Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-10 / 291. szám

I 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1866. december 10. A gyermek­es ifjúságvédelem az egész társadalom ügye legyen A Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága őszi programsorozatot állított össze annak érdekében, hogy mind az érdekelt szervek, mind a megye minden lakójának érdeklődését a gyermekvédelemre irányítsák. Különböző ankétokat, aktívaüléseket, találkozókat rendeznek ezekben a napokban, hogy e beszélgetése­ken keresztül is felhívják a figyelmet az ifjúságvéde­lemben meglévő problémákra, s hogy mindenki segít­ségét kérjék az ifjúság érdekében. Ennek az őszi programnak kiemelkedő állomása volt a tegnap délelőtt Szolnokon a Ságvári Endre művelődési ház nagytermében megtartott aktíva érte­kezlet, melyen a tanácsok vb-elnökhelyettesein, titká­rain kívül részt vettek a különböző társadalmi szer­vek dolgozói, a gyermek- és ifjúságvédelemmel fog­lalkozó előadók, a gyermek" és ifjúságvédő intézetek Igazgatói. Vitaindítót Bárdi Imre, a Szolnok megyei tanács vb- elnökhelyettese tartott. — Szólt a megelőzéssel kap­csolatos legfontosabb prob­lémákról, az állami gondo­zással, az állami gondozot­takkal kapcsolatos felada­tokról, fontosabb ifjúság- védelmi tennivalókról, a társadalom felelősségéről, a gyermek- és ifjúságvéde­lemmel kapcsolatban. A munkalehetőség fontosabb, mint a segély Az előadó szólt arról, hogy a gyermekvédelmi munkában új munkastílust kell kialakítani a községek­ben is. Nem kell megvár­ni, amíg valaki segélyért Jelentkezik, hanem tervsze­rűbben fel kell deríteni, kik azok az adott községben, akiknek segítségre van szükségük, s a veszélyezte­tett családokat úgy kell be­folyásolni, hogy a szülők rájöjjenek; ne kizárólag a társadalomtól várjanak tá­mogatást, hanem a társa­dalom segítségével, de saját erejük megfeszítésével is igyekezzenek talpraállni. Tehát lehetőleg például Párját ritkító kegyetlenség * ítéletet hirdettek a kunhegyest feleséggyilkosság bűnügyben A Szolnok megyei bíróság többnapos tárgyalás után pén­teken 11 órakor hirdetett íté­letet Németh Lajos bűnügyé­ben. Németh Lajos 1961. októbe­rében kötött házasságot. Fele­sége az első pillanattól kezdve arrogánsán viselkedett vele szemben. G. Andrást ugyanis gyengéd szálak tűzték az asszonyhoz. A „felesleges harmadik” néha annyira elragadtatta magát, hogy még akkor is Némethék- nél maradt, mikor a férj már lefeküdt. A megyei bíróság megálla­pította, hogy a meggyilkolt feleség sosem volt elégedett férjével. A vádlott veszekedé­se miatt nem egy alkalommal megverte az asszonyt, de vá­lásra sosem került sor. Az el­ső komolyabb összecsapásra 1966. márciusában került sor. amikoris a férj kést emelt fe­leségére. Az asszony három hétig külön lakott, de később a vádlott kérésére visszaköl­tözött. A szeretőjével való kapcsolatot azonban nem sza­kította meg és ennek követ­keztében terhes lett. A bűncselekmény elköveté­sének napján, 1966. július 17-én a feleség estefelé arra kérte férjét, hogy hozzon sört a fa­luból. (Kunhegyesről, mivel 5k a tanyán laktak.) Németh Lajos teljesítette kérését, de a sör felét tanyaszomszédjá­nak adta, amiért a feleség korholni