Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

1M7 jauuáí 12, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP § Konzervvósért, édesség hetet rendeznek A megye első földmű- fesszövetkezeti ABC-áru- Üáza — amely Kunhegye­sen nyílt meg egy évvel ezelőtt — tavaly mintegy I millió forintos forgalmat bonyolított le. A tíz sze­mélyes áruházban szocia­lista brigád dolgozik, — melynek tagjai vállalták, hogy elérik, illetve túllé­pik a 9 millió forintos forgalmat Ennek érdeké­ben kóstolóval ' egybekö­tött konzervvásárt rendez­nek majd, ahol az újdon­ságokat is bemutatják, Ha­sonló célból rendezik meg az édesség heteit is. Ezen kívül üveg-porcelán bemu­tatóval, egy-egy esetben káposzta. paradicsom, bur­gonya vásárral kívánják a forgalmat emelni, iFetve a lakosság Igényeit kielégí­teni. Saját kezdeményezésük volt a nagykereskedelmi vállalatok személyes meg­keresése. hogy az fi! ára­kat mielőbb láthassák, il­letve azokat meg is ren- de’iék. így jelentősen ja­vult a2 áruház ellátása, bővebb lett a választék. — Ezt a 1ó módszert az idén folytatják. Figyelemmel kísérik az ismertebb névnapokat, ün­nepeket, s erre az alka­lomra ajándékcsomagokat állítanak össze. Bár ez többlet munkával jár. de mint mondták megéri. A lakosság hálás á figyél- méssévért s távalv több- száz Ilyen csomagot vett meg.- mj ­Hasznos klubfoglalkozások — sikeres akadémia Torok szent mikló son Törökszentmiklóson, a művelődési házban tavaly létrehozták a szocialista brigádvezetők klubját- Kez­detben nem sok reményt fűztek hozzá, meglehetősen kevesen látogatták. — Most már azonban életképes, hasznos, klubként könyve­lik el. . . Előre kidolgozott prog­ramja van. Elsődleges cél­ja ugyan a brigádok válla­lásainak segítése, a jó módszerek, tapasztalatok közkinccsé tétele, de emel­lett egyéb feladatokat Is Küzdelem a hóval megold. Előadás hangzik el a klubfoglalkozásokon pél­dául a szabadidő hasznos ir ' tt oktatásról. Ismertetik, ho- i gyan lehet több s -akmát i szerezni. Megvitatják a pártkon cppeszus anyagát és tgy tovább. Tanulmányi kirándulások is szerepelnek a program­ban, így például a városi könyvtár és a szolnoki pa­pírgyár megtekintése. A szocialista hriyédveze- tők klubjának létrehozása jó ötlet, s követésre méltó példa. (Rpvowir'i»!} etoff Nem árt, ha a behívó kéznezkapása előtt a fia­talok ízelítőt kapnak a ka­tonaéletből. Testileg-lelkl- leg jobban fel tudnak így készülni arra. Ezért helye­sen cselekedtek a városi- járási művelődési ház ve­zetői, amikor az MHS-sel egyezetésben létrehozták — ebben a művelődési évadban először — azMHS akadémiát. A fiataloknak előadáso­kat tartanak a hazaflság- ról, a vietnami agresszió­ról, a Varsói Szerződésről és egyéb témakörökből. — Előadókat a kiegészítő pa­rancsnokság, a gimnázium és a KISZ biztosít. a Hó a seqUöíársaknak Eredményes a művelődé­si ház népművelők klub­jának munkája. A foglal­kozásokra: meghívják- a já­rás kuli úrházainak függet­lenített és tiszteletdíjas ve­zetőit is. S arra gondolva, hogy. a népművelés nem- csaií „nivatali” ügy, vendé­gül -látják a tanácsok vb- elönkhelyetteeeit s a köz­ségi párttitkárokat is meg­hívják. A klub legutóbbi foglalkozásán, melyen „a pártkongresszus határoza­tai végrehajtásának segítése a népművelés eszközeivel” című téma szerepelt, a já­rási pártbizottság első tit­kára is megjelent. A törökszentmiklósi.ak példája is azt bizonyíja: kellő