Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

i SZOLNOK MEGSS NÉPLAP 196'?, január í% a vasútállomás biztonsá­gi berendezései elavul­tak, s ennek következtében na­gyobb a baleseti veszély. Különösen a gurítónál, ahol a saruzók kézzel he­lyezik el a vágányokra a sarukat, és az árukezelők­nél. ahol kézi erővel kény­telenek mozgatni az árut. Ezeken a területeken rosz- 8zabbodott a baleseti sta­tiszta. Míg 1965-ben 11, tavaly 13 üzemi baleset történt. Kedvezőbb képet mutat a társadalmi tulajdon vé­delmében elért eredménv. A dolgozók ébersége, va­lamint a gazdasági és tár­sadalmi szervek vezetői részéről tett biztonsági in­tézkedések nyomán tavaly egyetlen nagyobb összegű lopás, hanyag, gondolán kezelés nem fordult elő. A végrehajtó bizottság a jelentést elfogadta, ugyan­akkor kérte az állomás ve­zetőit. hoffv tegyenek meg mindent a dolgozók mun- kakörölrpénve'nek javításá­ért. Bár a rekonstrukció­val ez lényegesen megvál­tozik. de addig is biztosít­sanak ruhaszárító helyisé­get a saruzóknak. hogv ne az este levetett vizes mun­karuhát keblen felvenniök másnap reggel: létesítse­nek a külső terüieten dol­gozó nők részére külön öl­tözőt. mosdót; további munkavédelmi előadások, oktatófilm-vetítések szer­vezésével iánnlianak n bal- esetoir csökkentéséhez. A véffrebaltó bizottság Rzután a városgazdálkodá­si csoport «Szolnok téli tisz­tántartásáról szóié ««ienté­tét vitatta meg. Elismeré­A KPM Közúti Főigaz­gatóságának tájékoztatása szerint szerdán a közúti igazgatóságok nagy erővel folytatták a küzdelmet a hótorlaszok ellen. Már va­lamennyi főútvonal járha­tó. és az utóbbi 24 órában 144 összekötő és bekölőút- ról is sikerült eltávolítani a bótoriaszokat. Ha újabb havazások vagy szélfúvások nem akadályozzák a munkát, akkor egy-két napon belül a jelenleg még járhatatlan 72 összekötő és bekötőutat is megtisztítják a hótorla­szoktól. Az erős lehűlés meghiz- laTta folvóink, tavaink je­gét. A Balatonon még nincs összefüggő jégtakaró. A Velencei tó a szerdára vir­radó éiszaka befagyott. A Tisza felső szakaszán már megállt a iég. A Tiszalök fölötti szakaszon 234 kilo­méter hosszúra növekedett a jégmező — a töbH sza­kaszon erős a zailás, a víztükörnek 40—70 százalé­A szolnoki al esi szigeti meteorológiai állomás ügye­letese nem sokat nézeget­te a sziporkázó csillago­kat. amikor tegnap hajnal­ban a fehérre festett házi­kóhoz ballagott, hogy a hőmérőt leolvassa. A metsző hidegben gyor­san rápillantott a skálára, s már írta is a számokat a naplóba: -"-23.4 °C A hideg még reggel fél hétre is csak ewy fokot mérsék­lődött. Ennél alacsnnvabb hőmc-sévietet Szolnokon csak 1964 január 18-an mértek, amikor is —23,8 °C-ra süllyedt a hőmérő hi- ganvs7ála. Az idei ..mély­ségi” rekord az 1963. ja­nuár 18-i mérési érték ., csúcsbeállítása”. A hótakaró vastagsága Szolnok környékén pilla­natnyilag 26 centiméter, szerda reggelre vnslag zúzmara fedte be. A leve­gő nedvességtartalma az említett napon 87 száza- 'ék volt. emiatt a levegő igen párás és hideg, ben­ne mikm^zkópikus nagysá­gú szilárd részétel-ék (ko­rom. por stbl lebeanek, ezért erősen szennyezett. — VÁRATLAN akadály zavarta meg a forgalmat szerdára virradó éjjel a budapest—kaposvári vasút­vonalon. A Baté és Taszár közötti szakaszon, nyílt pá­lyán kettészakadt egy te­hervonat Két órába telt amíg a különvált szerelvé­nyeket a hidegben be tud­ták vontatni a legközelebbi állomásra. Emiatt a Buda­pestről Kaposvárra tart! személyvonat kétórás ké­séssel futott be a kaposvá­ri állomásra. A bajt az idézte elő, hogy a dermesz­tő hidegben a vagonokat összekapcsoló vonóhorog rendellenesen működött — A TRAKTOROK javí­tásánál használt drága im­portanyagok helyettesítésé­re a szarvas^ mezőgazdasági gépjavító állomás alkalma­zott hazánkban először mű­anyagot. Az első hatszáz műanyaggal javított DT és MTZ típusú traktort