kezdte. Este hétóra felé ültek vacso­rához, de ismét összevesztek. Ekkor a férj kiment az ud­varra. Az istállónál gondolko­zott sorsa fölött és ekkor ha­tározta el, hogy megöli fele­ségét. Az ötletet egy arra ka- pírgáló tyúk adta. A férj el­határozta, hogy kitekeri a tyúk nyakát, beledobja a kút­ba és feleségének azt fogja mondani, hogy beledöglött. — tgy is cselekedett, mintegy félórás gondolkodás után. A mitsem sejtő feleség hívásra kiiött a kúthoz, amelynek vi­zében meglátta a tyúkot. A vödörrel megpróbálták kimerí­teni, de a kísérlet nem sike­rült. Ennek hevében Németh Lajos felesége háta mögé lo- pődzott és lábát megfogva a kútba akarta dobni. A feleség azonban nem csú­szott bele azonnal. Halál félel- megkapaszkodott a kútkávában és kétségbeesetten könyörgött férjének, hogy ne pusztítsa el. Németh az asz- 6zony háta mögül egy tégla­darabot vett fel és azzal a nőt erőteljesen fejbevágta. A szerencsétlen asszony elájult, ekkor férje felvette a földről és fejjel lefelé a kútba dobta. A sértett a hideg vízben esz­méletét visszanyerve kétségbe­esve sikongott és könyörgött életéért. Az állattá alacsonyulő férj „feleletképpen” a vlzme- ritő rúddal felemelte a vödröt és többször a vízbe vágta úgy. hogy az ütések az életéért küzdő asszony testét érték. A félhalott nő ösztönösen a víz felszínére került. Németh Lajos látva ezt, a kö­zeli téglarakáshoz rohant és a tégladarabokat magához ra­gadva huszonegyet a viz fel­színén lebegő feleségére do­bott. Az egyik tégla ütése ha­lálos koponyasérülést okozott, amit csak az utolsó sikoly jelzett. A vádlott másnap munkahe­lyén azt híresztelte, hogy fe­lesége eltűnt, egy búcsúlevelet hagyott hátra. Ismerősei ezt hallva azt javasolták, hogy je­lentse a rendőrségen. Az ügye­letes rendőrök a kivonuló tűz­oltókkal együtt a tanya tótjá­ban megtalálták a bestiálisán meggyilkolt feleség tetemét. A nyomozáskor mégállaDltot- ták, hogy Németh Lajos a gyanút a kút környéki láb­nyomok vízzel való döntésé­vel és a megjátszott kétségbe­eséssel akarta elterelni ma­gáról. Cselekedetéért a bíróság a vádlottat előre megfonlolt szándékból. különös kegyet­lenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 15 évi szabad­ságvesztésre ítélte. A hí "óság enyhítő körülménynek tekin­tette. hogy Németh Lajos min­dent őszintén elmondott és fi­gyelembe vette, hogy többé- . kevésbé megbánta cselekede­tét, bár az utolsó szó jogán is a totális elmarasztalása ellen tiltakozott Enyhítő körülmény­ként mérlegelték azt a tényt, hogy a meggyilkolt asszony — aki 6—7 hónapos terhes volt — házasségtörést követett el. Az ügyész halélMintetés ki­szabását kérte, míg a vádlott és védőié enyhítésért felleb­bezett. Az f!gv Iratait o*adják a Legfelsőbb Bíróságnak — «ótb — nem segélyt kell adni, ha­nem munkalehetőséget sze­rezni az anyagi nehézséggel küzdő szülőknek. Bárdi Imre ezután arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy napjainkban már min­den iskolánál működik gyermek- és ifjúságvédelmi megbízott. Feladatuk: biz­tosítani, hogy az iskolák ne idegenkedjenek a problémás gyerekektől, ne akarjanak megszabadulni tőlük, ha­nem neveljék őket. Iskolapolitikánk eredmé­nyes végrehajtásának egyik feltétele az értelmi fogya­tékosok képzése. Megyénk­ben ebben az évben 1187 értelmi fogyatékos gyermek megfelelő Iskolázásáról gondoskodunk, közülük két­százhetvenen bentlakásos elhelyezést nyertek. Sok szó esett az alkoho­lizmusról, arról, hogy a gyámhatóságok mindinkább tegyenek javaslatot kötele­ző elvonó kezelésre, ha a szép szó nem használ. Az állami gondozottak száma megyénkben szinte évről évre azonos. Jelenleg ezerötszáz állami gondozott gyermek van a megyében. Figyelemre méltó, hogy lé­nyegesen csökkent az anya­gi okokból történő állami gondozásba vételek száma ugyanakkor erkölcsi okok miatt lényegesen több fia­talkorút kellett intézetben, vagy nevelőszülőknél elhe­lyezni. Ezen a tegnapi aktíva értekezleten sok szó esett az ifjúságvédelmi albizott­ságok működéséről is. A iól dolgozó albizottságok felde­rítik a veszélyeztetett hely­zetben lévő családokat, fi­gyelemmel kísérik azokat, javaslatokat tesznek segé­lyezési ügyekben, ,és részt váílanak a veszélyeztetett­ség okainak megszüntetésé­ben. Egyre több olyan ak­tíva van a megyében, aki jelentős szerepet vállal e nemes feladatból. Vitaindító előadásának végén Bárdi Imre az ifjú­ság- és gyermekvédelem­mel kapcsolatos legfonto­sabb feladatokról szólt. A vitában felszólalók amikor szóltak saját mun­katerületük eredményeiről gondjairól, lényegében va­lamennyien azt a gondola­tot fejezték ki, hogy á gvermek és ifjúságvédelem mindinkább az egész társa­dalom ügye legyen a mi megyénkben is. — RENDSZERESEN tart előadásokat a különböző építőipari vállalatok mun­kásai között a megyei mű­velődési ház. E hónapban már tartottak egyet a Be­tonútépítő Vállalat munkás- szállásán. A második ilyen estet Előre hát mind aki költő címmel az építők munkásszállójában tartják 12-én, hétfőn, Kránitz Lajos színész és Széki Sándor ope­raénekes közreműködésével. Ezt az előadást ebben a hónapban még kettő követi. — MA SORSOLJÁK a fogászati hét kis pályázói között a nyereménytárgya­kat a Megyei Vöröskereszt helyiségében. Gazdára talál fényképezőgép, karóra és igen sok kisebb nyeremény, elsősorban tisztasági csoma­gok. — KITÜNŐEN működik a Jászladányban mintegy 400 ezer forintos költséggel készült, hatszáz személyes konyha. Innen viszik az ételt az összes helyi óvo­dának, a gimnáziumnak, itt a 120 személyes étkezőhe­lyiségben ebédelnek az al­talános iskolák napközisei. Az ősszel forgalomba he­lyezett új létesítményt egy régi tsz-épületből alakítot­ták át: a megye egyik leg­korszerűbb ilyen intézmé­nye. — TISZAFÖLDV ÁRON félmillió forint költséggel újítják fel az ószöllői isko­lát. Az egyik iskolaépület már majdnem kész, csak a betonozott udvari zsibongó és a járda befejezése van hátra, előreláthatólag a jövő héten megindulhat benne a tanítás. A másik épületben belső szerelési munkálatok folynak, ebben január kö­zepe táján kezdhetik meg az oktatást. A Sporfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Tiszalökön, a járási művelődési házban meg­tartott lottósorsoláson a 49. játékhéten a következő szá­mokat húzták ki: 24, 29, 55, 56, 65 MŰVEZETŐKET nagy gyakorlattal vagy technikumi végzettség- gél szakképesítéssel, — továbbá érettségizett, de nem katonaviselí férfi munkaerőt műve­zetőgyakornoknak fel­vesz