előkészítéssel, ese­ménydús programmal, élénk klubéletet lehet tor—oteni. sb — Jövedelem részesedési formák Szó nők megye termelő- szövetkezeidben Növénytermelésben a részesművelés vezet — 16 százalékkal több a bedolgozó családtagok száma (Tudósítónktól) Január 11-én a megyei tanács klubtermében De­meter László, a megyei ta­nács vb terv és pénzügyi csoportjának közgazdásza vezetésével tanácskozást tartottak a járási, városi üzemgazdászok és közgaz­dászok A tanácskozás err,.iu npoirendi pontja volt a megye termelőszövet keze- • e'ter n kolmazott jövede­lem részesedési, munkadí- ’szási módszerek értékelé­melési ágazatok szerint változik. A munkadíjazásban be­következett változás — mindenekelőtt az, hogy növekedett a részesműve- iés — a csa’ádtagok kö­zös munkában való na­gyobb mértékű részvéte­lét eredményezte. 1964- hez viszonyítva Í6 száza­lékkal emelkedett a be­dolgozó családtagok száma. A tanácskozást úgy ér­tékelte, hogy a termelő- szövetkezetekben kialakult munkadíjazási formák ál­talában összhangban van­nak a termelési adottsá­gokkal és a munkaerő hely­zettel. A Jövedelemrészé- sedési formák a szövetke­zeti gazdaságok eredmé­nyeinek növekedését szol­gálják. Tóth Pál A KPM Közúti Igazgatóság nyolc, a képen látható kóló tó gépkocsija, huszon­három vegyes munkagépe és huszonkét salakszőró teherautója biztosítja me­gyénk területén a közutak járhatóságát. — Képűnkön Tóth Imre hótoló gépko­csival úttisztításra indul ÍBu: A 46-os számú tőrökszenimiklós—mezőtúri főközlekedési úton autógréderre) tisztítják állandóan az utat az ismétlődő hőtorlaszok ellen. Az egyik hóval borí­tott szakaszon, ahol az út szegélyét nem lehetett látni, árokba csúszott a gréder és csak nagy nehezen tudták kivontatni A jövedelem részesedési módszereket elemezve meg­állapítható. hogy növény- termelésben a részesműve­lést kiterjedtebien alkal­mazó termelőszövetkezetek * száma 1964-hez viszonyít­va 1* százalékka’ errelke- drtt és elérte a 69 száza­lékot. Ha figyelembe vesz- 97ök az*. hogy a 69 száza­ikon felül még 25 olvan le-mei'«‘•.^vetkezet van. pme'v a növéavtemmles em--két ágazatában al- ka'm-zza a részesművelést, akkor a közös gazdaságok B—90 százaléka tartozik a részesművelést alkalmazóit csovorttába. Az állattenyésztésben a term r' őszövetkezetek 83 százaléka a munkaegj séa és a prémiummal kiegészí­tett munkaoevség jóváírást ilkulm-eza A terme'és va- am.erryt terü’etén kész- >ér*zes rritmkedtlazást ve­retett be viszont a tisza­füredi Hurrán Kató a kun­hegyes* vörös Október, az abáds-riőkt Teoln és a ♦áse'ákóbetml Báke Ter­melőszövetkezet. Emelke­dik ozokeak a termelőszö­vetkezeteknek a száma is, emetveknél a munkadfla- cás formája szinte a tér­'mivízi emlék Be »esetések Dömsödy Jánossá I. ✓ r\ D Hosszú távoliét után új­ra itthon üdvözölhetjük Dömsödv Jánost, a Szig­ligeti Színház művészét, a.k: az elmúlt héten érkezett haza többhónapos olasz.or szági vendégszerepléséről Negyedikén még Pratoban játszott, és alig hogy meg­érkezett, máris a feladatok sűrű lébe csöppent Egv délr előtti próba után és egv pesti utazás előtt találkoz­tam vele én is, hogv arra kérjem, elevenítse fel ven- déftszereolése néhány epi­zódját. Az emlékek felele­venítése kollégák, barátok társaságában néha éjszaká­ba nyúló beszélgetéseken zajlott, megérkezése után. Most ezekből a szerteágazó élményekből csak Iz.elffőt tudunk átnyújtani az olva­sóknak. — A