a leg­különbözőbb talaj- és dom­borzati viszonyok között próbálták ki. Az egyéves próba tapasztalatai igazol­ták, hogy a helyileg előál­lítható műanyag-alkatré­szek tökéletesen megfelel­nek mezőgazdasági gépek javítására. — A HA .mÖSAOB A N | vadőrök az utóbbi napok­ban több farkasgyanús nyomra bukkantak. Egy al­kalommal szét tépett őzet találtak, más alkalommal egy tanyáról tűntek el kö­vér libák. A vadásztársa­ságokat riasztották. A kö­vetkező napokban megkez­dődik az izgalmas vadászat — EGY nyugatnémet eég gépkocsikba szerelhető au­tomatát készített, amely égő cigarettával látja el a veze­tőt. Az automatában húsz cigarettát helyeznek el, t gombnyomásra egyenként dobja ki a már meggyújtoti szivarkákat. — „A KÖZLEKEDÉS ve­szélyei” — erről a kérdés­ről kellett dolgozatot írniuk az egyik római iskola tanu­lóinak. Egy Gianpolo Mon­ti nevű tanuló a követke­ző megállapítással zárta fo­galmazványát: „az autó leg­veszélyesebb alkatrésze —a sofőr” — AZ ANGLIAI Burton- on Trent atitóbuszkalauz- nőinek megtiltották, hogy szolgálatteljesítés közben mini-szoknyákat viseljenek. Az autóbuszvállalat szóvi­vője kijelentette; „zavarba hozná az utasokat, ha a kalauznők mini-szoknyában járnák az emeletes autó­busz lépcsőit,” A rekonstrukció befejezéséig is javítsanak a szolnoki vasutas dolgozók munkakörülményein A belvízveszélyes helyekről elszállítják a havai A vállalatok és intézmények is takarítsák a járdát Ülésezett a városi tanáén vb Tegnap délelőtt a MAV-állomás oktatótermében tartotta ez évi első ülését a szolnoki városi tanács végrehajtó bizottsága. Napirenden a szolnoki vasútál­lomáson dolgozók szociális, kulturális, egészségügyi és munkavédelmi helyzete, a társadalmi tulajdon védel­me, továbbá a város téli tisztántartásáról szóló je­lentés szerepelt. r A napirendek tárgyalása előtt Csényi László, a vá­rosi tanács vb titkára tá­jékoztatta a jelenlévőket a választással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Elmondotta többek között, hogy az összeírásokat a ter­vezett határidőre befeje­zik » így semmi akadálya nem lesz annak, hogy feb­ruár 2-től—15-ig megtart­sák a jelölőgyűléseket. — Végleges az országgyűlési képviselő jelölőgyűlések időpontja és helye is. E tájékoztatást követően került sor az első napi­rendi pont tárgyalására. Mivel lapunkban a vas­utas dolgozók szociális, kulturális és egészséeügyi helyzetével a napokban rész’etesen foglalkoztunk, ezúttal a vb észrevételei közül csupán néhány fon­tosabbra térünk ki. tgy el­sősorban a vasutas dolgo eók munkavédelmi helyze­tére. A jelentés szerint sét fejezte ki a csoport­nak a napokban hirtelen lehullott nagymennyiségű hó eltakarításáért, s kérte, hogy a jövőben is hasonló­képpen szervezze meg a munkát. Erre, mint a jelentésből is kitűnt, — lehetőség van. A hőeltakarítási mun­kákhoz két hóeke, egy univerzális hótoló sep­rőgép áll a csoport ren­delkezésére. E gépeken kívül két von­tató, három dömper, négy tehergépkocsi és huszon­négy fogatolt jármű is biz­tosított. Elegendő só és só­zott salak is van az utak szórására. A téli tisztántartáshoz tartozik még a háziszemét elszá’lítása is. Itt nincs minden rendben. A két KUKA szemétgvűitő gép­kocsi. a négv tehergépjár­mű és a kilenc lovaskocsi elegendő ugyan a napon­ként összegyűlő mintegy 300 köbméter szemét el­szállítására. de ezek a jár­művek nem mindig hasz­nálhatók. Gyakran szorul­nak javításra a KUKA gépkocsik. Ilyenkor csak egy KUKA tud dolgozni, s még este 10—11 órakor is kénytelenek a várost járni, hiszen 2500 kukát kell ki­üríteniük. Szükség lenne te­hát egy újabb KUKA gép­kocsira. A jelentést megvitatása után a végrehajtó bizott­ság elfogadta, s utasította a városgazdálkodási cso­portot, hogy kezdjék meg a hó elszállítását a belvíz- veszélyes helyekről. Ezzel sok tavaszi kellemetlenség­től mentesíthetik majd a város néhány kerületének lakóit. Ezekről a helyekről még az udvarban lévő ha­vat is elszállítják, ha azt a lakók az utcára kihord­ják. Az ülés a jövőre a Tóth Ferenc és a Beloiannisz utca sarkán épülő és át­adásra kerülő új ABC áru­házzal kapcsolatos előter­jesztés elfogadásával ért véget TELI HÍREK kát fedik a jégtáblák. Megkezdődött a zajiás a Dunán is. Egyelőre kevés a jég, a víztükörnek mind­össze 5—10 százalékát fe­di jégtábla. Ez a szórvá­nyos dunai zajiás viszont azt is jelenti, hogy nincs már egyetlen jégtelen fo­lyó, vagy tó sem az or­szágban. A MAHART, amíg csak lehetséges, fenntart- í ja a teherforgalmat. A TÜZÉP Főigazgató- ] ság tájékoztatása szerint mind a fővárosban, mind vidéken megfe'elő. zavar- ta’an a tüzeTőellátás. A német brikett kivéte­lével minden szén kapha­tó. A telepek képletei ak­korák. hogy még a hideg fokozódása, a vasúti szál­lítás esetleges akadozása esetén is elegendők lesz­nek február véCTéig. — A szállítással egyelőre nincs baj, s íev várhatóan egé­szen a fűtési idénv végéig meofo’eiő mennyiségű tü­zelő áll a lakosság rendel­kezésére. de hideif van! — AZ OLASZOK már nem hisznek a régi latin közmondásban amely sze­rint „in vino vérit as". A szakértők ugyanis kimutat­ták, hogy Olaszország je­lenleg több bort termel, mint akár Franciaország, akár Spanyolország, holott szőlőinek területe jóval ki­sebb azokénál. Ennek csak egyetlen magyarázata lehet­séges: az Olaszországban palackozott boroknak mint­egy harmadában egyáltalá­ban nem bort árusítanak, hanem valamiféle vízből, cukorból, szeszből és vegy­szerekből készült keveréket. — A LEGÚJABB adatok szerint a világ legsűrűbben lakott városa — Párizs. Egy négyzetkilométeren 32 0Q0 lakos él, szemben a tokiói 16 000-rel, a NEW York-1 13 200-zal és a berlini 3500-sál. — HASSZÁN Jeftedi 75 éves iráni földbirtokos majdnem az őrületbe ker­getett két népszámlálól, akik hiába próbálták meg­állapítani, melyik gyermek­nek melyik Feftediné az anyja. A földbirtokosnak ugyanis 36 feleségétől 64 élő gyermeke van. — HATVANHÉTBEN 67 millió forint értékű munkát végez a megyei építési és szerelőipari vállalat. Jász­berényben egy sebészeti pavilon épül 2 millió forin­tos költséggel, míg Szolno­kon 72 OTP lakást adnak át egyéb munkáik mellett. Ebben az év»- befejezik az áthúzódó i íegium át­alakítást, amelynek a ho­moki gyógypedagógiai is­kola növendékei és a peda­gógusok örülnek majd. Ügy vélik, hogy sikerülni fog a kisújszállási 108 férőhelyes Istálló befejezése is. A Nap kél: 7.29 h-kor, nyug.: 16.16 li­kőr. A Hold kél: 9.04 li­kőr, nyugszik: 17.51 h-kor. IDŐ JÁR ÁS JELENTÉS Várható időjárás: Válto­zóan felhős, párás, többfelé ködös idő, helyenként erős zuzmaraképződéssel. Főleg az északi megyékben újabb hószállingózások, havazások. Időnként megerősödő déli, délnyugati, majd fokozato­san nyugati és északnyu­gatira forduló szél. Várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz S—mí­nusz 10 fok között, az erő­sen ködös helyeken mínusz IS fok körül. — ELKÉSZÜLT a ti sza­bói bekö őút. A három ki­lométer hosszú út portala- nított, hat méter széles. A záróréteget csak a tél el­múltával teszik rá, de már így is járható. — FOGORVOSI lakást építenek Tiszarofíon 300 ezer forintos költséggel. En­nek nemcsak a községbeli­ek örülnek, hanem a szom­szédos falvak lakói is. akik ide járhatnak majd szak- rendelésre. — VOLT vöröskatonák figyelem} Kiss Mihály, Szolnok, Csalogány utca 16. szám alatti lakos kéri azo­kat a volt harcostársakat, akik Kalocsa, Martfű, Ceg­léd, Lajosmizse, Párkány- nána és az Ipolyság környé­kén együtt küzdöttek vele, keressék fel levelükkel és írják meg, ki volt a szá­zad, illetve a szakaszpa­rancsnok, melyik hónapban tartózkodtak az említett he­lyeken. — FARSANGI gálaestet rendez a Hazafias Népfront városi bizottsága a karcagi Déryné művelődési házban. A meghívottakat a táncdal­fesztivál közismert szerep­lői szórakoztatják majd, il­letve a fővárosból meghí­vott tánczenekar. — RECSEG-ROPOG a jég a szolnoki Ti zahíd alatt. A szinte az egyik parttól a másikig érő jég­táblák a pilléreken gyakran megtörnek, de rövid to- vábbúszás után egyesülnek a hidlábakhoz és a parthoz ütődés következtében szét­töredezett tábladarabok. A Szolnok környéki zajlés mértéke száz százalékos. A hideg idő egyre hizlalja a jégtáblákat és az alacsany hőmérséklettel magyarázha­tó, hogy a csatornákat és a* állóvizeket már 5—10 centiméteres jégpáncél bo­rítja. — TÖBB mint százezren keresték fel az elmúlt év­ben a szolnoki gyógy- és kádfürdőt. A látogatók nagy része csak a tisztasági für­dőt vette igénybe, de egy­re szaporodik azoknak a száma, akik orvosi rende­letre itt részesülnek súly­fürdőben, iszappakolásban és egyéb gyógyításban. — CSAK jó híreket hal­lottunk a szolnoki Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál. A tájékoztatás szerint ebben az évben jobb lesz a fürdőkád ellátás, sőt 1967. második felében szí­nes fürdőkádakat és cs m- peárukat is forga’omba hoz­nak, A terveik szerint olaj­kályhából 20—30 százalék­kal többet adnak ei u idén, bár valószínű, hogy így sem fogják kielégíteni az igényeket. A lakathiinvt hivatott póto'ni a jugoszláv imoort, míg a Lengyelor­szágból behozandó kerék­párok a gyermekeknek okoznak majd örömet. A 125 köbcentiméteres Danu- via motorkerékpárt mór nem gyárt iák tovább, he­lyette a Tátrán röhögő je­lenik meg a hazai piacokon. — TÚLTELJESÍTETTE kongresszusi felajánlását a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat. Az évi tervéin fe­lül 52 185 tonna kőolajat és 34 millió köbméter fö1dgázt adott át 1966-ban a népgaz­daságnak. Sf A UTÓBUSZT ind« a Mátrába a szolnoki IBUSZ január 15-én. — Részvételi díj: egy ebéddel 94.— Fi. Jelentkezés január 12-ig az IB ÚSZNÁL, Január 12 Csütörtök Ernő áifolö • ÍV#MŐÍZÍ® SZÍNHA'2 SÍOZIs Szolnok : Vörös Csillag: Ot lómadár, Tisza: Eroica, — Vegyiművek: Az első eszten­dő. Jászberény: Lehel: Fáraó I—II. Karcag: Déryné: Zorba, a görög, MEDOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: Egy ma­gyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Kunhegyes: Szabadság: Hófe­hérke és a hét vagány. Kun- szentmárton: Körös: Chaplin kavalkád. — Mezőtúr: Béke: szünnap, — Dózsa: Nyugtalan ház, Szabadság: Tom Jones. Tiszafüred: Tisza: Vörös siva­tag Tőrökszenmiklós: Dózsa: A kisasszonyok később jön­nek. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Jászlákóbalmán este 7-kor: Egy bolond százat csinál. a Magyar radio es tv SZOLNOKI STrntOJANAK MOSODA tsz méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 éráig Az úlságíró jegyzetfüzeté­ből. — Mesterségem címere. — Magyar nóták. — Böngésző. — Régi melódiák. — Három falu krónikája. — Népdalkettősök. tlLIVtZO: 8.10: Iskola-tv. — 10.26: A filozófia doktora (ism.l. — 11.50- Utazás tegv nélkül (ism.) — 12.20: Mi történt azóta? Ism.) — 13 40- tskola-tv. — 1725: Hétmérföldes kamera. (Mm.) — 17.40- Mezőgazdasági gzakfllmsorozat. — ts.io: Hírek. — 18 15: Zseb-tévé. — 18.45: Te­lesport. — 19.10 Kapcsoljuk... 19.40. A világ tréképe előtt. —■ 19.50: Esti mese. — 20.00 TV-Híradó. — 20.20: Harapófo­góban (Olasz film.) — 21.35: Zenei Figyelő. — 22.15: TV- Hlradó — 8. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP! A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23-20. 20-69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivata* r Szolnok. I. 92. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és áru sí tásban a Szolnok megyei pos tahivatalok és fiókposták tér íesrtik. A lap előfizethető bá: mely postahivatalnál é3 kéz besítőnél — Előfizetési dij hónapra 12— Ft Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat FelelŐ9 vezető: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom