Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19»!. Jaawfcr 4. MINDENFELŐL A vietnami háború eddigi legnagyobb veszteségeit szenvedték el az amerikaiak »JAKARTA A szélsőjobboldali indonéz egyetemi és középiskolai diákfrontok csütörtökön újabb heves Sukarnoelle- nes tüntetést rendeztek Djakartában. A Kami és a Kappi szervezet aktivistái a hadsereg vezetőit is felkeresték és hivatalaik előtt azt kiabálták: „Akasszátok fel Sukarnot!”, „Hadbíróság elé Sukarnoval!’’ ÚJ DELHI Eugene Rostow, az Egyesült Államok helyettes külügyminisztere szerda este Újdelhibe érkezett, ahol az Indiának nyújtandó élelmezési segélyről tárgyak TOKIO Egy heti tartózkodás után Costa e Silva, Brazília megválasztott elnöke Tokióból az Egyesült Államokba utazott. A chilei válság Edurado Frei chilei elnök szerdán többórás tanácskozást folytatott lemondott -.ormányának tagjaival és a kereszténydemokrata párt vezetőivel a kormányválság megoldásáról. Santiago de Chilében olyan hírek terjedtek el, hogy az új kormányban három katonai vezető is helyet kap. A chilei Kommunista Párt Politikai Bzottsága a kormányválsággal kapcsolatban nyilatkozatot adott ki, s ebben rámutat, hogy a Kommunista Párt álláspontja az elnök amerikai utazásával kapcsolatban logikusan következik a párt következetes antiimperia- lista magatartásából, de ez az elutasítás a reakciós nemzeti párt részéről csak demagóg mesterkedés, amellyel elveszett pozíciókat akar visszaszerezni. Sztrájk éi tüntetés Aden ben Heves tüntetések színhelye volt Aden a brit megszállás 128. évforduló ián, csütörtökön. Egyidejűleg nagyszabású sztrájk bénította meg a város forgalmát. Aden különböző részeiben a nap folyamán 11 gránát robbant, egy arab polgári személv és tizenegy arab rendőr sebesült meg. A tüntetők felgyújtották a kormány három gépkocsiját. A rendőrség szóvivője szerint az egvik körzetben lövéseket adtak !e a rendőrökre, de sebesülés nem történt. A város rnás részein a riadórendőrség kocsiiáról több letartóztatott személyt kiszabadítottak. Az adeni dolgozók eleget téve a megszállt Dél-Jemen Felszabadítás! Frontja felhívásának, 24 órás sztrájkkal tüntettek a brit megszállás ellen. Az utcák forgalma meebénult. bezárták a bankokat, az üzleteket. A hatóságok szerint a repülőtér és a kikötő bonyolított le csak némi forgalmat. A jászjákóhalmi Béke Termelőszövetkezet eladásra ajánl: ISI cm-es Hop vonyxott kerítés drótszöeetet nagy mennyiségben. | Ajánlatokat a fenti 1 címre kérjük. ZIEGENHAIN Szerdán befejeződött a nyugatnémet hadsereg „párducugrás” fedőnévvel megtartott hadgyakorlata, amely tíz év óta a legnagyobb arányú hadgyakorlat volt. ötvenkétezer katona vett részt benne, köztük amerikaiak, franciák és belgák. LAP AZ Bolíviában letartóztattak tizenhárom ellenzéki politikust. akik ellen azt a vádat emelték, hogy felforgató tevékenységük céljaira használták ki a diákzavargásokat, amelyek a magánegyetemek felállítása ellen tiltakoztak. VARSÓ Lengyelországban tovább terjed az influenzajárvány. A járvány jelenlegi fő fészke Lublin és Wroclaw. Wroclawban a betegek száma közel negyvenezer, napi 3500 új beteget jelentenek. A járvány eddig Wroclaw vajdaságon kívül Lublin, A pekingi plakátok a ..tömegszervezetekben uralkodó korrupciós jelenségekről” írnak, hangoztatva, hogy „kapitalista úton járó hatalmon lévők pénzzel és anyagi eszközökkel a tömegszervezetek alóásá- sával foglalkoznak”. — A „forradalmi lázadók” plakátjai követelik azt is, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságénak január 11-i közleményével összhangban az állambiztonsági szervek és a katonák védelmezzék a bankokat. Egyéb „tace- baók” (plakátok) azt kívánják. hogy azokat a munkásokat, akik más városokból' Pekingbe jönnek, azonnal vissza kell küldeni oda, ahonnan elindultak, s ehhez, ha szükséges, hatalmi eszközöket is fel kell használni. A kínai fővárosban a „forradalmi lázadók parancsának” megfelelően egy sor üzletet szerdán zárva tartott A pekingi Ülök a lemezjátszó előtt és hallgatom a hangfelvételt. A lemez nem' sak Ruby vallomását tartalmazza: megörökítette Kennedy elnök beszédét is, amelyet Dallasba érkezésekor mondott. — Párizsban járva azt mondtam, hogy a feleségemet kisértem el, — trélál- kozott az elnök. — Itt elmondhatom, hogy azért jöttem Dallasba, hogy elni- sérjem Johnson alelnököt... És újra felidézi a hanglemez a riporter elfúló hangját, amint a Kennedy elleni merénylet részleteit ismerteti. Aztán egy másik, de nem kevésbé megdöbbent hang, szintén riporteré: „Oswaldra rdlőt- tekl.„ Rálőttek Oswaldra!.,. Katowice, Lódz, Zielona Gora, Poznan, Rzeszow és Kielce vajdaságokat érintette. Varsóban egyelőre nagyarányú megbetegedések nem történtek, de a gyógyszertárakat máris megfelelő mennyiségű orvossággal látják eL MADRID ötszáz madridi egyetemi hallgató „illegális” nagygyűlésen tiltakozott Manuel Portela, a szabad szakszervezetek küldöttének letartóztatása ellen. PÁRIZS Spanyol munkásbizottságok, amelyek a hivatalos szakszervezetekkel szemben egyre inkább a spanyol dolgozók valódi szakszervezeteinek szerepét töltik be, a dolgozók követeléseinek elfogadtatásáért január 27- re sztrájkfelhívást adtak ki a madridi dolgozók és február 1-re az astúriai szénbányák dolgozói számára nagyáruház több bejáratánál „lázadó osztagok” pecsétjével ellátott zárószalagok tűntek fel, amelyek hírül adják, hogy az áruház zárva tart. Peking legnagyobb órásüzletében nem árusítanak karórákat, s a pult fölött jelszavak hirdetik: „Védelmezzük az állami vagyont!” Másutt „Ne vásárlással, hanem a kulturális forradalommal foglalkozzunk!” — feliratok láthatók. A Liu Sao-csi államelnököt és Teng Hsziao-pinget, a KKP főtitkárát lámadó, immár „hagyományos” plakátok mellett szerdán a jelszavak és plakátok tömege támadta Csu Te-t, a politikai bizottság tagját az országos népi gyűlés állandó bizottságának elnökét. A kínai forradalmi harcok legendáshírű katonai parancsnokáról, aki tavaly töltötte be 80. életévét „forradalmi lázadók” azt állítják, hogy „revizionista és ellenforradalmár". Igen, azt hiszem, meghalt!...” A hanglemez ezután az elnökgyilkosság tanúinak higgadt vagy kevésbé higgadt vallomásait mondja eL A hosszan játszó lemez utolsó akkordja, amely szinte az egész felvétel végső kicsengését adja, — a titkos interjú Jack Ru- byval, szinte a szó szoros értelmében a halálos ágyon. A hang, amely a Capbol cég képviselője szerint Jack Rubyé, rendkívül gyenge, elnyomja a légkondicionáló berendezés moraja. (A magnetofont, mint tudjuk, egy aktatáskában rajtették el, s azt a szellőző berendezés dobozára tették.) A haldokló Ruby elmondja, hogyan került a rendőrségi épületbe, ahol Amerikai vadászbombázók szerdán, immár a harmadik egymást követő napon támadást intéztek a VDK fontos vasúti csomópontjai ellen az észak-vietnami főváros közelében. Bombatámadásokat jelentettek Hanoitól 32, illetve 64 kilométerre északkeletre. A Nhan Dán csütörtöki számában rámutat, hogy a Viet Tri ipari központ elleni támadás során január 14-én és 15-én számos polgári személyt, többségükben öregeket és nőket és gyermekeket megöltek, illetve megsebesítettek. A támadások súlyos kárt okoztak a város lakóinak házaiban. Ezek a barbár akciók újabb kihívást jelentenek a vietnami néppel, a szocialista országokkal és az egész haladó emberiséggel szemben — hangoztatja a lap. Az ausztrál fővárosban hivatalos látogatáson tartózkodó Ky dél-vietnami miniszterelnök szerdán Canberrában tartott sajtó- értekezletén kijelentette, hogy „csupán azért jöttem, hogy köszönetét mondjak”, ugyanakkor azonban hozzátette, hogy esetleg újabb egészségügyi csoportok küldését kéri az ausztrál kormánytól, mivel — úgymond — „parasztjaink nagyon szeretik őket”. A Pravda különtudósító- ja, Alekszejev cikkét közli a lap csütörtöki számában. A tudósító Nam Dinh városában járt, ahonnan a lakosság jelentős részét a gyakori bombatámadások miatt kiköltöztették. Namba tartományban, ahová Nam Dinh város is tartozik, az elmúlt 18 hónap során 48 amerikai repülőgépet lőtték lé, ebből kilencet a polgári lakosságból alakult honvédelmi egységek. Barri GÖÍdwater volt amerikai elnökjelölt csütörtökön befejezte háromnapos dél-vietnami látogatását. Saigonban újságíróknak adott nyilatkozatában ismét kijelentette: „meg vagyok győződve, hogy az Észak-Vietnam elleni bombatámadásokkal kapcsolatos korlátozásokat meg kell szüntetni, ha meg akarjuk nyerni a háborút”. Oswalddal összetalálkozott. Mint mondja: mindez a véletlen műve volt. Közlekedési kihágást követett el: véletlenül befordult egy autóbusz mögött, és mans a rendőrségi parkolóhelyen találta magát. Ki kellett szállnia. Így került merő véleflenségből a rendőrségre. A különben kordonnal lezárt épületbe. Aztán elővette 38-as revolverét, — amely mindig a zsebében lapult, és hasbalőtte Os- waldot. Most a kérdések következnek, Ruby válaszaival. — Minden olyan volt, mint valami álom, — vallja Ruby — de még mielőtt megértettem volna, hogy mi történik, ismét a földön találtam magam. KÉRDÉS: — Ismerté Os- waldot korábban? RUBY: — Soha nem ismertem és nem láttam azelőtt. KÉRDÉS: — Előre eltervezte ezt a gyilkosságot? RUBY: — Lelkileg egészen össze voltam törve azokban a napokban. KÉRDÉS: — Van-e akár egy szemernyi igazság -b- ban, hogy Oswald járt az ön klubjában? RUBY: — Soha nem járt. Az egész kitalálás. Ha nem kanyarodom be tévedésből az autóbusz mögött, nem történik semmi... A Rubyval készített in Egyébként az Egyesült államok Dél-Vietnamban harcoló katonai egységei a január 14-ével véget ért héten a vietnami háború eddigi legnagyobb veszteségét szenvedték el. Egy amerikai katonai szóvivő szerint az említett időszak során 1194 amerikai katona halt meg, sebesült meg, illetve tűnt eL Amerikai források szerint az amerikaiak teljes veszteséglistája — a háború kezdetétől számítva — ily módon alakult: 6875 halott, 39 261 sebesült Johnson elnök szerdán elfogadta John Connor kereskedelemügyi miniszter lemondását. Connor döntését azzal indokolta, hogy vissza akar térni az üzleti életbe. Mint a Fehér Ház szóvivője közölte, az elnök Alexander Trowbridge eddigi kereskedelemügyi miniszterhelyettest megbízott miniszterré nevezte ki. — Herbert Holloman lett az új miniszterhelyettes. Mint a Reuter rámutat, Connor lemondása előtt több ízben is panaszkodott amiatt, hogy nincs elég befolyása a gazdaságpolitika ötszáz rendőrt vezényeltek ki szerdán a kaliforniai San Quentin börtönéhez a mintegy 2000 fehér és néger rab összecsapásának megfékezésére. A zavargás hétfőn kezdődött, amikor a börtön udvarán séta közben összeverekedtek a fehér és néger rabok és egyikük halálosan megsebesített egy fehér elítéltet. Kedden 900 néger nem volt hajlandó felvenni a terjű 12 percig tartott A hanglemezre már a megszerkesztett változat került: ennek hangzásideje 2 perc 55 másodperc. A Capitol hanglemezgyártó cég képviselője ezt azzal magyarázta, hogy a légkondicionáló berendezés okozta zavarok miatt a hangszalagról a beszélgetés nagyobb részleteit nem lehetett rekonstruálni. Az aktatáskába rejtett mikrofont, mint tudjuk. Ruby fivére vitte be a kórházi szobába. Vele volt a vádlott ügyvédje és két nővére is. Kívülük még egy rendőr és egy ápolónő tartózkodott a helyiségben. A hanglemezgyártó cég képviselője nem adott magyarázatot arra, hogyan történhetett, hogy sem a rendőr, sem az ápolónő nem vette észre, hogy Rubyval tulajdonképpen interjú ké- szüL Újra meg újra lehallgatom a lemezt. Vízkeresztkor a Capitol cég szenzációja megjelent a hang- lemezboltokban. Ezrek és tízezrek fogják hallgatni itt is és másutt is: olyanok, akik hisznek a Warren-je- lentésnek és olyanok is. akik nem hisznek neki. — Mert nagyon sok amerikait foglalkoztat, hogy mi az igazság az elnök nalála körül. S nemcsak hivatásos jogászok keresik ezt az igazságot, hanem újságírók, háziasszonyok, egyetemi hallgatók is. Tucatjával vannak már ilyenek: leveleznek egymássab kartotétése rámutat, hogy Kanan sokmiLüó dollár nyeresége vág zsebre a vietnami háború révén. Szerdán a kanadai pafia- ment is foglalkozott a katonai szállítások kérdésével. Az ellenzék képviselői a kormány szemére vetették, hogy a fegyverszáliításol sehogy sem egyeztethetni, össze a kormány hivatalosan meghirdetett semleges ségi politikájával. Diefen baker volt miniszterelnöl az ellenzék vezetője sürget te, hogy a Pearson-kormán „világosan fejtse ki polit káját Vietnammal kapcs, latban”. kokat állítottak össze, s keresik az igazságot, amilyet a Warren-bizottsá s nem tudott, vagy sem akart megtalálná Újra meg újra meghallgatom a Jack Rubyval készült titkos interjút Szavainak úgy kell hangz. niok, mint egy halálra!t/, utolsó gyónásának. Korányén meglehet, hogy a le mez készítőinek az volt r elgondolása: Ruby szav- majd eloszlatják a gyanú hogy Kennedy elnököt eg összeesküvés ölte meg. Éi azonban azt hiszem, hog ez a hanglemez, amely szá? ötven perccel Ruby hala! után jelent meg, hogy e az interjú, amelyre a rend őrség és az ápolónő orr; előtt „titokban” készítet tak, hogy a lemezen felhangzó nagyon is tudató: kérdéssorozat — éppen ellenkezőleg, a kőtelkedé- újabb hullámait indítja el Az Americana Hotelbe: rendezett sajtókonferenciár a Capitol hanglemezgyártó cég képviselője bejelénter te, hogy a lemez bevételé nek bizonyos hányadát felajánlották a John íennedy emlékkönyvtár javára. Egv órával később azonban már ismeretessé vált a könyvtár kurátorainak válasza: „A Kennedy-emlékkönyvtár nem fogad el adományokat ilyen típusú kereskedelmi vállalkozásoktól. G. Borovik (Serény Péter fordítása) Bezárták Peking legnagyobb órásüzletét Lehallgattam a Ruhy-1 emezt Az alábbi riport szer- sajtóügynökség New sője az APN szovjet York-i tudósítója. Január első keddjén, pontosan százötven perccel Jack Ruby halála után, a Capitol-hanglemezgyár sajtóértekezleten mutatta be a New York-i Americana Hotelben azt a titkos bang felvételt, amely Jack Ruby alighanem utolsó vallomását tartalmazza. Most, New York-i otthonában, ismét lehallgattam az immár hírhedtté vált lemez egyik példányát. Vannak még véletlenek. Ruby kórházi szobáját három rendőr is őrizte: lélek az ajtón se ki, se be, ám december 15-e és 18-a között mégis sikerült oda becsempészni egy magnetofont— és Ruby mégis in terjút adott. Csodálatosképpen ennek az interjúnak az volt a célja, hogy igazolja: Ruby szabad akaratából, saját elhatározásából tüzelt Oswaldra, nem pedig egy összeesküvés résztvevőjeként A TASZSZ ottawai jelenLemondott az amerikai kereskedelemügyi miniszter Fegyendázadás Kaliforniában kialakítására. Johnson elnök ugyanakkor levelében, amely hírül adja Connei lemondásának elfogadása;, hangoztatta, hogy Connor vezetése „létfontosságú volt az Egyesült Államok rekord nagyságú gazdaság; növekedésére”. Mint az AFP rámutat, Connor lemondása összefügg az elnök által terve zett adminisztratív reform mai. Johnson az UNIÓ helyzetéről szóló üzenetében bejelentette, hogy kérni fogja a kongresszust, járuljon hozzá a kereskedelemügyi és a munkaügy: minisztérium egyesítésébemunkát, majd szerdán ismét séta közben, újabb verekedésre került sor. A dühöngő rabok bezúzták az ablakokat és az egyik ebédlőt felgyújtották. A kivezényelt rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le. A jelentések szerint 14 rab sebesült meg. A lövöldözés után a rendőröknek sikerült a rabokat celláikba visszaszorítani én estére helyreállt a resad,