torinói állandó szín­ház hívott meg vendégsze­replésre, Primo Levi 1963- ban megjelent regényéből írt darabban. Nem egyedül én voltam az _g/etlen kül­földi színész. Valóságos kis nemzetközi társulat jött össze ott Lucában, ahol próbáltunk. lengvel“k fran­ciák, izraeliek, egy Fran­ciaországban élő német és egy spanyol színész. Ma­gyarok is hárman voltunk Joó László, Kishegyi Ár­pád és jómagam. A regénv és a darab cí­me: Vajon ember az’ An­tifasiszta dráma, a brieke- naui munkatáborban ját­szódik. A dráma nyugod­tan mondhatom, az előadás világsikert aratott. — A? együttest meghívták ősszel a párizsi Nemzetek Szín­háza fesztiváljára is. — A soknemzetiségű sze­replőgárda is mi-ntpgti n darab internacionalista rn^-knk-uujf jelképezte. Az előadás művészi komep- ciójához tartozott a több­nyelvűség is. — Igen. A külföldi szí­nészek vagy saját anya­nyelvükön és nagyon ide­genszerű olasz kiejtéssel mondták el szerepüket, vagy szövegeiket az olasz színészek fordították? — Tudomásom szerint te nagyon jól beszélsz olaszul. Részben ennek is köszön­hető. hogy a próbák során eqvre ua szereped. A rendező és az alkotók fel- ismerték ezt a készséaedet. — Hogy nagyon jól be­szélek, az túlzás. Nagt-on jól bes-élnek az olasz szí­nészek, ott ugyanis színpa­don talán mindennél fon­tosabb a szép olasz beszéd. De a próbák során valóban egyre növekedett a szöve­gem, végül is a külföldi közreműködők szerepei kö­zül enyém volt a legna­gyobb. — Néhány érdekes dol­got hallottunk az ottani próbamódszerekről is. Ho­gyan készültetek a bemu­tatóra? — A próbák gimnaszti­ka! gyakorlatokkal kezdőd­tek, olyan mozgáselemek elsajátíttatásával, amelyek kapcsolatban vannak a da­rabbal és később a jelene­tek, mozgások megkompo- nálásánál nagy segítséget jelentenek a rendezőnek. Mi később érkeztünk meg és már csak a próbáknak abba a fázisába kapcsolód­tunk be, amikor a szöveg­tanulás kezdődött. De meg­lepetésben így is volt ré­szünk.. Az egvik jelenetben lyes, százkilós gerendákkal gyakoroltuk, míg tökélete­sen be nem idegződött az a tartás, az a mozgás. A rrorenőá1- horzsol­ták a vállunkat, a kezün­ket. A próbarend is más, mint a nálunk megszokott. Délután háromkor kezdőd­tek a próbák és vacsora- sziluettel éjjel egv óráig, sőt, ha a rendező nagyon belelendült még tovább is tartottak. — Az előadás fogadtatá­sának csak nagyon kis visszhangja jutott el hoz­zánk. A bemutatóról o Film Rzfvház Muzsikában Joó László számolt be. Mi­lyenek voltak orz ottani sa jtóvélemények? — A sajtó pártállásra való tekintettel értékelte a darabot. Legmelegebben természetesen az Olasz Kommunista Párt lapja, az Unita üdvözölte, de akad­tak olyan lapok Is, ame­lyek ellenségesen fogadták. A kritika főleg a darabbal foglalkozott, az előadásról vagy nem is írtak, vagy megemlítették, hogy mind az ötven közreműködőjé­nek felsorolására nem vál­lalkozhatnak. Ott ez külön­ben sem szokás. — Tudomásom szerint annak a lehetősége is fel­merült, hogy még ebben az évadban a szolnoki szín­ház is bemutatja a Levi darabot. Ennek legkomo­lyabb akadálya talán éppen a hatalmas létszám. — Valóban foglalkozott a színház vezetősége ilyen gondolattal. A szereplők számát szükség esetén csökkenteni is lehetne. Én mindenestere magammal hoztam a darabot, sőt egy regénvnéldánvt is, de érv taián Herényi igazgatót kel lene- inkább megkérdezni 'Folytatjuk) Rideg Gáboi

Next

/
Oldalképek
Tartalom