bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. — Előfizetési díj I hónapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Büdösvlz. — Tisza: Betyárok, MÁV: A párizs-münchenl hálókocsi. Jászberény: Lehel: öt Jómadár. Karcag: Déryné: Fogas kérdés, MEDOSZ: Drága John. Kisújszállás: Ady: Drága John. Kunhegyes: Szabadság: Egiháború. Kunszentmár- ton: Kcrös: Ki ártatlan? Mezőtúr: Béke: Az új kapitány, Dózsa: Gyermekkocsi. Szabadság: Pipák. Tiszafüred: Tisza: A boldog halál angyala. T5- rökszetnmiklös: Dózsa: A Játszma véget ér. — Túrkeve: Vörös Csillag: Hamida. színház: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 1 érakor Viktória, A MAGVAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÜD1ÖJANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18 órától 19 éráig. Kulturális magazin. — Téli napok — téli esték. — Hogy tetszik? — Egy agrármérnök naplójából. — Népi hangszerszólók. — Téglák — daruk. — Alföldi krónika. — Könnyű melódiák. CILEVlZlO: 8.50: Iskola tv — 9.42: A cirkusz kutyája (Olasz kisfilm.) — 10.05: Hellas hangjai (Szovjet kisrilm). — 10.30: Princ, a katona. X. rész -;ism.) 11.10: Iskola-tv. — 11.40: Telesport. — 13.35: Iskola-tv. — 19.00- A TV politikai tanfolyama. — 19.45: Pedagógusok fémma,