a Debreceni Köz­úti Üzemi Vállalat vi­déki munkahelyekre. — Jelentkezés személye­sen vagy írásban Deb­recen. Barna u. 3—5. sz. alatt, — Munkaügyi Osztályon. Az üzletek ünnepi ny It v «tartása Szolnokon 1966. december 11. (ezüstvasárnap) Az élelmiszer kiskeres­kedelmi vállalat 1-es, 4-es, 34-es, 90 -es, 92-es számú boltjai 7-től—10 óráig. Az iparcikk kiskereske­delmi vállalat 14-es, 15-ös. 33-as. 58-as, 72-es, 78-as számú boítjai 9-től—12 óráig. Az állami áruház, a nép­művészeti bolt, az óra-ék­szer bolt 9 órától—12 órá­ig. Piac 12 óráig tartható. 1966. december 18. (arvnv vasárnap) Az élolnijGVM- k?°Veres- k ed el mi vállalat 1-es, 4-es, 34-es, 90-es, 92-es számú boltjai 7-től—10 óráig. A 24-es számú édességbolt 8- tól—14 óráig, a 42 es szá­mú dohánybolt 8-tól—17 óráig tart nyitva. A föld- níűvesszövetkezet 32-es és 45-ös számú boltjai 8-tól— 12 óráig. A 121-es számú Csemege-bolt 7-től—11 óráig. Az iparcikk kiskereske­delmi vállalat 14-es. I5-ös, 33-es 58-as. 72-es és 78-as számú boltjai 9-től—13 óráig. Az állami áruház, a nép­művészeti bolt az óra-ék­szer és a 458-as számú könyvesbolt 9-től—13 órá­ig. Piac 12 óráig. — A BŐR- nemibetegsé­gek elleni küzdelem megyei értekezletét december 14-én szerdán rendezik meg Szol­nokon a KÖJÁL könyv­tártermében. A bőr- nemi­beteggondozás 1966. évi helyzetét és a psoriasisos betegek gondozásának me­gyei problémáit vitatják meg. — AZ ÜJSZÁSZ és Vidé­ke Körzeti Földművesszö­vetkezet jelenti: évi keres­kedelmi tervét december 8- ra teljesítette. Év végére a kiskereskedelmi tervet előreláthatólag 112, a ven­déglátóiparit 108 szívóiőV_ ra teljesítik. nme» Decemb. 10 Szombat Judit A Nap kél: 7.21 h-kor, nyug.: 15.52 li­kőr. A Hold kél: 5.19 h- kor, nyugszik: 14.31 h-kor. IDOJARASJELENTES Várható időjárás: felhő- átvonulások, többfelé hava­zással, havasesővel. Mérsé­kelt déli, délnyugati, később megélénkülő északnyugatira forduló szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. — A MEGYEI Idegenfor­galmi Hivatal jövőre motor­csónakjáratot indít a cam­ping és a Tisza Szálló kö­zött. A motorcsónakot még ez évben megvásárolják Budapesten. — FALUSI fiatalok par­lamentjét hívta össze de­cember 13-ra a KISZ me­gyei bizottsága. A vitafó­rumon Misi Sándor, a KISZ KB paraszt ifjúsági felelőse tart előadást. — ÉRDEKES külföldi vendége volt tegnap a TIT megyei szervezetének. Ta- ieusz Kaszper, a lengyel ismeretterjesztő társulat ka. towicei szervezetének elnö­ke látogatott el Szolnokra, ahol baráti beszélgetést folytatott a megyeszékhely ismeretterjesztőivel. — KÉT szocialista címért küzdő brigád alakult a kongresszus tiszt eletére de­cember elsejével a szolno­ki ingatlankezelő vállalat­nál. Az egyik brigád a kő­műveseké, hat taggal, a má­sik az asztalosoké, négy résztvevővel, Vállalásuk leglényegesebb pontjai az önköltségcsökkentésre és az egy főre eső termelés emelésre vonatkoznak. — SZELEVÉNYEN a második félévben 24 tanács­tagi beszámolón ötszázhet­venen vettek részt. A be­számolókat munkahelyeken, brigádoknál tartották. A többi között a Rétre vezető bekötőút építéséről és a haleszi dűlők vízellátásáról esett sok szó. Míg az előb­bi kérést pénzügyi lehető­ségek hiányában megoldani nem tudják, az utóbbit, ha a kutak hozama engedi és a felajánlott társadalmi munkát a lakosok elvégzik, 1967-ben megépítik. — DECEMBER 3-án a tiszaugi községi tanács tanácstermében 50. házas­sági évfordulóját ünnepelte Szántó Károly és felesége. Somogyi Ilona. Mindketten a Tiszagyöngye Tsz tagjai: A férj 76 éves, a feleség 69. A házassági évfordulón rendezett ünnepségen a szépszámú rokonság mellett sok vendég is - megjelent. Szepesi János párttitkár mondott ünnepi beszédet* majd az úttörők köszöntöt­ték az ünnepeiteket. Ezt kö­vetően pedig a tömegszer­vezetek vezetői ajándékokat nyújtottak át az idős házas­párnak. Totózók figyelmébe ! A TOTÓ 52. és 53. heti versenynapjai decemDer 24-én és 31-én, szombatra esnek, ezért a totószelvény árusítás és szelvényátvétel mindkét esetben pénteken este fejeződik be. A szolnoki 240. sz. (Ság­vári E. u. 2—4. sz.) és a 243. sz. (Kossuth tér 6.) Totó-Lottó Kirendeltségek december 22-én és 29-én (csütörtöki napokon) este 20 óráig tartanak nyitva, 23-án és 30-án (pénteken) szelvényeladás és átvétel 19 óráig. December 24-én és 31-én csak a Kossuth téri Kiren­deltség tart nyitva, délelőtt 8—12 óráig. RA'DIÓ • TV» MOZI • SZÍNHÁZ MOZIS Szolnok : Vörös Csillag: Apg, — Tisza: Fáraó I—II. rész., MÁV: Nyomoz a vőle­gény. Jászberény: Lehel: A férfi egészen más. — Karcag: Déryné: Nem szoktarp hazud­ni, MEDOSZ: A 26 hős. Kisúj­szállás: Ady: Elmaradt vallo­más. Kunhegyes: Szabadság: A siker ára. — Kunszeni- márton: Körös: Vanina Vani- ni — Mezőtúr: Béke: Lobó, a farkas, — Dózsa: Lenin Len­gyelországban, Szabadság: A tökéletes bűntény. Tiszafüred: Tisza: Hideg napok. — Törökszentmiklós: Dózsa: A negyvenegyedik. Túrkeve: Vö­rös Csillag: Korzikai testvérek. színház: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Egy bolond százat csinál. A MAGYAR RADIO és TV SZOLNOKI «JTTrniOjANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18 00—19.00 óráig Szombatesti jegyzet. — Hét­végi kaleidoszkóp. — Színházi levél.— Jazz-műsor. — A gon­dolat szobrászai. — Zenés ki mit kér. televíziós 16.23: Zseb-tévé. — 16.55: Nemzetközi mezőgazdasági ma­gazin. — 17.15: Hírek. — 17.20: Remekművek a bécsi Alberli- nábói KKfilm. — 17 35: Ifjú­sági filmklub. A filmrendező. 18.35: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. — 19.20: Esti me­se. — 19.39. Tv-híradó- 19-50: ..Képzőbűvészet”. Rodolfó bű­vésziskolája. — 20.0Q: PrJnc, a katpna. TV-film III. rész. Eger ostroma (14 éven felülieknek l) 20.30: Gyárfás Miklós: Egérút. Kétrészes színmű. A József Attila Színház előadása, felvé­telről (14 éven felülieknek!) — 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnak megyei Bizottsá­ga és ■ Megyei Tanács lapja FOszerkesztrt: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon Szerkesrtrtségl 80—93 SS— M 30—09 Kiadóhivatal: *0—M Szerkesziflség és Kiadóhivatalt Szolnok. I. s* Irodahás Index szám: és oss A mpoi előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megy« pos­tahivatalok és fiókposták tér* leszrlk A lap előfizethető oér- mely postahivatalnál és kél* bénítanál - Előfizetési dtl 1 hónapra- it — Ft Szolnok megy« Ny mdatpart vállalat Fr leírta v»zetrt: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom